8. Fejezet: Megértettél?

8. fejezet



Hangokat hallottam magam mellett, de a szememet nem tudtam kinyitni. Ismerős hangok voltak, kicsit jobban koncentráltam, és meg is tudtam őket különböztetni. Hárman beszélgettek halkan, és ahogy még jobban figyeltem megállapítottam, hogy vitatkoznak és dühösnek is tűntek. Az egyik hang apáé volt, a másik Alexé és a harmadik, úristen, azt hiszem, Kellan hangja.
Nem értem, hol lehetek, mi történt? Megpróbáltam kinyitni a szememet.
Egy nagy, fehér szobában voltam, ami elég világos volt. Kicsit fel akartam emelni a fejemet, hátha jobban körül tudok nézni, de ahogy megpróbáltam iszonyú fájdalom hasított bele hátulról. Hangosan felnyögtem.
Erre hirtelen befejezték a vitatkozást, és mind felém fordultak.
- Kicsim, hát felébredtél? Mi a baj? Hívjam az orvost? – kérdezte apa kétségbeesve.
- Hol vagyok, mi ez a hely? És miért fáj ennyire a fejem? – nyöszörögtem.
- Kórházban vagy, Kicsim, este hoztak be a… - morgott egyet- szóval Alex és Kellan.
- Értem, már emlékszem! – hirtelen minden beugrott, Alex és én éppen bementünk volna a házba, mikor valaki leütötte, majd verekedni kezdtek. Én közéjük álltam, és valamelyikük a falhoz vágott. Idáig emlékszem.
Valószínűleg utána behoztak a kórházba.
- Alex, kérlek, ne haragudj, de kimennél, és te is! – néztem Kellanra, akinek a szeméből nagy szomorúságot láttam.
Mind a ketten bólintottak, és kimentek.
- Apa, mi történt? Úgy értem, miért fáj a fejem? Mi bajom van?
- Ahogyan a falhoz vágódtál – fájdalmas fintorba torzult az arca- betört a fejed, és a fiúk behoztak. Ez a szerencséjük! Az orvos összevarrta és bekötözte. Azóta nem voltál magadnál, és már kezdtünk aggódni, hogy valami más baj is van. Hívom az orvost, hogy felébredtél, rendben? Mindjárt jövök!
- Oké, de szólj neki, ha lehet, adjon valami fájdalomcsillapítót is.
- Majd ha megnéz, úgyis ad! Mindjárt itt vagyok! – azzal már kint is volt a szobából.
Pár perc múlva azt hallottam, hogy valakik vitatkoznak a folyosón. Jobban figyeltem és így már ki tudtam venni, kik és mit beszélnek. Alex és Kellan hangja volt.
- Nem tehetek róla, én semmiről sem tudtam! – mondta Kellan
- Igen, és higgyem is el? Fogadd el a helyzetet, továbblépett! Ez van! – hallottam Alex dühös hangját.
Kezdett elegem lenni abból, hogy folyamatosan vitatkoznak!
- Alex, Kellan gyertek be! Most! – kiabáltam ki a folyosóra.
Szinte azonnal nyílt az ajtó. Kellan jött be először mögötte Alex.
- Mi a baj, nagyon fáj a fejed?- kérdezte Alex.
- Nem ezért hívtalak be titeket! Hanem azért, hogy elég volt! Fejezzétek be a veszekedést! Alex, kértelek, hogy ne avatkozz ebbe bele, tudom, hogy este csak megvédted magad, de már ne vitatkozz! Kellan, téged pedig nem értelek! Elmész egy rohadt szó nélkül, és utána azt olvasom az újságokban, hogy eljegyezted a barátnődet! Utána pedig hívogatsz, aztán hirtelen megjelensz, és megvered Alexet! Hogy képzeled ezt? Hagyj engem békén! Én tovább léptem, légy szíves menj el innen! – mondtam dühösen, mert visszaemlékeztem milyen rengetegszer voltam szomorú az elmúlt napokban Kellan miatt.
- Meg sem hallgatsz? Csak elküldesz, és nem is magyarázhatom meg a dolgot? – kérdezte szomorúan.
- Hallottad, mit mondott! Takarodj! Azt mondtad, majd akkor mész el, ha Ő mondja, hát most mondta, szóval menj! – Alex láthatóan tiszta ideg volt.
- Alex, téged is megkértelek az előbb valamire! – szóltam rá.
- Kyra, kérlek hadd magyarázzam meg! Csak pár percet kérek! – nézett rám szomorúan.
- Nem! Menj innen, nem vagyok rád kíváncsi! – majd elfordultam és megfogtam Alex kezét.
Láthatóan örült ennek a mozdulatomnak, mert gyorsan egy széket húzott az ágy mellé, és közel hajolt hozzám. Én pedig nagyon óvatosan, kicsit közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Azt akartam, hogy ha valamit is jelentettem Kellannak, akkor most fájjon neki! Lássam, ahogy szenved! Aztán eszembe jutott az is, hogy milyen szemétség ez Alexel, de Őt láthatóan nem érdekelte a dolog, boldogan viszonozta a csókot.
Mikor elhúzódtunk egymástól megint szörnyen hasogatni kezdett a fejem, és még éppen láttam amint Kellan a kilincsért nyúl, és kimegy az ajtón, de előtte még visszafordult és pont a szemembe nézett. A szívem hevesen kezdett dobogni, és azt éreztem, ahogy Kellanra néztem meg is, szakad. Megbántam, hogy előtte csókoltam meg Alexet.
Kellan arcán hatalmas szomorúságot láttam. Nagyon megsajnáltam, csak azt nem tudom miért! Hiszem menyasszonya van! De akkor miért néz így rám?
Talán mégis hagynom kellett volna, hogy elmondja, amit akar. Mindegy, úgy néz ki, a sors nem akarja, hogy mi ketten együtt legyünk!
Nekünk csak ennyi jutott a közös időből, amit együtt tölthettünk.
Erről eszembe jutott egy idézet, az egyik író barátomtól:
„… Vissza kell adnom: szép volt, de kölcsön. Álmom a Holdon, lábam a Földön.”
Hát igen, ez az idézet tökéletesen illik most rám! A Kellannal töltött idő, olyan volt, mint egy álom, de felébredtem és ez a valóság!
Aztán kopogtak, és bejött apa az orvossal.
- Végre felébredt! Az édesapja azt mondta, nagyon fáj a feje, ez most normális, kap rá fájdalomcsillapítót és jobban is lesz. Továbbá enyhe agyrázkódást is kapott, ezért feküdnie kell, nagyon sokat pihenni! Előfordulhat, hogy szédülni fog, hányingere lesz, ne aggódjanak ezek az agyrázkódás miatt lesznek! – mondta az orvos.
- És mikor mehetek haza? – kérdeztem
- Ha minden rendben lesz, akkor holnap délután! – mondta az orvos.
- Nem lehetne már ma? – kérdeztem reménykedve
- Nem örülnék neki, elég sokáig nem volt magánál kisasszony, és szeretnénk még egy napig megfigyelés alatt tartani! – magyarázta a doktor.
- Kicsim, ezt az egy napot kibírod, nem fogunk hazavinni! – mondta apa, mintha csak kitalálta volna, mit akartam tőle kérni.
- Igen, igaza van az apádnak, nyugodtabb lennék, ha itt maradnál! – mondta Alex is helyeselve.
- Hát jó, akkor maradok, nem mintha lenne más választásom! – mondtam duzzogva.
Az orvos kiment, majd apa is odajött mellém.
- Kicsim, borzasztóan sajnálom, de most mennem kell dolgozni! Kérlek, ne haragudj, amint végeztem jövök! – mondta.
- Semmi baj, apa! Természetes, hogy dolgoznod kell! Nem kell engem pátyolgatni, jól vagyok, csak a fejem fáj, de ha beveszem a gyógyszert már az sem fog! Úgyhogy ne aggódj! – mondtam neki, majd egy puszit adtam az arcára.
- Rendben, Kicsim, de ha bármi baj van, szólj azonnal, és itt leszek! Ha pedig valamit be kell hozni, hívd fel Sarah-t, Ő majd behozza. Azt üzente, hogy délben jön meglátogatni!- mondta apa, majd adott egy puszit, és kiment.
Egyedül maradtunk a szobában Alexel. Egymásra néztünk, és láttam, hogy hajol felém, de én elhúzódtam. Ő pedig nem értette.
- Nézd, Alex, sajnálom ezt az egészet! Nem várhatom el tőled, hogy itt legyél, és főleg hogy verekedj miattam! A csók dolgot pedig nagyon szégyellem! – néztem rá szégyenlősen.
- Kyra, ezt ugye nem gondoltad komolyan? Nem kell bocsánatot kérned! Nem zavart, sőt! Nagyon élveztem, így legalább Kellan is látta, hogy az enyém vagy! – mondta magabiztosan.
Én pedig azt hittem nem hallok jól!
- A tiéd vagyok? Alex! Én nem vagyok senki tulajdona! Ezt jól jegyezd meg, érted? Ezt mégis, hogy képzelted? Azt hittem, megértettél, amikor elmeséltem neked, mi történt Kellannal. Erre te is siettetsz! Még nem vagyok biztos, abban hogy készen állok bármire is! Azt pedig főleg nem hiszem, hogy két nap alatt megismerhettük volna egymást annyira, hogy összejöjjünk! Kellannal is pont itt rontottam el! Nem hiszem el, hogy most te is ezt teszed! Azt hittem, te más vagy! De lehet, hogy neked is csak pár napig kellek, aztán majd eldobsz! – mondtam dühösen.
Én azt hittem, hogy Alex megért engem, erre, tessék! Az ablak felé fordultam, és kibámultam rajta. Úgy szólaltam meg újra:
- Szeretném, ha most elmennél! Kérlek, hagyj most magamra Alex!
- Kyra, nem küldhetsz el! Nem tettem semmi rosszat! Ha csak nem rossz az, hogy szeretlek! Baj?- dühös volt, egyre jobban felemelte a hangját. - Vagy talán az az igazi bajod, hogy én komolyan gondolom a dolgot és te meg nem? Talán zavar, hogy vigyázni akarok rád? Ne csodálkozz! Hiszen elég könnyen dobsz mindenkit, aztán csak úgy belefekszel mindenféle idegen ágyába…- Aztán hirtelen elhallgatott, de akkor már késő volt. Kimondta, és nem lehetett visszacsinálni.
Teljesen megdöbbentem. Hogy képes ilyeneket mondani nekem? Hiszen nagyon jól tudja, hogy nem így volt! Éreztem, hogy könnyek árasztják el a szemem.
- Takarodj innen! – mondtam halkan, még mindig az ablak felé fordulva. Nem akartam, hogy lássa a könnyeimet.
- Kérlek, nem gondoltam komolyan! Csak megrémültem, és ideges voltam!
- Takarodj! Soha többé nem akarlak látni! – mondtam már kiabálva.
- Kyra! Nem küldhetsz el! Szeretlek! Kérlek! Ha megbántottalak… - kérlelt Alex most már kedvesen.
- Ha megbántottál? Ha? Menj már el! Takarodj! – már üvöltöttem vele.
Hallottam, hogy megnyikordul a szék és csukódik az ajtó. Elment.
Ahogy becsukódott az ajtó kitört belőlem a zokogás, és elkezdett hasogatni a fejem, majd a hányingerem is lett.
Hívtam egy nővért. Ő beadott nekem egy fájdalomcsillapítót és hozott egy tálat, ha szükségem lenne rá.
Amint kiment megint kitört belőlem a sírás. Aztán valószínűleg álomba sírtam magam, mert mire kinyitottam a szemem és az ablak felé néztem, hajnalodott odakint.
Jobban érzetem magam fizikailag, de lelkileg egyáltalán nem voltam jól.
Megpróbáltam felülni és mivel sikerült felhívtam Sarah-t, tudtam, hogy nagyon korán van még, és valószínűleg alszik, de kellettek a ruháim, hogy minél előbb otthon legyek. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön hozzám. Haza akartam menni és bezárkózni.
Szerencsére Sarah felvette a telefont. Mondtam neki, mit hozzon be, és hogy siessen, aztán letettem.