9.Fejezet: Magyarázat

9. fejezet



Sarah fél óra múlva meg is érkezett. Nem kérdezett semmit csak átadta a ruhákat, és amíg felöltöztem, kiment a folyosóra.
Amint végeztem az öltözéssel kimentem a szobából és Sarah-val együtt elindultunk megkeresni az orvost.
Nagy nehezen meg is lett, bár nem igazán örült, hogy hazamegyek, de nem tudott mit tenni. Aláírtuk a papírokat, hogy saját felelősségre távozok, és elhagytuk a kórházat.
Miközben a kocsi felé mentünk nem szóltunk egymáshoz egy szót se. Sarah berakta a csomagtartóba a holmimat, majd elindultunk.
Miközben vezetett többször is felém pillantott.
Én pedig úgy tettem, mintha észre sem venném. Tudtam, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy fogjon hozzá.
Hallottam, hogy mély levegőt vesz.
- Kyra este Marcel nálam volt, és mikor már majdnem elaludtunk elkezdett csörögni a telefonja. Alex telefonált és értesített, hogy kórházban vagy, aztán elmesélte, hogy mi történt. Nagyon aggódott érted! Aztán délelőtt kétségbeesve hívott fel, hogy mekkora hülye, mindent elrontott! Elmesélte, hogy miket mondott neked, gondolhatod, hogy leszidtam, de aztán láttam, hogy nagyon megbánta már, és valószínűleg tényleg csak mérges volt és azért mondta ezeket! Szerintem csak megijedt, hogy megjelent Kellan és elveszíthet! Adj neki még egy esélyt! Kyra, figyelsz? – kérdezte Sarah óvatosan.
- Én nem akarok erről beszélni, érted? És ha mellettem állsz, akkor megteszed, amit kérek! Először is, most hazamegyek, és nem szeretném, hogy bárki is zavarjon! Aztán ha jobban leszek, majd én eldöntöm, hogyan tovább! És most nem akarok hallani többet erről a témáról! – mondtam halkan.
- Te tudod, de nagyon megijesztesz! Nem szoktad magad így elhagyni, nem szoktál így viselkedni! – mondta Sarah is halkan, és bár nem néztem felé, tudtam, hogy ha a szemébe néznék, látnám, hogy aggódik.
Mikor megérkeztünk, Sarah behozta a csomagjaimat, felvitte nekem a szobámba, aztán megállt előttem.
- Akkor most elmegyek! De egyáltalán nem szívesen hagylak itt egyedül! Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Ja, és ha hívlak vedd fel a telefont! Rendben? Ígérd meg, Kyra!
- Jaj, megígérem! Nem fogok semmi hülyeséget tenni, csak egyedül akarok lenni egy ideig. Semmi baj nincs! Szeretnék írni, gondolkozni, meg ilyesmik! Érted? Köszi, hogy segítesz! Tudom, hogy te mindig itt vagy nekem, ha szükségem van rád! Ezt soha nem tudom elégszer megköszönni! – mondtam, és megint a könnyeimmel küzdöttem.
- Ne butáskodj! Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél! – mondta Sarah, de láttam rajta, hogy jól esik neki, amit mondtam.
- Nekem is olyan, de most szeretnék egyedül lenni!
- Oké, megyek! Vigyázz magadra, és ha kell valami, vagy baj van, hívjál, és azonnal itt leszek!
Miután Sarah elment felmentem az emeletre, bedőltem az ágyba és rögtön elaludtam.
Este keltem csak fel. A telefonom csörgött. Megnéztem ki hív, Alex volt az. Kinyomtam és lementem a földszintre.
Készítettem magamnak egy kis teát, és mivel éhes nem voltam kivettem a nappali szekrényéből egy plédet, és a teával a kezemben bekucorodtam a fotelbe, majd jól betakaróztam és bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam, de nem volt semmi érdekes, így kénytelen voltam felállni, hogy keressek egy DVD-t. Találtam is egyet, betettem, majd újra elhelyezkedtem a fotelban. Már a film felénél tartottam, amikor dörömbölni kezdtek az ajtón.
Nem törődtem vele, egy idő után majd megunja. Néztem tovább a filmet. Illetve csak néztem volna! De nem tudtam, mert egyre hangosabban dörömbölt az a valaki az ajtó előtt. Miért nem lehet engem békén hagyni?
Felhangosítottam a tévét és próbáltam kizárni a fejemből a nemkívánatos hangokat.
Ekkor azonban meghallottam, hogy az illető beszélni kezdett.
Levettem a hangot a tévéről, és csendben az ajtóhoz lopakodtam. Vajon ki lehet?
- Tudom, hogy bent vagy, Kyra, és azt is, hogy hallod, hogy itt vagyok! Kérlek, engedj be, hogy megmagyarázzam a dolgokat! – hallottam meg Kellan könyörgő hangját.
Csend. Én meg sem mukkantam.
- Tudom, hogy hallasz! Ha nem engedsz be, akkor az ajtón keresztül fogom elmondani! Hát, jó! Szóval, azon a napon nagyon korán keltél és nem ébresztettél fel. Így pedig nem tudtam elmondani neked azt, amit már napok terveztem, de féltem hogyan reagálsz rá. Ezért mindig csak halogattam, és mindig találtam valamilyen kifogást, hogy most miért nem alkalmas az időpont. Azt szerettem volna neked elmondani, hogy van egy barátnőm, de tulajdonképpen, mielőtt Los Angelesbe jöttem volna, igaz nem konkrétan, de szakítottam vele! Szóval el akartam neked mondani. De aztán addig halogattam, amíg nekem New Yorkba kellett mennem, nem sokkal azután hívtak fel telefonon, miután te elmentél. Akkor már tudtam, hogy elkéstem, mert a menedzserem keresett, egy újságban meglátta azt a cikket, amit később valószínűleg te is! Én akkor még nem is voltam New Yorkban, amikor ez a cikk megjelent! Monica lefizette az újságírókat, akik megírták a cikket. Ezért aztán, muszáj volt odarepülnöm! Nem hagytam semmi üzenetet, mert a nagy kapkodásban és sietségben teljesen elfelejtettem. Nagyon ideges voltam, hogy így túljárt az eszemen az a liba. Aztán amíg a repülőtér felé mentem, gondoltam rá, hogy biztos keresni fogsz, de gyáva voltam, nem mertelek felhívni és elmesélni, mi történt. Úgy gondoltam, ezt személyesen kell megbeszélnünk. Aztán később, már hiába hívtalak, nem vetted fel. Akkor már tudtam, mekkora barom voltam! Próbáltam üzeneteket hagyni, de ha meghallgattad is, nem hívtál vissza. Aztán a legutoljára azt üzentem meg, hogy mikor érkezek. Így azt gondoltam, hogy nem ér majd váratlanul a felbukkanásom. Közben sikerült beszélnem azzal az újsággal, aki leközölte a cikket, és kisebb üvöltözés után bevallották, hogy Monica kérte őket, hogy címlapon jelentessék meg a hírt, és bevallották, hogy valóban ajánlott egy kis pénzt nekik, ahogy sejtettem! Nagy nehezen sikerült elsimítanom az ügyet, a menedzserem segítségével, és az újság megígérte, hogy megírja, az egész csak kitaláció volt. Monicához is elmentem, és nagyon összevesztem vele, majd megfenyegettem, hogy ha még egyszer bele mer avatkozni az életembe, akkor nagyon megbánja. Esküdözött, hogy többet nem fog! Aztán már repültem is vissza. Hatkor szállt le a gépem, és rögtön idejöttem, de te nem voltál itthon. Megpróbáltam bemenni a kulcsokkal, amit adtál, de láttam, hogy lecserélted a zárat. Akkor már tudtam, nagy a baj.
Órákig vártam rád, aztán végre megjöttél, de nem egyedül. Először nem láttam a sötétben, ki van veled, de mikor az ajtóhoz értetek szörnyű féltékenység öntött el!
Ahogy átölelt és csókolgatott! Olyan volt mintha valaki egy kést szúrt volna belém! Aztán mikor elhúzódtál tőle, nem bírtam tovább, bemostam neki egyet, és összeverekedtünk. Elöntötte az agyamat a düh, és csak verni akartam azt a férget. De hirtelen közénk álltál, és téged ütöttelek meg! Tudnod kell, hogy nem direkt csináltam! Szörnyen éreztem magam utána! Borzasztóan aggódtam, hogy ne legyen semmi komolyabb bajod! A többit pedig innen ismered! – sóhajtott Kellan egy nagyot, miután befejezte.
Nem tudtam megszólalni. Gondolkodtam, hogy mit tegyek. Végül alaposan végiggondoltam, az Ő szemszögéből is az egészet.
Még közelebb mentem az ajtóhoz, aztán egy kis gondolkodás után kinyitottam.
Kellan a földön ült.
Ahogy meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót, felállt.
- Szia! Ezek szerint hallottad? – kérdezte.
- Igen, de értsd meg, nem akarok elsietni semmit. Örülök, hogy csak egy félreértés volt a dolog, és elhiszem neked, amit mondtál, de gondolkodnom kell. Kezdjünk mindent tiszta lappal. Ne siessük el a dolgokat, úgy, mint a múltkor! – mondtam neki halkan.
- Köszönöm! Hidd el, többször nem fogsz csalódni! Minden úgy lesz, ahogy te akarod, de mi lesz… - itt bizonytalanul elhallgatott, majd folytatta – mi lesz Alexel? – nyögte ki.
Úgy gondoltam, megérdemli, hogy őszintén válaszoljak neki.
- Amíg te nem voltál itt, megismerkedtem Alexel. Nagyon kiborított az a cikk, azt hittem, csak kihasználtál! Szóval elmentünk bulizni Sarah-val, és nagyon sokat ittam, aztán Alex felkért táncolni és megtetszett, így rövidesen elmentük a házába. Nagyon jó volt vele, elfeledtetett téged. Aztán jöttél te. Végül a kórház. Nem sokkal az után, hogy elmentél, nagyon összevesztünk, ocsmány dolgokat vágott a fejemhez. Talán igaza volt, talán nem. Aztán másnap hazajöttem, mert nem akarok senkivel sem találkozni. De, nem hiszem, hogy újra akár beszélni is akarnék Alexel. De pár napig egyedül akarok lenni! – mondtam határozottan, és közben az arcát fürkésztem.
Látszott, hogy megviselte az elmúlt pár nap.
- Rendben, mondtam minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd! – óvatosan fölemelte a kezét, majd lágyan megsimogatta az arcomat.
- Köszönöm! Most menj, kérlek! – mondtam majd beljebb léptem.
- Az nem baj, ha néha felhívlak telefonon? – kérdezte.
- Nem, az nem! Szia!
- Szia!
Majd becsuktam az ajtót, és felmentem lefeküdni.