10. Fejezet: Segítség!

10. fejezet



A napok gyorsan teltek. Csak Sarah-val, apával és Kellannal beszéltem. Apa minden este felhívott, és megkérdezte, hogy vagyok, majd mindig beszélgettünk egy kicsit, aztán elköszönt.
Sarah pedig az idegeimre ment. Kezdtem mérges lenni rá. Nem elég, hogy folyamatosan hívogatott, úgy tűnt, a fejébe vette, hogy ki kell békülnöm Alexel. Ha beszéltem vele, folyamatosan Alexről beszélt. Tudom, hogy Sarah Marcellal jár, de attól még nem kéne hallgatni, hogy Marcel telebeszéli a fejét, hogy szegény Alex így, szegény Alex úgy.
Persze, Ő a szegény. Kezdek teljesen megzavarodni.
A legjobb barátnőm sem ért meg, hihetetlen! Marcel teljesen elvette az eszét. Amit Ő mond neki, az szent. Olyan furcsa így látni Sarah-t. Soha nem volt ilyen, egy fiú miatt se.
Már ott tartok, hogy nem szívesen veszem fel a telefont, ha Sarah hív. De aztán eszembe jut, ha nem veszem fel, tíz perc múlva megjelenne, hogy nincs-e valami bajom. Szóval, ha nem akarom, hogy idejöjjön, kénytelen vagyok felvenni.
Még akkor is, ha mostanában semmiben nem értünk egyet.
Kellan pedig nagyon aranyos, látszik, hogy nagyon igyekszik. Minden reggel hív, és jó sokáig beszélgetünk. Általában óvatosan célozgat rá, hogy nem jöhetne-e át hozzám. Én pedig mindig tapintatosan visszautasítom.
De nem bánom, mert ezek a telefonbeszélgetések nagyon jók. Egyelőre. Majd szép fokozatosan haladunk.
Sokszor vagyok úgy miközben beszélünk, hogy már alig bírom ki, hogy lássam személyesen is.
Viszont bezárkózva sem maradhatok örökre, így rövidesen elő kell bújnom a csigaházamból. Bár még van egy kis időm, utána viszont zsúfolt lesz az elkövetkező időszak. Mindjárt befejezem a könyvemet, utána megy a szerkesztőkhöz, meg a nyomdába. Addig nekem pedig népszerűsítenem kell, reklámot készíteni hozzá. A kiadóval úgy beszéltük meg, hogy két- három hétig járnám az országot, könyvesboltokat, és ott dedikálom majd a könyveket. Kicsit zsúfolt lesz a program, mert már elkezdték tervezni a helyszíneket és rengeteg helyre kell elutaznom.
Szóval nem is bánom, hogy most egy kicsit visszavonultam, és az írásra koncentráltam meg magamra. Mostanában úgyse lesz ilyenre időm.
Miközben az elmúlt és elkövetkező napokra gondolkodtam, megszólalt a csengő.
Nem is gondolkoztam azon, hogy kinyissam-e. Mert tudtam, hogy apa, Sarah, Kellan nem jön ide, mert nem akarnak zavarni.
Másnak meg nem nyitom ki. De nem hagyta abba, folyamatosan nyomta a csengőt, megállás nélkül, végül pedig az ajtón kezdett dörömbölni. Öt percig bírtam, majd az ajtóhoz mentem.
Nincs más választásom, ki kell nyitnom, különben még betöri ez az ökör.
Résnyire nyitottam, de amint megláttam, hogy ki áll előttem, már be is akartam volna csukni. Akartam volna, ha engedte volna.
De ő gyorsabb volt nálam, mikor látta, hogy mit akarok tenni, gyorsan odarakta a lábát, így nem tudtam becsukni az ajtót.
- Alex, takarodj el innen! Mondtam, hogy látni sem akarlak! – csattantam fel dühösen.
- Nem fogok elmenni, amíg meg nem bocsátasz nekem! – mondta nehezen forgó nyelvvel, és éreztem, ahogy közelebb lépett, hogy árad belőle apiaszag.
Megpróbált beljebb lépni, de olyan részeg volt, hogy meg kellett támaszkodnia az ajtóban.
- Alex, nem mondom még egyszer! Húzz el innen! – mondtam egyre ingerültebben.
De ahelyett, hogy hallgatott volna rám, megfogott és beljebb lökött, majd Ő is belépett és bezárta maga után az ajtót.
Kezdtem nagyon megijedni. Mikor megfordult, és elindult felém, és egy kicsit sem imbolygott. Én csak hátráltam előle, nem néztem merre felé megyek. Alex pedig egyre csak követett, amíg bele nem ütköztem a kanapéba. Már nem tudtam előle menekülni. Éreztem, hogy valami baj lesz.
- Alex, mit akarsz? – kérdeztem nagyon halkan.
Nem válaszolt, csak megfogta a nyakam és erősen magához rántott.
Próbáltam kirántani magam a kezei közül, de nagyon erősen szorította a nyakam. Durván megcsókolt, szinte harapott, hangosan felnyüszítettem.
Aztán, eszembe jutott, hogy lábam is van. Egy nagy lendülettel tökön rúgtam, mire összegörnyedt. Én gyorsan elszaladtam, egyenesen a telefonhoz, hogy segítséget hívjak. Nem is gondolkoztam, Kellant hívtam.
De közben Alex felállt és felém indult.
- Akkor sem menekülsz! Mit játszod meg magad? Lefeküdtél már velem, most miért nem akarsz? – kérdezte dühösen.
Én pedig imádkoztam, hogy Kellan felvegye. Csörgött, csörgött, de semmi, Alex pedig, már előttem volt. Ne, vedd már fel!
Hallottam, ahogy végre felveszi, de már késő volt! Alex odaért és egy hatalmas pofont kevert le, hogy elestem tőle. A telefon még mindig a kezemben volt.
- Kellan, segíts! Nagyon siess! – sikítottam a telefonba.
Csak ennyit tudtam kinyögni, és már ki is vette a telefont a kezemből, majd a falhoz vágta.
Engem pedig felrántott, és a falhoz vágott. Nagyot koppant a fejem a falba, és éreztem, hogy el fogok ájulni.
Mikor magamhoz tértem, már a kanapén feküdtem és Alex fölöttem volt. Teljesen meztelen voltam, és Alexen is csak a felső volt rajta. Már éppen belém akart hatolni mikor kapálózni kezdtem. Undorodtam tőle.
Förtelmes piaszag dőlt belőle, ahogy közel hajolt.
- Hagyd abba vagy, megbánod! – mordult rám.
- Ne, kérlek, hagyj békén! – könyörögtem neki.
Már teljes erőmből kapálóztam, de hiába! Sokkal erősebb volt nálam.
Aztán hirtelen megtörtént, bennem volt. Nagyon fájt, hallottam, ahogy felsikoltok. A könnyeim pedig csak folytak.
Majd megint elájultam.
Arra eszméltem, hogy valaki betörte az ajtót. Erőtlenül emeltem meg a fejem, és Kellant láttam berontani.
- Te rohadék féreg! Mit csináltál? – üvöltötte Kellan.
Alex gyorsan felállt, és nézte, merre menekülhetne. Kellan sokkal erősebb, magasabb és izmosabb volt nála. Gyorsan átszelte a nappalit, és teljes erejéből hozzávágta a falhoz Alexet. Mikor pedig látta, hogy még mindig eszméleténél van, addig püfölte, míg csak bírta.
Utána odaszaladt hozzám, és beszélt valamit, de nem értettem, csak zokogtam és nyüszítettem. Nem bírtam befejezni.
Kellan elővette a mobilját majd hívott valakit. Mikor befejezte felnyalábolt és felvitt az emeletre, és beállított a zuhany alá, rám engedte a hideg vizet, mikor látta, hogy már nem vagyok annyira sokkos állapotban, a meleget is megnyitotta és szép finoman végig akart mosdatni, de én ellöktem magamtól. Nem bírtam elviselni, hogy valaki idegen ér hozzám.
Tudom, hogy Kellan csak segíteni akart, de most nem bírtam elviselni.
Szörnyen éreztem magam, és a könnyeim folyamatosan ömlöttek.
Nem tudom, mennyi ideig állhattam a zuhany alatt, de Kellan egyszer csak belépett, és elzárta a csapot, majd egy puha törölközőbe csavart, és a szobába vitt.
Lefektetett az ágyra, majd alaposan betakart.
- Kyra, úgy sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni! Ha előbb ideérek, akkor…- elcsuklott a hangja- akkor megakadályozhattam volna ezt a férget! – mondta halkan, de láttam a szemében, hogy rettentően dühös.
- Nem a te hibád, inkább az enyém! Köszönöm, hogy jöttél! – formáltam nagy nehezen a szavakat.
Kellan pedig odafeküdt mellém, és szorosan magához húzott, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
Olyan jó volt mellette lenni! Biztonságot sugárzott, és megnyugtatott a közelsége.
Az illatától pedig csak még jobb lett.
Rettentően hálás voltam neki. Ezt most nem tudtam elmondani neki, így csak még közelebb húzódtam izmos testéhez.
A sírást viszont nem tudtam abbahagyni. Kellan pedig csak simogatta, hol az arcom, hol a hátam, és halkan nyugtatgatott.
Egyszer csak hangokat hallottam lentről. Rögtön megrémültem, és szorosan bújtam Kellanhoz, miközben Ő óvatosan megpróbált felkelni.
- Ne aggódj, csak kihívtam a rendőrséget, és az apádat is felhívtam, biztos ők azok, lemegyek, de ne félj, már nem lesz semmi baj! – mondta és bátorítóan rám mosolygott.
- Kérlek, ne hagyj egyedül! – kezdtem megint hangosabban sírni.
- Akkor leviszlek, gyere! – ölbe vett, így indultunk le.
Szorosan hozzábújtam, és arcomat a mellkasának nyomtam. Éreztem, hogy milyen gyorsan dobog a szíve.
- Ne aggódj, már nem lesz semmi baj! – suttogott halkan a fülembe, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Mikor leértünk a lépcsőn, több ember is hallottam beszélgetni.
Kicsit felemeltem a fejemet, és éppen láttam, hogy Alexet egy orvos vizsgálja, és egy rendőr közben bilincset tesz a csuklójára.