1 Fejezet: Szerencsés Véletlen

1. fejezet

A tegnap esti buli után fáradtan ébredtem, jó párszor ébresztett még az óra mire fel bírtam kelni az ágyból. Fél hét volt így rávetem magam, hogy elvánszorogjak a fürdőszobáig, ami majdnem negyed órába telt. Letusoltam, majd felvettem a futó szerelésemet, ami egy sport trikóból, egy rövidnadrágból és az edző cipőmből állt, majd gyorsan a konyhába siettem és összedobtam egy szendvicset, míg lefőtt a kávé. Miután bennem volt a kellő koffein, rögtön éberebb lettem. Megettem a szendvicsemet és már indultam is futni. Egy kilométer volt a szokásos útvonalam hossza.

Ahogy bezártam magam után az ajtót, megcsörrent a mobilom. Sarah keresett, a legjobb barátnőm. Közben már az utcán futottam és egyik kezemben a telefonom volt a másik kezemmel pedig a kulcsomat próbáltam a zsebembe csúsztatni.
Aztán, hirtelen már csak azt érzékeltem, hogy a telefon kirepül a kezemből, én pedig hanyatt vágódtam a betonon egy kutyával a nyakamban.
Megpróbáltam felülni, de mindenem fájt és a kezeim is felhorzsolódtak, plusz a kutya is rajtam volt. Végül fél perc szerencsétlenkedés után a gazdája is megjelent.
Gyorsan leszedte rólam, majd felém hajolt.
- Elnézés, nagyon sajnálom! Nagyon megütötte magát?
- Eléggé, de túlélem.
- Tényleg nagyon sajnálom, csak éppen telefonáltam és Kola póráza kicsúszott a kezemből, ahogyan el akart futni…
Ekkora már az Idegen segítségével sikerült felállnom. Ebben a pillanatban jobban megnéztem magamnak. És rögtön az ájulás környékezett, hiszen a kutyás Idegen nem más, mint Kellan Lutz személyesen! Úristen! A szemei gyönyörű kékek voltak és érdeklődést tükröztek. Szája barátságos mosolyra húzódott. Haját eltakarta egy kék baseball sapka. Egy sötétkék melegítő nadrágot és egy fekete trikót viselt, ami mindenhol ráfeszült. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt, majd eszembe jutott, hogy most milyen szerencsétlennek tarthat, és hogy én hogyan nézek ki. Így nem akartam semmi mást, minthogy minél hamarabb hazaérjek.
- Legközelebb akkor vigyázzon jobban! Már úgyis mindegy!
- Várjon, hova megy? Jól érzi magát? Hirtelen úgy elsápadt!
- Haza, így már nem nagyon tudok futni, mindenem sajog, egyébként semmi bajom.
- Akkor hazakísérem! Ez a legkevesebb.
Már csak ez hiányzott!
- Erre semmi szükség, csak figyeljen jobban a kutyájára. Viszlát!
Majd vetettem rá még egy pillantást és sarkon fordulni készültem. De ekkor elkapta a karomat és visszatartott.
- Így nem engedem haza egyedül, nagyot esett és nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy épségben hazaért. Amúgy pedig még a nevét sem tudom!
- Ó, a neve… Hé!- Kiáltottam fel mérgesen. Ugyanis Kola éppen akkor pisilte le az elejtett mobilomat, amiről teljesen el is felejtkeztem. Bár, már úgyis mindegy volt neki, mert darabokra esett szét, ahogyan elejtettem.
- Kola, azonnal hagyd abba! Jaj, szörnyen sajnálom. Most már nagyon ég a bőr a képemen! Hihetetlen rossz vagy ma Kola!- szólt rá mérgesen a kutyára
- Már úgyis mindegy volt neki, mert darabokra esett… - Próbáltam kicsit enyhíteni a hangulatán, mert láttam, hogy szörnyen zavarban van. Bár én is abban voltam, de én teljesen más miatt. De aztán, ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert még kicsit elvörösödött.
- Igen, arról is én tehetek…
- Jaj, én nem úgy értettem, majd veszek egy másikat! Nem nagy ügy! - Pedig az volt, mert egy csomó fontos szám benne volt, és pluszban, amíg nem veszek újat, senki sem tud elérni. –Én akkor megyek is, maga pedig sétáltassa tovább Kolát! Viszlát!
És amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, és kocogni kezdtem.
Ez nem volt túl jó ötlet, mert mindenem fáj, otthon muszáj lesz jegelni magam.
Kellan pedig csak nézet utánam döbbenten.

A következő sarkon utolért.
- Várjon! Miért rohant el? Még a nevét sem tudom, és mondtam már, hogy hazakísérem!
- A nevem Kyra!
- A vezeték neve titkos?
- Nem szeretem idegenekkel megosztani.
- Ó, sajnálom én még be sem mutatkoztam! Kellan Lutz vagyok! Örvendek!- Nyújtotta felém hatalmas kezét.
- Semmi baj! Én is…- Azt akartam mondani örülök a találkozásnak, de hát elég furán jött volna ki, bár annak tényleg nagyon örültem, hogy megismerkedtünk. –Én is örülök!
- Jó, akkor hazakísérem!
- Felesleges lenne ellenkeznem, ugye?
- Teljesen felesleges! - hagyta rám, pimasz vigyor kíséretében.
- Hát akkor menjünk! –És egy nagyot sóhajtottam, majd óvatosan kocogni kezdtem, Kellan pedig felvéve a ritmusomat kocogott mellettem Kolával.
Aztán az utca végére értünk, és megálltam.
Kellan értetlen képpel nézet rám.
- Valami baj van?
- Nincs, itt lakom! Mondtam, hogy felesleges haza kísérnie.
Döbbenten nézett először rám, majd a házamra.

Egy külső szem úgy ítélne meg, hogy van mit a tejbe aprítanom. Ezt nem tagadom, hisz erre utal a szerénynek épp nem nevezhető házam is. Hatalmas kerttel, egy nagy medencével, ami a házamból indul és kivezet a kertbe is. Ez az én ötletem volt. A ház egyébként kétemeletes. Alul van a nappali, hatalmas kiugró és egybefüggő ablakokkal, egy halványbarna szarvasbőr dívánnyal és hozzávaló fotelekkel, plazma tévével és hifivel. Továbbá itt található még a konyha, ebédlő és egy fürdőszoba. A konyha és az ebédlő egy légtérben van, és elég tágas, mindennel felszerelt. Egy hosszú lépcső vezet fel az emeletre, ahol három hálószoba és mindegyikhez külön fürdő tartozik.
Már két éve élek itt, minden az én ízlésem szerint lett kialakítva.
Hát igen, volt mit néznie.
- Akkor még nem tudtam, hogy ilyen közel lakik. De nem baj, ha tudom is hazakísértem volna! Így nyugodt vagyok!
Én pedig éppen azon gondolkoztam, hogy most behívjam-e, vagy se? Végül döntött a neveltetésem!
- Ha nem zavar, akkor tegezlek, mert szerintem egyidősek vagyunk!
- Dehogy is zavar! Örülök neki!
- Rendben, nincs kedved bejönni? Nem kérsz valamit?
- Nem akarok zavarni, így is éppen elég gondot okoztam!
- Nem zavarsz! Különben nem kérdeztelek volna meg!
- Hát akkor valami hideget elfogadok, köszönöm!
Bevezettem a nappaliba, és intettem, hogy foglaljon helyet. Kola leült a lábainál, én pedig a konyhába mentem és megnéztem milyen innivaló van itthon.
- Van Cola, Fanta, és rostos üdítő meg szénsavmentes ásványvíz. Mit kérsz?
- A víz is tökéletes, köszönöm!
- Oké, mindjárt viszem!

Kitöltöttem egy pohár vizet, majd elővettem egy tálat és Kolának engedtem egy kis vizet bele.
- Itt is van, és neked is hoztam - tettem Kola elé a tálat.
- Köszönjük, meg sem érdemeljük.
- Mondtam már, hogy nem haragszom!
- Ha megkérdezhetem, mivel foglalkozol?
- Hát, író vagyok.
- Nagyon szeretek olvasni! Esetleg találkozhattam valamelyik könyveddel?
- Meglehet, de álnéven írok. Leginkább akció és krimi műfajban, de olykor előfordul, hogy fantasyt is.
- Jó, a krimiket szeretem. Majd utána nézek!- majd elvigyorodott.
Egész jól elbeszélgettünk és észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Én is leültem mellé a kanapéra, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már szorosan mellettem ül. Ahogy belenéztem a szemébe, mindketten elkomolyodtunk. Aztán az a kevés távolság is csökkeni kezdett köztünk. Ekkor két dolog történt egyszerre, Kola ugatni kezdett és megszólalt a lakás telefonom. Így zavartan felpattantam, Kellan pedig Kolának dünnyögött valamit.
- Halló?- szóltam bele.
- Már el sem tudtam képzelni, mi történhetett!- hallottam Sarah szemrehányó hangját a telefonban.
- Bocsánat, csak éppen futás közben hívtál és… ő, elestem és kirepült a mobil a kezemből, majd darabokra esett szét. Majd délután veszek egy újat.
- Meg sem lepődöm! Reggel azért kerestelek, mert este egy barátom meghívott egy koncertre, de ő nem tud jönni, mert közbe jött valami és így odaadta a saját jegyét is. Van kedved eljönni?
- Hát, végül is még nincs programom…
- Kyra, ha nincs programod, eljössz és kész! - vágott közbe Sarah
- Oké, megbeszéltük, hol találkozzunk és mikor? - kérdeztem
- Nyolcra érted megyek majd. Jó?
- Nekem jó. Akkor megbeszéltük! Este találkozunk! Szia!
- Szia!

Letettem a kagylót és a nappali felé fordultam. Kellan már nem ült a kanapén. Vajon hol lehet? Elindultam megkeresni. A medencénél találtam rá.
- Hű, ez nem semmi! - mondta nekem, amikor meghallotta, hogy ott vagyok.
- Te csak ne irigykedj!
- Jó, de nekem nincs ilyen házam. Jóformán állandóan utazom.
- Az nagyon nehéz lehet. Én biztos, hogy nem bírnám sokáig.
- Igen, de nek… - ekkor megszólalt a mobilja
- Igen? Jaj, igen, nem mindjárt ott vagyok, bocsi! Teljesen elfelejtettem! Rendben, szia! - ezzel letette és szomorúan nézett rám
- Bocsi, de mennem kell! Majd kárpótollak a telefon miatt és remélem, még találkozunk!
- Nem kell kárpótolni! Sajnálom, hogy már menned is kell. Észre sem vettem, hogy elment az idő.
- Én sem! Nagyon jól éreztem magam!
Kikísértem a kapuig, ott viszont olyan hirtelen fordult meg, hogy beleütköztem. Magához szorított, hogy el ne essek, én pedig megéreztem, hogy milyen jó illata van, majd elhúzódtam tőle. Illetve csak próbáltam, mivel nem engedett el. Két izmos karját derekamra tette, és közben a szemembe nézett. Szemei hihetetlenül csillogtak, én pedig nem bírtam elszakadni a tekintetétől. Most senki nem akadályozta meg, hogy megcsókoljon, így megtörtént. Az illata és a csókja teljesen megbolondított. Hosszú percekig csókolóztunk, majd hirtelen elhúzódtam.
Kellan értetlenkedve nézett rám.
- Jobb lenne, ha most mennél! - a hangom furcsán csengett, mintha dühös lennék.
- Nézd, sajnálom ami…
- Nem baj! - szakítottam félbe - De most menj! Szia!
Ezzel becsuktam a kaput Kellan előtt és sietve a házba rohantam.
Teljesen bepánikoltam. Ha így folytatom belé szeretek, és azt nem szabad! Híres ember, mindenhol újságírók lesnek rá! Folyton utazik, így én csak egy futó kaland lennék a számára. Az lesz a legjobb, ha soha nem találkozunk többet. Valószínűleg úgysem akart többet találkozni velem. Nem is tudom mit képzelek.
Ahogy sikerült kellőképpen lenyugodnom, leültem írni. Ilyenkor mintha egy másik világba kerülnék, nem érzékelek semmit magam körül.

Végül arra eszméltem, hogy hét óra.
Gyorsan felrohantam az emeletre és berontottam a fürdőbe. Letusoltam, majd megálltam a szekrény előtt, de nem tudtam mit vegyek fel, este hűvös van. Végül egy kicsivel térd fölé érő sötétbarna szoknya és egy nyakba akasztós fehér felső mellett döntöttem. Felvettem még egy harisnyát és a kedvenc csizmámat, majd felkaptam a bordó bőrdzsekimet. A hajamat kiengedve hagytam. Egy kis smink és már készen is voltam. Lementem a nappaliba és vártam. Elgondolkozhattam, mert a csengő hangjára riadtam fel.
Kinyitottam, Sarah volt.
- Szia! Indulhatunk? - kérdezte.
- Persze, hozom a táskámat. Mi az a kezedben? - néztem a kezében szorongatott dobozra.
- Ja, nem tudom mi ez. Az ajtóban találtam. Gondolom neked hagyták itt.
- Oké, köszi. Várj, gyorsan kibontom és mehetünk.
Bementünk a nappaliba és már neki is estem, hogy kibontsam. Nagyot néztem, amikor megláttam, hogy egy méreg drága, új mobil van a dobozban. Ahogy a kezembe vettem a telefont egy kártyát vettem észre mellette.
„Sajnálom, ha valamit elrontottam. A telefon remélem tetszik. Nekem is ilyenem van. Nézz majd bele a naptárába, és ha benne vagy hívj fel! Akármikor hívhatsz! Kérlek, szeretnék veled beszélni! Csók: Kellan! ”
- Na, mi az?- kérdezte kíváncsian Sarah
- Csak megrendeltem a mobilt és azt hozták meg. - Jobb kifogás nem jutott eszembe.
- És csak így itt hagyták? Elég furcsa.
- Én is meglepődtem! Mehetünk? - próbáltam elterelni a témát.
- Igen.
Sarah az ajtóhoz ment, én pedig fogtam és kidobtam a levelet. Majd felvettem a táskámat és elhatároztam, hogy jól fogom magamat érezni.