7. Fejezet:Váratlan vendégek

7. fejezet



- Kicsim, hát itt vagy? Hadd mutassam be neked Mr. Lutz-ot. Ő lesz az új üzlettársam.
– Mr. Lutz, Ő a lányom, Kyra Mason.
- Nagyon örülök, Kyra! Kérlek, szólíts csak Peternek. – és a kezét nyújtotta felém.
- Én is örülök! – és megfogtam a kezét. Kezdtem kicsit magamhoz térni.
Szerencsére legalább nem ismert fel. Mert azt hiszem, Kellan mesélt neki rólam, de könnyen lehet, hogy azt is csak hazudta. Csak legyen vége ennek az estének minél hamarabb.
- Apa, a vacsora rendben van! – mondtam. Minél előbb eszünk, annál előbb mehetek el innen.
- Remek, akkor menjünk az ebédlőbe.
Mr. Lutz, vagyis Peter nagyon hasonlít a fiára. Főleg a szemei. Előre érzem, milyen nagyszerű lesz így a vacsora.
Már a sültet ettük, mikor apa a családjáról kérdezte Petert.
- Hat fiam van és egy lányom. Jó nagy család. Öt fiam üzletember, a lányom még az egyetemen tanul és a hatodik fiamról, lehet, hogy hallottak már. Kellan Lutz, színész. Rengeteget utazik, szinte csak az újságokban látjuk. Borzasztó! Például most is, az újságból tudtuk meg, hogy eljegyezte a barátnőjét! Teljesen megdöbbentünk! Hát milyen dolog, hogy a saját családja az újságokból tudja meg a hírt? Főleg azért lepődtünk meg, mert nem is olyan régen felhívott telefonon, és közölte, hogy Los Angelesben van, és megismerkedett egy lánnyal. Azt is mondta, hogy szakítani akar a barátnőjével, és képzelje Kyra a lányt, akit megismert, pont úgy hívták, mint magát! Folyamatosan a lányról beszélt, és hogy milyen csodálatos, meg ilyesmiket. Aztán egy héttel később meg ott a cikk az újságban, hogy eljegyezte azt a nőt. Egyáltalán nem örültünk neki. Az a nő kibírhatatlan. Énekesnő, és már bocsánat a kifejezésért, de egy hisztis liba. Csak mindenkiből hasznot akar húzni! Aztán az anyja próbálta felhívni Kellant, de nem elérhető, folyton foglalt vagy ki van kapcsolva a mobilja. Szóval neked, Patrick, nagy szerencséd van Kyrával. Gyönyörű nő, és remek könyveket ír! Egy- két könyvéhez, már volt szerencsém! Nagyon tetszettek, ahogy maga tud írni! Minden elismerésem!
Hallgattam Petert, ahogy Kellanról beszélt, és elment az étvágyam. Sőt felkavarodott a gyomrom. Ráadásul, elég furcsa volt, amit mondott. Hogy Kellan felhívta őket, és szakítani akart azzal a hogyishívjákkal, Monicával?
Felesleges rajta gondolkodni, már vége van, úgyhogy Kellan azt csinál, amit akar!
- Kyra, minden rendben? Olyan sápadt lettél! – kérdezte apa, mikor Peter befejezte a mesélést.
- Kicsit kavarog a gyomron, azt hiszem, kimegyek a levegőre, hátha jobb lesz! – akkor végre elszabadulhatok innen, és nem kell Peter folyamatos meséit hallgatnom a családjáról. Ennek az embernek be nem áll a szája, folyamatosan beszél!
- Persze, menj csak, Kicsim! – mondta apa miközben mosolygott, de a szemén láttam, hogy egy kicsit aggódik.
Kimentem a teraszra, és elővettem az új mobilomat. Küldtem Sarah-nak egy sms-t, hogy remélem neki jobban sikerül az estéje, mint nekem, és hogy holnap jöjjön át hozzám. Ahogy elküldtem az sms-t, megcsörrent a mobil, Alex volt az.
Egyből jobb kedvem lett.
- Szia, Alex! – mondtam lelkesen
- Szia! Csak nem hiányoztam? – kérdezte nevetve
- Képzeld igen, mi lenne, ha most megpróbálnék ellógni innen, és nálam találkoznánk?
- Az nagyon jó lenne, már kezdtem azt hinni, hogy ma este már nem is láthatlak! – mondta Alex és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben, akkor mondjuk húsz perc múlva találkozunk nálam! – már alig vártam, hogy lássam és hozzábújhassak.
- Oké! Ott leszek! Szia!
- Szia…Alex?
- Igen?
- Hiányzol! – mondtam félve, nem akartam elsietni vele a dolgokat, nem akartam abba a hibába esni, mint Kellannál.
- Te is nekem! Akkor húsz perc! Siess! – majd letette.
Gyorsan bementem a házba és a nappali felől jövő hangok irányába indultam.
Apa a fotelban ült, Peter pedig a nekem háttal lévő kanapén.
- Apa, nem érzem jól magam, azt hiszem, haza megyek, ha nem lenne baj!
- Szerintem Peter nem fog érte haragudni, menj, és holnap hívj fel, hogy jobban vagy-e! Rendben? – látszott apán, hogy aggódik.
- Persze, akkor, ha tényleg nem baj, most megyek! Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Peter! – kezemet nyújtottam felé, de Ő ahelyett, hogy megfogta volna, felállt és két puszit adott. Nagyon meglepődtem, ezen a gesztuson. Ezek szerint tetszettem neki, vagy mi? Látszott apán, hogy elégedett. Ezek szerint erre kellettem én! Peter nagyon szereti a családját és ezért hívott apa, hogy lássa a mi családunkat is, hogy egy kicsit megpuhítsam. Bár nem értem, hogy sikerült ezt elérnem, mivel alig szóltam az egész vacsora alatt pár szót.
- Szia, Kicsim! – apa szorosan megölelt. Majd a fülembe suttogta, olyan halkan hogy csak én hallhattam: - Köszönöm, hogy eljöttél, Peter nagyon család centrikus, és bár te felnőtt vagy, látta, hogy milyen nagyszerűen lettél felnevelve. Sokat jelent neki!
Szóval jól sejtettem, hogy csak ezért kellettem én ide! Nem baj, apáért még ezt is elviseltem, bár az egész este egy kínszenvedés volt, onnantól kezdve, hogy megláttam Petert.
Felvettem a táskámat és az autómhoz mentem. Már alig vártam, hogy Alex mellett legyek. Ő el tudja terelni a gondolataimat, és megértett, mikor elmeséltem neki Kellant.
Elég nagy volt a forgalom az utakon, így nem tudtam tovább gondolkozni, figyelnem kellett az útra.
Aztán, pont egy időben fordultunk be a kapun Alexel. Láttam, hogy Ő is nevet, ahogy én is.
Én beálltam a garázsba, Alex pedig becsukta a kaput, majd elindult felém.
Egymást szorosan ölelve mentünk az ajtóhoz, de ott el kellett szakadnunk, mivel meg kellett keresnem a kulcsomat. Alex nem bírta ki, hátulról ölelt át és a nyakamat csókolgatta. Mielőtt még megtaláltam volna a kulcsot, megfordultam és megcsókoltam. Hevesen viszonozta és nekidöntött az ajtónak.
- Alex, várj, megkeresem a kulcsot! – miközben elhúzódtam egy kicsit.
Majd egy felénk ugró alakot vettem észre hirtelen, aztán csak azt láttam, hogy Alex a földön fekszik.
Sötét volt, így nem láttam ki az, de nagyon megijedtem. Miközben a villanykapcsoló után tapogatóztam, Alex és az Idegen egymásnak esett. Végre megtaláltam azt a hülye kapcsolót. Mikor világos lett, rögtön láttam ki ütötte le Alexet.
Azt hittem rögtön elájulok! Még mielőtt jobban szétverték volna egymást közéjük ugrottam.
- Ne! Azonnal hagyjátok abba!
Aztán egy ököl eltalált és teljes erőből a falhoz vágott, majd minden elsötétült.