2. Fejezet:Elkerülhető az elkerülhetetlen?

2. fejezet

Elhatároztam, hogy nem gondolok Kellanra, egyszerűen csak jól fogom magamat érezni. Kikapcsolódok, szórakozni fogok.
Ezt, mármint a kikapcsolódást jó régen nem tettem meg. Legalább fél éve. De aztán Sarah megelégelte a dolgot, és elhatározta, hogy változtat ezen és segít túllépni a történteken. Ugyanis anya halála nagyon megrázott. Magamba fordultam, ki se mozdultam a házból, abbahagytam még az írást is. Jóformán csak apával és Sarah-val beszéltem. Apát is szörnyen megviselte anya halála.

A baleset napján éppen egy kiadóval tárgyaltam, amikor megszólalt a mobilom, de akkor, pedig még rá sem néztem a kijelzőre, tudtam, hogy baj van. Már reggel úgy keltem, hogy rossz előérzetem volt, így elnézést kértem és gyorsan felvettem. Apa volt az, aki értesített. Rohantam a kórházba, de mire odaértem, már nem tudtak rajta segíteni.
Anya lakberendező céget vezetett. Éppen egy tárgyalásra igyekezett és szokása szerint késésben volt. Ezért sietett. Az utak viszont csúszósak voltak, mert hajnalban esett, aztán az egyik kanyarban megcsúszott az autó és átment a másik sávba, ahol éppen szembe jöttek…
A másik kocsiban ülők megúszták könnyebb sérülésekkel. Anya viszont kirepült az autóból és alaposan beverte a fejét és rögtön eszméletét vesztette. A mentősök megállapították, hogy valószínűleg belső vérzése van. Igazuk volt. A legközelebbi kórház 40 percnyire volt. Mire odaértek már késő volt.
Egy héttel később megtartottuk a temetést. Csak a legszűkebb család és legjobb barátaink vettek részt rajta. Utána egy időre haza költöztem. Segítettem apának. Mivel nagyon magába zuhant Ő is. Én csak miatta tartottam a lelket magamban. Intéztem helyette az ügyeit. Apa a Los Angelesi lapok egyik legkeresettebb újságjának a tulajdonosa volt, de emellett több kisebb lapot is a magáénak tudhatott.
Aztán egy hónap múlva apa azt mondta, jobb, ha visszamegyek a saját házamba. El kell kezdenünk mind a kettőnknek visszatérni a saját életünkbe. Emellett azért is lenne könnyebb, mert ahányszor csak rám néz, mintha anyát látná fiatalon.
Ezt mástól is hallottam már. Aki csak ismerte anyát, ezt mondta. Szőke, vállig érő hajam van, szürkéskék szemem van. Alkatomat is anyától örököltem. A mosolyunk pedig megszólalásig ugyanaz volt.
Szóval apával megbeszéltük, hogy hazaköltözök, és mindketten megpróbálunk újra beilleszkedni a hétköznapokba. Eleinte lehetetlennek tűnt, de aztán nekem Sarah, apának pedig a barátai segítettek. Azóta, ha Sarahnak valamilyen programja van magával cipel engem is.

Pedig soha nem voltam az a nagy bulizós típus. Amíg le nem diplomáztam minden időmet a tanulás kötötte le. Nagyon ritkán szakítottam időt a pihenésre, és azon ritka alkalmakkor is a barátommal vagy a családommal voltam. Barátok terén viszont elég sok tapasztalatom van. Pont, mint anyának, mielőtt megismerte apát. Általában nem tartottak tovább pár hónapnál, de volt egy-két hosszabb, komolyabb kapcsolatom is. Azóta sokat változtam, már nem kezdek ki akárkivel. Válogatósabb lettem. Már nem vonzanak a futó kapcsolatok. Inkább valami komolyabbra vágyom. Ezzel pedig Sarah idegeire megyek. Mivel szerinte nekem most pont egy ilyen futó kapcsolatra van szükségem. Még jó, hogy nem meséltem el neki Kellant. Mert szemernyi kétségem sincs, ha Ő van a helyemben, nem küldte volna el Kellant. Sőt!
Sarahval már gimis korunk óta ismerjük egymást. A szüleink is régi jó barátok. Mindig együtt csináltunk mindent. Olyanok vagyunk egymásnak, mintha testvérek lennénk. Neki a gimitől kezdve mindig volt fiúja. Nem is csoda, gyönyörű volt és ezt Ő is tudta magáról. Hosszú, enyhén hullámos, sötétbarna haj, gyönyörűen csillogó kék szemek, csábító, dús ajkak, vékony, nőies alkat. Alkatra egyformák voltunk, így gyakran vettük fel egymás ruháit, vagy ha ruhát akartunk venni egymásnak, könnyű dolgunk volt.

Már a kocsiban voltunk, az enyémmel mentünk a titokzatos koncertre, mivel Sarah semmit nem volt hajlandó mondani róla. Nem is próbálkoztam, tudtam, hogy felesleges. Csak az útirányt mondta, hogy éppen hol merre kanyarodjak. Nem mentünk olyan messzire. Húsz perces volt az út.
Szabadtéri koncert volt. Viszont ahogy kiszálltunk a kocsiból, rögtön feltűnt, hogy elég kevesen vannak, pedig mindjárt fél kilenc. Ha nincsenek sokan egy koncerten az, az estek többségében nem jelent jót. Igazam lett. Borzalmas volt.
Végül közös megegyezéssel, leléptünk és egy közeli éttermet kerestünk, mivel mind a ketten éhesek voltunk.
Egy kis bolyongás után találtunk is egyet. Elég jól nézett ki, így leparkoltam a kocsit és bementünk. Elegáns hely volt, ahogy beléptünk egy pincér termett mellettünk és egy szabad asztalhoz vezetett minket, majd elment az étlapokért.
- Úgy sajnálom Kyra! Fogalmam sem volt, hogy ilyen rossz lesz a koncert! Tom fél órákat áradozott róla és sajnálkozott, hogy nem tud eljönni rá - bosszankodott Sarah.
- Nagyon úgy néz ki, hogy át lettél verve!- én nem izgattam magam különösebben. Sőt, kicsit viccesnek is találtam a helyzetet.
- Csak kerüljön a szemem elé Tom!
- Nyugi, azért nem biztos, hogy direkt csinálta, lehet, hogy Ő sem tudta. Ne harapd le rögtön a fejét! - tanácsoltam.
- Jó, jó persze. Elég kellemes hely, nem? - kérdezte, hogy körbenézett.
- De, az.
Megjött a pincér az étlapokkal, közben pedig felvette az italrendelésünket.
Én nem ittam alkoholt, mivel vezettem, és amúgy sem voltam odáig értük. Sarahnak nem volt vele semmi baja, de úgy döntött mivel most Ő sem kívánja, szolidaritása jeléül ő sem ivott. Végül mindketten egy-egy pohár ásványvíz mellett döntöttünk.
Majd, amikor a pincér távozott elkezdtük tanulmányozni az étlapot.
Én nem voltam túl válogatós, hamar döntöttem. Sarah már nehezebb este. Míg Ő az étlapjával volt elfoglalva körülnéztem.
Az étterem elég nagy volt, de jól volt berendezve. Az asztalok nem voltak egymáshoz túl közel, így kellemesebb volt a vendégeknek és a pincérek is könnyebben tudtak közlekedni. A sarkokban elhelyezett hangfalakból kellemes, halk zene szólt. Az étterem falai meleg, pasztellszínűek voltak, hatalmas ablakokkal és szép tájképekkel.
Végül Sarahnak is sikerült döntenie, így a pincér felvette a rendelésünket, mi pedig kellemesen elbeszélgettünk. Nem kellett túl sokat várnunk és már meg is jött az ételünk. Nagyon jól nézett ki, és az illata is isteni volt.
Már megettem az étel felét, amikor felpillantottam Sarahra. Észrevettem, hogy már percek óta meredten bámul valamit. Én is abba az irányba tekintettem és éreztem, hogy elsápadok. Ezt nem hiszem el!
- Úristen! Látod, akit én látok?- kérdezte, mikor egy kicsit föleszmélt.
Én nem tudtam válaszolni, mivel még mindig Őt néztem. Eszméletlenül jól nézett ki. Egy sötétkék farmert viselt fekete inggel, fölé pedig egy szürke zakót vett fel. Világos barna haja kócosan állt. Két másik férfi társaságában volt. És a terem másik végében ültek le, pont szembe a mi asztalunkkal. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy Kellan nem vesz észre. Nem jött be, ugyanis pont velem szembe ült le az asztalhoz.
Gyorsan elfordítottam a fejem, de láttam, hogy Sarah még mindig Őt nézi. Próbáltam az evésre koncentrálni, de elment az étvágyam. Nem tudtam lenyelni egy falatot sem, mert úgy éreztem egy hatalmas gombóc van a torkomban.
- Nem hiszem el! - kiáltott fel Sarah hirtelen.
- Mit? - kérdeztem idegesen.
- Kellan egyenesen téged bámul, azóta, hogy leült! - mondta Sarah és kicsit, mintha irigység érződött volna a hangjában.
- Kérhetném, hogy Te viszont ne bámuld folyamatosan?
- Megpróbálom – ígérte.
- Már nem vagyok éhes. Te befejezted már? Mert ha igen, kérem a számlát és fizethetünk. – Minél előbb el akartam tűnni innen. Mi az esélye annak, hogy egy ilyen hatalmas városban, mint Los Angeles, újra sikerült összetalálkoznom Kellannal. Pedig, már azt hittem elkerülhetem azt, hogy ismét találkozzunk.
- Én sem vagyok már éhes, de én még nem nagyon akarok menni. –Persze, Ő még össze akar ismerkedni Kellannal.
- Jó felőlem maradhatsz, én fizetek és haza megyek!
- És engem itt hagynál? – kérdezte felháborodottan
- Nem érzem túl jól magam, le szeretnék feküdni minél hamarabb!
- Eddig semmi bajod nem volt! Azóta szeretnél minél hamarabb eltűnni innen, mióta Kellan megjelent! Főleg mióta folyamatosan bámul téged! Ismeritek egymást? Tudod, hogy nagyon jól ismerlek, úgyis rájövök!- fenyegetőzött Sarah.
- Csak menjünk innen és utána ígérem, elmesélem. Jó? - kérdeztem kicsit idegesen.
- Rendben.

Intettem a pincérnek, hogy fizetni szeretnénk. Sarah kiszaladt a mosdóba, amihez természetesen el kellett mennie Kellanék asztala mellett. Már csak azon imádkoztam, hogy a pincér minél hamarabb hozza a számlát. Kivételesen szerencsém volt, mire a pincér meghozta a számlát és fizettem, Sarah is visszajött a mosdóból és indulhattunk is. Amíg a kabátomat vettem föl, gyorsan Kellan felé pillantottam, és azt láttam, hogy mondd valamit a két férfinak és feláll az asztaltól. Jaj, csak nehogy idejöjjön! Gyorsan felkaptam a táskámat, majd Sarah kezét és a kijárat felé kezdtem húzni.
- Igyekezz már! - szóltam rá dühösen.
- Most azért kell így rohannunk, mert felénk tart?
- Ne a szád járjon, hanem a lábad!
Szerencsére már kiértünk az étteremből és már kocsi felé tartottunk.
Éppen sikerült beugranunk, mikor kiért Kellan.
Láttam, hogy elkezd szaladni, én pedig gyorsan kitolattam és gázt adtam és már ott sem voltunk.
Sarah hol rám, hol pedig hátrafelé bámult döbbenten.
- Na jó! Halljam mi történt! És ne próbálj kihagyni semmit sem! - mondta dühösen, mikor kicsit összeszedte magát.
- Vezetés közben nem szeretnék erről beszélni, majd otthon elmondom.
- Úgyse hagylak addig békén, míg el nem mondod mi történt! - fenyegetett.
- Tudom, ismerlek már!
- Jó, csak szóltam!
Hazáig leszállt a témáról, de alig hogy átléptük a küszöböt faggatni kezdett. Csak úgy dőltek belőle a kérdések.
- Jó, elmondok mindent, de ha nem hagysz szóhoz jutni elég nehéz lesz!
Elmeséltem neki mindent, a csókot is. Nem hagytam ki semmit a történetből, megosztottam vele a kétségeimet is, és vártam Ő mit mondd.
- Megértelek, de nem teljesen értek veled egyet! Tudom, hogy nem akarsz egy futó kalandot, pedig hidd el, segítene! De Kellan, kedves és nagyon szexi. Nem járnál vele rosszul!
- Igen? És honnan ismered ilyen jól? - kérdeztem gúnyosan.
- Nem ismerem, de nem lehet rossz ember azok alapján, amiket elmeséltél róla.
- Jó, lehet, de én akkor sem akarok vele beszélni! Kérlek, értsd meg, és tartsd tiszteletben a döntésemet!
- Én most inkább elmegyek, mert késő van, de azért ígérd meg, hogy átgondolod még egyszer az egészet!
- Rendben, jó éjszakát!
- Neked is! Szia!
- Szia!
Felmentem az emeletre, levettem a ruháimat és beálltam a tus alá. Jó sokáig folyattam magamra a vizet, majd megtörölköztem és felvettem a hálóingemet és bedőltem az ágyba. Már éppen elaludtam volna mikor megszólalt a telefonom. Megnéztem a kijelzőt. Kellan neve állt rajta. Biztos beírta a számát a telefonkönyvbe. Hagytam, hadd csörögjön. Nem vettem fel, nem tudtam mit akarhat mondani, és hogy én mit mondhatnék neki. Még kétszer próbálkozott majd feladta.
Reggel későn keltem, mert elfelejtettem beállítani az ébresztő órámat.
Felvettem a futó cuccom és lementem reggelizni. Nem nagyon volt étvágyam. Elolvastam az újságot, majd felvettem a cipőmet és elindultam futni.
Ma reggel nem történt semmilyen „baleset”, pedig kicsit ideges voltam, hogy esetleg megjelenik. Így hazafelé már sokkal jókedvűebben futottam.
Korán örültem. A kapu előtt egy ismerős alak állt. Hát sehogy sem tudom elkerülni?