8. Fejezet: Megértettél?

8. fejezet



Hangokat hallottam magam mellett, de a szememet nem tudtam kinyitni. Ismerős hangok voltak, kicsit jobban koncentráltam, és meg is tudtam őket különböztetni. Hárman beszélgettek halkan, és ahogy még jobban figyeltem megállapítottam, hogy vitatkoznak és dühösnek is tűntek. Az egyik hang apáé volt, a másik Alexé és a harmadik, úristen, azt hiszem, Kellan hangja.
Nem értem, hol lehetek, mi történt? Megpróbáltam kinyitni a szememet.
Egy nagy, fehér szobában voltam, ami elég világos volt. Kicsit fel akartam emelni a fejemet, hátha jobban körül tudok nézni, de ahogy megpróbáltam iszonyú fájdalom hasított bele hátulról. Hangosan felnyögtem.
Erre hirtelen befejezték a vitatkozást, és mind felém fordultak.
- Kicsim, hát felébredtél? Mi a baj? Hívjam az orvost? – kérdezte apa kétségbeesve.
- Hol vagyok, mi ez a hely? És miért fáj ennyire a fejem? – nyöszörögtem.
- Kórházban vagy, Kicsim, este hoztak be a… - morgott egyet- szóval Alex és Kellan.
- Értem, már emlékszem! – hirtelen minden beugrott, Alex és én éppen bementünk volna a házba, mikor valaki leütötte, majd verekedni kezdtek. Én közéjük álltam, és valamelyikük a falhoz vágott. Idáig emlékszem.
Valószínűleg utána behoztak a kórházba.
- Alex, kérlek, ne haragudj, de kimennél, és te is! – néztem Kellanra, akinek a szeméből nagy szomorúságot láttam.
Mind a ketten bólintottak, és kimentek.
- Apa, mi történt? Úgy értem, miért fáj a fejem? Mi bajom van?
- Ahogyan a falhoz vágódtál – fájdalmas fintorba torzult az arca- betört a fejed, és a fiúk behoztak. Ez a szerencséjük! Az orvos összevarrta és bekötözte. Azóta nem voltál magadnál, és már kezdtünk aggódni, hogy valami más baj is van. Hívom az orvost, hogy felébredtél, rendben? Mindjárt jövök!
- Oké, de szólj neki, ha lehet, adjon valami fájdalomcsillapítót is.
- Majd ha megnéz, úgyis ad! Mindjárt itt vagyok! – azzal már kint is volt a szobából.
Pár perc múlva azt hallottam, hogy valakik vitatkoznak a folyosón. Jobban figyeltem és így már ki tudtam venni, kik és mit beszélnek. Alex és Kellan hangja volt.
- Nem tehetek róla, én semmiről sem tudtam! – mondta Kellan
- Igen, és higgyem is el? Fogadd el a helyzetet, továbblépett! Ez van! – hallottam Alex dühös hangját.
Kezdett elegem lenni abból, hogy folyamatosan vitatkoznak!
- Alex, Kellan gyertek be! Most! – kiabáltam ki a folyosóra.
Szinte azonnal nyílt az ajtó. Kellan jött be először mögötte Alex.
- Mi a baj, nagyon fáj a fejed?- kérdezte Alex.
- Nem ezért hívtalak be titeket! Hanem azért, hogy elég volt! Fejezzétek be a veszekedést! Alex, kértelek, hogy ne avatkozz ebbe bele, tudom, hogy este csak megvédted magad, de már ne vitatkozz! Kellan, téged pedig nem értelek! Elmész egy rohadt szó nélkül, és utána azt olvasom az újságokban, hogy eljegyezted a barátnődet! Utána pedig hívogatsz, aztán hirtelen megjelensz, és megvered Alexet! Hogy képzeled ezt? Hagyj engem békén! Én tovább léptem, légy szíves menj el innen! – mondtam dühösen, mert visszaemlékeztem milyen rengetegszer voltam szomorú az elmúlt napokban Kellan miatt.
- Meg sem hallgatsz? Csak elküldesz, és nem is magyarázhatom meg a dolgot? – kérdezte szomorúan.
- Hallottad, mit mondott! Takarodj! Azt mondtad, majd akkor mész el, ha Ő mondja, hát most mondta, szóval menj! – Alex láthatóan tiszta ideg volt.
- Alex, téged is megkértelek az előbb valamire! – szóltam rá.
- Kyra, kérlek hadd magyarázzam meg! Csak pár percet kérek! – nézett rám szomorúan.
- Nem! Menj innen, nem vagyok rád kíváncsi! – majd elfordultam és megfogtam Alex kezét.
Láthatóan örült ennek a mozdulatomnak, mert gyorsan egy széket húzott az ágy mellé, és közel hajolt hozzám. Én pedig nagyon óvatosan, kicsit közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Azt akartam, hogy ha valamit is jelentettem Kellannak, akkor most fájjon neki! Lássam, ahogy szenved! Aztán eszembe jutott az is, hogy milyen szemétség ez Alexel, de Őt láthatóan nem érdekelte a dolog, boldogan viszonozta a csókot.
Mikor elhúzódtunk egymástól megint szörnyen hasogatni kezdett a fejem, és még éppen láttam amint Kellan a kilincsért nyúl, és kimegy az ajtón, de előtte még visszafordult és pont a szemembe nézett. A szívem hevesen kezdett dobogni, és azt éreztem, ahogy Kellanra néztem meg is, szakad. Megbántam, hogy előtte csókoltam meg Alexet.
Kellan arcán hatalmas szomorúságot láttam. Nagyon megsajnáltam, csak azt nem tudom miért! Hiszem menyasszonya van! De akkor miért néz így rám?
Talán mégis hagynom kellett volna, hogy elmondja, amit akar. Mindegy, úgy néz ki, a sors nem akarja, hogy mi ketten együtt legyünk!
Nekünk csak ennyi jutott a közös időből, amit együtt tölthettünk.
Erről eszembe jutott egy idézet, az egyik író barátomtól:
„… Vissza kell adnom: szép volt, de kölcsön. Álmom a Holdon, lábam a Földön.”
Hát igen, ez az idézet tökéletesen illik most rám! A Kellannal töltött idő, olyan volt, mint egy álom, de felébredtem és ez a valóság!
Aztán kopogtak, és bejött apa az orvossal.
- Végre felébredt! Az édesapja azt mondta, nagyon fáj a feje, ez most normális, kap rá fájdalomcsillapítót és jobban is lesz. Továbbá enyhe agyrázkódást is kapott, ezért feküdnie kell, nagyon sokat pihenni! Előfordulhat, hogy szédülni fog, hányingere lesz, ne aggódjanak ezek az agyrázkódás miatt lesznek! – mondta az orvos.
- És mikor mehetek haza? – kérdeztem
- Ha minden rendben lesz, akkor holnap délután! – mondta az orvos.
- Nem lehetne már ma? – kérdeztem reménykedve
- Nem örülnék neki, elég sokáig nem volt magánál kisasszony, és szeretnénk még egy napig megfigyelés alatt tartani! – magyarázta a doktor.
- Kicsim, ezt az egy napot kibírod, nem fogunk hazavinni! – mondta apa, mintha csak kitalálta volna, mit akartam tőle kérni.
- Igen, igaza van az apádnak, nyugodtabb lennék, ha itt maradnál! – mondta Alex is helyeselve.
- Hát jó, akkor maradok, nem mintha lenne más választásom! – mondtam duzzogva.
Az orvos kiment, majd apa is odajött mellém.
- Kicsim, borzasztóan sajnálom, de most mennem kell dolgozni! Kérlek, ne haragudj, amint végeztem jövök! – mondta.
- Semmi baj, apa! Természetes, hogy dolgoznod kell! Nem kell engem pátyolgatni, jól vagyok, csak a fejem fáj, de ha beveszem a gyógyszert már az sem fog! Úgyhogy ne aggódj! – mondtam neki, majd egy puszit adtam az arcára.
- Rendben, Kicsim, de ha bármi baj van, szólj azonnal, és itt leszek! Ha pedig valamit be kell hozni, hívd fel Sarah-t, Ő majd behozza. Azt üzente, hogy délben jön meglátogatni!- mondta apa, majd adott egy puszit, és kiment.
Egyedül maradtunk a szobában Alexel. Egymásra néztünk, és láttam, hogy hajol felém, de én elhúzódtam. Ő pedig nem értette.
- Nézd, Alex, sajnálom ezt az egészet! Nem várhatom el tőled, hogy itt legyél, és főleg hogy verekedj miattam! A csók dolgot pedig nagyon szégyellem! – néztem rá szégyenlősen.
- Kyra, ezt ugye nem gondoltad komolyan? Nem kell bocsánatot kérned! Nem zavart, sőt! Nagyon élveztem, így legalább Kellan is látta, hogy az enyém vagy! – mondta magabiztosan.
Én pedig azt hittem nem hallok jól!
- A tiéd vagyok? Alex! Én nem vagyok senki tulajdona! Ezt jól jegyezd meg, érted? Ezt mégis, hogy képzelted? Azt hittem, megértettél, amikor elmeséltem neked, mi történt Kellannal. Erre te is siettetsz! Még nem vagyok biztos, abban hogy készen állok bármire is! Azt pedig főleg nem hiszem, hogy két nap alatt megismerhettük volna egymást annyira, hogy összejöjjünk! Kellannal is pont itt rontottam el! Nem hiszem el, hogy most te is ezt teszed! Azt hittem, te más vagy! De lehet, hogy neked is csak pár napig kellek, aztán majd eldobsz! – mondtam dühösen.
Én azt hittem, hogy Alex megért engem, erre, tessék! Az ablak felé fordultam, és kibámultam rajta. Úgy szólaltam meg újra:
- Szeretném, ha most elmennél! Kérlek, hagyj most magamra Alex!
- Kyra, nem küldhetsz el! Nem tettem semmi rosszat! Ha csak nem rossz az, hogy szeretlek! Baj?- dühös volt, egyre jobban felemelte a hangját. - Vagy talán az az igazi bajod, hogy én komolyan gondolom a dolgot és te meg nem? Talán zavar, hogy vigyázni akarok rád? Ne csodálkozz! Hiszen elég könnyen dobsz mindenkit, aztán csak úgy belefekszel mindenféle idegen ágyába…- Aztán hirtelen elhallgatott, de akkor már késő volt. Kimondta, és nem lehetett visszacsinálni.
Teljesen megdöbbentem. Hogy képes ilyeneket mondani nekem? Hiszen nagyon jól tudja, hogy nem így volt! Éreztem, hogy könnyek árasztják el a szemem.
- Takarodj innen! – mondtam halkan, még mindig az ablak felé fordulva. Nem akartam, hogy lássa a könnyeimet.
- Kérlek, nem gondoltam komolyan! Csak megrémültem, és ideges voltam!
- Takarodj! Soha többé nem akarlak látni! – mondtam már kiabálva.
- Kyra! Nem küldhetsz el! Szeretlek! Kérlek! Ha megbántottalak… - kérlelt Alex most már kedvesen.
- Ha megbántottál? Ha? Menj már el! Takarodj! – már üvöltöttem vele.
Hallottam, hogy megnyikordul a szék és csukódik az ajtó. Elment.
Ahogy becsukódott az ajtó kitört belőlem a zokogás, és elkezdett hasogatni a fejem, majd a hányingerem is lett.
Hívtam egy nővért. Ő beadott nekem egy fájdalomcsillapítót és hozott egy tálat, ha szükségem lenne rá.
Amint kiment megint kitört belőlem a sírás. Aztán valószínűleg álomba sírtam magam, mert mire kinyitottam a szemem és az ablak felé néztem, hajnalodott odakint.
Jobban érzetem magam fizikailag, de lelkileg egyáltalán nem voltam jól.
Megpróbáltam felülni és mivel sikerült felhívtam Sarah-t, tudtam, hogy nagyon korán van még, és valószínűleg alszik, de kellettek a ruháim, hogy minél előbb otthon legyek. Nem akartam, hogy bárki is bejöjjön hozzám. Haza akartam menni és bezárkózni.
Szerencsére Sarah felvette a telefont. Mondtam neki, mit hozzon be, és hogy siessen, aztán letettem.

7. Fejezet:Váratlan vendégek

7. fejezet



- Kicsim, hát itt vagy? Hadd mutassam be neked Mr. Lutz-ot. Ő lesz az új üzlettársam.
– Mr. Lutz, Ő a lányom, Kyra Mason.
- Nagyon örülök, Kyra! Kérlek, szólíts csak Peternek. – és a kezét nyújtotta felém.
- Én is örülök! – és megfogtam a kezét. Kezdtem kicsit magamhoz térni.
Szerencsére legalább nem ismert fel. Mert azt hiszem, Kellan mesélt neki rólam, de könnyen lehet, hogy azt is csak hazudta. Csak legyen vége ennek az estének minél hamarabb.
- Apa, a vacsora rendben van! – mondtam. Minél előbb eszünk, annál előbb mehetek el innen.
- Remek, akkor menjünk az ebédlőbe.
Mr. Lutz, vagyis Peter nagyon hasonlít a fiára. Főleg a szemei. Előre érzem, milyen nagyszerű lesz így a vacsora.
Már a sültet ettük, mikor apa a családjáról kérdezte Petert.
- Hat fiam van és egy lányom. Jó nagy család. Öt fiam üzletember, a lányom még az egyetemen tanul és a hatodik fiamról, lehet, hogy hallottak már. Kellan Lutz, színész. Rengeteget utazik, szinte csak az újságokban látjuk. Borzasztó! Például most is, az újságból tudtuk meg, hogy eljegyezte a barátnőjét! Teljesen megdöbbentünk! Hát milyen dolog, hogy a saját családja az újságokból tudja meg a hírt? Főleg azért lepődtünk meg, mert nem is olyan régen felhívott telefonon, és közölte, hogy Los Angelesben van, és megismerkedett egy lánnyal. Azt is mondta, hogy szakítani akar a barátnőjével, és képzelje Kyra a lányt, akit megismert, pont úgy hívták, mint magát! Folyamatosan a lányról beszélt, és hogy milyen csodálatos, meg ilyesmiket. Aztán egy héttel később meg ott a cikk az újságban, hogy eljegyezte azt a nőt. Egyáltalán nem örültünk neki. Az a nő kibírhatatlan. Énekesnő, és már bocsánat a kifejezésért, de egy hisztis liba. Csak mindenkiből hasznot akar húzni! Aztán az anyja próbálta felhívni Kellant, de nem elérhető, folyton foglalt vagy ki van kapcsolva a mobilja. Szóval neked, Patrick, nagy szerencséd van Kyrával. Gyönyörű nő, és remek könyveket ír! Egy- két könyvéhez, már volt szerencsém! Nagyon tetszettek, ahogy maga tud írni! Minden elismerésem!
Hallgattam Petert, ahogy Kellanról beszélt, és elment az étvágyam. Sőt felkavarodott a gyomrom. Ráadásul, elég furcsa volt, amit mondott. Hogy Kellan felhívta őket, és szakítani akart azzal a hogyishívjákkal, Monicával?
Felesleges rajta gondolkodni, már vége van, úgyhogy Kellan azt csinál, amit akar!
- Kyra, minden rendben? Olyan sápadt lettél! – kérdezte apa, mikor Peter befejezte a mesélést.
- Kicsit kavarog a gyomron, azt hiszem, kimegyek a levegőre, hátha jobb lesz! – akkor végre elszabadulhatok innen, és nem kell Peter folyamatos meséit hallgatnom a családjáról. Ennek az embernek be nem áll a szája, folyamatosan beszél!
- Persze, menj csak, Kicsim! – mondta apa miközben mosolygott, de a szemén láttam, hogy egy kicsit aggódik.
Kimentem a teraszra, és elővettem az új mobilomat. Küldtem Sarah-nak egy sms-t, hogy remélem neki jobban sikerül az estéje, mint nekem, és hogy holnap jöjjön át hozzám. Ahogy elküldtem az sms-t, megcsörrent a mobil, Alex volt az.
Egyből jobb kedvem lett.
- Szia, Alex! – mondtam lelkesen
- Szia! Csak nem hiányoztam? – kérdezte nevetve
- Képzeld igen, mi lenne, ha most megpróbálnék ellógni innen, és nálam találkoznánk?
- Az nagyon jó lenne, már kezdtem azt hinni, hogy ma este már nem is láthatlak! – mondta Alex és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben, akkor mondjuk húsz perc múlva találkozunk nálam! – már alig vártam, hogy lássam és hozzábújhassak.
- Oké! Ott leszek! Szia!
- Szia…Alex?
- Igen?
- Hiányzol! – mondtam félve, nem akartam elsietni vele a dolgokat, nem akartam abba a hibába esni, mint Kellannál.
- Te is nekem! Akkor húsz perc! Siess! – majd letette.
Gyorsan bementem a házba és a nappali felől jövő hangok irányába indultam.
Apa a fotelban ült, Peter pedig a nekem háttal lévő kanapén.
- Apa, nem érzem jól magam, azt hiszem, haza megyek, ha nem lenne baj!
- Szerintem Peter nem fog érte haragudni, menj, és holnap hívj fel, hogy jobban vagy-e! Rendben? – látszott apán, hogy aggódik.
- Persze, akkor, ha tényleg nem baj, most megyek! Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Peter! – kezemet nyújtottam felé, de Ő ahelyett, hogy megfogta volna, felállt és két puszit adott. Nagyon meglepődtem, ezen a gesztuson. Ezek szerint tetszettem neki, vagy mi? Látszott apán, hogy elégedett. Ezek szerint erre kellettem én! Peter nagyon szereti a családját és ezért hívott apa, hogy lássa a mi családunkat is, hogy egy kicsit megpuhítsam. Bár nem értem, hogy sikerült ezt elérnem, mivel alig szóltam az egész vacsora alatt pár szót.
- Szia, Kicsim! – apa szorosan megölelt. Majd a fülembe suttogta, olyan halkan hogy csak én hallhattam: - Köszönöm, hogy eljöttél, Peter nagyon család centrikus, és bár te felnőtt vagy, látta, hogy milyen nagyszerűen lettél felnevelve. Sokat jelent neki!
Szóval jól sejtettem, hogy csak ezért kellettem én ide! Nem baj, apáért még ezt is elviseltem, bár az egész este egy kínszenvedés volt, onnantól kezdve, hogy megláttam Petert.
Felvettem a táskámat és az autómhoz mentem. Már alig vártam, hogy Alex mellett legyek. Ő el tudja terelni a gondolataimat, és megértett, mikor elmeséltem neki Kellant.
Elég nagy volt a forgalom az utakon, így nem tudtam tovább gondolkozni, figyelnem kellett az útra.
Aztán, pont egy időben fordultunk be a kapun Alexel. Láttam, hogy Ő is nevet, ahogy én is.
Én beálltam a garázsba, Alex pedig becsukta a kaput, majd elindult felém.
Egymást szorosan ölelve mentünk az ajtóhoz, de ott el kellett szakadnunk, mivel meg kellett keresnem a kulcsomat. Alex nem bírta ki, hátulról ölelt át és a nyakamat csókolgatta. Mielőtt még megtaláltam volna a kulcsot, megfordultam és megcsókoltam. Hevesen viszonozta és nekidöntött az ajtónak.
- Alex, várj, megkeresem a kulcsot! – miközben elhúzódtam egy kicsit.
Majd egy felénk ugró alakot vettem észre hirtelen, aztán csak azt láttam, hogy Alex a földön fekszik.
Sötét volt, így nem láttam ki az, de nagyon megijedtem. Miközben a villanykapcsoló után tapogatóztam, Alex és az Idegen egymásnak esett. Végre megtaláltam azt a hülye kapcsolót. Mikor világos lett, rögtön láttam ki ütötte le Alexet.
Azt hittem rögtön elájulok! Még mielőtt jobban szétverték volna egymást közéjük ugrottam.
- Ne! Azonnal hagyjátok abba!
Aztán egy ököl eltalált és teljes erőből a falhoz vágott, majd minden elsötétült.

6. Fejezet: A vacsora

6. fejezet



Szörnyű fejfájásra ébredtem. Úgy éreztem magam, mint akit kimostak, majd kicentrifugáztak. Rengeteget ittam az este. Az este! Hirtelen beugrott minden. Gyorsan felültem és körbenéztem.
Egy idegen hálószobában feküdtem. Szóval nem csak álom volt ez az egész! A szoba nagyon elegánsan volt berendezve. Az ággyal szemben állt egy hatalmas ajtó, ami az erkélyre nyílt. Odakint már erősen sütött a nap.
Lassan Alexre néztem. Ő is ébredezett, álmosan pislogott párat, mielőtt teljesen kinyitotta volna szemét és nyújtózott egyet. Majd beletúrt az amúgy is szanaszét álló hajába. Végül rám emelte tekintetét és elmosolyodott.
- Jó reggelt! Neked is annyira fáj a fejed, mint nekem? – kérdezte nyöszörögve.
- Szerintem még jobban!
Nagyon pocsékul éreztem magam. Mindenre emlékeztem a tegnapból, pedig pont az volt a célom, hogy elfelejtsek mindent. Ezek szerint nem sikerült. Bár az este nagyon jól éreztem magam. Különösen Alexel. Úgy tűnt ezzel Ő is így van, mert a fejfájása ellenére töretlenül mosolygott. Ellenállhatatlan volt a mosolya.
Lassan visszahúzott maga mellé és megcsókolt. Szorosan ölelt, és így feküdtünk még jó ideig.
- Alex, nagyon jó volt minden, de nekem most mennem kell! Ne haragudj!
- Várj, ne olyan gyorsan, felöltözünk, majd a konyhában főzök egy jó erős kávét és utána hazaviszlek. Rendben?- kérdezte kedvesen
- Köszönöm, az jó lenne!
Amíg Alex öltözött én bementem a fürdőbe mosakodtam rendbe szedtem magam. Legalábbis próbáltam eltűntetni a szemem alatti óriási karikákat és a szemeim is vörösek voltak. Sminkkel valamennyire eltakartam a karikákat, de igazából egy kiadós alvás segítene.
Mikor kiértem a fürdőből Alex már nem volt a szobában. Így én is kimentem, és megpróbáltam megkeresni. Nagy ház volt, így csak remélni tudtam, hogy jó felé megyek és nem tévedek el.
Á, sikerrel jártam! Leértem a földszintre és Alex a konyhában serénykedett.
- Pont lefőtt a kávé! Nem készítettem el neked, mert nem tudom, hogyan iszod! Remélem nem baj!
- Dehogy, köszi!- Annyira kedves volt, hogy nekem is kezdett jobb kedvem lenni.
Ha így folytatja rövidesen nem is fogok arra a másik dologra gondolni. Milyen jó lett volna, ha Alexet ismerem meg először. De mindegy, mi így találkoztunk.
- Azon gondolkodtam, remélem nem veszed tolakodásnak, de ezek után szerintem megismerhetnénk egymást jobban. Mit szólsz? Arra gondoltam, mondjuk ma délben pont nincs semmi dolgom, ebédelhetnénk együtt, ha Te is ráérsz. Na mit mondasz?
- Nagyon örülnék neki!- mosolyogtam rá. Teljesen elbűvöl a mosolyával.
- Akkor, ez meg is van beszélve! Mondjuk egyre érted megyek! Jó? – kérdezte Alex.
- Tökéletes! Hova megyünk enni? Csakhogy tudjam, hogyan készüljek.
- Te mindenben szép vagy. De nyugodtan felvehetsz valami kényelmesebb ruhát is. Nem megyünk annyira elegáns helyre, ha erre gondoltál.
- Igen, erre. Akkor hazavinnél? Mert otthon lenne még egy kis dolgom az ebéd előtt.
- Egy perc és indulhatunk is.
Felment az emeletre, majd a kocsikulcsal a kezében jött vissza.
- A másik nadrágom zsebében maradt este- magyarázta Alex.
- Értem!- vágtam rá rögtön, kicsit kellemetlen téma volt a tegnap este.
Beszálltunk az autóba, és ugyan úgy, mint este, most is jóval a megengedett sebesség felett ment.
Így nagyon hamar megérkeztünk. Út közben folyton egymást néztük. Gyönyörködtem az arcában és azok a szemek! Ha nem vezetne, most szívesen megcsókolnám.
Ahogy látom, Ő is így van ezzel, de csak a kezét simította végig a combomon, amitől tiszta libabőr lettem.
Leállította a motort, és felém fordult. Kezeit a derekam köré fonta és közelebb húzott magához, majd lassan megcsókolt, de közben tekintete egy percre sem engedte el az enyémet. Ezután, már ha eddig, nem is akartam volna megcsókolni, most akkor sem tudtam volna neki ellenállni.
Végül Ő húzódott el. Pedig én még szívesen folytattam volna.
- Nem jössz be a házba? Szívesen körbevezetlek!
- Hát van még egy kis időm, de, csak ha nem zavarok! – közben folyamatosan mosolygott.
- Nem zavarsz! Gyere!
Kiszálltunk az autóból és miközben az ajtót nyitottam éreztem, hogy átkarol. Megint tiszta libabőr lettem.
Gyorsan kinyitottam és behúztam a házba, majd egyenesen a lépcső felé vezettem.
- Na mi van? Már nem akarsz körbevezetni? – kérdezte nevetve.
- Jobbra van a nappali vele szemben az ebédlő és konyha, hátul, pedig egy fürdő van, az emeleten viszont sokkal érdekesebb szobák vannak! – hadartam.
- Kíváncsivá tettél! – mondta és ölbe vett.
Ez eszembe juttatott egy emléket, ami most nagyon nem kell ide. Hevesen átkaroltam Alex nyakát és megcsókoltam.
Bevált, tökéletesen kiment minden a fejemből.
- A második ajtó jobbra! – mondtam neki, mikor felértünk
Már Ő is erősen zihált. És láttam, hogy eszeveszetten csillog a szeme.
Belépett a szobába és az ágyig vitt, ott óvatosan letett, majd elvigyorodott.
- Hmm, tényleg szép szoba. Milyen szép innen a kilátás! – mondta egyre jobban vigyorogva, miközben az ablakhoz sétált. Látszott, hogy alig bírja visszafojtani a nevetést.
Szóval játszani akar! Hát rajtam nem fog múlni!
- Ugye milyen szép a kilátás? De neked nincs meleged? Sajnos nem nyitottam ki az ablakokat, így egy kicsit meleg lett. – közben a felsőmből bújtam ki lassan.
- Azt hiszem, letusolok, hogy ne legyen annyira melegem – mondtam, miközben már a nadrágot hámoztam le magamról.
Alex pedig hatalmasra tágult szemekkel figyelt, mikor a nadrág is lekerült rólam egy hatalmasat nyelt.
Már csak a fehérnemű volt rajtam, mikor azt is elkezdtem levenni pár másodperc alatt mellettem termett és szinte már durván csókolt meg. Nagyon jól esett, csak még inkább kívántam. Szinte letéptem róla a ruháit, és az ágyra löktem. Egy pillanatra meglepődött, de amikor elkezdtem csókolni a nyakát, láttam, hogy átadja magát az élvezetnek. Kínzóan lassan haladtam lefelé, közben minden egyes négyzet millimétert végig csókoltam.
Nem hagyta, hogy a derekánál lejjebb menjek, felrántott és megcsókolt, majd Ő került felülre. Most Ő csókolt végig mindenhol, és ahol hozzám ért mintha felgyulladt volna a bőröm, de mégis reszkettem.
Már nagyon kívántam, és mikor nem bírtam tovább lábaimat a dereka köré kulcsoltam így adva a tudtára mit akarok.
Nem kellett győzködni, rögtön teljesítette a kívánságomat.
Mikor mind a ketten magunkhoz tértünk, elmentünk letusolni. De külön fürödtük, mert már mind a kettőnknek dolga volt, és ha együtt bemennénk abból nem biztos, hogy fürdés lenne.
Először én tusoltam le gyorsan, majd Alex következett.
Mikor elkészült, megcsókolt, majd közölte, hogy sajnálja de, mennie kell. Majd délben értem jön.
Kikísértem a kapuig, aztán lassan visszasétáltam a házba.
Rendbe raktam a hálószobát, majd lementem a földszintre, megittam még egy kávét és leültem írni.
Teljesen belemerültem, csak a telefon csörgése riasztott fel.
- Hallo?
- Szia! Már egy csomószor…- gyorsan lecsaptam. Van képe felhívni? Ezek után? Mintha mi sem történt volna?
Aztán észre vettem, hogy villog az üzenetrögzítő is. Megnyomtam, a meghallgatás gombot.
- Szia! Holnap ér…- Törlés.
- Szia! Már ke…- Törlés.
- Szia – törlés
Nem hiszem el, mit üzenget nekem? Már pont sikerült elfelejtenem valamennyire! Erre, elkezd hívogatni!
A hívogatásról eszembe jutott, hogy lecserélem a mobilomat, mert az is csak rá emlékeztet, és számot is változtatok. Meg lakatost is hívatok, mert kapott tőlem pótkulcsot és persze magával vitte!
Soha többé nem akarom látni! Szemét disznó, csak kihasznált!
Aztán mikor kicsit sikerült lehiggadnom, elindultam egy telefonboltba. Út közben eszembe jutott, hogy nem is tudom mi lett az este Sarah-val, gyorsan felhívtam.
Hosszas csörgés után egy álmos hang szólt bele:
- Hallo?
- Szia! Kyra vagyok! Nem mondod, hogy én keltettelek?
- Nem te keltettél, már fent vagyok egy ideje, csak nagyon álmos vagyok! – panaszkodott Sarah.
- Milyen volt az este? Jó volt a pasi? Együtt mentetek el? – tettem fel a kérdéseimet egy szuszra.
- Nem szeretném telefonon részletezni, de egyszerűen elképesztő volt! – a hangja egyből megélénkült.
- Ráérsz egy óra múlva? Mert akkor átmegyek hozzád, nekem is van mesélni valóm!
- Igen az jó, addig megpróbálok felébredni!
- Rendben, akkor egy óra és ott vagyok! Szia!
- Szia!
Közben leparkoltam a telefon üzlet előtt. Az eladó nagyon segítőkész volt, rögtön ajánlott is egy csomó másik telefont. Míg én azok közül válogattam a nő a régi telefon papírjait intézte. Elég hamar végeztem, és már indultam is Sarah-hoz.
Alig vártam, hogy meséljek neki!
Mikor megérkeztem a házhoz, becsengettem, majd vártam hogy kinyissa. Vártam, vártam, de semmi. Újra csengettem, megint semmi. Megelégeltem a várakozást így megkerültem a házat, és jól sejtettem Sarah a teraszon volt és telefonált, ezért nem hallotta a csengőt. Felkiabáltam neki:
- Sarah! Hahó! Itt vagyok, beengednél?
Sarah körbenézett, hogy honnan jön a hangom, majd integetett, és jelezte, hogy megy ajtót nyitni.
- Szia! – köszöntem, mikor végre kinyitotta.
- Hello! Bocsi, csak Marcel hívott. – vigyorgott ezerrel.
- Marcel a tegnapi férfi?
- Igen, és teljesen levett a lábamról!
- Azt látom, már nagyon régóta nem láttalak ilyennek! – mondtam mosolyogva.
- Olyan nagyszerű! Nagyon jól táncol és teljesen megbolondított. Aztán nem sokkal később, hogy ti elmentetek, megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem nekem is elindulni? Mondtam, hogy igen, aztán megkérdezte, hozzá vagy hozzám? Kicsit gondolkodtam, de aztán azt mondtam, hogy hozzám. Alig vártam, hogy végre hazaérjünk. Egyszerűen csodálatos volt. Reggel együtt reggeliztünk aztán, most azért hívott, hogy este együtt vacsorázok-e vele?
- Igent mondtál, ugye? – kérdeztem már vigyorogva.
- Igen! Már alig várom! – ahogy mesélt, egyre jobban kipirosodott, és a szemei is izgatottan csillogtak. – És veled mi volt?
- Alex is nagyszerű! Megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk. Este pedig apához megyek a vacsorára, pedig sokkal szívesebben lennék otthon, esetleg Alexel.
- Elhiszem, kíváncsi vagyok, miért kell neked is ott lenned! – mondta Sarah töprengve.
- Képzeld, Kellan egy csomó üzenetet hagyott a rögzítőmön!
- Hogy mi? – Teljesen megdöbbent képet vágott
- Én is teljesen megdöbbentem, lecseréltem a telefonomat, majd megadom az új számomat, és lakatost is rendeltem, biztos, ami biztos!
- Nem hiszem el! Van képe hívogatni? Mit képzel ez magáról? Hogy olyan hülye vagy és nem tudsz semmit? Nem értem!
- Én se! De mindegy, úgy érzem Alexel alakul valami. Ha vele vagyok, teljesen el tudja feledtetni velem Kellant!
- És ha nincs veled? Akkor hogy vagy?
- Megvagyok! Nem fogok sírni utána! Nagyon fáj, hogy kihasznált, de túlteszem magam rajta! Itt van nekem Alex! – mondtam magabiztosabban, mint ahogy éreztem magam.
- Akkor van neked, egy nagyon jó hírem! Mikor most reggel Marcellel beszéltem elmesélte, hogy reggel felhívta a bátyja és folyamatosan rólad áradozott, hogy milyen gyönyörű vagy és milyen csodálatos, és teljesen levetted a lábáról. Marcel azt mondta, hogy Alexet nem hallotta még soha ennyit áradozni egy nőről! – mondta vigyorogva Sarah
Én pedig teljesen ledöbbentem. Szóval akkor a dolog kölcsönös? Azt hiszem akkor ebédnél el kell neki mesélnem Kellant, hiszen tudnia kell, ne mástól tudja meg, hogy mi történt velem, és hogy még egy kicsit ki vagyok miatta.
- Hűha, ez váratlanul ért! Várj csak! Marcel és Alex testvérek? – fogtam fel, hogy mit is mondott Sarah az előbb.
- Igen, Alex egy évvel idősebb Marcelnél.
- Ezt jó tudni.
Majd megakadt a szemem a falon lévő órán és hirtelen felpattantam.
- Úristen! Nagyon elment az idő! Mennem kell! Mindjárt fél egy, Alex egyre jön értem és még el is kell készülnöm!
- Jól van menj csak! Majd beszélünk, és meséld el mi volt!
- Oké, de te is mesélj majd!
Gyorsan bepattantam a kocsiba és siettem haza.
A lakatos már a kapuban várt. Beengedtem és mondtam melyik zárat kell kicserélni, majd mentem készülődni.
Egy piros nyári ruhát vettem fel, ami elől mélyen kivágott volt, háta pedig nem volt. Merész ruha, de szerettem volna még jobban lenyűgözni.
A hajamat szabadon hagytam, és mire a sminket is felraktam Alex már meg is érkezett.
Mikor meglátott lejönni a lépcsőn láttam, hogy kikerekedik a szeme.
- Gyönyörű vagy! – mondta és mikor odaértem hozzá megcsókolt.
- Köszönöm!
A lakatosra még várni kellett egy negyed órát, de elfoglaltuk magunkat. Alex le sem vette rólam a szemét és a kanapén szorosan magához húzva beszélgettünk.
Miután kifizettem a lakatost indultuk is.
Egy nagyon hangulatos étterem előtt álltunk meg. Alex igazi úriember volt. Nagyon élveztem a társaságát. Aztán míg az ételre vártunk összeszedtem a bátorságomat és beszámolta Alexnek a Kellannal történt dolgokról.
Mikor a végére értem látszott, hogy ideges lett és alig bírja visszafogni magát. Nem értettem, hogy mi miatt lett mérges.
- Az a szemét mocsok disznó! Mit képzel magáról? Ha egyszer meglátom, azt nem ússza meg szárazon! – fenyegetőzött.
- Alex, semmi baj! Meg tudom védeni magam! Nem kell, hogy beleavatkozz. – mondtam.
Később még láttam rajta, hogy feszült, de, aztán ahogy másra terelődött a téma, lassan felengedett.
Miután megebédeltünk hazavitt, de most nem jött be, mert sietnie kellett egy üzleti megbeszélésre. A Los Angeles-i Audi gyárnak volt az igazgatója, miután az apja lemondott neki adta át a helyét. Marcel pedig az aligazgató lett.
Végre sikerült írnom, könnyen, gyorsan írtam, végre tudtam koncentrálni, és magával ragadott a történet. Teljesen belemerültem.
Este hatkor aztán elkezdtem készülődni, és indultam apához.
Út közben győzködtem, hogy nem lesz unalmas, túl fogom élni, stb. Mikor odaértem már egészen sikerült is magam meggyőzni.
Beálltam a garázs elé és csengettem. Apa nyitott ajtót,.
- Szia Kicsim! Még időben jöttél, a konyhában kellene egy kicsit segíteni, mert szerintem Berta valamit elszúrt és meg kéne nézned neked is, hátha rájössz, hogy mi a baja!
- Látom nem bírsz nélkülözni! Még jó, hogy itt vagyok! – mondtam, miközben adtam egy puszit az arcára.
- Mihez is kezdenék nélküled?!
Éppen a konyhában kóstoltam végig a menüt, mikor meghallottam a csengő hangját. Szóval megjött a titokzatos vendég!
Letettem a kanalat és elindultam megnézni ki a híres vendég.
Mikor odaértem a nappaliba lefagyva álltam meg az ajtóban.

5. Fejezet: Felejtés

5. fejezet

Hogy én mekkora hülye vagyok! Nem hiszem el! Persze, már mindent értek! Az a sok titkos telefonálgatás!
- Hát, ezt nem gondoltam volna! Van bőr a képén így az orrod alá dörgölni! És hogy néz ki ez a ribanc? Mint egy bányarém! - mondta Sarah felháborodottan.
Még most is nehezen tudom elhinni, hogy Kellannak menyasszonya van.

Kellan Lutz eljegyezte barátnőjét!

A fiatal színész a napokban utazott New Yorkba, hogy eljegyezze barátnőjét, az amerikai énekesnőt, Monica Morgant. A lánykérésről csak annyit árult el a boldog pár, hogy abban a szállodában történt ahol először találkoztak. Az esküvő időpontjáról egyelőre nem tudnak semmit mondani.

- Én még nem hallottam róla. Szerintem ezek után eléggé egyértelmű, hogy Kellannak csak egy futó kaland voltam mielőtt bekötik a fejét. Tovább kell lépnem, nincs értelme egy ilyen szemétre vesztegetnem az időmet!
- Igazad van! Ez a beszéd, ne keseregj, nem érdemli meg! Akkor este buli? - kérdezte Sarah reménykedve.
- Persze, de valami jó helyre menjünk!
- Jó, mindjárt telefonálok Luke-nak, Ő mindig tud jó helyeket.
- Rendben, én pedig elmegyek a mosdóba, úgyis oda indultam, most remélem el is jutok odáig! - Közben pedig siettem ki az irodából, hogy egy kicsit egyedül legyek. Nagyon nyomorultul és megalázva éreztem magam. Mikor bementem a mosdóba, alaposan körülnéztem, nincs-e bent valaki, majd mikor láttam, hogy üres magamra zártam az ajtót és kitört belőlem a zokogás. Olyan naiv voltam, nem hiszem el! Hogy tehette ezt? Legszívesebben ordítanék. Most mindenki egy szajhának fog tartani. Bárcsak soha nem találkoztunk volna! Ha az a hülye dög nem lök fel…
Megpróbáltam lenyugodni, de nem ment, így odamentem a csaphoz és lelocsoltam az arcom egy kis hidegvízzel. Ez egy kicsit segített, megtörölköztem és megigazítottam a sminkem. Mikor úgy éreztem, hogy úgy-ahogy elfogadhatóan festek visszamentem az irodába.
A falon lévő óra szerint több mint fél órát voltam a mosdóban. Sarah nem mondott semmit, amikor visszamentem, pedig tudtam, hogy tudja miért voltam távol ennyi ideig, csak vigasztalóan nézett.
Szép lassan letelt a munkaidő, így Sarah elkezdet pakolászni, közben pedig Luke-kal megbeszélte, hova érdemes ma mennünk. Mikor befejezte már indultunk kifelé az irodából, de megszólalt a mobilom, ami még mindig Sarah-nál volt. Egymásra meredtünk. Mindketten azt hittük Kellan az, én nem akartam vele beszélni. Mintha Sarah a gondolataimban olvasott volna, felvette helyettem. Szerencsére nem Kellan volt, hanem apa.
- Szia apa! Mi történt? - Próbáltam vidám lenni, hogy ne tűnjön fel neki, hogy valami baj van.
- Ok nélkül már fel sem hívhatlak? Egyébként tényleg van valami, holnap este gyere át vacsorára, mert meghívtam egy új üzlettársamat és szeretném, ha megismernéd. Jó?
- Köszi, hogy ilyen hamar szólsz! Egyébként ráérek, de muszáj nekem is ott lennem? Nincs túl sok kedven átmenni holnap apa!
- Szeretném, ha ott lennél! - kérte szelíden. Tudta, hogy így nem fogok nemet mondani.
- Rendben, elmegyek! Hányra legyek ott?
- Azt mondtam hétre jöjjön, szóval Te gyere fél hétre. Jó?
- Ott leszek, de most leteszem apa! Szia!
- Szia!

Már a kocsiban ültünk. Sarah kérdőn nézett rám.
- Na, mi történt?
- Apa megkért, hogy holnap menjek át hozzá vacsorára, mert egy új üzlettársát is meghívta és szeretné bemutatni nekem. Bár azt nem tudom minek.
- Tényleg elég furcsa! - Értett egyet velem.
- Milyen messzire megyünk?
- Nem olyan messzire, körülbelül tíz perc és ott vagyunk. Luke azt mondta jó hely.
- Remélem, hogy tényleg az lesz!
- Holnap elleszel egyedül, vagy megint bejössz az irodába? - kérdezte Sarah óvatosan.
Hirtelen nem tudtam mit válaszolni, csak azt tudtam, hogy elég makacs vagyok, és többet nem fogok Kellannal foglalkozni, ha egyszer eldöntöttem.
- Elleszek egyedül, köszi! Muszáj írnom, mert így soha nem leszek kész. Csak légy szíves ne hozd szóba többet Kellant! Jó?
- Oké, nem hozom, viszont mindjárt ott vagyunk!
A parkolóban már alig találtunk szabad helyet. Aztán az épület előtt hatalmas sor fogadott minket. Én már éppen álltam volna be a sorba, amikor Sarah húzni kezdett előre.
- Mit csinálsz? Hová mész? – kérdeztem tőle értetlenül. Sok kedven nekem sem volt sorban állni, de el sem tudtam képzelni Sarah hogyan akar bejutni.
- Nyugi már! Luke haverja a biztonsági embernek, és ideszólt neki hogy jövünk - mondta vigyorogva.
- Ó, ez kedves volt tőle!
Odaértünk a bejárathoz, bár én egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amikor többen utánunk szóltak, hogy hova megyünk. Egy nagydarab, kopasz fickó volt a biztonsági őr, talpig feketében elég ijesztő látványt keltett.
Sarah magabiztosan odament, és a fülébe súgott valamit, a fickó pedig végigmért minket, majd bólintott. Mind a ketten megköszöntük és bementünk.
Odabent nagy tömeg volt, a zene pedig hangosan dübörgött. A terem közepéről egy széles lépcső vezetett az emeletre, hátul pedig egy nagy bárpult volt.
Általában nem bírom az ilyen helyeket, de most pont erre volt szükségem. Egyenesen a bárpult felé vettük az irányt.
Reménykedtünk, hogy nem lesz semmi baj hazafelé, mert Sarah is inni akart. Mindketten martinit rendeltünk kezdésként.
Mikor felhajtottuk az italunkat bevetettük magunkat a táncolók sűrűjébe. Időnkét visszamentünk még néha a pulthoz, aztán egy idő után felmentünk az emeletre. Ott is sokan voltak, de azért kevesebben, mint lent. Elszórtan volt elhelyezve egy-két asztal és néhány fotel ahova le lehetett ülni. Éppen egy jó szám ment így Sarah-val rögtön fel is vettük a zene ritmusát és arra mozogtunk.
Ő nem ivott túl sokat, mert mégiscsak vezetnie kellett, de én helyette is ittam, így egy idő után már elég merészen vonaglottam barátnőmmel. Láttam, hogy többen is néznek minket, de nem érdekelt, én remekül éreztem magam.
Aztán kicsit megszédültem ezért odaszóltam Sarah-nak, hogy leülök egy kicsit. Ahogy távolabb mentem tőle, rögtön odament hozzá egy férfi és táncolni kezdtek. Én nem olyan messze találtam egy szabad asztalt. Leültem és Sarah-t kezdtem figyelni. Eléggé egymásba feledkeztek a sráccal. Bár, ahogy jobban megnéztem, nem volt már srác. Férfi volt! De még milyen!
Huszonkilenc, harminc év körül lehetett. Szőkésbarna haja kócosan állt. Aranybarna szeme és enyhén borostás arca volt.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki mellém ült. Elfordítottam a Fejemet Sarah-éktól és az Idegen felé pillantottam. Ő is éppen engem nézett.
Nem tudom, hogy csak az italok mennyiségétől-e, de ez a férfi is rendkívül jól nézett ki és nagyon hasonlított ahhoz, akivel Sarah táncol.
A haja szőke volt, nem meredezett annyira kócosan, de nagyon jól állt neki. A szeme hihetetlenül kék volt. Eddig csak egy ember volt, akinek ennyire gyönyörű szemei voltak. Ahogy ez eszembe jutott a tüdőm tájékán fájdalmas szúrást éreztem. Nem fogok rá többet gondolni, emlékeztettem magam! Átvert, csak arra kellettél neki, emlékeztettem magam. Leintettem egy pincért, aki az asztalok között kőrözött és rendeltem tőle még egy italt, bár lehet, hogy nem kellene többet innom.

Az Idegen még mindig engem nézett. Ő is olyan huszonkilenc év körüli lehetett.
Mikor látta, hogy én is Őt nézem, közelebb hajolt, hogy értsem, mit mond a zene miatt.
- Hello, nincs kedve táncolni?
- Rendben!
Felálltunk és mi is Sarah-ék közelébe kezdtünk el táncolni.
- Már egy ideje figyeltem magát, nagyon jól táncol! – a mosolya teljesen elbűvölt. Nagyon szexi volt.
Jó hogy egy kicsit lassabb szám következett és így hozzábújhattam, nagyon jó illata volt. Átkarolt és csak ringatóztunk a zenére. Mikor vége volt a számnak elénézést kért és elment megkeresni a mosdót. Én addig visszamentem az asztalhoz, és megittam az italt, amit a pincér közben kihozott. Még meg sem ittam a férfi már vissza is jött.
Megszólalt a kedvenc számon és rögtön karon fogtam és húzni kezdtem, hogy táncoljunk.
A férfi is nagyon jól táncolt, eszméletlenül szexi volt. Egy idő után azt vettem észre, hogy mindkettőnk kezei elkalandoztak, aztán a férfi hirtelen még szorosabban magához húzott és megcsókolt. Először lassan, érzékien, majd egyre szenvedélyesebben és hevesebben. Alig bírtuk magunkat visszafogni, vagy én legalábbis így voltam vele.
- Van kedved elmenni innen? – kérdezte erősen zihálva.
- Menjünk, csak szólok a barátnőmnek és már indulhatunk is.
Elég sok volt bennem a pia, mert miközben Sarah-hoz mentem, többször is megszédültem. Sarah is teljesen el volt varázsolva, alig figyelt rám. Teljesen lekötötte a figyelmét a férfi, akivel ők is eléggé szenvedélyesen táncoltak.
Ahogy elnéztem őket, együtt fognak innen távozni, nem is olyan soká.
Miközben a férfi kocsijához igyekeztünk, bemutatkoztunk egymásnak.
Alex Quinn-nek hívták. Egy gyönyörű Audi quattro R8-asa volt. Eszméletlenül menő kocsi.
Ahogy beszálltunk rögtön indított is. Elég gyorsan vezetett, féltem is, nehogy valami baj legyen, de egy idő után megnyugodtam, mert szokatlanul jó reflexei voltak és remekül vezetett. Látszott, hogy szereti a kocsit.
Egyik kezével halkan bekapcsolt valamilyen zenét, amit eddig még nem hallottam, de kellemes volt, aztán a combomra helyezte.
Kicsit kevergett a gyomrom, megkértem, hogy tekerje le az ablakot. A friss levegő egy kicsit kiszellőztette a fejem, sokkal jobban éreztem magam.
Egy hatalmas kovácsoltvas kapun hajtottunk be. De nem csak a kapu volt hatalmas, hanem a ház is, bár sötétben nem sok látszott belőle. Beállt a kocsival a garázsba és kiszálltunk.
Arra már nem igazán emlékszem, hogy keveredtünk fel a hálószobáig, csak arra, hogy ledőlünk rá, és onnantól megint összemosódott minden.

4. Fejezet:Eltűntnek nyilvánítva

4. fejezet

Reggel korán kellett kelnem. Ha azt akartam, hogy reggelizni is tudjak, meg nyugodtan elkészülni, akkor muszáj volt. Nyolckor már a szerkesztőimmel tartott megbeszélésen kellett lennem, ezért csendben felkeltem az ágyból, vigyázva, nehogy felkeltsem Kellant.
Magamra vettem a köntösömet, majd lementem a konyhába. Készítettem reggelit, és kávét is főztem. Evés közben elolvastam az újságot. Mikor befejeztem, elpakoltam csak a kávét hagytam elől Kellannak.
Felmentem az emeletre és miközben készülődtem a megbeszélésre az elmúlt másfél hétre gondoltam. Amíg Kellan forgatott, én általában írtam vagy az ügyeimet intéztem, esetleg apának segítettem. Amikor mindketten szabadok voltunk közös programokat csináltunk, általában olyan helyen ahol sok ember volt. Engem nagyon zavart, hogy rajongók, vagy fotósok lestek ránk, de amikor szóba hoztam a dolgot, Kellan azt mondta, azért megyünk ilyen helyekre, hogy szokjam a dolgot. De voltak más furcsa dolgai is, például, ha telefonon hívták mindig elment jó messzire tőlem, hogy még véletlenül se halljam a beszélgetést, és volt egy időpont, körülbelül este hét után, amikor viszont Ő hívott valakit. Mindig ugyanabban az időpontban. Nagyon zavart a dolog, mert nem tudtam ilyenkor kivel beszélhet. Ha szóba hoztam a dolgot, nem válaszolt rá, hanem másról kezdett beszélni. Próbáltam nem foglalkozni a dologgal, hátha csak én reagálom túl.

Közben elkészültem és írtam egy levelet Kellannak, hogy elmentem és körülbelül mikor jövök. Kola a nappaliban aludt, mikor meglátott lejönni a lépcsőn felpattant és megint rám akart ugrani. Szerencsére már hozzá szoktam így könnyen le tudtam állítani. Nem lenne szerencsés, ha rám ugrani, mert csupa kutyaszőr lennék és mehetnék vissza átöltözni. Gyorsan bementem a konyhába és adtam neki egy kis kaját a táljába, aztán már mentem is a garázsba.
A megbeszélés szörnyen unalmas volt, ráadásul jól el is húzódott. Siettem haza. Még délután szerettem volna egy kicsit írni, mert este Kellannal volt programunk.
Mikor beálltam a kocsival a garázsba rögtön feltűnt, hogy nem látom a kocsiját. Beléptem az ajtón és láttam, hogy Kola sem volt a házban. Furcsa, mert csak futni szokta magával vinni. Azt viszont csak reggel szokott, és akkor se minden reggel. Esetleg elvitte sétálni Kolát. Felmentem az emeletre átöltözni. Kinyitottam a szekrény ajtaját, és rögtön észrevettem, hogy azok a ruhák, amiket a múlt héten áthozott eltűntek. Kezdtem ideges lenni. Bementem a fürdőbe, onnan is hiányoztak a cuccai. Körbejártam az egész házat, de olyan volt mintha Kellant csak álmodtam volna és soha nem járt volna itt. Sehol egy üzenet, sehol semmi jel hova ment.
Aztán eszembe jutott, a telefonom. Gyorsan megnéztem, de azon sem hagyott semmilyen üzenetet. Pedig, nem volt kikapcsolva, csak lenémítottam a megbeszélés alatt.
Egyszerűen nem értettem semmit. Miért ment el ilyen hirtelen? Nem is említette, hogy lenne ma valamilyen dolga. Aztán próbáltam lenyugtatni magam azzal, hogy biztos valami hírtelen közbe jött és nem volt ideje szólni.
Leültem írni, de nem tudtam koncentrálni. Folyton Kellan járt az eszemben. Egy ideig még próbáltam magam gyötörni az írással, majd feladtam, mikor láttam, hogy reménytelen.
Inkább elmentem futni, hátha közben ki tudom kapcsolni az agyam, és közben Kellan is ad valami hírt magáról.
Majdnem egy órát futottam, kisebb nagyobb pihenőkkel, mert közben folyamatosan a telefonomat néztem, hátha hívott, vagy üzent. De nem tette. Én is próbáltam hívni, de mindig ki volt kapcsolva.
Mikor hazaértem, letusoltam majd felhívtam Saraht. Ő legalább felvette.
- Szia!
- Szia Kyra!
- Ráérsz most? Át tudnál jönni?
- Hát húsz perc és ott vagyok, de mi történt? Olyan fura a hangod! Valami baj van?
- Gyere ide és majd elmesélem, nem telefontéma.
- Oké, húsz perc! Szia!
- Szia!

Mikor lettem nem tudtam magammal mit kezdeni. Fel-alá mászkáltam. Egész örökké valóságnak tűnt mire Sarah ideért.
- Hello, na mesélj mi va… Úristen! Fal fehér vagy! Mi történt?
- Én is ezt szeretném tudni! Reggel elmentem egy megbeszélésre, mire megjöttem Kellan minden cucca eltűnt! Pedig azt mondta, ma nincs semmilyen programja! Még Kola is eltűnt! Egyszerűen felszívódott, nem hagyott semmilyen üzenetet, és hiába hívom, ki van kapcsolva a mobilja!
Sarah egy percig gondolkozott, látszott, hogy nagyon alaposan átgondol mindent.
- Lehet, hogy hirtelen közbejött neki valami és nem tudott hívni.
- Én is gondoltam erre, de akkor is, minden cuccát elvitte! Kolát is, pedig őt nem szokta akár hova elcipelni, szerintem elutazott. Vagy egyszerűen lelépett!
- Ne gondolj rögtön a legrosszabbra! - torkollt le Sarah. – Majd biztos jelentkezik!
- Nem tudom! Tiszta ideg vagyok, nem bírom magam semmivel sem elfoglalni!
- Oké, akkor velem jössz és segítesz nekem! Este pedig elmegyünk valahova!
- Felőlem! - Bár egészen biztos voltam benne, hogy semmi sem fogja lekötni a figyelmem.
Sarah, anya lakberendező cégét vezeti, illetve hivatalosan én, de Ő szervez mindent, én csak aláírok, meg néha megbeszélésekre járok. Folyton a telefonomat nézegettem útközben. Aztán, mikor megérkeztünk a céghez, és felértünk az irodánkba, Sarah nem bírta tovább és elvette a mobilt.
- Majd este vissza kapod! Ha hív, akkor meg úgyis halljuk! De az nem segít, ha félpercenként nézegeted! Legalább próbálj meg másra gondolni! Fölöslegesen idegeskedsz!
Próbáltam ellenkezni, de rájöttem, hogy Sarahnak igaza van. Valószínűleg teljesen feleslegesen idegeskedek.
Mikor pár órával később kimentem az irodából a mosdóba, és elhaladtam pár asztal mellett. Az egyiken megpillantottam egy újságot. Azt hittem rosszul látok!
Felkaptam és az irodába rontottam vele, majd lecsaptam Sarah elé.
Ő is csak döbbenten nézte a címlapot.

3. Fejezet:Mi lesz velünk?

3. fejezet


Egy pillanatra megtorpantam, majd elindultam a kapu felé. Kellan meghalhatta, hogy valaki közeledik, mert rögtön felkapta a fejét. Amint meglátott elmosolyodott. Én pedig azt éreztem, hogy a szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Megint a sötétkék farmer volt rajta, egy kék pólóval. Felé pedig egy fekete bőrdzsekit vett. Nagyszerűen festett.
Megálltam előtte. Egyre idegesebb voltam. Nem tudtam, hogy most mit kéne mondanom, vagy hogy Ő egyáltalán minek jött ide. Végül Kellan törte meg a csendet.
- Tegnap nagyon hamar elrohantál! Miattam?
- Nem, csak… ő, Sarah, a barátnőm nem érezte jól magát, így inkább gyorsan hazavittem.
- Én nem vettem észre, hogy bármi baja is lett volna. –mondta, majd közelebb lépett hozzám.
- Pedig nem volt jól. - nyögtem ki nagy nehezen.
- És a telefonodat miért nem vetted fel?- kérdezte még közelebb lépve.
- Miért, kerestél?- ennél jobb kifogás nem jutott eszembe.
- Igen, háromszor is. – felnéztem rá. Egyik szemöldökét enyhén felhúzta, tekintetéből pedig rögtön kiolvastam, hogy átlát rajtam.
Most mi legyen? Elküldjem? Akarom egyáltalán, hogy elmenjen?
- Ó, sajnálom! És miért kerestél?
- Csak szerettem volna veled beszélni. –mondta
Egy beszélgetésbe még én sem halok bele. Hadd örüljön Sarah, adok egy esélyt Kellannak.
- Jó, rendben. De gyere be, ne itt az utcán beszéljünk.
Kinyitottam a kaput, majd a bejárati ajtót is. Kellan pedig mindvégig szorosan mögöttem volt.
Bementünk a nappaliba és megkértem várjon egy kicsit, amíg átöltözök. Nem akartam, hogy folyton csak a futó szerelésemben lásson.
Gyorsan felszaladtam az emeletre, ledobáltam magamról a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá, mert a futástól eléggé leizzadtam. De lehet, hogy nem csak a futástól…
Nem akartam sokáig várakoztatni Kellant, mert az elég bunkóság, így siettem. De a szekrény előtt azért mégiscsak elgondolkoztam. Mit vegyek fel? Nem akartam valami kihívó cuccot felvenni, mert a végén még félre érti. De túl egyszerűt sem akartam. Végül egy farmer és egy ujjatlan fehér felső mellett döntöttem. Fújtam magamra egy kis parfümöt, a hajamat megfésültem, kétoldalt összefogtam felül egy csattal, hátul pedig szabadon hagytam. Általában így szoktam hordani, vagy pedig teljesen kiengedve. Még utoljára megnéztem magam a tükörben és elindultam lefelé a lépcsőn. Közben pedig elgondolkoztam a viselkedésemen.
Egyáltalán nem értettem magam. Mire volt jó ez a nagy készülődés? Komolyan kezdek bedilizni.
Leértem a lépcsőn. Kellan a kanapén ült. Mikor meglátott felpattant és elém sétált. Közben alaposan végigmért. Majd elvigyorodott.
- Nagyon jól nézel ki!- közben mér egészen közel volt hozzám
- Köszönöm! De inkább üljünk le. Azért jöttél, nem, mert beszélni akartál vele! Vagy félreértettem valamit?
Leültünk a kanapéra, de Kellan szorosan mellém húzódott. Lehetett valami a tekintetemben, mert ahogy rám nézett, rögtön arrébb csúszott, bár nem sokkal.
- Nos, mit szerettél volna mondani?- törtem meg a csendet.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! –nézett rám dühösen, majd vett egy nagy levegőt- Nézd én örülök, hogy tegnap találkoztunk, egyáltalán nem sajnálom! Ne érts félre, nem annak örülök, hogy Kola fellökött, vagy hogy tönkretette a telefonodat, hanem annak, hogy megismertelek! Tegnap óta, teljesen megbuggyantam! Állandóan elfelejtem a szövegemet, vagy elkések mindenhonnan, mert csak te jársz a fejemben. Az a csók pedig, lehet, hogy túl gyorsnak tűnt, de mindketten akartuk! Ne tagadd! –hadarta el gyorsan egy szuszra az egészet.
Én meg sem bírtam szólalni. Csak néztem. Majd felállt és odaült közvetlenül mellém. Még mindig nem jutottam szóhoz. Csak a szemeit néztem. És Ő is az enyémeket. Egy pillanatra sem szakítottuk meg a szemkontaktust.
Odahajolt, két karjával szorosan magához húzott és úgy suttogott bele a fülembe.
- Nem kertelek tovább, azért jöttem, mert muszáj tudnom, hogy szerinted lehet-e köztünk valami?
Közelsége teljesen megbolondított. Nem válaszoltam, csak átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen csókolt vissza. Közben éreztem, hogy mosolyog.
Aztán nagyon hosszú idő után elhúzódtam tőle. Szemeibe néztem, hihetetlen boldogságot láttam bennük. Nem is tévedtem.
- Nagyon boldog vagyok!- mondta mosolyogva.
- Én is!- aztán hirtelen megfogott és az ölébe húzott.
Nagyon egymásba feledkeztünk. Mikor egy kicsit feleszméltem, a fülébe suttogtam:
- Ne itt! Menjünk fel!
- Nem túl korai? Nem fogod megbánni?- kérdezte egy kicsit félve.
- Mindketten ezt akarjuk, nem?- majd bátorítóan rámosolyogtam.
Felállt és utána engem is felkapott, úgy vitt fel az emeletre. Mondtam neki, hova menjen és egészen az ágyig cipelt. Ott óvatosan lerakott rá.
Ledobáltuk a ruháinkat, láttam, hogy alaposan végig mért, majd egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, a szemein pedig egy eddig nem látott érzelmet fedeztem fel.
A vágy mellett valami mást is. Megfogtam a kezét és lehúztam magamhoz az ágyba.
Innentől minden összefolyt. Elvesztünk egymásban. Nem finomkodtunk, engedtünk az ösztöneinknek.
Arra ébredtem, hogy valaki fekszik mellettem. Oldalra fordítottam a fejem, majd megpillantottam az alvó Kellant. Haja kócosan meredt szét. Két karjával szorosan karolt át, a takaró félig le volt róla csúszva, így láthattam izmos felsőtestét. Látszik, hogy sokat sportol. Szépen kidolgozott izmai voltak, hasa, mint egy tábla csoki, olyan kockás. Kedvem is támadt tőle a nassra. Nem volt túl izmos, csak pont kellően. Nem szeretem a túl izmos férfiakat. Szerencsére Kellan nem volt ilyen. Gyönyörű volt.
Ránéztem az éjjeli szekrényen álló órára, jól elaludtunk, már hat óra volt.
Ideje lenne valamit főzni, mert farkas éhes vagyok és gondolom Kellan is az lesz, ha felébred.
Óvatosan kimásztam a karjai közül, hogy Ő fel ne ébredjen. Magamra vettem valamit, majd halkan kimentem a szobából. Valamiért az arcomról nem lehetett letörölni a mosolyt. Ha valaki meglátna, biztos bolondnak nézne, hogy folyamatosan mosolygok.
Közben leértem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és elővetem a csirkét a hűtőből. Milyen jó, hogy még tegnap befűszereztem, így most meg tudom sütni.
Mellé pedig krumplipüré lesz. Amíg a csirke sült, a krumplit készítettem.
Mire mindennel kész lettem, letámolygott Kellan is. Már csak teríteni kell.
- Felébredtél?- kérdeztem mosolyogva.
- Ilyen illatokra?! Ne csodálkozz! Mit főztél?
- Sült csirke, krumplipüré. Megfelel?
- Tökéletes!- majd odajött és megcsókolt.
Eléggé belefeledkeztünk a csókba. Végül nagy nehezen eltoltam magamtól és elindultam teríteni.
Mind a ketten farkas éhesek voltunk, hiszen kihagytuk az ebédet és az uzsonnát is.
Szemben ültünk, és félszegen néztük egymást. Nem beszéltünk.
Majd egy telefon csörgése hozott vissza a valóságba mid a kettőnket.
Nem az enyém volt. Kellant hívták. Bocsánatkérően rám mosolygott majd felállt az asztaltól és elvonult a nappaliba beszélni.
Én pedig egy hatalmas sóhajtás közepette elkezdtem leszedni az asztalt.
Sikerült elfelejtenem, hogy Kellan híres ember. Sajnos valószínűleg soha nincs túl sok szabadideje. Mindig interjút ad, forgat, vagy utazik. Valószínűleg a telefonja is állandóan csörög. Meg kel beszélnünk közösen, hogy mi lesz ezután.
Mindent elpakoltam, majd Kellan keresésére indultam. Még mindig telefonált.
Mikor észrevett, elmutogatta, hogy halálosan unja már a beszélgetést, és hogy sajnálja hogy ilyen sokáig tart. Szívesebben lenne velem.
Visszamutogattam, hogy én is sajnálom, és ha végzett az emeleten leszek. Bólintott.
Majd negyed órával később jött utánam.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott! Azt hittem bealszok közben.
Én az íróasztalnál ültem, a készülő könyvem vázlatait nézegettem, még gyerekcipőben tart az egész.
Kellan odajött és leguggolt mellém, majd a nyakamba csókolt.
- Látom, hogy valami bánt! Mi az?
- Csak az, hogy te híres vagy, mindenhol újságírók lesnek rád, a telefonod folyton csörög. Most éppen Los Angelesben vagy, de ki tudja, mikor kell elutaznod. És akkor vele mi lesz? Mi lesz velünk?- nyögtem ki a kérdést, ami a szívemet nyomta.
- Az újságírókkal nem tudsz mit kezdeni, viszont egy idő után meg lehet szokni őket. Igen sokat utazom, de ez sajnos a munkámhoz tartozik. Tudom, hogy nagy kérés, de, esetleg ha valahova hosszabb időre utazok, te is jöhetnél. Hiszen írni bárhol tudsz. Nem? Esetleg majd tárgyalni meg ilyesmikre kell majd hazajönnöd.
- Aha, szóval azt kéred tőlem, hogy tegyem azt, amit te, kövesselek mindenhova! Sajnálom de ez nem fog menni! Nekem itt van az életem és a családom, barátaim.
- Majd kialakul. Nem kell mindenhova követned. Majd eldöntöd utazás előtt, hogy van-e kedved velem jönni. Megértelek. Elhiszem, hogy nehéz ez neked! De, megoldjuk, ugye?
- Oké, majd meglátjuk. Valahogy csak kialakul. - mosolyogtam rá boldogan. Végül is miért ne tudnánk megoldani?
Kellan boldogan magához ölelt és megcsókolt.

2. Fejezet:Elkerülhető az elkerülhetetlen?

2. fejezet

Elhatároztam, hogy nem gondolok Kellanra, egyszerűen csak jól fogom magamat érezni. Kikapcsolódok, szórakozni fogok.
Ezt, mármint a kikapcsolódást jó régen nem tettem meg. Legalább fél éve. De aztán Sarah megelégelte a dolgot, és elhatározta, hogy változtat ezen és segít túllépni a történteken. Ugyanis anya halála nagyon megrázott. Magamba fordultam, ki se mozdultam a házból, abbahagytam még az írást is. Jóformán csak apával és Sarah-val beszéltem. Apát is szörnyen megviselte anya halála.

A baleset napján éppen egy kiadóval tárgyaltam, amikor megszólalt a mobilom, de akkor, pedig még rá sem néztem a kijelzőre, tudtam, hogy baj van. Már reggel úgy keltem, hogy rossz előérzetem volt, így elnézést kértem és gyorsan felvettem. Apa volt az, aki értesített. Rohantam a kórházba, de mire odaértem, már nem tudtak rajta segíteni.
Anya lakberendező céget vezetett. Éppen egy tárgyalásra igyekezett és szokása szerint késésben volt. Ezért sietett. Az utak viszont csúszósak voltak, mert hajnalban esett, aztán az egyik kanyarban megcsúszott az autó és átment a másik sávba, ahol éppen szembe jöttek…
A másik kocsiban ülők megúszták könnyebb sérülésekkel. Anya viszont kirepült az autóból és alaposan beverte a fejét és rögtön eszméletét vesztette. A mentősök megállapították, hogy valószínűleg belső vérzése van. Igazuk volt. A legközelebbi kórház 40 percnyire volt. Mire odaértek már késő volt.
Egy héttel később megtartottuk a temetést. Csak a legszűkebb család és legjobb barátaink vettek részt rajta. Utána egy időre haza költöztem. Segítettem apának. Mivel nagyon magába zuhant Ő is. Én csak miatta tartottam a lelket magamban. Intéztem helyette az ügyeit. Apa a Los Angelesi lapok egyik legkeresettebb újságjának a tulajdonosa volt, de emellett több kisebb lapot is a magáénak tudhatott.
Aztán egy hónap múlva apa azt mondta, jobb, ha visszamegyek a saját házamba. El kell kezdenünk mind a kettőnknek visszatérni a saját életünkbe. Emellett azért is lenne könnyebb, mert ahányszor csak rám néz, mintha anyát látná fiatalon.
Ezt mástól is hallottam már. Aki csak ismerte anyát, ezt mondta. Szőke, vállig érő hajam van, szürkéskék szemem van. Alkatomat is anyától örököltem. A mosolyunk pedig megszólalásig ugyanaz volt.
Szóval apával megbeszéltük, hogy hazaköltözök, és mindketten megpróbálunk újra beilleszkedni a hétköznapokba. Eleinte lehetetlennek tűnt, de aztán nekem Sarah, apának pedig a barátai segítettek. Azóta, ha Sarahnak valamilyen programja van magával cipel engem is.

Pedig soha nem voltam az a nagy bulizós típus. Amíg le nem diplomáztam minden időmet a tanulás kötötte le. Nagyon ritkán szakítottam időt a pihenésre, és azon ritka alkalmakkor is a barátommal vagy a családommal voltam. Barátok terén viszont elég sok tapasztalatom van. Pont, mint anyának, mielőtt megismerte apát. Általában nem tartottak tovább pár hónapnál, de volt egy-két hosszabb, komolyabb kapcsolatom is. Azóta sokat változtam, már nem kezdek ki akárkivel. Válogatósabb lettem. Már nem vonzanak a futó kapcsolatok. Inkább valami komolyabbra vágyom. Ezzel pedig Sarah idegeire megyek. Mivel szerinte nekem most pont egy ilyen futó kapcsolatra van szükségem. Még jó, hogy nem meséltem el neki Kellant. Mert szemernyi kétségem sincs, ha Ő van a helyemben, nem küldte volna el Kellant. Sőt!
Sarahval már gimis korunk óta ismerjük egymást. A szüleink is régi jó barátok. Mindig együtt csináltunk mindent. Olyanok vagyunk egymásnak, mintha testvérek lennénk. Neki a gimitől kezdve mindig volt fiúja. Nem is csoda, gyönyörű volt és ezt Ő is tudta magáról. Hosszú, enyhén hullámos, sötétbarna haj, gyönyörűen csillogó kék szemek, csábító, dús ajkak, vékony, nőies alkat. Alkatra egyformák voltunk, így gyakran vettük fel egymás ruháit, vagy ha ruhát akartunk venni egymásnak, könnyű dolgunk volt.

Már a kocsiban voltunk, az enyémmel mentünk a titokzatos koncertre, mivel Sarah semmit nem volt hajlandó mondani róla. Nem is próbálkoztam, tudtam, hogy felesleges. Csak az útirányt mondta, hogy éppen hol merre kanyarodjak. Nem mentünk olyan messzire. Húsz perces volt az út.
Szabadtéri koncert volt. Viszont ahogy kiszálltunk a kocsiból, rögtön feltűnt, hogy elég kevesen vannak, pedig mindjárt fél kilenc. Ha nincsenek sokan egy koncerten az, az estek többségében nem jelent jót. Igazam lett. Borzalmas volt.
Végül közös megegyezéssel, leléptünk és egy közeli éttermet kerestünk, mivel mind a ketten éhesek voltunk.
Egy kis bolyongás után találtunk is egyet. Elég jól nézett ki, így leparkoltam a kocsit és bementünk. Elegáns hely volt, ahogy beléptünk egy pincér termett mellettünk és egy szabad asztalhoz vezetett minket, majd elment az étlapokért.
- Úgy sajnálom Kyra! Fogalmam sem volt, hogy ilyen rossz lesz a koncert! Tom fél órákat áradozott róla és sajnálkozott, hogy nem tud eljönni rá - bosszankodott Sarah.
- Nagyon úgy néz ki, hogy át lettél verve!- én nem izgattam magam különösebben. Sőt, kicsit viccesnek is találtam a helyzetet.
- Csak kerüljön a szemem elé Tom!
- Nyugi, azért nem biztos, hogy direkt csinálta, lehet, hogy Ő sem tudta. Ne harapd le rögtön a fejét! - tanácsoltam.
- Jó, jó persze. Elég kellemes hely, nem? - kérdezte, hogy körbenézett.
- De, az.
Megjött a pincér az étlapokkal, közben pedig felvette az italrendelésünket.
Én nem ittam alkoholt, mivel vezettem, és amúgy sem voltam odáig értük. Sarahnak nem volt vele semmi baja, de úgy döntött mivel most Ő sem kívánja, szolidaritása jeléül ő sem ivott. Végül mindketten egy-egy pohár ásványvíz mellett döntöttünk.
Majd, amikor a pincér távozott elkezdtük tanulmányozni az étlapot.
Én nem voltam túl válogatós, hamar döntöttem. Sarah már nehezebb este. Míg Ő az étlapjával volt elfoglalva körülnéztem.
Az étterem elég nagy volt, de jól volt berendezve. Az asztalok nem voltak egymáshoz túl közel, így kellemesebb volt a vendégeknek és a pincérek is könnyebben tudtak közlekedni. A sarkokban elhelyezett hangfalakból kellemes, halk zene szólt. Az étterem falai meleg, pasztellszínűek voltak, hatalmas ablakokkal és szép tájképekkel.
Végül Sarahnak is sikerült döntenie, így a pincér felvette a rendelésünket, mi pedig kellemesen elbeszélgettünk. Nem kellett túl sokat várnunk és már meg is jött az ételünk. Nagyon jól nézett ki, és az illata is isteni volt.
Már megettem az étel felét, amikor felpillantottam Sarahra. Észrevettem, hogy már percek óta meredten bámul valamit. Én is abba az irányba tekintettem és éreztem, hogy elsápadok. Ezt nem hiszem el!
- Úristen! Látod, akit én látok?- kérdezte, mikor egy kicsit föleszmélt.
Én nem tudtam válaszolni, mivel még mindig Őt néztem. Eszméletlenül jól nézett ki. Egy sötétkék farmert viselt fekete inggel, fölé pedig egy szürke zakót vett fel. Világos barna haja kócosan állt. Két másik férfi társaságában volt. És a terem másik végében ültek le, pont szembe a mi asztalunkkal. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy Kellan nem vesz észre. Nem jött be, ugyanis pont velem szembe ült le az asztalhoz.
Gyorsan elfordítottam a fejem, de láttam, hogy Sarah még mindig Őt nézi. Próbáltam az evésre koncentrálni, de elment az étvágyam. Nem tudtam lenyelni egy falatot sem, mert úgy éreztem egy hatalmas gombóc van a torkomban.
- Nem hiszem el! - kiáltott fel Sarah hirtelen.
- Mit? - kérdeztem idegesen.
- Kellan egyenesen téged bámul, azóta, hogy leült! - mondta Sarah és kicsit, mintha irigység érződött volna a hangjában.
- Kérhetném, hogy Te viszont ne bámuld folyamatosan?
- Megpróbálom – ígérte.
- Már nem vagyok éhes. Te befejezted már? Mert ha igen, kérem a számlát és fizethetünk. – Minél előbb el akartam tűnni innen. Mi az esélye annak, hogy egy ilyen hatalmas városban, mint Los Angeles, újra sikerült összetalálkoznom Kellannal. Pedig, már azt hittem elkerülhetem azt, hogy ismét találkozzunk.
- Én sem vagyok már éhes, de én még nem nagyon akarok menni. –Persze, Ő még össze akar ismerkedni Kellannal.
- Jó felőlem maradhatsz, én fizetek és haza megyek!
- És engem itt hagynál? – kérdezte felháborodottan
- Nem érzem túl jól magam, le szeretnék feküdni minél hamarabb!
- Eddig semmi bajod nem volt! Azóta szeretnél minél hamarabb eltűnni innen, mióta Kellan megjelent! Főleg mióta folyamatosan bámul téged! Ismeritek egymást? Tudod, hogy nagyon jól ismerlek, úgyis rájövök!- fenyegetőzött Sarah.
- Csak menjünk innen és utána ígérem, elmesélem. Jó? - kérdeztem kicsit idegesen.
- Rendben.

Intettem a pincérnek, hogy fizetni szeretnénk. Sarah kiszaladt a mosdóba, amihez természetesen el kellett mennie Kellanék asztala mellett. Már csak azon imádkoztam, hogy a pincér minél hamarabb hozza a számlát. Kivételesen szerencsém volt, mire a pincér meghozta a számlát és fizettem, Sarah is visszajött a mosdóból és indulhattunk is. Amíg a kabátomat vettem föl, gyorsan Kellan felé pillantottam, és azt láttam, hogy mondd valamit a két férfinak és feláll az asztaltól. Jaj, csak nehogy idejöjjön! Gyorsan felkaptam a táskámat, majd Sarah kezét és a kijárat felé kezdtem húzni.
- Igyekezz már! - szóltam rá dühösen.
- Most azért kell így rohannunk, mert felénk tart?
- Ne a szád járjon, hanem a lábad!
Szerencsére már kiértünk az étteremből és már kocsi felé tartottunk.
Éppen sikerült beugranunk, mikor kiért Kellan.
Láttam, hogy elkezd szaladni, én pedig gyorsan kitolattam és gázt adtam és már ott sem voltunk.
Sarah hol rám, hol pedig hátrafelé bámult döbbenten.
- Na jó! Halljam mi történt! És ne próbálj kihagyni semmit sem! - mondta dühösen, mikor kicsit összeszedte magát.
- Vezetés közben nem szeretnék erről beszélni, majd otthon elmondom.
- Úgyse hagylak addig békén, míg el nem mondod mi történt! - fenyegetett.
- Tudom, ismerlek már!
- Jó, csak szóltam!
Hazáig leszállt a témáról, de alig hogy átléptük a küszöböt faggatni kezdett. Csak úgy dőltek belőle a kérdések.
- Jó, elmondok mindent, de ha nem hagysz szóhoz jutni elég nehéz lesz!
Elmeséltem neki mindent, a csókot is. Nem hagytam ki semmit a történetből, megosztottam vele a kétségeimet is, és vártam Ő mit mondd.
- Megértelek, de nem teljesen értek veled egyet! Tudom, hogy nem akarsz egy futó kalandot, pedig hidd el, segítene! De Kellan, kedves és nagyon szexi. Nem járnál vele rosszul!
- Igen? És honnan ismered ilyen jól? - kérdeztem gúnyosan.
- Nem ismerem, de nem lehet rossz ember azok alapján, amiket elmeséltél róla.
- Jó, lehet, de én akkor sem akarok vele beszélni! Kérlek, értsd meg, és tartsd tiszteletben a döntésemet!
- Én most inkább elmegyek, mert késő van, de azért ígérd meg, hogy átgondolod még egyszer az egészet!
- Rendben, jó éjszakát!
- Neked is! Szia!
- Szia!
Felmentem az emeletre, levettem a ruháimat és beálltam a tus alá. Jó sokáig folyattam magamra a vizet, majd megtörölköztem és felvettem a hálóingemet és bedőltem az ágyba. Már éppen elaludtam volna mikor megszólalt a telefonom. Megnéztem a kijelzőt. Kellan neve állt rajta. Biztos beírta a számát a telefonkönyvbe. Hagytam, hadd csörögjön. Nem vettem fel, nem tudtam mit akarhat mondani, és hogy én mit mondhatnék neki. Még kétszer próbálkozott majd feladta.
Reggel későn keltem, mert elfelejtettem beállítani az ébresztő órámat.
Felvettem a futó cuccom és lementem reggelizni. Nem nagyon volt étvágyam. Elolvastam az újságot, majd felvettem a cipőmet és elindultam futni.
Ma reggel nem történt semmilyen „baleset”, pedig kicsit ideges voltam, hogy esetleg megjelenik. Így hazafelé már sokkal jókedvűebben futottam.
Korán örültem. A kapu előtt egy ismerős alak állt. Hát sehogy sem tudom elkerülni?

1 Fejezet: Szerencsés Véletlen

1. fejezet

A tegnap esti buli után fáradtan ébredtem, jó párszor ébresztett még az óra mire fel bírtam kelni az ágyból. Fél hét volt így rávetem magam, hogy elvánszorogjak a fürdőszobáig, ami majdnem negyed órába telt. Letusoltam, majd felvettem a futó szerelésemet, ami egy sport trikóból, egy rövidnadrágból és az edző cipőmből állt, majd gyorsan a konyhába siettem és összedobtam egy szendvicset, míg lefőtt a kávé. Miután bennem volt a kellő koffein, rögtön éberebb lettem. Megettem a szendvicsemet és már indultam is futni. Egy kilométer volt a szokásos útvonalam hossza.

Ahogy bezártam magam után az ajtót, megcsörrent a mobilom. Sarah keresett, a legjobb barátnőm. Közben már az utcán futottam és egyik kezemben a telefonom volt a másik kezemmel pedig a kulcsomat próbáltam a zsebembe csúsztatni.
Aztán, hirtelen már csak azt érzékeltem, hogy a telefon kirepül a kezemből, én pedig hanyatt vágódtam a betonon egy kutyával a nyakamban.
Megpróbáltam felülni, de mindenem fájt és a kezeim is felhorzsolódtak, plusz a kutya is rajtam volt. Végül fél perc szerencsétlenkedés után a gazdája is megjelent.
Gyorsan leszedte rólam, majd felém hajolt.
- Elnézés, nagyon sajnálom! Nagyon megütötte magát?
- Eléggé, de túlélem.
- Tényleg nagyon sajnálom, csak éppen telefonáltam és Kola póráza kicsúszott a kezemből, ahogyan el akart futni…
Ekkora már az Idegen segítségével sikerült felállnom. Ebben a pillanatban jobban megnéztem magamnak. És rögtön az ájulás környékezett, hiszen a kutyás Idegen nem más, mint Kellan Lutz személyesen! Úristen! A szemei gyönyörű kékek voltak és érdeklődést tükröztek. Szája barátságos mosolyra húzódott. Haját eltakarta egy kék baseball sapka. Egy sötétkék melegítő nadrágot és egy fekete trikót viselt, ami mindenhol ráfeszült. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt, majd eszembe jutott, hogy most milyen szerencsétlennek tarthat, és hogy én hogyan nézek ki. Így nem akartam semmi mást, minthogy minél hamarabb hazaérjek.
- Legközelebb akkor vigyázzon jobban! Már úgyis mindegy!
- Várjon, hova megy? Jól érzi magát? Hirtelen úgy elsápadt!
- Haza, így már nem nagyon tudok futni, mindenem sajog, egyébként semmi bajom.
- Akkor hazakísérem! Ez a legkevesebb.
Már csak ez hiányzott!
- Erre semmi szükség, csak figyeljen jobban a kutyájára. Viszlát!
Majd vetettem rá még egy pillantást és sarkon fordulni készültem. De ekkor elkapta a karomat és visszatartott.
- Így nem engedem haza egyedül, nagyot esett és nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy épségben hazaért. Amúgy pedig még a nevét sem tudom!
- Ó, a neve… Hé!- Kiáltottam fel mérgesen. Ugyanis Kola éppen akkor pisilte le az elejtett mobilomat, amiről teljesen el is felejtkeztem. Bár, már úgyis mindegy volt neki, mert darabokra esett szét, ahogyan elejtettem.
- Kola, azonnal hagyd abba! Jaj, szörnyen sajnálom. Most már nagyon ég a bőr a képemen! Hihetetlen rossz vagy ma Kola!- szólt rá mérgesen a kutyára
- Már úgyis mindegy volt neki, mert darabokra esett… - Próbáltam kicsit enyhíteni a hangulatán, mert láttam, hogy szörnyen zavarban van. Bár én is abban voltam, de én teljesen más miatt. De aztán, ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert még kicsit elvörösödött.
- Igen, arról is én tehetek…
- Jaj, én nem úgy értettem, majd veszek egy másikat! Nem nagy ügy! - Pedig az volt, mert egy csomó fontos szám benne volt, és pluszban, amíg nem veszek újat, senki sem tud elérni. –Én akkor megyek is, maga pedig sétáltassa tovább Kolát! Viszlát!
És amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, és kocogni kezdtem.
Ez nem volt túl jó ötlet, mert mindenem fáj, otthon muszáj lesz jegelni magam.
Kellan pedig csak nézet utánam döbbenten.

A következő sarkon utolért.
- Várjon! Miért rohant el? Még a nevét sem tudom, és mondtam már, hogy hazakísérem!
- A nevem Kyra!
- A vezeték neve titkos?
- Nem szeretem idegenekkel megosztani.
- Ó, sajnálom én még be sem mutatkoztam! Kellan Lutz vagyok! Örvendek!- Nyújtotta felém hatalmas kezét.
- Semmi baj! Én is…- Azt akartam mondani örülök a találkozásnak, de hát elég furán jött volna ki, bár annak tényleg nagyon örültem, hogy megismerkedtünk. –Én is örülök!
- Jó, akkor hazakísérem!
- Felesleges lenne ellenkeznem, ugye?
- Teljesen felesleges! - hagyta rám, pimasz vigyor kíséretében.
- Hát akkor menjünk! –És egy nagyot sóhajtottam, majd óvatosan kocogni kezdtem, Kellan pedig felvéve a ritmusomat kocogott mellettem Kolával.
Aztán az utca végére értünk, és megálltam.
Kellan értetlen képpel nézet rám.
- Valami baj van?
- Nincs, itt lakom! Mondtam, hogy felesleges haza kísérnie.
Döbbenten nézett először rám, majd a házamra.

Egy külső szem úgy ítélne meg, hogy van mit a tejbe aprítanom. Ezt nem tagadom, hisz erre utal a szerénynek épp nem nevezhető házam is. Hatalmas kerttel, egy nagy medencével, ami a házamból indul és kivezet a kertbe is. Ez az én ötletem volt. A ház egyébként kétemeletes. Alul van a nappali, hatalmas kiugró és egybefüggő ablakokkal, egy halványbarna szarvasbőr dívánnyal és hozzávaló fotelekkel, plazma tévével és hifivel. Továbbá itt található még a konyha, ebédlő és egy fürdőszoba. A konyha és az ebédlő egy légtérben van, és elég tágas, mindennel felszerelt. Egy hosszú lépcső vezet fel az emeletre, ahol három hálószoba és mindegyikhez külön fürdő tartozik.
Már két éve élek itt, minden az én ízlésem szerint lett kialakítva.
Hát igen, volt mit néznie.
- Akkor még nem tudtam, hogy ilyen közel lakik. De nem baj, ha tudom is hazakísértem volna! Így nyugodt vagyok!
Én pedig éppen azon gondolkoztam, hogy most behívjam-e, vagy se? Végül döntött a neveltetésem!
- Ha nem zavar, akkor tegezlek, mert szerintem egyidősek vagyunk!
- Dehogy is zavar! Örülök neki!
- Rendben, nincs kedved bejönni? Nem kérsz valamit?
- Nem akarok zavarni, így is éppen elég gondot okoztam!
- Nem zavarsz! Különben nem kérdeztelek volna meg!
- Hát akkor valami hideget elfogadok, köszönöm!
Bevezettem a nappaliba, és intettem, hogy foglaljon helyet. Kola leült a lábainál, én pedig a konyhába mentem és megnéztem milyen innivaló van itthon.
- Van Cola, Fanta, és rostos üdítő meg szénsavmentes ásványvíz. Mit kérsz?
- A víz is tökéletes, köszönöm!
- Oké, mindjárt viszem!

Kitöltöttem egy pohár vizet, majd elővettem egy tálat és Kolának engedtem egy kis vizet bele.
- Itt is van, és neked is hoztam - tettem Kola elé a tálat.
- Köszönjük, meg sem érdemeljük.
- Mondtam már, hogy nem haragszom!
- Ha megkérdezhetem, mivel foglalkozol?
- Hát, író vagyok.
- Nagyon szeretek olvasni! Esetleg találkozhattam valamelyik könyveddel?
- Meglehet, de álnéven írok. Leginkább akció és krimi műfajban, de olykor előfordul, hogy fantasyt is.
- Jó, a krimiket szeretem. Majd utána nézek!- majd elvigyorodott.
Egész jól elbeszélgettünk és észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Én is leültem mellé a kanapéra, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már szorosan mellettem ül. Ahogy belenéztem a szemébe, mindketten elkomolyodtunk. Aztán az a kevés távolság is csökkeni kezdett köztünk. Ekkor két dolog történt egyszerre, Kola ugatni kezdett és megszólalt a lakás telefonom. Így zavartan felpattantam, Kellan pedig Kolának dünnyögött valamit.
- Halló?- szóltam bele.
- Már el sem tudtam képzelni, mi történhetett!- hallottam Sarah szemrehányó hangját a telefonban.
- Bocsánat, csak éppen futás közben hívtál és… ő, elestem és kirepült a mobil a kezemből, majd darabokra esett szét. Majd délután veszek egy újat.
- Meg sem lepődöm! Reggel azért kerestelek, mert este egy barátom meghívott egy koncertre, de ő nem tud jönni, mert közbe jött valami és így odaadta a saját jegyét is. Van kedved eljönni?
- Hát, végül is még nincs programom…
- Kyra, ha nincs programod, eljössz és kész! - vágott közbe Sarah
- Oké, megbeszéltük, hol találkozzunk és mikor? - kérdeztem
- Nyolcra érted megyek majd. Jó?
- Nekem jó. Akkor megbeszéltük! Este találkozunk! Szia!
- Szia!

Letettem a kagylót és a nappali felé fordultam. Kellan már nem ült a kanapén. Vajon hol lehet? Elindultam megkeresni. A medencénél találtam rá.
- Hű, ez nem semmi! - mondta nekem, amikor meghallotta, hogy ott vagyok.
- Te csak ne irigykedj!
- Jó, de nekem nincs ilyen házam. Jóformán állandóan utazom.
- Az nagyon nehéz lehet. Én biztos, hogy nem bírnám sokáig.
- Igen, de nek… - ekkor megszólalt a mobilja
- Igen? Jaj, igen, nem mindjárt ott vagyok, bocsi! Teljesen elfelejtettem! Rendben, szia! - ezzel letette és szomorúan nézett rám
- Bocsi, de mennem kell! Majd kárpótollak a telefon miatt és remélem, még találkozunk!
- Nem kell kárpótolni! Sajnálom, hogy már menned is kell. Észre sem vettem, hogy elment az idő.
- Én sem! Nagyon jól éreztem magam!
Kikísértem a kapuig, ott viszont olyan hirtelen fordult meg, hogy beleütköztem. Magához szorított, hogy el ne essek, én pedig megéreztem, hogy milyen jó illata van, majd elhúzódtam tőle. Illetve csak próbáltam, mivel nem engedett el. Két izmos karját derekamra tette, és közben a szemembe nézett. Szemei hihetetlenül csillogtak, én pedig nem bírtam elszakadni a tekintetétől. Most senki nem akadályozta meg, hogy megcsókoljon, így megtörtént. Az illata és a csókja teljesen megbolondított. Hosszú percekig csókolóztunk, majd hirtelen elhúzódtam.
Kellan értetlenkedve nézett rám.
- Jobb lenne, ha most mennél! - a hangom furcsán csengett, mintha dühös lennék.
- Nézd, sajnálom ami…
- Nem baj! - szakítottam félbe - De most menj! Szia!
Ezzel becsuktam a kaput Kellan előtt és sietve a házba rohantam.
Teljesen bepánikoltam. Ha így folytatom belé szeretek, és azt nem szabad! Híres ember, mindenhol újságírók lesnek rá! Folyton utazik, így én csak egy futó kaland lennék a számára. Az lesz a legjobb, ha soha nem találkozunk többet. Valószínűleg úgysem akart többet találkozni velem. Nem is tudom mit képzelek.
Ahogy sikerült kellőképpen lenyugodnom, leültem írni. Ilyenkor mintha egy másik világba kerülnék, nem érzékelek semmit magam körül.

Végül arra eszméltem, hogy hét óra.
Gyorsan felrohantam az emeletre és berontottam a fürdőbe. Letusoltam, majd megálltam a szekrény előtt, de nem tudtam mit vegyek fel, este hűvös van. Végül egy kicsivel térd fölé érő sötétbarna szoknya és egy nyakba akasztós fehér felső mellett döntöttem. Felvettem még egy harisnyát és a kedvenc csizmámat, majd felkaptam a bordó bőrdzsekimet. A hajamat kiengedve hagytam. Egy kis smink és már készen is voltam. Lementem a nappaliba és vártam. Elgondolkozhattam, mert a csengő hangjára riadtam fel.
Kinyitottam, Sarah volt.
- Szia! Indulhatunk? - kérdezte.
- Persze, hozom a táskámat. Mi az a kezedben? - néztem a kezében szorongatott dobozra.
- Ja, nem tudom mi ez. Az ajtóban találtam. Gondolom neked hagyták itt.
- Oké, köszi. Várj, gyorsan kibontom és mehetünk.
Bementünk a nappaliba és már neki is estem, hogy kibontsam. Nagyot néztem, amikor megláttam, hogy egy méreg drága, új mobil van a dobozban. Ahogy a kezembe vettem a telefont egy kártyát vettem észre mellette.
„Sajnálom, ha valamit elrontottam. A telefon remélem tetszik. Nekem is ilyenem van. Nézz majd bele a naptárába, és ha benne vagy hívj fel! Akármikor hívhatsz! Kérlek, szeretnék veled beszélni! Csók: Kellan! ”
- Na, mi az?- kérdezte kíváncsian Sarah
- Csak megrendeltem a mobilt és azt hozták meg. - Jobb kifogás nem jutott eszembe.
- És csak így itt hagyták? Elég furcsa.
- Én is meglepődtem! Mehetünk? - próbáltam elterelni a témát.
- Igen.
Sarah az ajtóhoz ment, én pedig fogtam és kidobtam a levelet. Majd felvettem a táskámat és elhatároztam, hogy jól fogom magamat érezni.