35. Fejezet

35. Fejezet


A szakítás nem jó érzés, és egyáltalán nem jó dolog. Hiába szakítottam már jó pár emberrel, vagy ők velem, ez most valahogy teljesen más.
Nem bírtam azt az érzést, ami egész nap bennem volt. A hangulataim olyan gyorsan változtak, hogy néha már én sem értettem magamat, ugyanakkor legbelül mindig ugyanabban a letargikus hangulatban voltam, és nem bírtam leküzdeni. Másfél hete jöttem el otthonról, és Jeremy ez alatt az idő alatt szinte egy perc nyugtot sem hagyott nekem.
Délelőttől délutánig könyvesboltokban voltam, este pedig mindig elmentünk valahova.

- Kinek lesz? – kérdeztem kedvesen az előttem álló nőtől.
- A nővéremnek, Pattynek, születésnapjára! – aláírtam, majd egy születésnapi jókívánság után, a nő felé nyújtottam.
- Köszönöm! – miután eltette a könyvet, ismét rám nézett, és az arcán együtt érző mosoly jelent meg, ebből már tudtam, hogy valami kellemetlen rész jön, így elmerültem az előttem heverő papírok tanulmányozásában. – Tudja, nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok Kellannal és azzal a nővel!
Erre most mit mondjak? Hogy én is sajnálom? Eltekintve attól, hogy ezt a témát egy nap legalább ötször felhozzák, ennek ellenére, engem folyamatosan kínosan érint, hogy mindenki tud a magánéletemről, és én nem tudtam mit kezdeni ez ilyen helyzetekkel. Még nem voltam bennük gyakorlott.
- Köszönöm…- mondtam végül esetlenül.
Amikor a nő újra nyitotta volna a száját, én pedig már kezdtem felkészülni egy adag újabb kellemetlen kérdésre, Jeremy közbelépett.
- Elnézést, Hölgyem, de feltartja a sort, ha megkérhetem, kérem, fáradjon odébb! – szólt rá a nőre udvariasan, ugyanakkor határozottan, hogy végre békén hagyjon.
A nő zavarodottan elnézést kért, majd vörös fejjel elsietett.
- Köszönöm, ígérem, legközelebb megpróbálom őket én elküldeni! – Bár tudtam, hogy nem igazán fog sikerülni, előbb-utóbb meg kell tanulnom, mert Jeremy sem lehet mindig mellettem.
Erről eszembe jutottak Jeffék. Vajon mi lehet velük? Biztosan Kellannal vannak…
De nagyon hiányoznak, eleinte kellemetlen volt velük menni mindenhova, de később összebarátkoztunk és most, hogy Kellannal szakítottunk, valószínűleg már nem fogom őket látni.
De ez hülyeség, attól miért ne találkozhatnék velük? Majd ha hazaértem, ezt is elrendezem.
Egy sóhajjal visszatértem a gondolataimból, majd az előttem toporgó olvasómra koncentráltam.
A sor csak nem akart elfogyni, aminek - keserűen állapítottam meg magamban – a magánéletem az oka. Ezért lett tele a bolt ezzel a rengeteg emberrel, mert várták, hátha valamit megtudhatnak tőlem, vagy esetleg szimplán vásári majomnak néztek.
Néha ez volt az érzésem, ugyanakkor tudtam, hogy ennek csak a fele igaz.
Voltak például olyanok, akik tényleg a könyvem miatt jöttek, vagy pedig azért, mert tényleg szerettek, és nem csak a szenzációt látták bennem.

A nap vége átkozottul lassan akart eljönni, már szinte percenként a szemben lévő fali órát bámultam. De az az átkozott, mintha csak még lassabban ütötte volna a perceket, a négy óra végtelenül lassan jött el.
Általában utána Jeremyvel visszaindultunk a szállodába, átöltöztünk, majd elmentünk vacsorázni, később pedig, heves győzködése eredményeként, beültünk valamilyen szórakozóhelyre. Általában kellemesen elbeszélgettünk, ha olyan helyre mentünk, ahol volt előadás, zenekar vagy ilyesmi, azt figyeltük.
Értékeltem, hogy Jeremy állandóan szervezett valamilyen programot, ugyanakkor tudom, hogy csak azért tette, hogy elterelje vele a figyelmemet, és ne maradjak túl sokat egyedül, hogy a gondjaimon rágódjak. Kedves volt tőle.

Nem volt ez másképp a mai nap után se. Gyorsan átöltöztem, majd a folyosón megvártam Jeremyt.
- Bocsi, ha sokat kellett várnod, de utána néztem, hova mehetnénk ma! – magyarázta lelkesen, miután megjelent a folyosón – Elmegyünk, megvacsorázunk, aztán nem messze attól az étteremtől, van egy hely, ahol állítólag egy egész jó zenekar lép föl! Mit szólsz, megnézzük? – kérdezte, majd belém karolva elindultunk kifelé.
- Megnézhetjük, legfeljebb, ha nagyon borzalmasak, akkor lelépünk, jó? Mert elég fáradt vagyok!
- Rendben!
Az étterem kellemes volt, és Jeremy mindig jól szórakozott, amikor kétszer annyit rendeltem, mint ő.
- Most mi van? A babának szüksége van rá! – mondtam méltatlankodva, miután megláttam a vigyorgó arcát, amikor a pincér távozott a rendelésünkkel.
- Jó, bocsi! – Bár a képéről nem tűnt el a vigyor, csak egy kicsit visszafogta.
Amíg a rendelésünkre vártunk, egy kicsit jobban megnéztem magamnak a helyet, és furcsán ismerősnek tűnt, ami hülyeség, mert még soha nem jártam itt.
De akkor, mégis mitől lehet?
Rögtön rájöttem, amikor a háttérben megszólalt a zene. Ez az étterem, belülről szinte teljesen olyan, mint az a másik, ahol Kellan megkérte a kezemet.
Amikor ezt felfedeztem, elment a kedvem a további nézelődéstől, helyette Jeremyt kezdtem szuggerálni, hogy terelje el a figyelmemet valamivel.
Amikor észrevette, hogy nézem, enyhén zavart képet vágott.
- Szép ez a hely, nem? – kérdezte.
- Aha, nagyon. – Ez nem sikerült igazán meggyőzőre.
- Valami baj van? – Ezek szerint Jeremy is észrevette.
- Nem, semmi bajom, csak fáradt vagyok – motyogtam, mert nem bírtam, amikor Jeremy úgy néz rám, mint aki egy szavamat sem hiszi.
- Rendben – hagyta rám.
A vacsora isteni volt, miután rendeltem desszertet is, és azt is mind megettem, szinte meg sem tudtam mozdulni.
- Azt hiszem, nagyon jóllaktam! – mondtam a hasamat simogatva.
- Nem csodálom, mehetünk? – kérdezte, miután kifizettük a számlát.
- Igen, de nem lehetne, hogy inkább a szállodába menjünk vissza? Nagyon álmos vagyok! – kérleltem belékarolva.
- Nem! Egy kicsit benézünk, maximum fél óra, vagy ha nem tetszik hamarabb is eljöhetünk!
- Minek akarsz minden áron odamenni? – kíváncsi voltam, mert nem szokott ilyen erőszakos lenni.
- Csak szeretnék szórakozni egy kicsit. Nem túl izgalmas és szórakoztató egész nap ott állni melletted, és figyelni, meg telefonokat, papírokat rendezni – közölte sértődötten.
- Jó, elmegyek veled! De azt ugye tudod, hogy egy terhes nőnek pihenésre is szüksége van? Az orvos is megmondta! – kezdtem vitatkozni vele.
- Amióta terhes lettél, nem vagy valami szórakoztató társaság! Folyton azt ismételgeted, hogy ezt nem lehet, meg azt nem lehet… - forgatta a szemét.
- Köszi, kedves vagy! – ez nagyon rosszul esett. Tényleg így gondolja?
- Kyra, nehogy megsértődj már, én csak arra akartam ezzel célozni, hogy attól hogy terhes vagy, még csinálhatsz mindent, csak mértékkel! Nem szeretném, ha begubóznál! Vagy, hogy folyton azon a szeméten rágódj! – miközben beszélt, átkarolta a derekamat, és a csípőmet simogatta, ami nem volt kifejezetten kellemetlen, ugyanakkor mégiscsak furcsa volt és idegen.
- Jó, talán igazad van, de akkor is fáradt vagyok! – mondtam, és közben elvettem a kezét rólam.

Amikor odaértünk, már kintről hallatszott a dübörgés. Bent fülledt meleg volt, és rengetegen voltak.
A banda, akik játszottak jók voltak, szinte mindenki táncolt.
Jeremy rendelt magunknak italt, nekem gyümölcslét, ő pedig valami tömény alkoholos löttyöt ivott, aminek már a szagától is émelyegni kezdtem.
- Na, táncolunk? – kérdezte, miután megittuk, és észrevette, hogy az ujjaimmal a zene ritmusát dobolom.
- Ne, Jeremy! Nincs kedvem! – ellenkeztem.
- De, gyere, jó lesz! Legalább lemozogjuk a vacsorát! – húzott magával.
Behúzott magával a tömegbe, és magához rántott. Felvettük a zene ütemét, és utána már remekül szórakoztunk, főleg, amikor Jeremy előadott, néhány elég cikis elemet.
Aztán jöttek a lassabb számok, már kezdtem volna visszamenni a bárpulthoz, amikor visszahúzott magához.
Egy kicsit meglepett, de végül is ez csak tánc, semmi különös. Én pedig már szabad nő vagyok.
Kezei a derekamra fonódtak, és csak ringatóztunk, éppen ez volt benne a jó. A jó hangulatunk megmaradt.
Aztán egy szám közepén mocorgást éreztem a hasamban.
- Nézd, Ő is élvezi! – kiáltottam föl boldogan. – Elkezdett ficánkolni!
- A baba? Megfoghatom? – kérdezte félénken.
- Persze! – odahúztam a kezét, ahol éreztem a mocorgását.
- Tényleg! – mosolyogott el, majd megsimogatta a hasamat.
Amikor vége lett a számnak abbahagyta a rugdalózást, és mi is befejeztük a táncot.
Mind a ketten - legalábbis én biztosan- nagyon elfáradtunk.
- Várj meg itt, elmegyek a mosdóba, utána indulunk, jó? – leültetett az egyik sarokban álló asztalhoz, aztán eltűnt a tömegben.

Már vagy negyed órája vártam rá, amikor azt éreztem, hogy kezd lecsukódni a szemem, és az asztalra hajtottam a fejem.
- Kyra, ébredj! Indulhatunk! – éreztem, hogy valaki rázogat, de nem bírtam kinyitni a szemem.
- Kellan? – motyogtam.
- Nem, Jeremy vagyok! Kyra, ébredj már föl! – rázott meg erősebben.
- Ébren vagyok! – erősködtem. – Mit akarsz?
- Gyere, menjünk! – sóhajtás. – Na jó, akkor viszlek.
Éreztem, hogy valaki betesz egy kocsiba - legalábbis azt hiszem az lehetett, mert miután elindult, olyan hangja volt, mint az autónak-, majd, hogy valaki beül mellém.
Kellemes érzés járt át, amikor a hátamon simogató ujjak érintését éreztem.
A hajammal is ujjak játszadoztak, majd a fülem mögé tűrték őket.
- Mmm, Kellan, ez nagyon jó! – sóhajtottam, majd közelebb bújtam hozzá, és kezemmel kitapogattam az arcát.
- Kyra, én nem… - nem hagytam, hogy befejezze, számat rátapasztottam az övére.
Szája szétnyílt, majd visszacsókolt, de aztán hirtelen teljesen eltolt magától.
Erre már kinyitottam a szeme, és minden kitisztult előttem.
Úristen! A szám elé kaptam a kezem.
- Jeremy, én nem… - leintett.
- Tudom, semmi baj, én sajnálom! Nem lett volna szabad hagynom, hogy megtörténjen, de azt hiszem, hogy élveztem! – vallotta be, de nem nézett rám, hanem kibámult az ablakon. – Föl kellett volna ébresztenem téged!
- Sajnálom! – mondtam halkan.
Nagyon kínosan éreztem magam.
- Nincs miért! Felejtsük el!

Másnap alig bírtam felkelni, és még az is nehezemre esett, hogy felöltözzek.
Miután egy kevés késéssel odaértünk a bolthoz, már várt ránk egy kisebb tömeg.
Rögtön neki is álltam az aláírogatásnak, amikor nagy felbolydulás támadt a bejáratnál.
Hiába nyújtogattam a nyakamat, nem láttam semmit.
- Jeremy, mi történt?
- Fogalmam sincs! – közölte.
A tömeg egyre jobban közeledett felém, majd előttem két alak kezdte kiverekedni magát belőle.