38. Fejezet

38. Fejezet


Magamban röviden végiggondoltam, hogy akarok-e újra beszélni vele, és miután úgy gondoltam, hogy semmi kedvem, és még mindig pocsékul voltam az előző miatt, egyszerűen kinyomtam a telefont, és visszafeküdtem az ágyba.

Legközelebb megint a telefoncsörgésre ébredtem föl, így mérgesen megállapítva, hogy megint Kellan az, lenyomtam, és ki is kapcsoltam.

Jócskán besötétedett odakint, mire kimásztam az ágyból, és émelyegve a fürdőbe siettem. Utáltam, amikor ilyen hirtelen tört rám a rosszullét.
Alig ettem ma valamit, de azt sikeresen ki is ürítettem magamból. Ha egy kicsit megnyugszik a gyomrom, muszáj lesz valami ennivaló után néznem. Egyelőre azonban, erre gondolni sem bírtam.

Miután rendbe szedtem magamat, visszafeküdtem az ágyba, és bekapcsoltam a tévét.
Kapcsolgattam a rengeteg csatorna között, de sehol sem találtam semmit, ami nagyon lekötött volna.

Végül egy bugyuta vígjátéknál kötöttem ki, ami annyira rossz volt, hogy szinte az egészet végignevettem. Igaz, nem az elejétől láttam, de nem kellett hozzá sok idő, hogy behozzam, amiről lemaradtam.
A film felénél, pont, amikor megint úgy nevettem, hogy szinte már a könnyem folyt, kopogtak az ajtón.

- Ki az?
- Én vagyok az, Jeremy! Zavarlak? – kérdezte, amikor ajtót nyitottam, és feltűnt neki a mostanában szokatlanul nagy jókedvem. –Mit csinálsz?
- Semmi különöset, csak egy filmet nézek a tévében. Jössz te is? Én már rengeteget nevettem rajta!
- Ha jó, és nem zavarok, szívesen megnézem!
Röviden felvázoltam neki az eddig történteket, aztán már ketten nevettünk rajta állandóan.
Mellém ült az ágyban, mind ketten az ágytámlának dőlve ültünk, a hátunkat kipárnázva kispárnákkal, és vállunk finoman egymáshoz ért.

A film végén Jeremy fogadkozott, hogy ha hazaértünk azt megveszi DVD - n és majd megint megnézzük. Örömmel egyeztem bele.

- Vacsoráztál már valamit? – kérdezte, amikor kikapcsoltam a tévét, és fölkeltünk az ágyból.
- Még nem, és te?
- Délután ettem egy szendvicset, de még semmit sem vacsoráztam, és kezdek farkaséhes lenni! Te nem? – kérdezte, és oldalra hajtott fejjel nézett rám.
- Még én sem ettem, de muszáj lenne valamit, mert semmi sincs a gyomromban… - grimaszoltam.
- Megint a rosszullét? – kérdezte együttérzőn.
- Igen, sajnos. Mit szólnál, ha lemennénk a szálloda éttermébe, és most itt vacsoráznánk?
- Az jó lesz! – bólintott beleegyezően.

Rájöttem, hogy még egyetlen árva kérdést sem tett fel arról, hogy mit csináltam egész délután, és ez nagyon szokatlan volt. Olyan, mintha szándékosan kerülné a témát, és próbálja róla elterelni a figyelmemet.
Pedig ő nem is láthatott meg az ajtóban, mert el volt foglalva a búcsúzkodással. Ezért még inkább nem értettem.
Mindegy, előbb - utóbb úgyis ki fogom szedni belőle, mi volt azzal a csajjal, ki fogom faggatni.
A vacsora pedig tökéletes alkalom lesz erre! Most végre nem ő fog az én magánügyeimben vájkálni, hanem én az övéiben!

- Min vigyorogsz? Szokatlanul vidám vagy ma este! – közölte a szemöldökét összehúzva, és furcsán méregetett. - Történt valami, amiről én lemaradtam?
- Nem, semmi!
Ekkor már az asztalnál ültünk, és az étlapjainkat nézegettük.
Minden borzasztóan drága volt, örültem is, amiért csak most ettünk itt először, holnap már úgyis tovább utazunk.
- Inkább te mesélj, mit csináltál délután? – figyelmesen néztem az arcát, amin rögtön észrevettem, hogy rátapintottam a lényegre. Úgy láttam, tényleg nem akar róla beszélni.
- Semmi különöset, pihentem. És te? – ennél feltűnőbbet nem is tehetett volna, mint hogy nem nézett rám, és a terítőt kezdte birizgálni.
- Jeremy! – szóltam rá, mire lassan rám nézett.
- Igen? Mondtam, nem csináltam semmit, pihentem, tévéztem… Semmi érdekes. – bizonygatta.
- Kérlek, ne hazudj! – rosszul esett, hogy nem akarja elmondani. Nem értettem, hogy miért nem, hiszen barátok vagyunk, simán elmondhatná. Eddig azt hittem, mindent elmondhatunk egymásnak. De így egy kicsit egyoldalú, hogy csak én bízom meg benne, és én mondok el neki mindent. – Barátok vagyunk, nem?
- De, persze! Csak nem értem, hogy mit akarsz tudni!
- Ne nézz hülyének! Délután át akartam menni hozzád, és láttam, amikor az a csaj kilép az ajtódon! Még mindig nem akarsz semmit elmesélni?
- Jaj, mit akarsz ezen beszélni? Egyéjszakás kaland volt, mind a ketten akartuk, szép volt, jó volt, de vége, holnap elmegyünk! Ennyi! Nincs mit beszélni rajta! – látszott a szemén, hogy feszült, és már bántam, hogy beleütöttem az orrom a dolgába.
- Jó, már bánom, hogy felhoztam! Sajnálom, hogy megkérdeztem, rendben? – a hangomban azonban nem ezt lehetett hallani, hanem azt, hogy megsértődtem.
- Nem értem, hogy miért sértődsz meg, és miért mondod, hogy sajnálod, amikor nem is sajnálod, és nincs is mi sajnálni! – morrant rám.

Megforgattam a szemem, mire végre elvigyorodott.
- Inkább váltsunk témát! – vetettem föl.

Fölemelte a kezét, és jelezte, hogy várjak.
- Várj, nem haragszom rád, mindössze kellemetlenül érint ez az ügy – nagy levegőt vett, majd folytatta. – Tudod, megpróbálok tovább lépni, és ez a lány nagyon… helyesnek tűnt, ezért megbeszéltük, hogy délután itt találkozunk, és elmegyünk valahová. De nem egészen így alakul, mert ahogy megérkezett rám mászott… gondolom, nem kell részleteznem. Aztán utána rögtön fölpattant, és közölte, jó volt, majd egyszer talán még találkozunk! Így, egyenesen, semmi kertelés nélkül! Mi a baj velem, hogy egy nőt sem tudok tartósabb ideig megtartani? Te melegnek tartottál, ez a csaj pedig csak egy gyors menetet akart, aztán le is rázott. Mi a baj velem? – kérdezte kétségbeesetten.

Nagyon megsajnáltam szegényt.
- Nincs veled semmi baj, mindössze csak nem találtad még meg a neked való nőt! – mondtam a kicsit elcsépelt szöveget, ami ugyanakkor még igaz is lehet.
Egy percig eltöprengett ezen.
- És mi van, ha már találkoztam vele, csak elszúrtam? Mi van, ha te vagy a nekem való nő, csak túl béna voltam, és mindent elrontottam? – rázta meg lemondóan a fejét.
- Nem hinném, Jeremy, szerintem mi barátként nagyon jól kijövünk, de ha együtt lennénk… Nem hiszem, hogy passzolnánk egymáshoz, lehet, hogy rövid időn belül az agyadra mennék!
- Nem hiszem. De nem tudhatjuk, ha nem próbáljuk ki! – először azt hittem rosszul hallok, de mikor rákérdeztem, és még egyszer elismételte ugyan azt, rájöttem, hogy nem viccel, komolyan gondolja.

- Kérlek, ne bántódj meg, de én nem akarom kipróbálni!
- Valahogy sejtettem, mindegy, egy próbát megért! Legfeljebb majd magányos leszek…
- Ne mondj ilyeneket! Ha sajnálod magad, nem lesz jobb! Holnaptól segítek neked barátnőt keresni!

Miután ezt a témát lezártuk, Jeremy kifaggatott, mit akartak Ashleyék. Elmondtam neki a telefonbeszélgetésemet Kellannal, amin ő is kiakadt, majd fizettünk, és visszamentünk a szobánkba.

Bezártam az ajtót magam után, majd kíváncsian, hogy vajon Kellan keresett-e azóta bekapcsoltam a mobilt.
Kilenc nem fogadott hívásom volt!

Tényleg valami fontosat akarhat mondani, ha ennyiszer keresett. Elhatároztam, amikor úgy éreztem, hogy elég erőt öntöttem magamba, hogy fölhívom.
- Halló?
- Kyra vagyok, miért kerestél? – a hangom szerencsére semmilyen árulkodó jelet nem adott, hogy ideges lennék, hideg közömbös volt a hangom, mintha csak egy idegennel beszélnék.
Hallottam, ahogy megköszörüli a torkát, majd a járkálását.
- Igen, csak… Én, rájöttem milyen idiótán viselkedtem! Nem akartalak elüldözni magam mellől! Csak túlságosan is sértett voltam! Nem akarom, hogy elhagyj, az eljegyzést sem akartam fölbontani! – a hangja rekedt és kétségbeesett volt.
- Azt meg pláne nem akarom, hogy a gyerekünket ne láthassam! Ígérem, megváltozom, csak gyere haza, béküljünk ki! – furcsa volt, hogy olyan sebezhetőnek tűnt, a hangja pedig tele volt könyörgéssel.
- Kellan, ha nem iszol, és normálisan viselkedsz, természetesen nem tiltom el tőled a gyereket! Meg majd haza is megyek pár hét múlva, de más nem hiszem változni fog! Neked még mindig van egy lányod, és mindig ott lesz Monica is! Ezek nem fognak változni! Én pedig, ezzel a helyzettel nem tudok megbarátkozni, amivel elérem, hogy elkezdem utálni magamat! Érted? Nem veled, velem van a baj! – próbáltam megmagyarázni. Közben pedig elmondhatatlanul jólesett, amiket mondott, és fájt, hogy el kell utasítanom.
De mi mást tehettem volna?

- Kyra, kérlek! Szeretlek, te nem szeretsz? – most az igazat mondjam, vagy azt, amitől megérti, hogy nem lesz semmi újra a régi, és végre békén hagy?
Lázasan gondolkodtam mit tegyek, annyira szorítottam a telefont, hogy az ujjaim teljesen elfehéredtek tőle.

Ha most hazudok, akkor valószínűleg végleg vége, és ez nagyon fájdalmas lesz, mindkettőnknek. Ha viszont bevallanám, hogy még mindig ugyanannyira szeretem, hogy alig bírom ki, hogy ne lássam, hogy ne érintsem, akkor valószínűleg kibékülnénk végre. Viszont, ugyanott tartanánk, mint mielőtt elutaztam volna!

Állandóan féltékeny lennék, utálnám magam, és folyton veszekednénk egymással!
Ebből az egészből csak egy kiút vezet…
Ha nem az igazat mondom.
- Kyra, ott vagy még?
Még igen…