39. Fejezet

39. Fejezet


Létezik egy mondás: Ha szeretsz valakit, engedd el, és ha neked rendelték, vissza fog jönni hozzád.
Nem tudom, honnan jutott ez eszembe, de még régen, mikor még gimis voltam, az irodalom terem falán volt kifüggesztve, a háttérben pedig az óceán fölött repülő sirály volt.
Sokat ábrándoztam, miközben ezt a plakátot figyeltem, hogy vajon nekem is lesz egyszer ilyen helyzet, amikor majd ezt kell választanom?
Akkor, fiatal fejjel, ez még borzasztónak tűnt, mégis úgy gondoltam, milyen jó lehet, ha az embert így szeretik, és ő is viszont szeret. Ma azonban, már nem tartom olyan szörnyűnek.
Ez a mondás, talán, illik egy kicsit a mi helyzetünkre is Kellannal.
Vajon, ha most elengedem, visszajön?
Hát, akkor most, vagy soha!

- Igen, Kellan… én már nem szeretlek úgy! Nem szeretlek úgy, mint régen, azt hiszem, túl sok dolog történt velünk, ami sok mindent megváltoztatott… - vajon el fogja ezt hinni? Ha elhiszi, akkor talán soha nem ismert eléggé, és tényleg ez lesz a helyes.
- De ez nem változott meg! Nem hiszek neked, nem hiszem el! – csattant föl mérgesen.
- Kellan…
- Nem, tudom, hogy csak ezt akarod velem elhitetni! De ez nem igaz! Tudom, hogy sok mindent elrontottam, de jóvá fogom tenni! Kérlek, higgy nekem! Ezt a dolgot nem fogom annyiban hagyni, meg fogjuk rendesen beszélni! Én még mindig ugyanúgy szeretlek! – a hangja olyan határozottan szólt, hogy pár pillanatig meg sem tudtam szólalni.
- Szerintem nincs mit tovább beszélni erről! Te elmondtad, amit gondolsz és én is!
- Igen, de te makacs vagy! És eldöntötted magadban, hogy elüldözöl magad mellől! – kezdett idegesíteni, hogy hirtelen mindent olyan jól tud.
- Igen, és honnan lettél ilyen okos és magabiztos? – förmedtem rá gúnyosan.
- Rájöttem, hogy azzal nem oldok meg semmit, ha csak ülök itthon és iszom, ráadásul, ha mind a ketten csak makacskodunk, és egyikünk sem lép semmit, tényleg elveszítjük egymást! – szívesen néztem volna az arcát, miközben beszél.
A szavaitól kezdtem ellágyulni.

Teljesen váratlanul hangos utcazaj és embermorajlás szűrődött a telefonba.
- Hol vagy? Mi ez a nagy hangzavar?
- Öhm, én csak elindultam otthonról.
- Ja, jó, akkor nem zavarlak tovább! – kaptam az alkalmon, hogy végre végetvethetek a beszélgetésnek, és elköszönhetek. – Szia!
- Jó, rendben, most még elengedlek, de legközelebb nem engedem meg, hogy lerázz! Meg fogjuk beszélni!
Hangosan fölsóhajtottam, majd letettem a telefont.

A mai nap folyamán immár másodszor indultam el fürdeni, de most csak egyszerűen letusoltam.
Most nem vacakoltam annyi ideig, gyors fogmosás satöbbi, majd fölvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyba.
Nagyon álmos voltam, kimerített ez a nap.
Holnap reggel pedig utazunk tovább. Hurrá!

Másnap hangos dörömbölésre ébredtem, ami nem volt kellemes.
- Kyra, nyisd már ki! – Jeremy kiabált, így nagy nehezen feltápászkodtam az ágyból.
- Jövök már, nyitom! – morogtam még mindig álmosan.

Amikor kinyitottam, Jeremy rögtön belépett mellettem a szobába, és rögtön mérgelődni kezdett. Ő már teljesen ébren volt.
- Most keltél csak föl? Két óra múlva indul a gépünk! – hadonászott idegesen.
- Jó, lassabban, még fel sem ébredtem! – nyöszörögtem.
- Akkor ébredj fel! – megragadta a karom, és bevonszolt a fürdőbe – Mosakodj meg! Addig elkezdek pakolni! – amikor magamra hagyott, csak álltam ott szerencsétlenül, és csak megállás nélkül ásítoztam.
Vannak reggelek, amikor nagyon nehezen indulnak… Úgy tűnik, ez is egy olyan.

- Kyra, nem hallom, hogy megengedted volna a vizet! – kiabált be Jeremy.
- Jaj, hagyj már békén egy kicsit, fáradt vagyok! – majd magamban morgolódva, csak hogy Jeremy megnyugodjon, elkezdtem csipkedni magam.

Fél órával később frissebben és éberebben jöttem ki, de még határozottan hiányzott valami a teljes éberségemhez.
Jeremy ezzel ellentétben teljesen fel volt pörögve, és már javában a pakolás végénél tartott.

- Végeztél? Ideje volt! Légyszi, hozd ki a fürdőből a cuccaidat, és a cipőidet is szedd össze! Meg válaszd ki, ma miben jössz, aztán indulunk! – darálta, én pedig értetlenül néztem rá, hogy vajon mi lehet ez a turbó üzemmód.

- Kávé! – jöttem rá, az hiányzik, egy jó erős kávé! – Szükségem van egy hatalmas adag, erős kávéra! – könyörögve néztem Jeremyre.
Egy pillanatra megállt, és rám nézett, mintha mérlegelte volna a dolgot.
- Ha elmegyek érte, addig te befejezed a pakolást, és utána már nem leszel ilyen lassú? – kérdezte.
- Igen, megígérem! De szigorúan csak koffeinmenteset hozz, tudod! – kiabáltam utána.
- Akkor meg mi értelme van? – jött vissza az ajtóból értetlenül.
- Nem tudom, megszoktam, hogy reggel mindig iszom, nem tudok lemondani róla!
Látszott, hogy Jeremy sok mindent mondott volna, de végül megrántotta a vállát, és elment.

Gyorsan összepakoltam, hogy aztán ne legyen oka Jeremynek a panaszra, aztán türelmetlenül vártam, hogy megjöjjön.
Megnéztem az órámat, és már csak egy órát volt a gép indulásáig. Ha Jeremy nem siet, le fogjuk késni!

Pár perc múlva, hallottam, hogy kopog, odarohantam az ajtóból, kikaptam a kezéből a poharat, és rögtön belekortyoltam.
Isteni volt!

- Gyere már, ha nem sietsz, lekéssük! – sürgettem Jeremyt, amikor a reptéren a csomagjainkat rendeztük.
- Furcsa, nekem úgy rémlik, reggel még téged kellett sürgetni! – emlékeztetett.
- Nem tudom, miről beszélsz! – néztem rá gonoszul mosolyogva, mire megforgatta a szemét.

A repülőút New Yorktól Bostonig pár óra volt. Ez alatt aludtam egy kicsit, Jeremy pedig olvasott.

A szálloda, ahol megszálltunk, gyönyörű volt és hatalmas.
A bejáratnál Jeremy rábízta a csomagjainkat a londinerre, engem leültetett az előtérben, amíg ő elintézte a szobafoglalásainkat.

Kényelmesen elhelyezkedtem, és nézelődni kezdtem, amikor váratlanul kutyaugatást hallottam a közelben. A hang irányába kaptam a fejem, és meg mertem volna esküdni rá, hogy Kolát látom felém szaladni, azonban ez lehetetlen volt!
Mit keresne itt? Akkor Kellannak is itt kéne lenni! Az pedig…
Úristen!
Biztosan itt van! Idejött!
Nem kellett sokat tekergetnem a nyakam, szinte rögtön észrevettem, ahogy Kola mögött felém közeledik.

Alig bírtam levenni róla a szemem. Most, hogy újra láttam, döbbentem csak rá, hogy mennyire hiányzott! A szívem fájdalmasan megdobbant.
Minden mozdulata, ahogyan közeledett, olyan magabiztos, férfias, olyan ragadozószerű volt, hogy akaratlanul is kihúztam magam, és vártam, mikor ér már ide!
Igen, vártam, elég volt ennyi, hogy megláttam, és tudtam, hogy sokkal rosszabb lenne nélküle, mint vele.

Amikor elém ért, leplezetlen tekintettel végigmért, majd szája arra a szexi félmosolyra húzódott.
Megcsapott az illata, és hiába, csak egy farmert és egy kék inget viselt, ellenállhatatlanul vonzott.

- Szia! – üdvözölt, majd kezdeti magabiztosságából egy kicsit veszítve, bátortalanul felém nyúlt, majd visszahúzta a kezét.
- Mit keresel itt? – amikor végre megtaláltam a szavakat, felpattantam a fotelból, és megpróbáltam mérgesen nézni rá.
Csak, hogy leplezzem azt, hogy mennyire levett a lábamról, és ha most megint elmondaná azt, amit tegnap a telefonba, akkor tuti, hogy a nyakába vetném magam.

Ezért fent kell tartanom a látszatot.
- Mondtam, hogy meg fogjuk beszélni ezt a dolgot rendesen is! Hát most itt vagyok! – elvigyorodott.
- Örülök! – mondtam nem túl lelkesen.
- Szeretném, ha valami olyan helyre mennénk, ahol csak mi vagyunk! – nézett a szemembe. – Gyere fel a szobámba, ott nyugodtan tudunk beszélni!

Átgondoltam magamban, hogy vajon mi történhet majd odafönt, és felforrósodtam a gondolatra.
Az egyik részem, hiába ellenkezett ez ellen, rábólintottam, és elindultunk fölfelé.
Láttam, hogy Jeremy észrevett, és már haragosan indulna felénk, de egy fejrázással leintettem.

Ahogy egymás mellett lépdeltünk, karunk állandóan összesimult végül Kellan rászánta magát, és összekulcsolta a kezünket. Én pedig, észrevétlenül beszívtam azt a fantasztikus illatot, ami árad belőle, majd határozottan kihúztam a kezem.

Kellan felém kapta a fejét, de én nem törődve vele elfordultam, és elhatároztam: Nem fogom könnyen megadni magam!