17.Fejezet: A látszat csal!

17. fejezet



- Vacsorára, vagy csak úgy? – sikerült nagy nehezen kinyögnöm.
Biztos érdekes képet vághattam, ugyanis Kellan nem tudta megállni, és hangos nevetésben tört ki.
Majd hirtelen abba is hagyta, helyette szitkozódni kezdett.
- Meg is érdemled! Így jár, aki kárörvendő! – mondtam neki morogva.
- Jó, bocsi! De nem tudtam megállni, látnod kellet volna az arcodat!- eresztett meg egy kaján vigyort.
- Haha, nagyon vicces vagy! Inkább válassz valamilyen filmet, és nézzük azt! – javasoltam.
A film kiválasztása nem volt egyszerű, ha én kiválasztottam egyet, akkor Kellan kritizálta meg, ha Ő választott valamit, ahhoz nekem nem volt kedvem.
Végül megállapodtunk, hogy először megnézünk egy horrorfilmet, mivel Ő azokat szereti, utána pedig valami vidámabbat, amit én választok.
A horrorfilm alatt, Kellan jókat szórakozott rajtam, ugyanis ha a gyilkos hirtelen került elő a semmiből, mindig a szívbajt hozta rám, és előfordult, hogy sikítottam is.
Ilyenkor szorosabban magához ölelt, de közben éreztem, hogy a válla rázkódik a nevetéstől. Mikor pedig felnéztem az arcába, láttam, hogy nem is a filmet nézi, hanem engem figyel közben.
Szemei vidáman csillogtak, szája pedig fülig érő vigyorra húzódott.
- Te választottad, úgyhogy a filmet nézd, ne azt, hogy én mit csinálok! – dünnyögtem bele a mellkasába, ugyanis éppen egy elég brutális résznél járt a film.
- Jó, de olyan aranyos vagy, ahogy így rémüldözöl! - mondta, majd éreztem, hogy egy csókot nyom a homlokomra.
Ahogy ott feküdtem szorosan mellette, éreztem, hogy kezd elnehezülni a szemhéjam, majd lassan lecsukódott, és mély álomba szenderültem.
Arra ébredtem, hogy Kellan fészkelődik mellettem.
Nagy nehezen kinyitottam a szememet, és láttam, hogy az ágy végéhez próbál evickélni.
- Hova mész? – kérdeztem halkan.
- Felébredtél? Muszáj vécére mennem, bocsi, ha felébresztettelek! – mondta, de az arcát nem láttam, mivel már háttal volt nekem.
- Segítsek? – kérdeztem, bár tudtam, hogy felesleges, mert úgysem fogja elfogadni, hogy segítsek neki.
- Nem kell, megy egyedül is! – dörmögte hátra a válla fölött.
- Te tudod! – hagytam rá, majd figyeltem, hogyan sántikál el a fürdőig.
Ahogy becsukta maga után az ajtót, megfordultam, és a kisszekrényen álló órával találtam szembe magam.
Már hat óra volt. Nagy nehezen kikeltem az ágyból, és elindultam a konyhába, hogy valami ehetőt üssek össze vacsorára.
- Minden rendben odabent? - kiabáltam be neki, ahogy elhaladtam a fürdőszoba előtt.
- Nem kell folyton aggódni! – szólt ki a fürdőből.
- Oké, lent leszek, készítek valamit vacsorára! Esetleg van valami ötleted? – kérdeztem, továbbra is az ajtó előtt szobrozva.
- Nincs, de nekem bármi jó lesz! Csak ne legyen benne túl sok zöldség! – válaszolta, és közben hallottam, ahogy megnyitja a csapot.
Szóval tényleg elboldogult egyedül. Megkönnyebbülve mentem le a konyhába.
Miközben a hozzávalókat kutattam a vacsorához, kezdtek visszatérni az idegesítő gondolataim.
Vajon miért nem hívott még vissza Mr. Dominic? Mi lesz szerdán, ha megérkeznek Kellan szülei?
És még vagy legalább ezer ilyen, és ehhez hasonló kérdés kavargott a fejemben.
Meg tudtam volna őrülni tőlük.
Mikor már minden elkészült, eszembe jutott, hogy egyetlen egy telefont nem intéztem csak el.
Bementem a dolgozószobámba és előkerestem a nőgyógyászom számát.
Karennek hívják a nőt. Még anya ajánlotta, mind a ketten hozzá jártunk. Nagyon kedves, ami valljuk be, egy nőgyógyásznál nem hátrány.
Mikor azonban megtaláltam a számát, rájöttem, hogy már feleslegesen hívnám, úgysem lenne bent, mert már este van.
Kénytelen vagyok holnapra halasztani a dolgot. Hacsak, nem leszek annyira pofátlan, és hívom fel a mobilján, hogy holnapra adjon egy időpontot.
Pár perc gondolkodás után, úgy döntöttem, hogy nem várhatok tovább, muszáj tudnom, hogy minden rendben van-e a babával.
Pár csengetés után már fel is vette.
- Halló? – szólt bele Karen.
- Jó napot! Elnézést, hogy zavarom, Kyra Mason vagyok! – mutatkoztam be.
- Nem zavarsz, régen találkoztunk, Kyra! – mondta kedvesen Karen.
- Igen, igazából ezért is keresem! Egy nagy kérésem lenne! Holnapra esetleg tudna adni egy időpontot, sürgős lenne! – kérdeztem.
- Ó, tudod tartani egy kicsit? Meg kell, hogy nézzem a noteszomban.
- Persze, addig várok - közben egyfolytában azon imádkoztam, hogy holnap tudjak menni hozzá.
- Itt is vagyok! Szerencsés vagy, valaki átszervezte az időpontját, így ha neked is jó, a holnap tíz óra, akkor várlak!
- Jaj, az nagyszerű lesz! Köszönöm, Karen! – hálálkodtam.
- Nincs mit! Akkor holnap! – köszönt el.
- Holnap! Viszlát!- köszöntem el én is.
Az este hamar eltelt, a vacsorát felvittem a szobába egy tálcán, és Kellan jóízűen befalta az egészet.
Én nem igazán voltam éhes, de mivel már nem csak magamra kell gondolnom, mégis leerőltettem egy keveset.
Közben pedig végig azon gondolkodtam, hogy hogyan fog lefürdeni Kellan, anélkül, hogy elázna a gipsze, és ne fájjon nagyon a bordája.
Mire befejezte a vacsorát, én is előálltam a nagy ötletemmel. Már csak az a kérdés, mennyire fog beválni.
Ráparancsoltam Kellanra, hogy amíg nem jövök vissza, fel ne merjen kelni, közben leszaladtam a konyhába, és kutatni kezdtem a folpack után, majd mikor megtaláltam, egy olló és egy tekercs cellux kíséretében fölszaladtam vele a szobába.
- Mit akarsz azokkal, Kyra? – kérdezte Kellan, amikor nagy elégedettséggel felmutattam a szerzeményemet.
Látszott az arcán, hogy sehogyan sem érti, mit akarok ezekkel.
- Elgondolkodtam, hogy hogyan tudnál fürdeni anélkül, hogy elázna a gipszed, és eszembe jutott valami. Alaposan betekerem a gipszedet, ezzel - mutattam a folpackra – és így, nyugodtan beállhatsz majd a zuhany alá, nem fog elázni a gipsz.
- Jó ötletnek tűnik, egy próbát megér! – mondta Kellan elgondolkozva.
- Igen, szerintem is! – mondtam, és közben már oda is mentem, és leültem az ágyra.
Jó vastagon betekertem az egészet, majd ollóval levágtam, és odaragasztottam.
- Készen is vagy! – mondtam elégedetten.
- Nagyszerű! – mondta Kellan, és alaposan, végignézte a lábát.
- Te érzed, de szerintem jó lenne, ha vennél be fájdalomcsillapítót, még most, mert úgyis meg fog fájdulni a bordád! – javasoltam.
- Aha, ide adod a poharat? – kérdezte.
Miután mindennel elkészült, lassan fölkelt, és elindult a fürdőbe. Már öt perce bent volt, mikor hallottam, hogy megnyitja a vizet.
Kis gondolkozás után én is levetkőztem, és bementem utána a fürdőbe.
Nem lepődött meg, amikor beléptem.
- Már vártam mikor jössz utánam! – vigyorgott.
Én pedig alig bírtam levenni a szemem a testéről. Izmos felsőtestéről záporoztak le a vízcseppek, és haja is összevissza állt, ahogy csöpögött le róla a víz.
- Igen, gondoltam a bordáid miatt nem tudsz úgy mozogni, így kénytelen leszek beszappanozni téged! – vigyorogtam én is, miközben beléptem mellé a zuhanyzóba, és átölelte a derekamat.
Bő fél óra volt, mire végeztünk.
Kellan még olvasott egy kicsit lefekvés előtt, de én nagyon elálmosodtam, bár nem értem mitől, mert alig csináltam ma valamit. Nem értettem, mitől vagyok ennyire álmos.
Bár volt egy halvány sejtésem volt.
Másnap reggel korán keltem, miután felöltöztem, halkan kiosontam a szobából, és lementem a földszintre.
Megreggeliztem, és készítettem pár szendvicset Kellannak is.
- Jó reggelt, álomszuszék! – mosolyogtam rá, mikor beléptem a szobába, és láttam, hogy már felébredt.
- Szia! Készülsz valahová? - kérdezte, miután alaposan végigmért.
Még nem árulhattam el neki, hogy hova megyek, így gyorsan ki kellett találnom valamit.
- Igen, beszaladok apához, és vásárolni is szeretnék még az ebéd előtt! – vágtam ki magam a kínos helyzetből.
- Ja, tényleg, az ebéd! Egészen el is felejtettem! – dünnyögte
- Ha most alaposan bereggelizel, kibírod addig, amíg hazaérek? – kérdeztem, elengedve a fülem mellett a megjegyzését.
- Persze, nem fogok éhen halni! – mondta, majd lehúzott magához, és hevesen megcsókolt.
- Mondtam már, milyen jól nézel ki? – kérdezte vigyorogva, miután elhúzódtam.
- Még nem, de köszi!
Majd az órámra néztem, ami már fél tízet mutatott.
- Sajnálom, most mennem kell! Legkésőbb fél kettőre itthon vagyok! – búcsúztam, majd egy csókot nyomtam a szájára, és kiléptem a szobából.
A forgalom miatt éppen időben érkeztem Karenhez.
- Szia! Éppen időben jöttél! – köszöntött mosolyogva.
- Jó napot! – köszöntem neki én is.
- Jaj, ne butáskodj, tegezz nyugodtan! Hiszen anyukád barátnője voltam, téged pedig kiskorod óta ismerlek!
- Ó, rendben! Akkor, szia! – mosolyogtam rá, miközben beléptem a rendelőbe.
Nem sokat változott, mióta utoljára láttam, pedig az már jó régen volt. Szőkésbarna haja a válláig ért, a homlokát pedig frufru takarta. Kinézetre megtévesztően hasonlított Diane Keatonhoz. - Minek köszönhetem ezt a látogatást? – kérdezte Karen, ahogy leültem egy székre.
- Terhes vagyok! – nyögtem ki.
- Ó, hát gratulálok, Kyra! Ki a szerencsés apuka? – kérdezte.
Na, remek! Mit fog gondolni rólam?
- Öhm, hát igazából, az a helyzet, hogy… - haboztam, mert nem tudtam, hogyan mondjam el neki, az igazságot -, szóval, nem tudom! – vallottam be szégyenkezve.
- Úgy érted, mesterségesen…- kérdezte értetlenül Karen.
- Nem, két lehetséges apuka is van! – éreztem, hogy lángba borul az arcom.
- Értem!
- Ne gondolj rosszat rólam, csak hát az a helyzet, hogy nagyon rossz passzban voltam, és Alexet, Ő az egyik lehetséges apa jelölt, nagyon félreismertem! Most is éppen folyik ellene egy rendőrségi ügy, ugyanis megerőszakolt– fejeztem be a történetet, de a végére csak még kínosabban éreztem magam.
- De hát ez szörnyű! Akkor gondolom, előjegyeztethetlek egy DNS vizsgálatra! – jelentette ki Karen.
- Igen, köszönöm az jó lesz!
- Most pedig essünk túl a vizsgálaton!
Felfeküdtem az ágyra, és elkezdtük az ultrahang vizsgálatot. Karen alaposan, nagy körültekintéssel nézte meg a kicsit. Azt mondta, most vagyok a negyedik hétben. Szóval a baba egy hónapos. Még nagyon kicsit volt, de Karen felém fordította a monitort, így én is láthattam.
Mikor megláttam, leírhatatlan érzések töltöttek el. A képen az én kis babám van!
Azt persze, ilyen korban nem lehet megállapítani, hogy fiú-e vagy lány. De mindegy!
Nagyon boldog voltam!
Karen felírt még pár terhes vitamint, majd megbeszéltünk egy következő időpontot, és eljöttem. De azértbúcsúzóul, kezembe adott pár képet a kicsiről, még ha alig látszik a képeken, akkor is az én babám!
Teljesen feldobódva mentem az étterembe Jeremyhez.
Jeremy már várt rám, az egyik félreeső asztalnál.
Miután rendeltünk, rögtön faggatni kezdett.
- Miért kellett elhalasztanod az utazást? - kérdezte kíváncsian.
Én pedig vettem egy nagy levegőt, és miután úgyis el szerettem volna mesélni valakinek, előadtam a történetet a legelejétől. Megbíztam benne, és tudtam, hogy vele is jól meg lehet beszélni, az ilyen dolgokat.
Csakhogy azt vettem észre, hogy Jeremy arca egyre mogorvább lesz, ami nála nagyon szokatlan.
Eddig, ahányszor csak találkoztunk, mindig jó kedve volt. Annak tulajdonítottam a dolgot, hogy biztos a történetem miatt vág ilyen képet.
Amikor befejeztem, láttam egy kis zavart az arcán.
- Neked van barátod? – kérdezte furcsa hangon.
- Igen, de hát miért? Mi a baj Jeremy?- sehogyan sem értettem a kérdését.
- Mit gondolsz, miért hívtalak meg ebédelni, vagy miért kérem folyton, hogy menjünk el valahová, és beszélgessünk? – fakadt ki.
Én meg sem tudtam szólalni a döbbenettől.
- Hát tényleg nem tűnt fel? Beléd szerettem! Azóta, mióta először megláttalak, már akkor tetszettél, de aztán egyre többször beszélgettünk és hát…- elhallgatott, és kerülte a tekintetemet.
Nem tudtam, mit mondhatnék erre.
- Te… te nem… neked nem tűnt fel? – fejezte aztán be a kérdést.
De volt egy olyan érzésem, hogy eredetileg, nem ezt akarta kérdezni.
- Jeremy, sajnálom! Én nem tudtam, hogy te hogyan érzel! Én csak azt láttam, hogy mindenkihez kedves vagy, állandóan vidám, de soha nem jársz senkivel.
Pedig rengeteg lány sündörög körülötted, de te mindig elküldted őket! Ezért… szóval… - nem tudtam befejezni, közben pedig éreztem, hogy elvörösödök.
Félve néztem föl Jeremyre, és azt láttam, hogy elkerekedik a szeme.
- Úristen! Kyra! Te azt hitted rólam, hogy én meleg vagyok? – kiabált Jeremy, amikor rájött mire is gondoltam én.
Túl hangos volt, mert szinte az egész étterem felénk fordult. Jeremynek is feltűnhetett, mert lejjebb vette a hangerőt.
- Nem hiszem el! Kyra, azért küldtem el az összes lányt, mert nem kellettek, te tetszettél!
- Én sajnálom, úristen, tényleg hülye voltam! Ne haragudj, hogy megbántottalak! Meg tudsz bocsátani valaha is nekem? – kérdeztem, és közben azt éreztem, hogy elsüllyedek a föld alá.
Számomra teljesen világos volt, hogy Jeremy…
Én meg kinevettem Kellant, amiért féltékeny! És tessék igaza lett, közben pedig azt mondtam neki, hogy meleg!
Úgy éreztem, nem tudok tovább itt ülni Jeremyvel egy asztalnál, így fogtam a táskámat, és egy szó nélkül kiszaladtam az étteremből.
Ennél kínosabban, azt hiszem, soha nem éreztem magamat!
Hazafelé megvettem a vitaminokat, amiket Karen írt fel, és közben próbáltam magamat megnyugtatni, hogy ne látszódjon rajtam semmi, amikor hazaérek.
Mikor megjöttem, a vitaminokat gyorsan bedugtam a konyhába, és már mentem is föl Kellanhoz.
Beléptem, de az arckifejezése egy cseppet sem tetszett.
- Szia, Drágám!- köszöntem neki, majd lehajoltam, hogy megcsókoljam, de elhúzódott.
Nem értettem a viselkedését. Először Jeremy, most meg Kellan! Nem értem, mi van ma a férfiakkal? Mind megbuggyantak?
- Mi a baj, Kellan? – kérdeztem.
- Hol voltál ma délelőtt, Kyra? És ne mond azt, hogy az apádnál, Ő ugyanis délelőtt volt itt, mivel hallotta, hogy mégse utazol, így gondolta benéz! – Kellan arcáról csak úgy sütött a megbántottság és a harag. - Szóval, hol voltál? És az igazat akarom hallani! – ahogy a szemébe néztem, tudtam, hogy most nagy bajban vagyok.
Nem volt elég mára? Kérdeztem magamban kétségbeesetten.