19.Fejezet: Szabadság vagy őrizet?

19. fejezet



Másnap reggel ajtócsukódásra ébredtem. Megfordultam, és láttam, hogy Kellan nincs mellettem. Azt gondoltam, biztos a fürdőbe ment, így kényelmesen elhelyezkedtem, és újra elaludtam.
Úgy éreztem, hogy csak pár percre sikerült visszaaludnom, de ahogy az órára téved a pillantásom, rá kellett jönnöm, hogy a pár perc, pár óra volt.
Nyújtózkodva fordultam a másik oldalamra, és közben sikerült beleütköznöm egy izmos mellkasba, ami rögtön át is karolt.
- Jó reggelt! – köszönt Kellan halkan, majd még jobban magához húzott.
- Neked is, bár ahogy látom, már inkább délelőtt van – mutattam az órára, ami tíz órát mutatott.
- Nem baj, az a jó, ha sokat pihensz! – közben végigsimított a hasamon. – Készítettem reggelit! – jelentette be büszkén.
- Kellan! Kettőnk közül, Te vagy az, akinek pihennie kell, nem én! Én nyugodtan csinálhatom, amit idáig, csak jobban oda kell figyelnem magamra! – hordtam le szegényt, pedig tudom, hogy csak a kedvemben akart járni, de nem akartam, hogy a terhesség miatt azt higgye, hogy el fogok kényelmesedni.
- Pedig vigyáznod kell magatokra! Nem akarom, hogy valami bajotok essen! – makacskodott.
- Nem lesz! Hidd el, odafigyelek! De fontos a mozgás, éppen ezért délelőtt el is megyek futni! – közöltem vele, mire láttam, hogy megvillan a szeme.
- Kyra! Ez nagyon veszélyes! Alex szabadon mászkál a városban, a sajtó is ismer, és bármikor letámadhatnak! Nem szabad egyedül mászkálnod! Nem engedem! – közölte Kellan.
- Nem mondhatod meg, hogy mit csinálhatok! Azt akarod, hogy a babánk ne legyen egészséges? – kérdeztem tőle.
- Na jó, figyelj! Akkor kössünk kompromisszumot, elmész futni, de akkor a testőreim, Carlos és Jeff elkísérnek! Rendben? – kérdezte a szemembe nézve.
Láttam rajta, hogy ebből nem fog engedni, ezért kelletlenül bólintottam.
- Rendben, de ugye tudod, hogy csak azért egyeztem bele, hogy te nyugodt legyél? – mosolyogtam rá.
Remek apa lesz, az már biztos.
- Nem érdekel, de ezentúl, ahova mész, oda mennek ők is! Nincs vita! Most pedig edd meg a reggelit, addig telefonálok nekik! – mondta, és már nyúlt is a mobiljáért, közben pedig ágy előtt álló kis asztalra mutatott.
Átmásztam az ágyon, és megvizsgáltam az asztalon fekvő tálca tartalmát. Körülbelül négy személynek elég lett volna.
Fogtam a tálcát, és visszamásztam vele az ágyba.
Kérdőn Kellanra néztem majd a tálcára mutattam, de ő csak megrázta a fejét, és mutatta, hogy ő nem kér.
Remek, szóval ezt az egészet nekem csinálta! Nem tudom, mit gondolt, mikor ezt a rengeteg kaját készítette.
Péksüteménytől kezdve a rántottáig minden volt rajta, kivéve a kávét.
Az agyamra fog menni a féltésével!
Mivel nem akartam megbántani, szó nélkül reggeliztem, és nem tettem megjegyzést semmire.
- Carlos és Jeff fél óra múlva itt lesznek, de nyugodtan készülődj csak, majd várnak! Nagyon jó fejek, majd meglátod! – mondta, és elégedetten mosolygott.
- Oké, de ugye tudod, hogy nem kell ennyire félteni? Azt hiszem, este nem mondtam, apa meghívott vacsorára, valamit közölni szeretne! Elég furcsán viselkedett, el nem tudom képzelni mi lehet az a dolog, mert a telefonban nem tudtam kihúzni belőle semmit… - meséltem Kellannak elgondolkodva.
- Rendben, de ezen feleslegesen gondolkozol, este majd úgyis megtudod!
Miután befejeztem a reggelit, és meggyőztem Kellant, hogy több nem fér belém, elmentem készülődni.
Mire kiléptem a fürdőből, megszólalt a csengő is.
- Ezek biztosan Carlosék lesznek! – mondta Kellan, majd elkezdett felülni.
- Mégis mit csinálsz? Feküdnöd kell! – szóltam rá felháborodottan.
- De olyan rossz egész nap feküdni! – panaszkodott.
- Elhiszem, de ki kell bírnod! Majd én kinyitom az ajtót!
Az ajtóban két nagydarab, izmos férfi állt. Az egyik rövid szőkésbarna hajú, nagyjából velem egykorú férfi volt, a másik kicsit idősebb, harminc feletti, kopasz, enyhén borostás fickó volt.
Mindketten nagyon magasak voltak, ahogyan a testőrök általában.
Elég hülyén éreztem magam, miközben kezet nyújtottam nekik.
- Helló, én Kyra vagyok! Gyertek beljebb, Kellan az emeleten van, mindjárt szólok neki, és utána mehetünk is! – mondtam nekik, majd mikor beléptek becsuktam az ajtót.
- Én Carlos vagyok, Ő pedig Jeff – mutatkozott be Carlos, majd a fiatalabbra mutatott, aki ezek szerint Jeff volt.
- Örvendek, üljetek le nyugodtan a nappaliba, mindjárt jövök én is, jó? – mikor bólintottak, felszaladtam az emeletre.
- Mi most elmegyünk, rendben? Egy óra és itthon vagyok! – mondtam Kellannak, majd adtam egy puszit neki, és indultam is lefelé.
- Várj, szólj Carlosnak, hogy jöjjenek fel egy kicsit, rendben?
Bólintottam, majd lementem és szóltam nekik, hogy menjenek fel egy kicsit Kellanhoz, bár nem értettem mit akar tőlük.
Mikor bementek én otthagytam őket, és összeszedtem a telefonomat, kulcsomat meg ilyesmiket.
- Mehetünk? – kérdeztem, amikor Jeffék lejöttek az emeletről.
- Persze! – mondták egyszerre.
Végignéztem rajtuk, Kellan biztosan szólt nekik, hogy futni megyek, mert mindketten melegítőt viseltek és edzőcipőt.
- Ne kérdezzem, hogy mit akart Kellan, ugye? – kérdeztem tőlük.
- Inkább ne! – mosolygott Carlos.
- Akkor induljunk! – mondtam morgolódva.
Egy rossz szót sem szólhattam Carlosékra, alig vettem észre, hogy ott vannak, de közben mindig ott voltak mellettem, és úgy tűnt, meg sem kottyan nekik ez a kis futás.
Majd egy órát futottunk, mikor már nem bírtam tovább, és hazafelé vettük az irányt.
Amikor hazaértünk, megkérdeztem tőlük, nem volt-e fárasztó, vagy ilyesmi, mert akkor nyugodtan mondják meg.
Erre mind a ketten hangos nevetésben törtek ki.
- Mi ennél sokkal többhöz vagyunk szokva! Ilyesmi nekünk fel sem tűnik! – mondta még mindig a nevetéssel küszködve Jeff.
- Ó, hát akkor rendben! – mondtam.
- Kyra, tervez még valamit mára? – kérdezte Carlos.
- Szerintem mindenkinek kényelmesebb lenne, ha tegeződnénk! Amúgy, délután az ügyvédemhez kell mennem, este pedig vacsorázni megyünk Kellannal az apámhoz. De szerintem teljesen felesleges mindenhova elkísérnetek! – mondtam nekik, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy mindenhova velük mászkáljak.
- Megígértük Kellannak, hogy vigyázunk rád, és nem tévesztünk szem elől, szóval szó sem lehet róla! – közölte komolyan Carlos.
- Rendben – sóhajtottam –, akkor délutánig én nem megyek sehova, szóval nem tudom, mi ilyenkor a szokás, foglaljátok el magatokat – mondtam tanácstalanul.
- Oké, mi most akkor elmegyünk ebédelni, majd délután jövünk! – álltak fel.
- Jó, sziasztok! – köszöntem el, majd kikísértem őket.
Kellannak vittem föl ebédet, én pedig lementem a dolgozószobába, és írtam egy kicsit.
Egészen elszaladt vele az idő, így kapkodhattam, ha kész akartam lenni, mire Carlosék ideérnek.
Kellan csak csendben vigyorgott rajtam, én pedig egyre idegesebb lettem, hogy mit akarhat megbeszélni Mr. Dominic.
Jeffék pontosan érkeztek, gyorsan elköszöntem Kellantól, és már indultunk is.
Az én autómmal mentünk, nem egyeztem bele, hogy ők vigyenek.
Éppen időben értünk oda.
Mr. Dominic titkárnője elég döbbent képet vágott, ahogy bemasíroztam Carlosékkal a sarkamban.
Mivel nem tudtam rávenni őket, hogy maradjanak kint, ők is bejöttek velem.
Pár perc várakozás után szólt is a nő, hogy mehetünk be.
- Jó napot Kyra! – köszöntött Mr. Dominic, de láttam, hogy elkerekedik a szeme, amikor belépett a két testőr is az irodába.
- Mr. Dominic, hadd mutassam be a…- elég kényelmetlenül éreztem magam- testőreimet, Carlos és Jeffet! – mutattam be őket, ők pedig biccentettek.
- Ó, látom megfogadta tanácsomat, és vigyáz magára! Helyes! – mondta, majd az íróasztalához sétált, leült, miközben az üres székekre mutatott.
Én leültem az asztallal szembe, Carlosék pedig az iroda távolabbi felébe.
- Nos, akkor kezdjük is, Alexet kiengedték, mivel a bátyja kifizette érte az óvadékot, de nem is ez a baj! Az ügyvédjével együtt kitaláltak valamit, mégpedig azt, fickót ismerve, jobb lesz óvatosnak lenni! Jóban vagyok a bíróval, de még így sem ment könnyen, annyit azonban sikerült megtudnom, hogy…- láttam rajta, hogy elég zavarban van – hogy Alexék azt akarják beadni a bírónak, hogy ez nem erőszak volt, hanem… - fülig vörösödött, én pedig egyre értetlenebb lettem.
- Hanem? Hogy ne lett volna erőszak? – kérdeztem.
- Szerintük nem erőszak volt, hanem Ön, így szereti csinálni! – fejezte be.
Carlosék egyszerre hördültek fel, ezek szerint Kellan beavatta őket. Én pedig mérgesen pattantam fel a székből.
- Ezt mégis hogyan képzelik? Nincs semmi bizonyítékuk! Én… én nem… - nem tudtam értelmes mondatot kinyögni, annyira ideges voltam, és annyira megalázva éreztem magamat.
- Kérem, Kyra nyugodjon meg! Nem fognak vele sokra menni! A helyzetüket tekintve, ez csak valami kétségbeesett próbálkozás! Bár, meg kell, hogy mondjam, eltekintve attól, hogy gusztustalan, elég ravaszak, mert elég nehéz lesz bizonyítanunk azt, hogy hazudnak! – mondta Mr. Dominic.
- Miért lenne nehéz? Hiszen még ott, a házban megvizsgált az orvos! Megállapította, hogy erőszak történt! – fakadtam ki dühösen.
Az a szemétláda! Hogy lehet ilyen aljas?
- Ez igaz! Az erőszakot nem tudják tagadni, de Alex szerint maga kezdte, maga kezdett ki vele, ezt pedig nem tudjuk bizonyítani! – közölte a tényeket Mr. Dominic.
Egy órán keresztül próbáltunk kitalálni valamit, ami bizonyíték lehet, de sajnos nem jutottunk előrébb. Elmeséltem, hogy terhes vagyok, de arra jutottunk, hogy ezt egyenlőre nem említjük, mert az ügyben nincs jelentősége.
Mikor már kifelé mentünk a kocsimhoz, nem bírtam tovább, akaratlanul is kicsordultak a könnyeim.
Tehetetlen dühöt éreztem, és azt, hogy Alex még jobban megalázott.
Jeff gyengéden kivette a kezemből a kocsikulcsot, majd az anyósülésre ültetett.
Carlos pedig hátra ült.
Egy ideig nem szólalt meg egyikük sem, majd Jeff nem bírta tovább, és kifakadt.
- Mekkora egy szemét seggfej lehet ez az Alex! Nyugi Kyra! Nem fogjuk hagyni, hogy megússza! Akarod, hogy ellássuk a baját? – fordult felém, Carlos pedig egyetértően bólogatott hátul.
- Köszi, fiúk, de nem hiszem, hogy jó pont lenne a bíróságon – mondtam mosolyogva.
Jólesett, hogy mellettem állnak.
Ezalatt a nap alatt nagyon megkedveltem őket.
- Az lehet – szólalt meg Carlos –, de mi jól éreznénk tőle magunkat! – ezt már nem bírtam ki nevetés nélkül, és végre a könnyeim sem folytak.
- Köszi, ez jólesik! Nagyon rendesek vagytok!
Az autóban rendbe szedtem magam, nem akartam, hogy Kellan észre vegye, hogy sírtam.
Miután bementünk a házba, adtam a fiúknak innivalót, és mondtam nekik, hogy nyugodtam kapcsolják be a tévét, mert legalább egy óra, mire elindulunk.
Felmentem Kellanhoz.
Éppen olvasott, amikor beléptem. Egy szó nélkül szorosan odabújtam hozzá.
- Mi történt? Mi a baj, kicsim? – ölelt át szorosan Kellan.
Elmeséltem neki, mi volt az ügyvédénél. Mire befejeztem, éreztem, hogy ideges lett, szinte minden izma megfeszült.
Elhúzódtam tőle, hogy lássam az arcát. Nem tévedtem, tényleg nagyon dühös volt.
Próbáltam megsimogatni az arcát, hogy egy kicsit megnyugodjon, de elhúzódott, és egy hatalmasat csapott az ágy mellett álló kisszekrényre.
- Az a szemét féreg ezt még nagyon megkeserüli! – dühöngött tovább.
- Kellan, készülődnünk kell! Légyszíves ne idegeskedj, majd csak kitalálunk valamit! – mondtam neki, és nagyon reménykedtem, hogy tényleg így lesz.
Kellan körülményes fürdése után mind a ketten hamar elkészültünk.
Én egy farmer térdnadrágot vettem fel csizmával és egy csíkos inget. Kellan pedig egy fekete farmert egy sötétkék inggel, fölé pedig egy dzsekit húzott.
Carlosék segítettek lemenni neki, bár látszott, hogy eléggé ellenére van a dolog.
Megint az én autómmal mentünk, én vezettem, Kellan ült mellettem, Jeffék pedig hátul.
Mikor megérkeztünk Carlosék - hiába győzködtem őket -, azt mondták, nem akarnak zavarni, így kint maradtak.
Kopogtatás után, rögtön megjelent apa, mintha eddig az ajtóban állt volna.
- Szia, apa! – köszöntem, és adtam neki két puszit.
- Szia, kicsim! – köszönt ő is, de a hangja nagyon feszült volt, és látszott rajta, hogy ideges.
Miután Kellannal üdvözölték egymást, bementünk a nappaliba beszélgetni, de alig, hogy leültünk apa fölpattant, és kiszaladt a konyhába jégért.
Teljesen szétszórt volt.
Mikor elment Kellan felém fordult.
- Tényleg elég furcsa ma este, nem mondta, hogy miről akar veled beszélni? – kérdezte kíváncsian.
- Nem, egy szót sem szólt…- ahogy ezt kimondtam megszólalt a csengő.
Furcsa, apa vendégeket hívott volna?
Elmentem ajtót nyitni.
- Jó estét! – köszöntem mikor kinyitottam.
Két nő volt az ajtóban, az egyik negyven év fölötti, vállig érő, barna hajú, a másik, akit a lányának néztem, húsz éves lehetett, szőke hajjal és kék szemekkel.
Kérdőn néztem rájuk, mire kapcsoltak, és végre megszólaltak.
- Jó estét! Én Patrick barátnője vagyok, ő pedig a lánya, vacsorára vagyunk meghívva. Maga kicsoda? – kérdezte az idősebb nő ridegen.
- Tessék? – nyögtem alig hallhatóan.
Nem, ez nem lehet igaz, biztos eltévesztették a házat, nem ide jöttek… ez nem lehet!