25.Fejezet/3. rész

25. fejezet/3. rész


Szóval Monica terhes. De vajon ki az apa?
Dermedten ültem a gép előtt, és csak bámultam a képet. Aztán szép lassan egy emlék kezdett beúszni a fejembe…
- Hogyan lehet ekkora hülye?- hallottam Kellan erőtlen hangját.
- Szerelmes! – hallottam bentről egy másik hangot is, ami nagyon ismerős volt.
- Jó, ezt megértem, de… áh - nyögött fel Kellan. – Még csak 25 éves a fenébe is!
- Hé, én egy szóval sem mondtam, hogy helyeslem a döntését! – Kellan apja, jöttem rá! Hát persze, Ő van bent, de vajon kiről beszélhetnek?
- Ráadásul itt a munkája, amiben sikeres! Csak hátráltatná!- Egyre értetlenebbül hallgattam a beszélgetést. - Egy gyerekhez még nem elég érett!
Akkor, ott a kórházban azt hittem, rólam beszélnek. De ezek szerint tévedtem! Kellan már akkor tudta, és éppen erről beszéltek az apjával, szóval valószínűleg Kellan szülei is tudják!
Nagyszerű! A hátam mögött meg mindenki erről beszél, csak nekem nem mondja el senki, mintha semmi közöm sem lenne hozzá!
Ez az egész olyan, mint egy rohadt összeesküvés! Ettől pedig csak még rohadtabbul érzem magam.
De most mi legyen? Már én is tudom…
Álljak oda Kellan elé, és mondjam meg, hogy nyomoztam, és rájöttem a titkára? Vagy tegyek úgy, mintha még mindig nem tudnám, és várjak arra, hogy Kellan mit lép?
Valahogyan egyik lehetőség sem tetszett igazán. Nem akarom neki elmondani, hogy tudom, viszont már nem is tudok úgy tenni, mintha semmiről sem lenne fogalmam.
De akkor mit csináljak?
Dühödten csaptam le a laptop tetejét, majd kimentem a szobából. Elindultam a konyhába, hogy valami ebédet készítsek, közben hátha eszembe jut valami használható ötlet is, de akkor megakadt a szemem az üzenetjelző villogásán.
- Szia, Kicsim! Itt az apád! Tudom, hogy még nem akarsz velem találkozni, és beszélni, nem is erőltetem, bár én nagyon örülök neki… de nem ezért hívtalak, csak szerettem volna boldog születésnapot kívánni! Az ajándékod itt vár, szóval, ha úgy gondolod, hogy átjössz, én várni foglak! Szeretlek, szia!
Rövid mérlegelés után töröltem, majd meghallgattam a következő üzenetet:
- Szia! Itt Isabel! Ha áll még a pénteki vacsi, akkor hétre ott leszek! Csak ezért hívtalak, hogy tudd, nem felejtettem el, és ott leszek! Már várom! Szia!
Tényleg, Isabelt teljesen el is felejtettem! Még jó, hogy hívott, bár semmi kedvem nincs most a vacsorához. De már nem mondhatom vissza, az elég bunkóság lenne, ráadásul, úgy tűnhet, mintha nem akarnék vele találkozni.
- A testvéred átjön vacsorára? – kérdezte mögülem Carlos.
- Igen, gyertek, elmegyünk hozzá bevásárolni! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.
Húsz perc múlva már a hipermarketben voltunk, és éppen fűszereket válogattam. A fiúk látványosan jöttek mögöttem, ami egy kicsit zavaró volt, mert így elég sokan megbámultak, de nem érdekelt különösebben.
A bevásárlás egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor Jeff nem figyelt egy pillanatra, és meglökte a mellette elsétáló öregasszonyt, aki erre felháborodottan követelte, hogy Jeff vegye fel, amik kiborultak a kosarából. Miután felvette, a legfelső polcról leszedetett vele egyesével egy csomó konzervet, majd utána mind vissza is pakoltatta vele, hogy mégsem ezek kellek neki. Carlossal alig bírtuk ki, hogy ne kezdjünk el nevetni, de inkább visszatartottuk, nem akartuk, hogy az öregasszony ránk is megharagudjon. Jeff pedig vörös fejjel kezdett visszapakolni.
Ezután a kis incidens után beszereztem még pár dolgot, és a pénztár felé indultunk. Sorbaállás közben azonban feltűnt, hogy a fiúk feltűnően takargatnak valamit.
- Mi van? – kérdeztem gyanakodva.
- Mi? Nincs semmi! – mondta Carlos gyorsan.
Megpróbáltam a hátuk mögé lesni, de nem tudtam, mert folyton arra hajoltak amerre én is.
- Na jó fiúk, ez már gyerekes! Mit rejtegettek? – kérdeztem mérgesen.
Jeff nagyot sóhajtott.
- Na, jó, de ne akadj ki! – figyelmeztetett.
Félreálltak és egy halom újság volt mögöttük. Először nem értettem, miért kellett ezeket takargatni, aztán megláttam.
Monica volt az egyik címlapján, és ahogy jobban megnéztem a háttérben észrevettem Kellant is, úgy láttam, hogy a kép a repülőtéren készült.
Ezek szerint a csaj már itt is van! Pedig Kellan csak hajnalban beszélt vele. Nem sokat vesztegette az idejét! Mondjuk New Yorktól Los Angeles csak pár óra repülővel, de akkor is!
Nyugalmat erőltettem magamra, és visszaálltam a sorba. Éreztem, hogy a fiúk bámulnak, de engem csak az érdekelt, hogy kitaláljak valami megoldást erre a helyzetre.
Az autóban aztán Carlos rászánta magát, hogy kihúzzon belőlem valamit.
- Kyra, biztos, hogy most mérges vagy, egyet értek veled, és… - kezdte megfontoltan miközben látszott, hogy kínosan érzi magát.
- Carlos, kérlek! Már tudom egy ideje, oké? De nem szeretnék erről beszélni! – mondtam határozottan.
Láttam rajtuk, hogy meglepődtek, viszont ezek szerint már ők is tudtak róla…
Otthon megint várt egy üzenet a hangpostámon. Mr. Dominic volt az, előre hozták a tárgyalást jövő héten lesz. Azt kérte, hétfőn menjek az irodájába, egy utolsó megbeszélésre. Nem hiszem el, hogy még ezzel is foglalkoznom kell! Most minden összejött egyszerre!
Délután nekiálltam főzni, hogy hétre készen legyek mindennel. Jeff Kolával játszott, Carlos viszont, folyamatosan ott sündörgött körülöttem. Egy kicsit idegesített is.
Fél hétkor felmentem az emeletre, és átöltöztem. Carlos felajánlotta, hogy megterít addig, de inkább visszautasítottam.
Hét után egy kicsivel megszólalt a csengő.
Elindultam ajtót nyitni, de közben megkértem Carlost, hogy nyisson ki egy üveg bort, amit a hűtőbe tettem.
Ahogy kinyitottam az ajtót, Isabel széles mosollyal az arcán ölelt meg, és libbent be az ajtón.
- Szia, Kyra!
- Szia! Be kell mutatnom neked a testőreimet! – vezettem be Isabelt a nappaliba. – Ő itt Jeff, és Carlos pedig mindjárt itt lesz!
Miután Isabel és Jeff kölcsönösen bemutatkoztak, mind leültünk.
Jeff és Isabel a kanapéra ültek le, én pedig a fotelba, így háttal voltam a bejáratnak. Csak arra figyeltem föl, amikor Isabel felállt, és mosolyogva nyújtja a kezét.
- Te biztos Carlos vagy! – aztán a hátam mögül csak nagy csörömpölést hallottam.