24.Fejezet: Születésnapi meglepetés

24. Fejezet



Amikor bekanyarodtam az udvarba, Kellan kocsija már ott állt. Mikor kiszálltam az autóból, azon gondolkoztam, hogy most biztos ideges, és szegény nem érdemelte ezt. Ő csak dolgozott, és biztos, hogy fáradt, erre még miattam is izgulhat, hogy hol lehetek.
Elköszöntem a fiúktól, és beléptem az ajtón.
Kellant a konyhában találtam meg. Éppen a hűtőben kutatott.
- Szia! – köszöntem halkan.
Ahogy meghallotta a hangom, felkapta a fejét, és jól beverte a hűtőbe.
- Jesszus, nagyon fáj? – siettem oda hozzá.
Megfordult, és szemrehányó tekintettel nézett rám.
- Semmi bajom, csak megijesztettél, nem hallottam, hogy megjöttél! – mondta a fejét fogva.
- Moziban voltam Carlosékkal! Láttam, hogy kerestél…- mivel a szemrehányó tekintet nem tűnt el, kezdtem rájönni, hogy nem azért néz így, mert megijesztettem, hanem mert mérges rám. Azt hiszem, meg is volt rá az oka.
- Hagyhattál volna egy üzenetet, hogy hol vagy! – morogta, majd visszafordult a hűtőhöz, és becsukta.
- Kola! Hol vagy? Gyere ide! – hívogatta a kutyát hangosan, velem nem is törődve.
- Kellan, kérlek, beszéljük meg! Csak az a baj, hogy nem szóltam? Hiszen tudhattad, hogy nem esik bajom, mert Jeff és Carlos velem voltak! – megfogtam a karját, és megpróbáltam magam felé fordítani.
Még mielőtt sikerült volna a szemébe néznem, Kola futott le az emeletről, és egyenesen ráugrott Kellanra.
- Jól van, okos vagy! Elmegyünk sétálni! Gyere!
Elment a pórázért, és rácsatolta a kutyára.
- Majd jövök! – mondta hátra sem nézve, és kilépett az ajtón.
Egy nagyot sóhajtottam. Nem lesz könnyű megbékítenem, az biztos! Még jó, hogy nem tudja, hogy elmentem a forgatásra!
Nem bántam annyira, hogy elment, így legalább kicsit lehiggad. Legalábbis nagyon remélem!
Felmentem az emeletre, és elmentem fürödni. Befeküdtem az ágyba, és bekapcsoltam a tévét. Egy ideig kapcsolgattam, de nem ment benne semmi érdekes, így kikapcsoltam. Mikor csend lett a szobában, meghallottam a lépteket a lépcsőről.
Megjött Kellan!
Felkapcsoltam a kislámpát, és vártam, hogy belépjen.
Az arca ki volt pirosodva, és a homlokán vékony veríték fénylett, amikor belépett az ajtón. Szemét rögtön rám emelte, és dühöt már nem láttam bennük.
- Szia! Letusolok, de utána beszülnünk kell!- hangja nem volt rosszat sejtető, én mégis féltem.
Csak nem sértődött meg rám ennyire, a mozi miatt! De akkor mi lehet a baja? Meggondolta magát? Nem akarja a kisbabát? Vagy engem?
Igen, lehet, hogy ez túl sok neki. Túl sok lehet neki a felelősség, hiszen nem csak, hogy gyerekünk lesz, de miattam is állandóan aggódnia kell Alex miatt.
Bár, én mondtam már neki, hogy túlzásba viszi… De lehet, hogy teljesen más baja van. Vajon micsoda?
Az a negyed óra végtelenül lassan telt el, amíg kijött a fürdőből.
Amikor viszont megjelent az ajtóban, a szívem hevesebben kezdett dobogni, és nem bírtam levenni a szemem róla.
A haja vizesen meredezett szanaszét, a derekára pedig csak egy törülközőt csavart.
Felvett egy rövid gatyát, majd odasétált az ágyhoz, és lefeküdt mellém.
- Milyen volt a mai kirándulásod? – kérdezte színtelen hangon.
Szorosan magához húzott, de nem nézett rám, hanem a plafont bámulta.
- Mi… - kezdtem volna, mert sehogyan sem értettem, honnan tudhatta meg, hogy ott voltunk.
- Kérlek, ne próbáld meg letagadni, tudom, hogy ott voltál!
- Igen, de csak azért, mert hiányoztál, és meg akartalak lepni! Most mérges vagy? – kérdeztem halkan, és az egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy közben lehunyta a szemét, és elégedetten sóhajtott.
- Kyra, nem szeretem, ha nyomoznak utánam! Éppen elég elviselni az újságírókat! Ráadásul, rosszul tűröm, ha valamit nem mondanak el nekem! Amikor délután megálltunk egy kis szünetet tartani, odajött hozzám, az egyik biztonsági ember, és mondta, hogy itt volt egy szőke hajú nő, aki azt mondta, hogy a barátnőm, és vele volt két másik férfi is, és velem szerettek volna találkozni. Elmesélte, hogy idekísért titeket, én akkor éppen forgattam és miután pár percig néztél, szó nélkül elindultál visszafelé. Elég furcsa volt, először alig akartam elhinni, hogy tényleg itt voltál! Ráadásul, biztos, hogy ennek híre megy, és azt fogják hinni, hogy ellenőrizgetsz! – nézett rám, mintegy célzásként. De a szemében nem láttam, hogy mérges lenne rám.
- Oké, megígérem, hogy ezentúl nem csinálok ilyet, vagy ha mégis, akkor nem fogok elmenni egy szó nélkül! – mondtam, és adtam egy csókot a szájára.
- Azt még mindig nem mondtad, hogy miért mentél el? Legalább köszönhettél volna!
- Hát, az a jelenet… muszáj erről beszélni? – kérdeztem, mert elég kényelmetlenül éreztem magam.
- Igen, szeretném, ha elmesélnéd! – kérte kedvesen, vigyorogva.
- Hát jó, szóval, amikor odaértem éppen az a jelenet ment, amikor a parkban ülsz egy padon egy nővel, és te készülsz megcsókolni. Hidd el, tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, és tudom, hogy ez csak játék, de akkor is nagyon rossz volt látnom, hogy más nőt csókolsz! – mondtam, és éreztem, hogy elvörösödtem.
- Így már értem! – mondta Kellan jókedvűen, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki mérges. - Nem haragszom, a te helyedben, valószínűleg én is féltékeny lettem volna! Bár, én, lehet, hogy nem mentem volna el szó nélkül, hanem mérgemben elrángattam volna a közeledből azt a barmot! – a mondat végére összeráncolta a homlokát, mintha éppen most képzelné el a jelenetet.
- Holnap mikor végzel? –kérdeztem.
- Korán, tervezek neked egy meglepetést! Hatra legyél készen! – mondta csibészesen vigyorogva.
- Kellan! Az nem ér, hogy ilyen korán bejelented, hogy meglepetést kapok, és most várhatok rá egy egész napot! Egész nap ezen fogok gondolkozni! – mondtam durcásan.
- Márpedig nem fogom elárulni! Különben is, aki kíváncsi hamar megöregszik! – mondta nevetve, és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Na jó, akkor aludjunk! – mondtam belenyugvón, de közben majd megevett a fene, hogy mi lesz a meglepetés.
- Jó éjszakát! – mondta, miközben átölelt, és kényelmesen hozzábújva elhelyezkedtem, ő pedig elkezdte simogatni a hasamat.
- Neked is!
Másnak reggel elég nagy kapkodásban voltunk, ugyanis Kellan nem állította be az ébresztőt, és mind a ketten elaludtunk.
- John ki fog nyírni! – morgolódott öltözés közben.
- Ki az a John? – kérdeztem a fürdőből.
- A rendező! Nagyon el fogok késni! – mondta, miközben már ment lefelé a lépcsőn.
- Ugyan már! Húsz perccel aludtál többet, ez még nem a világ vége! Kicsit késel, de majd ráfogod a dugóra! – mentem utána.
- Hova mész? – kérdeztem, mert már az ajtónál vette a cipőjét.
- A forgatásra! Nincs időm reggelizni, Kyra! Tényleg késésben vagyok! – mondta Kellan idegesen.
- Rendben, de azért az úton ne száguldozz, vigyázz magadra! – mondtam aggódva, mert láttam, hogy össze-vissza kapkod, és siet.
Már éppen a kabátját vette volna fel, amikor félbehagyta a mozdulatot, és megállt előttem.
- Ígérem, hogy semmi bajom sem lesz! Rendben? Hatra legyél készen! Boldog szülinapot! – mondta, és megcsókolt.
- Köszönöm! Szeretlek!- öleltem át sorosan.
- Én is, de most megyek, szia!
Pár perc múlva már hallottam felbőgni az autója motorját. Carlosék már úton voltak, én pedig addig nekiálltam reggelit készíteni.
Ahogy a hűtőben pakolásztam, megint elkapott a hányinger. Rohantam a vécéhez.
Már jó ideje a vécé fölött görnyedtem, amikor hangos csengetést hallottam.
Remek!- gondoltam. - De most nem tudom kinyitni! Biztos Carlos és Jeff jöttek meg.
Körülbelül öt perc múlva indultam ajtót nyitni, és ott szembe találtam magam két ideges, mogorva férfival.
- Mi történt? Miért nem nyitottad ki azt a rohadt ajtót? – támadott le Carlos idegesen.
- Hé, nyugi, nem tudtam kinyitni, mert… reggeli rosszullét! Hallottatok már erről valamit? – kérdeztem nyersen.
Miután Carlos és Jeff lenyugodott, hogy nem esett bajom, a nap eseménytelenül telt.
Kaptam tőlük egy csokor virágot és egy doboz csokit a születésnapomra, amitől egy kicsit meg is hatódtam.
Szégyellem, de én nem tudom, hogy az övék mikor van… Nem is gondoltam arra, hogy ők esetleg adnak nekem valamit.
Öt után azonban lázas készülődésbe kezdtem, hogy elkészüljek hatra.
Megmostam a hajam, beszárítottam, és elkezdtem a megfelelő ruha után kutatni. De sajnos fogalmam sem volt róla, mit tervez Kellan, és hogy nekem ahhoz hogyan kéne öltöznöm!
Végül az egyik pántos, sötétkék ruhámat vettem föl, és erősen reménykedtem benne, hogy Kellan nem túrát vagy valami hasonló, nagy gyaloglást igénylő dolgot tervezett estére.
Mikor a tükör elé álltam, megdöbbenve vettem észre, hogy kezd látszani a pocakom. Jobbra-balra forgolódtam, és csakugyan! Tényleg látszódott!
Elérzékenyülve tettem a hasamra a kezemet, és simogattam meg.
Hangos dudálás szakított ki a gondolataimból, amikor már hosszú percek óta a tükör előtt billegve szemléltem magam.
Elköszöntem Jefféktől, akik hamiskás mosollyal léptek ki az ajtón, és én is elindultam Kellan kocsijához.
- Nagyon szexin nézel ki! Gyönyörű vagy! – mondta Kellan rögtön ahogy beszálltam.
- Te sem panaszkodhatsz!- néztem rajta végig.
Egy fekete zakót viselt, alatta egy fehér inggel, és fekete nadrággal.
Azonban amikor a szemébe néztem, elfelejtkeztem minden másról, és hagytam, hogy megcsókoljon.
Fél óra kocsikázás után, Kellan leparkolt egy tó mellett.
- Jaj ne! Mondd, hogy nem kell gyalogolnom, mert ebben a cipőben nem tudok! – panaszkodtam.
- Nem kell gyalogolnod, nyugi! Gyere, nem lesz semmi baj! – mondta lágyan, és belémkarolt.
Megkerültük a tavat, és már halványan egy épület fényeit kezdtem fölfedezni.
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod! – mondta vigyorogva.
Odaértünk egy gyönyörű étterembe, és Kellan mosolyogva engedett előre az ajtóban, én azonban lecövekeltem.
- Mi a baj, Kicsim? – kérdezte értetlenül.
- Ne legyél mérges, de szerintem az étterem zárva van! – mutattam körbe, a teljesen üres teremben.
Kellan csak megforgatta a szemét!
- Gyere már, Kyra! – mondta, és elkezdett befelé húzni maga után.
A bejárattal szemben állt egy pult, és amikor odaértünk, megjelent egy alkalmazott.
Kellan áthajolt a pulton, és súgott valamit a fiúnak, aki bólintott, és intett valakinek a hátunk mögött.
- Hadd kísérjem magukat az asztalukhoz! – szólalt meg mögöttünk egy mély hang.
Miközben a pincért követtük idegesen suttogtam Kellannak.
- Mi a fene ez az egész? Mondd, hogy nem bérelted ki az egész éttermet az én kedvemért! – néztem rá szúrósan.
Nem válaszolt, csak mentünk tovább a pincér után.
Én pedig magamban füstölögtem tovább a nagy felhajtás miatt.
Mikor megpillantottam az asztalt, nem is tudom, mit éreztem. Gyönyörű volt! Az abrosz krémszínű volt, rajta egy hatalmas vörös rózsacsokor, és egy aranyozott gyertyatartó.
- Ó, Kellan! Ezt nem kellett volna! Csak a szülinapom miatt! – mondtam meghatottan.
- Örülök, hogy tetszik! – mosolygott rám.
A vacsora nagyon kellemes hangulatban telt, közben halk zene szólt. Amikor a desszertet is megettük, Kellan fölkért táncolni.
Szorosan egymáshoz simulva táncoltunk, és rendkívül jól éreztem magam a karjai közt.
Majd, amikor a pincér megjelent egy pohár pezsgővel és nekem egy pohár narancslével, Kellan visszavezetett az asztalhoz.
Már éppen megfogtam volna a poharat, amikor döbbenten vettem észre, hogy Kellan feláll a székről, és letérdel elém.
- Kyra! – mondta lágy, ünnepélyes hangon.
- Tessék? – nyögtem ki. Akkor már tudtam, mit akar, és hogy miért volt ez a nagy felhajtás!
- Kyra, nagyon szeretlek! Teljes szívemből szeretlek! Leszel a feleségem? – kérdezte lassan, miközben a tekintete egy percre sem engedte el az enyémet.
Az egyik zsebéből lassan előhúzott egy kék színű bársonydobozkát, és kinyitotta.
Egy gyönyörű, fehérarany gyűrűt pillantottam meg benne, egy hatalmas gyémánttal a közepén.
Éreztem, hogy elerednek a könnyeim, de nem érdekelt. Borzasztóan boldog voltam!
- Igen, igen, igen, igen! – hadartam nevetve, miközben Kellan megcsókolt.