23. Fejezet
- Ki volt ez a lány? – kérdezte rögtön Carlos.
- Istenem, rosszabbak vagytok, mint a pletykás vénasszonyok! – csóváltam meg a fejem. - Egyébként Ő, még nekem is furcsa kimondanom, de a féltestvérem volt, Isabel!
- Szóval, ezért voltál kiborulva azon az estén? Akkor tudtad meg? – szólt közbe Jeff is.
- Igen, odaköltözött az apámhoz, az anyjával együtt. Most azért jött, hogy jobban megismerkedjünk egymással, pénteken átjön vacsorára.
Meglepődve láttam, hogy felderült Carlos arca. Nocsak!
Magamban jót mosolyogva hagytam ott őket a konyában. Felmentem az emeletre, és kivasaltam pár ruhát, de utána úgy döntöttem, hogy mára végeztem a takarítással, és egy könyvvel a kezemben, leültem a nappaliba olvasni. Kola lekuporodott a fotel mellé, Carlos egy DVD-t nézett, Jeff pedig a konyhában telefonált.
A barátnőjével beszélhetett, de ahogy láttam, nem alakultak jól a dolgok, mert idegesen járkál fel-alá, és közben a kezével hadonászott. Mikor végzett idegesen betrappolt, és leült a kanapéra Carlos mellé. Összességében elég frusztrált benyomást keltett, a kezeit összefonta a mellkasán, és úgy tett, mintha a filmet nézné, de lefogadom, hogy semmit sem fogott fel belőle.
Egy apró sóhaj után ismét a könyvre koncentráltam. De nem sokáig, mert megszólalt a mobilom. A kijelzőn Kellan neve villogott. Rávetődtem a telefonra.
- Szia, Kellan! – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Édes, éppen szünetet tartunk, gondoltam felhívlak! Minden rendben otthon? – a háttérben elég nagy zaj volt, folyamatos sikítozást hallottam.
- Itthon minden rendben, de mi ez a zaj? Kik sikítoznak?
- Rajongók! Páran megtudták, hogy hol forgatunk ma, és idejöttek! De nem vészes!
- Ó, és hol forgattok ma? – kérdeztem, mert egy ötlet kezdett megfogalmazódni bennem.
- A San Ferdando-völgyben. Éppen ezért, lehet, hogy csak nagyon későn érek haza!
- Rendben, vigyázz magadra, és ügyes legyél!- mondtam búcsúzóul.
- Te is! Szia!
- Szeretlek! – suttogtam halkan.
- Én is, Kicsim! – láttam magam előtt a mosolyát.
Mikor letettem a telefont, lelkesen álltam a fiúk elé, készen, hogy előadjam az ötletemet.
- Menjünk kirándulni! – a tervem nem aratott osztatlan sikert.
- Mi? Mégis hova?- értetlenkedett Carlos.
- Még nem is ebédeltünk!- tette hozzá Jeff.
- Ja, fiúk, ne legyetek már ilyenek! Elviszünk pár szendvicset, és megesszük útközben. San Fernandóba megyünk!- meg sem várva a válaszukat, a konyhába mentem, és nekiálltam szendvicseket gyártani.
Nem érdekelt a fiúk kelletlensége, eldöntöttem, hogy meglepem Kellant! Már előre láttam, a döbbent képét, amikor észrevesz!
- Ez most komoly? – jött utánam Jeff.
- Igen! Kellan ott forgat, meg akarom lepni!
- De muszáj pont ma menni? Nagyon álmos vagyok! – igazolásképpen egy hatalmasat ásított.
- Igen, neked is jót fog tenni egy kis kirándulás, egyébként is, a kocsiban aludhatsz, majdnem másfél óra, amíg odaérünk!
- Hát jó, nekem végül is mindegy!
- Na látod, nem lesz rossz! – veregettem meg a hátát.
Miután becsomagoltam fél tucat szendvicset, átöltöztem, megkerestem Kola pórázát, és indulhattunk is.
Ha odaértünk legalább Kolának is lesz alkalma sétálni egyet.
Nem sokkal azután, hogy elindultunk, Jeff tényleg elaludt hátul Kolával együtt. Carlossal beszélgettem vezetés közben, próbáltam diszkréten megérdeklődni tőle, tetszik-e neki Isabel, de ahányszor csak erre került a sor, mindig elterelte a témát. Végül annyiban hagytam a dolgot, előbb utóbb úgyis kiderül.
Végül megérkeztünk, nem volt nehéz megtalálni a helyszínt, ugyanis az utat lezárták arrafelé, így sokkal távolabb kellett leparkolnom. Amíg Carlos felkeltette Jeffet, én rácsatoltam a pórázt Kolára.
Ő pedig lelkesen csaholva ugrott ki a kocsiból.
- Nyugi, Kola, mindjárt ott vagyunk, megnézzük, hogyan dolgozik a gazdi! Rendben? De viselkedj rendesen, ne próbálj meg elszaladni! – simogattam meg a fejét.
A forgatás területét egy kordonnal zárták le, körülötte pedig rengeteg rajongó, bámészkodó és újságíró tolongott. Nekem könnyű dolgom volt, itt volt velem Carlos és Jeff, így könnyűszerrel odaférhettem a kerítéshez, hogy jobban lássak. Kola roppant izgatott volt, mindent végig szaglászott, és megvizsgált körülöttünk.
Rövid nézelődés után rájöttem, hogy innen nem sokat látok, így odamentünk a kapuhoz.
Egy csomó, mogorva biztonsági ember állta utunkat.
- Jó napot! Kellan Lutz barátnője vagyok Kyra Mason, ők a testőreim! Csak szeretnék beköszönni! Kérem! – néztem rájuk könyörögve.
- Szólunk neki, hogy itt van!- szólalt meg végül az egyik.
- Ne! Meglepetést akarok neki szerezni! Kérem! Nem csinálunk semmi rosszat! – könyörögtem nekik tovább.
Pár percig tanakodtak, majd az egyikük hozzám lépett.
- Hát rendben! De az egyikünk elkíséri magukat hozzá!
- Rendben! Nagyon köszönöm! – néztem rájuk mosolyogva.
Ahogy beljebb haladtunk, rájöttem, hogy itt sem kisebb a tömeg. Mindenhol emberek rohangáltak, kamerákat tologattak, lámpákat, mikrofonokat állítgattak. Hat sátor volt felállítva, számoltam össze őket, miközben elhaladtunk mellettük. Az egyikben sminkek és a ruhák voltak, egy másikban büfé volt, a harmadikban a kellékek lehettek és így tovább.
Aztán odaértünk egy nagy tér közepére. Ott állt egy csomó kamera, és mindenki egy jelenetet figyelt.
Az őr jelezte, hogy innen nem mehetünk tovább, de felesleges volt, mert én nem is bírtam volna. Döbbenten figyeltem a jelenetet.
Kellan és egy nő ült a padon, egy parkban. Még mielőtt elkezdődött volna, tudtam, mi fog következni. Próbáltam magam fölkészíteni, mondogattam magamban, hogy ez csak egy film, ők most csak játszanak, mégsem segített.
Mikor elkezdtek közel hajolni egymáshoz, úgy éreztem, mintha valaki gyomron vágott volna, a torkomba pedig egy hatalmas gombóc került.
Kellan egyre közelebb hajolt a nőhöz, aki lehunyta a szemét és szenvedélyesen átkarolta a nyakát. Mikor összetalálkozott az ajkuk, elfordítottam a szeme. Szörnyen éreztem magam, hogy azt látom valaki mást csókolgat, még ha tudom, hogy nem igaziból, akkor is. Borzasztóan féltékeny lettem!
- Azt hiszem, elég volt ennyi kirándulás! – mondtam halkan Carlosnak. – Ideje mennünk, nem kellett volna ide jönnöm!
Visszafelé menet nem figyeltem semmire, egyre csak az a kép lebegett a szemem előtt, ahogyan Kellan azt a nőt csókolja.
A kocsiban szokatlan módon, be sem állt a két fiú szája, és mindenáron engem is próbáltak belevonni a beszélgetésbe. Több-kevesebb sikerrel.
Útközben valamennyire tisztáztam magamban, hogy ez Kellan munkája, és csak játék, és az eszem meg is értette, de akkor is szörnyű érzés volt.
Eldöntöttem, hogy nem fogom megemlíteni ezt a kis kirándulást Kellan előtt. Jobb, ha nem tudja.
Otthon is igyekeztem elfoglalni magamat, válaszoltam az e-mailjeimre, elutaltam pár csekket… stb.
Este Jeff felajánlotta, hogy elviszi Kolát még egyszer sétálni, én pedig a fiúk nagy örömére, pizzát rendeltem. Lehet, hogy nem a legegészségesebb kaja, de most ezt kívántam.
Pár szeletet hagytunk Kellannak is, ha majd hazaér.
Miután végignéztünk egy filmet és kilenc óra volt, elköszöntem a fiúktól, és elindultam lefeküdni. Carlos azt mondta, maradnak, amíg Kellan haza nem ér.
Szegény, Jeff, így most nem tud a barátnőjénél lenni!
Miután letusoltam, bebújtam az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Pár perc múlva pedig elnyomott az álom.
Másnap reggel a szakadó eső hangjára ébredtem. Megfordultam, hogy odabújjak Kellanhoz, de nem feküdt mellettem. Idegesen ültem fel, de sehol nem láttam a ruháit, vagy a jelét annak, hogy hazajött volna.
Felvettem a köntösöm, és lementem a földszintre. Carlos a fotelben Jeff pedig a kanapén aludt. Remek, ez azt jelenti, hogy Kellan tényleg nem jött haza! De hol lehet? Mi történhetett vele? Egyre idegesebb lettem!
Próbáltam logikusan gondolkodni, lehet, hogy nem is ide jött, hanem a saját lakására, mert már késő volt, és nem akart engem zavarni… De valahogy ez nem tűnt igaznak, és más nem jutott eszembe. Lehet, hogy megint megsérült? Kórházban van?
Szaladtam a vezetékes telefonhoz, először megpróbálom felhívni Kellant, majd a lakását, a szüleit… és végül a kórházakat.
Már emeltem a kagylót, amikor láttam, hogy villog az üzenetrögzítő hangja.
- Szia, Kicsim! Kellan vagyok! Azért hívlak, mert ma már nem tudok hazamenni, késő is van, és holnap nagyon korán kezdünk, nem tudnék ideérni, vagy ha igen, nem tudnám kipihenni magam! Kérlek, ne aggódj, egy hotelben alszom, és holnap hétre otthon leszek! Szeretlek, szia!
Remek! Egy gombnyomással töröltem az üzenetet.
Visszamentem az emeletre, és átöltöztem valami meleg ruhába, majd elindultam reggelit készíteni.
Kola felébredt a járkálásomra, és szomorú szemekkel követett.
Adtam a tálkájába ennivalót, és figyeltem, ahogyan eszik. Kellan üzenetén gondolkodtam. Biztos az összes színész a hotelben aludt, köztük az a csaj is…
Gondolatban jól fenéken rúgtam magam, amiért már megint ilyeneken jár az eszem.
Nem sokkal később ébredezni kezdtek Carlosék is. Az egyik vendégszoba fürdőjébe készítettem nekik tiszta törülközőket is, hogy le tudjanak fürdeni. Jeff el is ment rögtön, addig Carlos jött oda hozzám, a konyhába.
- Szóval Kellan nem jött haza – jegyezte meg az arcomat fürkészve.
- Észrevettem! – válaszoltam egy kicsit mogorván.
- Telefonált?
- Hagyott üzenetet a rögzítőn, mondta, hogy már késő van, holnap korán kezd, így nem akar még autókázni is. Majd hétre jön – hátat fordítottam neki, mert nem bírtam tovább, ahogy nézett. – Mit szólnál, ha este elmennénk moziba! – jött a hirtelen ötlet.
Talán kissé gyerekes, de nem fogok rá várva egész nap itthon ülni. Nem vagyok a felesége!
- Kyra, ugye tudod, hogy Kellan nem…- kezdte Carlos a kiselőadást.
- Tudom, egyszerűen csak moziba akarok menni! Ennyi! Nem fogok folyamatosan itthon ülni, tetszik vagy sem! Mindig is szerettem ide-oda elmenni, és ez ezentúl sem fog megváltozni! – mondtam Carlosnak higgadtan, higgadtabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Jól van! – hagyta rám, és mielőtt újra megszólalhatott volna, Jeff jelent meg a konyhában.
- Na, mi a helyzet? – kérdezte vigyorogva.
- Kyrával moziba megyünk ma este! – közölte távozóban Carlos.
Jeff érdeklődve fordult felém.
- Ó, és van valami köze ennek ahhoz, hogy Kellan nincs itthon? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Jaj, ne kezd te is! Moziba megyünk, ennyi! – csattantam föl.
- Pompás, és mit nézünk meg? – kérdezte mosolyogva.
- Azt hiszem, most jelent meg, valami szerelmes, nagyon romantikus film! Mit szólnál hozzá? – kérdeztem komoly arcot vágva.
Jeff arca kész tanulmány volt! Látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy komolyan gondolom, vagy csak megőrültem, esetleg mindkettő egyszerre.
Nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés.
- Csak vicceltem! De látnod kellett volna az arcodat! - mondtam neki két nevetőgörcs között.
- Szerintem nem volt vicces! – morgolódott.
Délelőtt elmentünk Kolával és a fiúkkal futni, később pedig elrángattam őket bevásárolni is. Miután megebédeltünk, leültem írni egy kicsit, a fiúkat pedig megbíztam, hogy keressenek addig valami filmet, amit megnézünk a moziban.
Természetesen valami akciófilmet választottak, de nem bántam, ha elrángatom őket és egész nap velem kell jönniük mindenhová, az a legkevesebb, hogy azt nézzem, amit ők akarnak. A filmnek nyolc után lett vége, és amikor bekapcsoltam a mobilom, öt nem fogadott hívás is volt rajta.
Elégedett vigyorral szálltam be a kocsiba.
2009. december 7., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Mééég mééég méggg, többet akarok, most most most most most most én én én én tőled tőled tőled tőled. Nagyon tetszet hamar kövit de tényleg hamar
VálaszTörlésHát ez a kis féltékenységi roham egy kicsit eluralkodott Kyrán.bárcsak láthattam volna élőben is Jeff arcátXDXD
VálaszTörlésRomantikus filmet nézni két izmos testörrel nagy polyén lenne:D
várom a kövit.millió puszi
u.i:a nevem új lett mert sok anna és ancsi nevű emberke van a blogokon.[régi nevem ancsi:)]
Szia!!
VálaszTörlésAnnyira imádom a testör bácsikatXD Olyan édik:)))
nagyon várom a kövit,
puszii
szia! Nagyon jó lett ! remélem a következő fejibe benne lesz a vacsi isabellel!
VálaszTörlésDóri
Szia.
VálaszTörlésNagyon jó lett ez is :) Olyan kis gonosz volt Kyra a végén :P Am azt hittem legalább Kellan meglátja őt a forgatáson, na de így is tök jó volt :D
Pussz: Liloo