25. fejezet/3. rész
Szóval Monica terhes. De vajon ki az apa?
Dermedten ültem a gép előtt, és csak bámultam a képet. Aztán szép lassan egy emlék kezdett beúszni a fejembe…
- Hogyan lehet ekkora hülye?- hallottam Kellan erőtlen hangját.
- Szerelmes! – hallottam bentről egy másik hangot is, ami nagyon ismerős volt.
- Jó, ezt megértem, de… áh - nyögött fel Kellan. – Még csak 25 éves a fenébe is!
- Hé, én egy szóval sem mondtam, hogy helyeslem a döntését! – Kellan apja, jöttem rá! Hát persze, Ő van bent, de vajon kiről beszélhetnek?
- Ráadásul itt a munkája, amiben sikeres! Csak hátráltatná!- Egyre értetlenebbül hallgattam a beszélgetést. - Egy gyerekhez még nem elég érett!
Akkor, ott a kórházban azt hittem, rólam beszélnek. De ezek szerint tévedtem! Kellan már akkor tudta, és éppen erről beszéltek az apjával, szóval valószínűleg Kellan szülei is tudják!
Nagyszerű! A hátam mögött meg mindenki erről beszél, csak nekem nem mondja el senki, mintha semmi közöm sem lenne hozzá!
Ez az egész olyan, mint egy rohadt összeesküvés! Ettől pedig csak még rohadtabbul érzem magam.
De most mi legyen? Már én is tudom…
Álljak oda Kellan elé, és mondjam meg, hogy nyomoztam, és rájöttem a titkára? Vagy tegyek úgy, mintha még mindig nem tudnám, és várjak arra, hogy Kellan mit lép?
Valahogyan egyik lehetőség sem tetszett igazán. Nem akarom neki elmondani, hogy tudom, viszont már nem is tudok úgy tenni, mintha semmiről sem lenne fogalmam.
De akkor mit csináljak?
Dühödten csaptam le a laptop tetejét, majd kimentem a szobából. Elindultam a konyhába, hogy valami ebédet készítsek, közben hátha eszembe jut valami használható ötlet is, de akkor megakadt a szemem az üzenetjelző villogásán.
- Szia, Kicsim! Itt az apád! Tudom, hogy még nem akarsz velem találkozni, és beszélni, nem is erőltetem, bár én nagyon örülök neki… de nem ezért hívtalak, csak szerettem volna boldog születésnapot kívánni! Az ajándékod itt vár, szóval, ha úgy gondolod, hogy átjössz, én várni foglak! Szeretlek, szia!
Rövid mérlegelés után töröltem, majd meghallgattam a következő üzenetet:
- Szia! Itt Isabel! Ha áll még a pénteki vacsi, akkor hétre ott leszek! Csak ezért hívtalak, hogy tudd, nem felejtettem el, és ott leszek! Már várom! Szia!
Tényleg, Isabelt teljesen el is felejtettem! Még jó, hogy hívott, bár semmi kedvem nincs most a vacsorához. De már nem mondhatom vissza, az elég bunkóság lenne, ráadásul, úgy tűnhet, mintha nem akarnék vele találkozni.
- A testvéred átjön vacsorára? – kérdezte mögülem Carlos.
- Igen, gyertek, elmegyünk hozzá bevásárolni! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.
Húsz perc múlva már a hipermarketben voltunk, és éppen fűszereket válogattam. A fiúk látványosan jöttek mögöttem, ami egy kicsit zavaró volt, mert így elég sokan megbámultak, de nem érdekelt különösebben.
A bevásárlás egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor Jeff nem figyelt egy pillanatra, és meglökte a mellette elsétáló öregasszonyt, aki erre felháborodottan követelte, hogy Jeff vegye fel, amik kiborultak a kosarából. Miután felvette, a legfelső polcról leszedetett vele egyesével egy csomó konzervet, majd utána mind vissza is pakoltatta vele, hogy mégsem ezek kellek neki. Carlossal alig bírtuk ki, hogy ne kezdjünk el nevetni, de inkább visszatartottuk, nem akartuk, hogy az öregasszony ránk is megharagudjon. Jeff pedig vörös fejjel kezdett visszapakolni.
Ezután a kis incidens után beszereztem még pár dolgot, és a pénztár felé indultunk. Sorbaállás közben azonban feltűnt, hogy a fiúk feltűnően takargatnak valamit.
- Mi van? – kérdeztem gyanakodva.
- Mi? Nincs semmi! – mondta Carlos gyorsan.
Megpróbáltam a hátuk mögé lesni, de nem tudtam, mert folyton arra hajoltak amerre én is.
- Na jó fiúk, ez már gyerekes! Mit rejtegettek? – kérdeztem mérgesen.
Jeff nagyot sóhajtott.
- Na, jó, de ne akadj ki! – figyelmeztetett.
Félreálltak és egy halom újság volt mögöttük. Először nem értettem, miért kellett ezeket takargatni, aztán megláttam.
Monica volt az egyik címlapján, és ahogy jobban megnéztem a háttérben észrevettem Kellant is, úgy láttam, hogy a kép a repülőtéren készült.
Ezek szerint a csaj már itt is van! Pedig Kellan csak hajnalban beszélt vele. Nem sokat vesztegette az idejét! Mondjuk New Yorktól Los Angeles csak pár óra repülővel, de akkor is!
Nyugalmat erőltettem magamra, és visszaálltam a sorba. Éreztem, hogy a fiúk bámulnak, de engem csak az érdekelt, hogy kitaláljak valami megoldást erre a helyzetre.
Az autóban aztán Carlos rászánta magát, hogy kihúzzon belőlem valamit.
- Kyra, biztos, hogy most mérges vagy, egyet értek veled, és… - kezdte megfontoltan miközben látszott, hogy kínosan érzi magát.
- Carlos, kérlek! Már tudom egy ideje, oké? De nem szeretnék erről beszélni! – mondtam határozottan.
Láttam rajtuk, hogy meglepődtek, viszont ezek szerint már ők is tudtak róla…
Otthon megint várt egy üzenet a hangpostámon. Mr. Dominic volt az, előre hozták a tárgyalást jövő héten lesz. Azt kérte, hétfőn menjek az irodájába, egy utolsó megbeszélésre. Nem hiszem el, hogy még ezzel is foglalkoznom kell! Most minden összejött egyszerre!
Délután nekiálltam főzni, hogy hétre készen legyek mindennel. Jeff Kolával játszott, Carlos viszont, folyamatosan ott sündörgött körülöttem. Egy kicsit idegesített is.
Fél hétkor felmentem az emeletre, és átöltöztem. Carlos felajánlotta, hogy megterít addig, de inkább visszautasítottam.
Hét után egy kicsivel megszólalt a csengő.
Elindultam ajtót nyitni, de közben megkértem Carlost, hogy nyisson ki egy üveg bort, amit a hűtőbe tettem.
Ahogy kinyitottam az ajtót, Isabel széles mosollyal az arcán ölelt meg, és libbent be az ajtón.
- Szia, Kyra!
- Szia! Be kell mutatnom neked a testőreimet! – vezettem be Isabelt a nappaliba. – Ő itt Jeff, és Carlos pedig mindjárt itt lesz!
Miután Isabel és Jeff kölcsönösen bemutatkoztak, mind leültünk.
Jeff és Isabel a kanapéra ültek le, én pedig a fotelba, így háttal voltam a bejáratnak. Csak arra figyeltem föl, amikor Isabel felállt, és mosolyogva nyújtja a kezét.
- Te biztos Carlos vagy! – aztán a hátam mögül csak nagy csörömpölést hallottam.
2009. december 31., csütörtök
2009. december 27., vasárnap
25.Fejezet/2 rész
25. fejezet/2 rész
Nem bírtam visszaaludni, pedig próbáltam. Kellannak bezzeg sikerült, nem sokkal később már egyenletesen szuszogott mellettem.
Bárcsak tudnám, kivel beszélt telefonon, akkor sokkal jobb lenne. De így, olyan idegesítő és kínzó, mert ezt már eljátszotta velem egyszer, és nem szeretném, ha még egyszer megismétlődne. De az is lehet, hogy családi ügy, vagy valami olyan dolog, amit úgy gondol, hogy nekem nem feltétlenül kell róla tudnom, mert nem olyan fontos.
Megfordultam az ölelésében, és az arcát figyeltem. Olyan békésen aludt, mintha semmi gondja nem lenne. Nehéz volt elhinni, hogy titkol valamit.
Óvatosan felemeltem a kezemet, és végig simítottam az arcán. Egy pillanatra megrándult, és én már vettem is volna el a kezemet, de Ő abban a pillanatban utána kapott, és visszasimította az arcához.
- Azt hittem alszol! – mormolta csöndesen.
- Most ébredtem föl, nem bírtam aludni! – füllentettem. – De te miért vagy ébren?
- Nem tudom, én is csak most ébredtem, és méghozzá milyen kellemesen! – vigyorgott rám. – Bár tudnám még fokozni, hogy még kellemesebb legyen! – mondta, és már húzott is magára.
Elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd a vállaimat, és haladt egyre lejjebb, én meg csak hagytam neki. Utáltam, hogy pár csókjától már ennyire kikészülök, főleg miután a kezei is elkezdtek barangolni rajtam.
Végül kikapcsoltam az agyamat, és átadtam magam Kellan érintéseinek és kényeztetésének.
- Ugye hogy most még kellemesebb ez a reggel? – kérdezte fülig érő, pajzán vigyorral a képén.
- Hmm… volt már jobb is! – mondtam neki gonoszkodva, mert tudtam, hogy ettől majd lehervad a vigyor a képéről.
Igazam is lett, szemeit összehúzta, szája pedig fintorba torzult.
- Nagyon vicces vagy! De néha azért megerőltethetnéd magad, és kedveskedhetnél is!
- Jó, bocsi! De azért te is, néha túl magabiztos vagy! Ilyenkor nehéz megállnom! – suttogtam a nyakát csókolgatva.
- Mmm… azt hiszem kvittek vagyunk! – mondta sóhajtva.
Végül aztán mindketten fölkeltünk, és készülődni kezdtünk.
A kakaómat fújogattam éppen, amikor beugrott, hogy ki is az a Monica! Kellan volt barátnője! Ő az, aki úgy bekavart, akivel a címlapon szerepeltek!
Ez nem hiszem el! Ezek szerint még mindig beszél vele, rendszeresen! És megkérte, hogy költözzön ide! Hogy teheti ezt? Most kérte meg a kezemet!
Talán, sőt, biztos, hogy nem ide akarja költöztetni, de akkor is! Titokban fognak találkozgatni?
Próbáltam lenyugodni, hiszen az egésznek semmi értelme sincs! Minek kérte volna meg Kellan a kezem, és miért nem engedett elmenni, amikor el akartam, ha nem szeret? De akkor meg minek titkolózik?
- Valami baj van? Egészen elfehéredtél! – mondta Kellan az arcomat vizsgálva.
- Semmi, csak elment az étvágyam, valószínűleg jön a reggeli rosszullét is hamarosan! – mondtam a rántottámat turkálva.
- Oh! – Kellan ennyiben hagyta a dolgot.
Miután befejeztük a reggelit, elpakoltam, Ő pedig elkezdte összeszedni a cuccait. Már megint kapkodott, pedig most egyáltalán nem volt elkésve.
- Most megyek, Kicsim, majd este jövök! Szia!- futólag homlokon csókolt, és már ott sem volt.
Remek, ezentúl így lesz? Mindig kapkodni fog, rám alig lesz ideje és titkolózik?
A nap további része elég monoton volt. Én elég durcás hangulatban voltam, Carlosék pedig ma furcsa módon kimondottan komorak voltak.
Nem kérdeztem az okát, elég volt nekem a saját problémám. Leültem a laptopom elé, és úgy gondoltam, egy kicsit utánanézek ennek a Monicának.
Elég sok rajongói honlapja volt, és ahogy észrevettem, rengetegszer írnak róla a pletykalapokban. A képeken viszont egy gyönyörű nőt láttam. Hosszú, hullámos sötétbarna haja a háta közepéig ér le, szeme gyönyörű, sötétbarna, majdhogynem fekete. Nem mellékesen pedig hihetetlenül vékony. Várjunk csak, nem is vékony, ezen a képen kifejezetten kövér! De ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy nem is kövér, más miatt kerekedik a hasa!
Nem bírtam visszaaludni, pedig próbáltam. Kellannak bezzeg sikerült, nem sokkal később már egyenletesen szuszogott mellettem.
Bárcsak tudnám, kivel beszélt telefonon, akkor sokkal jobb lenne. De így, olyan idegesítő és kínzó, mert ezt már eljátszotta velem egyszer, és nem szeretném, ha még egyszer megismétlődne. De az is lehet, hogy családi ügy, vagy valami olyan dolog, amit úgy gondol, hogy nekem nem feltétlenül kell róla tudnom, mert nem olyan fontos.
Megfordultam az ölelésében, és az arcát figyeltem. Olyan békésen aludt, mintha semmi gondja nem lenne. Nehéz volt elhinni, hogy titkol valamit.
Óvatosan felemeltem a kezemet, és végig simítottam az arcán. Egy pillanatra megrándult, és én már vettem is volna el a kezemet, de Ő abban a pillanatban utána kapott, és visszasimította az arcához.
- Azt hittem alszol! – mormolta csöndesen.
- Most ébredtem föl, nem bírtam aludni! – füllentettem. – De te miért vagy ébren?
- Nem tudom, én is csak most ébredtem, és méghozzá milyen kellemesen! – vigyorgott rám. – Bár tudnám még fokozni, hogy még kellemesebb legyen! – mondta, és már húzott is magára.
Elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd a vállaimat, és haladt egyre lejjebb, én meg csak hagytam neki. Utáltam, hogy pár csókjától már ennyire kikészülök, főleg miután a kezei is elkezdtek barangolni rajtam.
Végül kikapcsoltam az agyamat, és átadtam magam Kellan érintéseinek és kényeztetésének.
- Ugye hogy most még kellemesebb ez a reggel? – kérdezte fülig érő, pajzán vigyorral a képén.
- Hmm… volt már jobb is! – mondtam neki gonoszkodva, mert tudtam, hogy ettől majd lehervad a vigyor a képéről.
Igazam is lett, szemeit összehúzta, szája pedig fintorba torzult.
- Nagyon vicces vagy! De néha azért megerőltethetnéd magad, és kedveskedhetnél is!
- Jó, bocsi! De azért te is, néha túl magabiztos vagy! Ilyenkor nehéz megállnom! – suttogtam a nyakát csókolgatva.
- Mmm… azt hiszem kvittek vagyunk! – mondta sóhajtva.
Végül aztán mindketten fölkeltünk, és készülődni kezdtünk.
A kakaómat fújogattam éppen, amikor beugrott, hogy ki is az a Monica! Kellan volt barátnője! Ő az, aki úgy bekavart, akivel a címlapon szerepeltek!
Ez nem hiszem el! Ezek szerint még mindig beszél vele, rendszeresen! És megkérte, hogy költözzön ide! Hogy teheti ezt? Most kérte meg a kezemet!
Talán, sőt, biztos, hogy nem ide akarja költöztetni, de akkor is! Titokban fognak találkozgatni?
Próbáltam lenyugodni, hiszen az egésznek semmi értelme sincs! Minek kérte volna meg Kellan a kezem, és miért nem engedett elmenni, amikor el akartam, ha nem szeret? De akkor meg minek titkolózik?
- Valami baj van? Egészen elfehéredtél! – mondta Kellan az arcomat vizsgálva.
- Semmi, csak elment az étvágyam, valószínűleg jön a reggeli rosszullét is hamarosan! – mondtam a rántottámat turkálva.
- Oh! – Kellan ennyiben hagyta a dolgot.
Miután befejeztük a reggelit, elpakoltam, Ő pedig elkezdte összeszedni a cuccait. Már megint kapkodott, pedig most egyáltalán nem volt elkésve.
- Most megyek, Kicsim, majd este jövök! Szia!- futólag homlokon csókolt, és már ott sem volt.
Remek, ezentúl így lesz? Mindig kapkodni fog, rám alig lesz ideje és titkolózik?
A nap további része elég monoton volt. Én elég durcás hangulatban voltam, Carlosék pedig ma furcsa módon kimondottan komorak voltak.
Nem kérdeztem az okát, elég volt nekem a saját problémám. Leültem a laptopom elé, és úgy gondoltam, egy kicsit utánanézek ennek a Monicának.
Elég sok rajongói honlapja volt, és ahogy észrevettem, rengetegszer írnak róla a pletykalapokban. A képeken viszont egy gyönyörű nőt láttam. Hosszú, hullámos sötétbarna haja a háta közepéig ér le, szeme gyönyörű, sötétbarna, majdhogynem fekete. Nem mellékesen pedig hihetetlenül vékony. Várjunk csak, nem is vékony, ezen a képen kifejezetten kövér! De ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy nem is kövér, más miatt kerekedik a hasa!
2009. december 23., szerda
25.Fejezet /1 rész.
25. Fejezet
Hazafelé a kocsiban folyton a gyűrűmet és Kellant néztem felváltva. Alig tudtam elhinni, hogy megkérte a kezemet, pedig számíthattam volna rá. Ő egész úton csak mosolygott, és bár a sötétben nem nagyon láttam, de le mertem volna fogadni, hogy a szemei is hihetetlenül csillogtak.
- Mi lenne, ha elutaznánk egy hétre valahová? – kérdezte hirtelen Kellan, már otthon, az ágyban feküdve. – Egy hónap múlva befejezzük a forgatást, és utána ráérek egy ideig, jó lenne egy kicsit elutazni, kikapcsolódni! Mit szólsz?
- Hát jó! Veled bárhová, de mégis milyen helyre gondoltál? – kérdeztem mosolyogva. Milyen jó lenne egy teljes hét, csak kettesben!
- Mondjuk Dél-Afrika? Imádom azt az országot, az egyik kedvencem! Gyönyörű hely! Elmehetnénk Fokvárosba, rengeteg ott a látnivaló, nagyon tetszene neked is! – mondta Kellan lelkesen.
Azt este további részében folyton az utazásról beszélt. Amikről mesélt valóban gyönyörűek voltak, de azért furcsálltam, hogy miért éppen most akar elutazni…
Hiszen, ha összeházasodunk, akkor úgyis elmegyünk majd nászútra, és ha tényleg csak kikapcsolódni szeretne, akkor elmehetnénk az országon belül is valahová, itt is vannak szép helyek. Bár lehet, hogy tényleg csak nagyon szereti azt a helyet, és meg akarja mutatni nekem.
Egy idő után inkább abbahagytam a gondolkozást, és elaludtam, félálomban már csak azt érzékeltem, hogy Kellan betakar, és átölel.
Másnap reggel nagyon korán ébredtem, inkább hajnal volt, mint reggel. Kellan még mélyen aludt.
Legalábbis ezt hittem, egészen addig, amíg úgy fél óra múlva, nagyon csendben ki nem osont a szobából. Nem értettem, hova megy, még nagyon korán volt. Nem bírtam ki, én is utána mentem. A nappaliból hallottam a hangokat, és úgy tűnt, valakivel vitatkozik.
Olyan furcsa érzést kezdtem érezni, a gyomrom összeszűkült, és folyton az járt a fejemben, hogy Kellan titkol előlem valamit.
Lementem a lépcsőn, és leültem az aljára, innen még jól hallhatom, hogy mit beszél Kellan.
Feszülten figyeltem.
- Ez kész agyrém! Még nem vagy rá kész! Gondolkodtál már rajta, hogy mi lesz azután? Még saját magadnak sem tudod a gondját viselni, nem hogy neki… Na jó, inkább utazz ide, én most nem nagyon tudok utazgatni, és akkor majd elkísérlek! Ideköltözöl? – ebből az egészből nem nagyon értettem semmit, de nem nagyon tetszett. Vajon kivel beszélhet?
- Nézd, Monica, én már akkor sem értettem egyet veled, amikor bejelentetted! Utazz ide! Minél előbb annál jobb! Most leteszem…
Gyorsan visszaszaladtam az emeletre, nem akartam, hogy Kellan megtudja, hogy kihallgattam.
Betakaróztam, és kifeküdtem minél jobban az ágy szélére. Kellan pár perc múlva jött vissza. Odafeküdt mellé, és átölelte a derekamat, de az most először fordult elő, hogy nem esett jól az érintése.
Hazafelé a kocsiban folyton a gyűrűmet és Kellant néztem felváltva. Alig tudtam elhinni, hogy megkérte a kezemet, pedig számíthattam volna rá. Ő egész úton csak mosolygott, és bár a sötétben nem nagyon láttam, de le mertem volna fogadni, hogy a szemei is hihetetlenül csillogtak.
- Mi lenne, ha elutaznánk egy hétre valahová? – kérdezte hirtelen Kellan, már otthon, az ágyban feküdve. – Egy hónap múlva befejezzük a forgatást, és utána ráérek egy ideig, jó lenne egy kicsit elutazni, kikapcsolódni! Mit szólsz?
- Hát jó! Veled bárhová, de mégis milyen helyre gondoltál? – kérdeztem mosolyogva. Milyen jó lenne egy teljes hét, csak kettesben!
- Mondjuk Dél-Afrika? Imádom azt az országot, az egyik kedvencem! Gyönyörű hely! Elmehetnénk Fokvárosba, rengeteg ott a látnivaló, nagyon tetszene neked is! – mondta Kellan lelkesen.
Azt este további részében folyton az utazásról beszélt. Amikről mesélt valóban gyönyörűek voltak, de azért furcsálltam, hogy miért éppen most akar elutazni…
Hiszen, ha összeházasodunk, akkor úgyis elmegyünk majd nászútra, és ha tényleg csak kikapcsolódni szeretne, akkor elmehetnénk az országon belül is valahová, itt is vannak szép helyek. Bár lehet, hogy tényleg csak nagyon szereti azt a helyet, és meg akarja mutatni nekem.
Egy idő után inkább abbahagytam a gondolkozást, és elaludtam, félálomban már csak azt érzékeltem, hogy Kellan betakar, és átölel.
Másnap reggel nagyon korán ébredtem, inkább hajnal volt, mint reggel. Kellan még mélyen aludt.
Legalábbis ezt hittem, egészen addig, amíg úgy fél óra múlva, nagyon csendben ki nem osont a szobából. Nem értettem, hova megy, még nagyon korán volt. Nem bírtam ki, én is utána mentem. A nappaliból hallottam a hangokat, és úgy tűnt, valakivel vitatkozik.
Olyan furcsa érzést kezdtem érezni, a gyomrom összeszűkült, és folyton az járt a fejemben, hogy Kellan titkol előlem valamit.
Lementem a lépcsőn, és leültem az aljára, innen még jól hallhatom, hogy mit beszél Kellan.
Feszülten figyeltem.
- Ez kész agyrém! Még nem vagy rá kész! Gondolkodtál már rajta, hogy mi lesz azután? Még saját magadnak sem tudod a gondját viselni, nem hogy neki… Na jó, inkább utazz ide, én most nem nagyon tudok utazgatni, és akkor majd elkísérlek! Ideköltözöl? – ebből az egészből nem nagyon értettem semmit, de nem nagyon tetszett. Vajon kivel beszélhet?
- Nézd, Monica, én már akkor sem értettem egyet veled, amikor bejelentetted! Utazz ide! Minél előbb annál jobb! Most leteszem…
Gyorsan visszaszaladtam az emeletre, nem akartam, hogy Kellan megtudja, hogy kihallgattam.
Betakaróztam, és kifeküdtem minél jobban az ágy szélére. Kellan pár perc múlva jött vissza. Odafeküdt mellé, és átölelte a derekamat, de az most először fordult elő, hogy nem esett jól az érintése.
2009. december 15., kedd
24.Fejezet: Születésnapi meglepetés
24. Fejezet
Amikor bekanyarodtam az udvarba, Kellan kocsija már ott állt. Mikor kiszálltam az autóból, azon gondolkoztam, hogy most biztos ideges, és szegény nem érdemelte ezt. Ő csak dolgozott, és biztos, hogy fáradt, erre még miattam is izgulhat, hogy hol lehetek.
Elköszöntem a fiúktól, és beléptem az ajtón.
Kellant a konyhában találtam meg. Éppen a hűtőben kutatott.
- Szia! – köszöntem halkan.
Ahogy meghallotta a hangom, felkapta a fejét, és jól beverte a hűtőbe.
- Jesszus, nagyon fáj? – siettem oda hozzá.
Megfordult, és szemrehányó tekintettel nézett rám.
- Semmi bajom, csak megijesztettél, nem hallottam, hogy megjöttél! – mondta a fejét fogva.
- Moziban voltam Carlosékkal! Láttam, hogy kerestél…- mivel a szemrehányó tekintet nem tűnt el, kezdtem rájönni, hogy nem azért néz így, mert megijesztettem, hanem mert mérges rám. Azt hiszem, meg is volt rá az oka.
- Hagyhattál volna egy üzenetet, hogy hol vagy! – morogta, majd visszafordult a hűtőhöz, és becsukta.
- Kola! Hol vagy? Gyere ide! – hívogatta a kutyát hangosan, velem nem is törődve.
- Kellan, kérlek, beszéljük meg! Csak az a baj, hogy nem szóltam? Hiszen tudhattad, hogy nem esik bajom, mert Jeff és Carlos velem voltak! – megfogtam a karját, és megpróbáltam magam felé fordítani.
Még mielőtt sikerült volna a szemébe néznem, Kola futott le az emeletről, és egyenesen ráugrott Kellanra.
- Jól van, okos vagy! Elmegyünk sétálni! Gyere!
Elment a pórázért, és rácsatolta a kutyára.
- Majd jövök! – mondta hátra sem nézve, és kilépett az ajtón.
Egy nagyot sóhajtottam. Nem lesz könnyű megbékítenem, az biztos! Még jó, hogy nem tudja, hogy elmentem a forgatásra!
Nem bántam annyira, hogy elment, így legalább kicsit lehiggad. Legalábbis nagyon remélem!
Felmentem az emeletre, és elmentem fürödni. Befeküdtem az ágyba, és bekapcsoltam a tévét. Egy ideig kapcsolgattam, de nem ment benne semmi érdekes, így kikapcsoltam. Mikor csend lett a szobában, meghallottam a lépteket a lépcsőről.
Megjött Kellan!
Felkapcsoltam a kislámpát, és vártam, hogy belépjen.
Az arca ki volt pirosodva, és a homlokán vékony veríték fénylett, amikor belépett az ajtón. Szemét rögtön rám emelte, és dühöt már nem láttam bennük.
- Szia! Letusolok, de utána beszülnünk kell!- hangja nem volt rosszat sejtető, én mégis féltem.
Csak nem sértődött meg rám ennyire, a mozi miatt! De akkor mi lehet a baja? Meggondolta magát? Nem akarja a kisbabát? Vagy engem?
Igen, lehet, hogy ez túl sok neki. Túl sok lehet neki a felelősség, hiszen nem csak, hogy gyerekünk lesz, de miattam is állandóan aggódnia kell Alex miatt.
Bár, én mondtam már neki, hogy túlzásba viszi… De lehet, hogy teljesen más baja van. Vajon micsoda?
Az a negyed óra végtelenül lassan telt el, amíg kijött a fürdőből.
Amikor viszont megjelent az ajtóban, a szívem hevesebben kezdett dobogni, és nem bírtam levenni a szemem róla.
A haja vizesen meredezett szanaszét, a derekára pedig csak egy törülközőt csavart.
Felvett egy rövid gatyát, majd odasétált az ágyhoz, és lefeküdt mellém.
- Milyen volt a mai kirándulásod? – kérdezte színtelen hangon.
Szorosan magához húzott, de nem nézett rám, hanem a plafont bámulta.
- Mi… - kezdtem volna, mert sehogyan sem értettem, honnan tudhatta meg, hogy ott voltunk.
- Kérlek, ne próbáld meg letagadni, tudom, hogy ott voltál!
- Igen, de csak azért, mert hiányoztál, és meg akartalak lepni! Most mérges vagy? – kérdeztem halkan, és az egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy közben lehunyta a szemét, és elégedetten sóhajtott.
- Kyra, nem szeretem, ha nyomoznak utánam! Éppen elég elviselni az újságírókat! Ráadásul, rosszul tűröm, ha valamit nem mondanak el nekem! Amikor délután megálltunk egy kis szünetet tartani, odajött hozzám, az egyik biztonsági ember, és mondta, hogy itt volt egy szőke hajú nő, aki azt mondta, hogy a barátnőm, és vele volt két másik férfi is, és velem szerettek volna találkozni. Elmesélte, hogy idekísért titeket, én akkor éppen forgattam és miután pár percig néztél, szó nélkül elindultál visszafelé. Elég furcsa volt, először alig akartam elhinni, hogy tényleg itt voltál! Ráadásul, biztos, hogy ennek híre megy, és azt fogják hinni, hogy ellenőrizgetsz! – nézett rám, mintegy célzásként. De a szemében nem láttam, hogy mérges lenne rám.
- Oké, megígérem, hogy ezentúl nem csinálok ilyet, vagy ha mégis, akkor nem fogok elmenni egy szó nélkül! – mondtam, és adtam egy csókot a szájára.
- Azt még mindig nem mondtad, hogy miért mentél el? Legalább köszönhettél volna!
- Hát, az a jelenet… muszáj erről beszélni? – kérdeztem, mert elég kényelmetlenül éreztem magam.
- Igen, szeretném, ha elmesélnéd! – kérte kedvesen, vigyorogva.
- Hát jó, szóval, amikor odaértem éppen az a jelenet ment, amikor a parkban ülsz egy padon egy nővel, és te készülsz megcsókolni. Hidd el, tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, és tudom, hogy ez csak játék, de akkor is nagyon rossz volt látnom, hogy más nőt csókolsz! – mondtam, és éreztem, hogy elvörösödtem.
- Így már értem! – mondta Kellan jókedvűen, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki mérges. - Nem haragszom, a te helyedben, valószínűleg én is féltékeny lettem volna! Bár, én, lehet, hogy nem mentem volna el szó nélkül, hanem mérgemben elrángattam volna a közeledből azt a barmot! – a mondat végére összeráncolta a homlokát, mintha éppen most képzelné el a jelenetet.
- Holnap mikor végzel? –kérdeztem.
- Korán, tervezek neked egy meglepetést! Hatra legyél készen! – mondta csibészesen vigyorogva.
- Kellan! Az nem ér, hogy ilyen korán bejelented, hogy meglepetést kapok, és most várhatok rá egy egész napot! Egész nap ezen fogok gondolkozni! – mondtam durcásan.
- Márpedig nem fogom elárulni! Különben is, aki kíváncsi hamar megöregszik! – mondta nevetve, és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Na jó, akkor aludjunk! – mondtam belenyugvón, de közben majd megevett a fene, hogy mi lesz a meglepetés.
- Jó éjszakát! – mondta, miközben átölelt, és kényelmesen hozzábújva elhelyezkedtem, ő pedig elkezdte simogatni a hasamat.
- Neked is!
Másnak reggel elég nagy kapkodásban voltunk, ugyanis Kellan nem állította be az ébresztőt, és mind a ketten elaludtunk.
- John ki fog nyírni! – morgolódott öltözés közben.
- Ki az a John? – kérdeztem a fürdőből.
- A rendező! Nagyon el fogok késni! – mondta, miközben már ment lefelé a lépcsőn.
- Ugyan már! Húsz perccel aludtál többet, ez még nem a világ vége! Kicsit késel, de majd ráfogod a dugóra! – mentem utána.
- Hova mész? – kérdeztem, mert már az ajtónál vette a cipőjét.
- A forgatásra! Nincs időm reggelizni, Kyra! Tényleg késésben vagyok! – mondta Kellan idegesen.
- Rendben, de azért az úton ne száguldozz, vigyázz magadra! – mondtam aggódva, mert láttam, hogy össze-vissza kapkod, és siet.
Már éppen a kabátját vette volna fel, amikor félbehagyta a mozdulatot, és megállt előttem.
- Ígérem, hogy semmi bajom sem lesz! Rendben? Hatra legyél készen! Boldog szülinapot! – mondta, és megcsókolt.
- Köszönöm! Szeretlek!- öleltem át sorosan.
- Én is, de most megyek, szia!
Pár perc múlva már hallottam felbőgni az autója motorját. Carlosék már úton voltak, én pedig addig nekiálltam reggelit készíteni.
Ahogy a hűtőben pakolásztam, megint elkapott a hányinger. Rohantam a vécéhez.
Már jó ideje a vécé fölött görnyedtem, amikor hangos csengetést hallottam.
Remek!- gondoltam. - De most nem tudom kinyitni! Biztos Carlos és Jeff jöttek meg.
Körülbelül öt perc múlva indultam ajtót nyitni, és ott szembe találtam magam két ideges, mogorva férfival.
- Mi történt? Miért nem nyitottad ki azt a rohadt ajtót? – támadott le Carlos idegesen.
- Hé, nyugi, nem tudtam kinyitni, mert… reggeli rosszullét! Hallottatok már erről valamit? – kérdeztem nyersen.
Miután Carlos és Jeff lenyugodott, hogy nem esett bajom, a nap eseménytelenül telt.
Kaptam tőlük egy csokor virágot és egy doboz csokit a születésnapomra, amitől egy kicsit meg is hatódtam.
Szégyellem, de én nem tudom, hogy az övék mikor van… Nem is gondoltam arra, hogy ők esetleg adnak nekem valamit.
Öt után azonban lázas készülődésbe kezdtem, hogy elkészüljek hatra.
Megmostam a hajam, beszárítottam, és elkezdtem a megfelelő ruha után kutatni. De sajnos fogalmam sem volt róla, mit tervez Kellan, és hogy nekem ahhoz hogyan kéne öltöznöm!
Végül az egyik pántos, sötétkék ruhámat vettem föl, és erősen reménykedtem benne, hogy Kellan nem túrát vagy valami hasonló, nagy gyaloglást igénylő dolgot tervezett estére.
Mikor a tükör elé álltam, megdöbbenve vettem észre, hogy kezd látszani a pocakom. Jobbra-balra forgolódtam, és csakugyan! Tényleg látszódott!
Elérzékenyülve tettem a hasamra a kezemet, és simogattam meg.
Hangos dudálás szakított ki a gondolataimból, amikor már hosszú percek óta a tükör előtt billegve szemléltem magam.
Elköszöntem Jefféktől, akik hamiskás mosollyal léptek ki az ajtón, és én is elindultam Kellan kocsijához.
- Nagyon szexin nézel ki! Gyönyörű vagy! – mondta Kellan rögtön ahogy beszálltam.
- Te sem panaszkodhatsz!- néztem rajta végig.
Egy fekete zakót viselt, alatta egy fehér inggel, és fekete nadrággal.
Azonban amikor a szemébe néztem, elfelejtkeztem minden másról, és hagytam, hogy megcsókoljon.
Fél óra kocsikázás után, Kellan leparkolt egy tó mellett.
- Jaj ne! Mondd, hogy nem kell gyalogolnom, mert ebben a cipőben nem tudok! – panaszkodtam.
- Nem kell gyalogolnod, nyugi! Gyere, nem lesz semmi baj! – mondta lágyan, és belémkarolt.
Megkerültük a tavat, és már halványan egy épület fényeit kezdtem fölfedezni.
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod! – mondta vigyorogva.
Odaértünk egy gyönyörű étterembe, és Kellan mosolyogva engedett előre az ajtóban, én azonban lecövekeltem.
- Mi a baj, Kicsim? – kérdezte értetlenül.
- Ne legyél mérges, de szerintem az étterem zárva van! – mutattam körbe, a teljesen üres teremben.
Kellan csak megforgatta a szemét!
- Gyere már, Kyra! – mondta, és elkezdett befelé húzni maga után.
A bejárattal szemben állt egy pult, és amikor odaértünk, megjelent egy alkalmazott.
Kellan áthajolt a pulton, és súgott valamit a fiúnak, aki bólintott, és intett valakinek a hátunk mögött.
- Hadd kísérjem magukat az asztalukhoz! – szólalt meg mögöttünk egy mély hang.
Miközben a pincért követtük idegesen suttogtam Kellannak.
- Mi a fene ez az egész? Mondd, hogy nem bérelted ki az egész éttermet az én kedvemért! – néztem rá szúrósan.
Nem válaszolt, csak mentünk tovább a pincér után.
Én pedig magamban füstölögtem tovább a nagy felhajtás miatt.
Mikor megpillantottam az asztalt, nem is tudom, mit éreztem. Gyönyörű volt! Az abrosz krémszínű volt, rajta egy hatalmas vörös rózsacsokor, és egy aranyozott gyertyatartó.
- Ó, Kellan! Ezt nem kellett volna! Csak a szülinapom miatt! – mondtam meghatottan.
- Örülök, hogy tetszik! – mosolygott rám.
A vacsora nagyon kellemes hangulatban telt, közben halk zene szólt. Amikor a desszertet is megettük, Kellan fölkért táncolni.
Szorosan egymáshoz simulva táncoltunk, és rendkívül jól éreztem magam a karjai közt.
Majd, amikor a pincér megjelent egy pohár pezsgővel és nekem egy pohár narancslével, Kellan visszavezetett az asztalhoz.
Már éppen megfogtam volna a poharat, amikor döbbenten vettem észre, hogy Kellan feláll a székről, és letérdel elém.
- Kyra! – mondta lágy, ünnepélyes hangon.
- Tessék? – nyögtem ki. Akkor már tudtam, mit akar, és hogy miért volt ez a nagy felhajtás!
- Kyra, nagyon szeretlek! Teljes szívemből szeretlek! Leszel a feleségem? – kérdezte lassan, miközben a tekintete egy percre sem engedte el az enyémet.
Az egyik zsebéből lassan előhúzott egy kék színű bársonydobozkát, és kinyitotta.
Egy gyönyörű, fehérarany gyűrűt pillantottam meg benne, egy hatalmas gyémánttal a közepén.
Éreztem, hogy elerednek a könnyeim, de nem érdekelt. Borzasztóan boldog voltam!
- Igen, igen, igen, igen! – hadartam nevetve, miközben Kellan megcsókolt.
Amikor bekanyarodtam az udvarba, Kellan kocsija már ott állt. Mikor kiszálltam az autóból, azon gondolkoztam, hogy most biztos ideges, és szegény nem érdemelte ezt. Ő csak dolgozott, és biztos, hogy fáradt, erre még miattam is izgulhat, hogy hol lehetek.
Elköszöntem a fiúktól, és beléptem az ajtón.
Kellant a konyhában találtam meg. Éppen a hűtőben kutatott.
- Szia! – köszöntem halkan.
Ahogy meghallotta a hangom, felkapta a fejét, és jól beverte a hűtőbe.
- Jesszus, nagyon fáj? – siettem oda hozzá.
Megfordult, és szemrehányó tekintettel nézett rám.
- Semmi bajom, csak megijesztettél, nem hallottam, hogy megjöttél! – mondta a fejét fogva.
- Moziban voltam Carlosékkal! Láttam, hogy kerestél…- mivel a szemrehányó tekintet nem tűnt el, kezdtem rájönni, hogy nem azért néz így, mert megijesztettem, hanem mert mérges rám. Azt hiszem, meg is volt rá az oka.
- Hagyhattál volna egy üzenetet, hogy hol vagy! – morogta, majd visszafordult a hűtőhöz, és becsukta.
- Kola! Hol vagy? Gyere ide! – hívogatta a kutyát hangosan, velem nem is törődve.
- Kellan, kérlek, beszéljük meg! Csak az a baj, hogy nem szóltam? Hiszen tudhattad, hogy nem esik bajom, mert Jeff és Carlos velem voltak! – megfogtam a karját, és megpróbáltam magam felé fordítani.
Még mielőtt sikerült volna a szemébe néznem, Kola futott le az emeletről, és egyenesen ráugrott Kellanra.
- Jól van, okos vagy! Elmegyünk sétálni! Gyere!
Elment a pórázért, és rácsatolta a kutyára.
- Majd jövök! – mondta hátra sem nézve, és kilépett az ajtón.
Egy nagyot sóhajtottam. Nem lesz könnyű megbékítenem, az biztos! Még jó, hogy nem tudja, hogy elmentem a forgatásra!
Nem bántam annyira, hogy elment, így legalább kicsit lehiggad. Legalábbis nagyon remélem!
Felmentem az emeletre, és elmentem fürödni. Befeküdtem az ágyba, és bekapcsoltam a tévét. Egy ideig kapcsolgattam, de nem ment benne semmi érdekes, így kikapcsoltam. Mikor csend lett a szobában, meghallottam a lépteket a lépcsőről.
Megjött Kellan!
Felkapcsoltam a kislámpát, és vártam, hogy belépjen.
Az arca ki volt pirosodva, és a homlokán vékony veríték fénylett, amikor belépett az ajtón. Szemét rögtön rám emelte, és dühöt már nem láttam bennük.
- Szia! Letusolok, de utána beszülnünk kell!- hangja nem volt rosszat sejtető, én mégis féltem.
Csak nem sértődött meg rám ennyire, a mozi miatt! De akkor mi lehet a baja? Meggondolta magát? Nem akarja a kisbabát? Vagy engem?
Igen, lehet, hogy ez túl sok neki. Túl sok lehet neki a felelősség, hiszen nem csak, hogy gyerekünk lesz, de miattam is állandóan aggódnia kell Alex miatt.
Bár, én mondtam már neki, hogy túlzásba viszi… De lehet, hogy teljesen más baja van. Vajon micsoda?
Az a negyed óra végtelenül lassan telt el, amíg kijött a fürdőből.
Amikor viszont megjelent az ajtóban, a szívem hevesebben kezdett dobogni, és nem bírtam levenni a szemem róla.
A haja vizesen meredezett szanaszét, a derekára pedig csak egy törülközőt csavart.
Felvett egy rövid gatyát, majd odasétált az ágyhoz, és lefeküdt mellém.
- Milyen volt a mai kirándulásod? – kérdezte színtelen hangon.
Szorosan magához húzott, de nem nézett rám, hanem a plafont bámulta.
- Mi… - kezdtem volna, mert sehogyan sem értettem, honnan tudhatta meg, hogy ott voltunk.
- Kérlek, ne próbáld meg letagadni, tudom, hogy ott voltál!
- Igen, de csak azért, mert hiányoztál, és meg akartalak lepni! Most mérges vagy? – kérdeztem halkan, és az egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy közben lehunyta a szemét, és elégedetten sóhajtott.
- Kyra, nem szeretem, ha nyomoznak utánam! Éppen elég elviselni az újságírókat! Ráadásul, rosszul tűröm, ha valamit nem mondanak el nekem! Amikor délután megálltunk egy kis szünetet tartani, odajött hozzám, az egyik biztonsági ember, és mondta, hogy itt volt egy szőke hajú nő, aki azt mondta, hogy a barátnőm, és vele volt két másik férfi is, és velem szerettek volna találkozni. Elmesélte, hogy idekísért titeket, én akkor éppen forgattam és miután pár percig néztél, szó nélkül elindultál visszafelé. Elég furcsa volt, először alig akartam elhinni, hogy tényleg itt voltál! Ráadásul, biztos, hogy ennek híre megy, és azt fogják hinni, hogy ellenőrizgetsz! – nézett rám, mintegy célzásként. De a szemében nem láttam, hogy mérges lenne rám.
- Oké, megígérem, hogy ezentúl nem csinálok ilyet, vagy ha mégis, akkor nem fogok elmenni egy szó nélkül! – mondtam, és adtam egy csókot a szájára.
- Azt még mindig nem mondtad, hogy miért mentél el? Legalább köszönhettél volna!
- Hát, az a jelenet… muszáj erről beszélni? – kérdeztem, mert elég kényelmetlenül éreztem magam.
- Igen, szeretném, ha elmesélnéd! – kérte kedvesen, vigyorogva.
- Hát jó, szóval, amikor odaértem éppen az a jelenet ment, amikor a parkban ülsz egy padon egy nővel, és te készülsz megcsókolni. Hidd el, tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, és tudom, hogy ez csak játék, de akkor is nagyon rossz volt látnom, hogy más nőt csókolsz! – mondtam, és éreztem, hogy elvörösödtem.
- Így már értem! – mondta Kellan jókedvűen, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki mérges. - Nem haragszom, a te helyedben, valószínűleg én is féltékeny lettem volna! Bár, én, lehet, hogy nem mentem volna el szó nélkül, hanem mérgemben elrángattam volna a közeledből azt a barmot! – a mondat végére összeráncolta a homlokát, mintha éppen most képzelné el a jelenetet.
- Holnap mikor végzel? –kérdeztem.
- Korán, tervezek neked egy meglepetést! Hatra legyél készen! – mondta csibészesen vigyorogva.
- Kellan! Az nem ér, hogy ilyen korán bejelented, hogy meglepetést kapok, és most várhatok rá egy egész napot! Egész nap ezen fogok gondolkozni! – mondtam durcásan.
- Márpedig nem fogom elárulni! Különben is, aki kíváncsi hamar megöregszik! – mondta nevetve, és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Na jó, akkor aludjunk! – mondtam belenyugvón, de közben majd megevett a fene, hogy mi lesz a meglepetés.
- Jó éjszakát! – mondta, miközben átölelt, és kényelmesen hozzábújva elhelyezkedtem, ő pedig elkezdte simogatni a hasamat.
- Neked is!
Másnak reggel elég nagy kapkodásban voltunk, ugyanis Kellan nem állította be az ébresztőt, és mind a ketten elaludtunk.
- John ki fog nyírni! – morgolódott öltözés közben.
- Ki az a John? – kérdeztem a fürdőből.
- A rendező! Nagyon el fogok késni! – mondta, miközben már ment lefelé a lépcsőn.
- Ugyan már! Húsz perccel aludtál többet, ez még nem a világ vége! Kicsit késel, de majd ráfogod a dugóra! – mentem utána.
- Hova mész? – kérdeztem, mert már az ajtónál vette a cipőjét.
- A forgatásra! Nincs időm reggelizni, Kyra! Tényleg késésben vagyok! – mondta Kellan idegesen.
- Rendben, de azért az úton ne száguldozz, vigyázz magadra! – mondtam aggódva, mert láttam, hogy össze-vissza kapkod, és siet.
Már éppen a kabátját vette volna fel, amikor félbehagyta a mozdulatot, és megállt előttem.
- Ígérem, hogy semmi bajom sem lesz! Rendben? Hatra legyél készen! Boldog szülinapot! – mondta, és megcsókolt.
- Köszönöm! Szeretlek!- öleltem át sorosan.
- Én is, de most megyek, szia!
Pár perc múlva már hallottam felbőgni az autója motorját. Carlosék már úton voltak, én pedig addig nekiálltam reggelit készíteni.
Ahogy a hűtőben pakolásztam, megint elkapott a hányinger. Rohantam a vécéhez.
Már jó ideje a vécé fölött görnyedtem, amikor hangos csengetést hallottam.
Remek!- gondoltam. - De most nem tudom kinyitni! Biztos Carlos és Jeff jöttek meg.
Körülbelül öt perc múlva indultam ajtót nyitni, és ott szembe találtam magam két ideges, mogorva férfival.
- Mi történt? Miért nem nyitottad ki azt a rohadt ajtót? – támadott le Carlos idegesen.
- Hé, nyugi, nem tudtam kinyitni, mert… reggeli rosszullét! Hallottatok már erről valamit? – kérdeztem nyersen.
Miután Carlos és Jeff lenyugodott, hogy nem esett bajom, a nap eseménytelenül telt.
Kaptam tőlük egy csokor virágot és egy doboz csokit a születésnapomra, amitől egy kicsit meg is hatódtam.
Szégyellem, de én nem tudom, hogy az övék mikor van… Nem is gondoltam arra, hogy ők esetleg adnak nekem valamit.
Öt után azonban lázas készülődésbe kezdtem, hogy elkészüljek hatra.
Megmostam a hajam, beszárítottam, és elkezdtem a megfelelő ruha után kutatni. De sajnos fogalmam sem volt róla, mit tervez Kellan, és hogy nekem ahhoz hogyan kéne öltöznöm!
Végül az egyik pántos, sötétkék ruhámat vettem föl, és erősen reménykedtem benne, hogy Kellan nem túrát vagy valami hasonló, nagy gyaloglást igénylő dolgot tervezett estére.
Mikor a tükör elé álltam, megdöbbenve vettem észre, hogy kezd látszani a pocakom. Jobbra-balra forgolódtam, és csakugyan! Tényleg látszódott!
Elérzékenyülve tettem a hasamra a kezemet, és simogattam meg.
Hangos dudálás szakított ki a gondolataimból, amikor már hosszú percek óta a tükör előtt billegve szemléltem magam.
Elköszöntem Jefféktől, akik hamiskás mosollyal léptek ki az ajtón, és én is elindultam Kellan kocsijához.
- Nagyon szexin nézel ki! Gyönyörű vagy! – mondta Kellan rögtön ahogy beszálltam.
- Te sem panaszkodhatsz!- néztem rajta végig.
Egy fekete zakót viselt, alatta egy fehér inggel, és fekete nadrággal.
Azonban amikor a szemébe néztem, elfelejtkeztem minden másról, és hagytam, hogy megcsókoljon.
Fél óra kocsikázás után, Kellan leparkolt egy tó mellett.
- Jaj ne! Mondd, hogy nem kell gyalogolnom, mert ebben a cipőben nem tudok! – panaszkodtam.
- Nem kell gyalogolnod, nyugi! Gyere, nem lesz semmi baj! – mondta lágyan, és belémkarolt.
Megkerültük a tavat, és már halványan egy épület fényeit kezdtem fölfedezni.
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod! – mondta vigyorogva.
Odaértünk egy gyönyörű étterembe, és Kellan mosolyogva engedett előre az ajtóban, én azonban lecövekeltem.
- Mi a baj, Kicsim? – kérdezte értetlenül.
- Ne legyél mérges, de szerintem az étterem zárva van! – mutattam körbe, a teljesen üres teremben.
Kellan csak megforgatta a szemét!
- Gyere már, Kyra! – mondta, és elkezdett befelé húzni maga után.
A bejárattal szemben állt egy pult, és amikor odaértünk, megjelent egy alkalmazott.
Kellan áthajolt a pulton, és súgott valamit a fiúnak, aki bólintott, és intett valakinek a hátunk mögött.
- Hadd kísérjem magukat az asztalukhoz! – szólalt meg mögöttünk egy mély hang.
Miközben a pincért követtük idegesen suttogtam Kellannak.
- Mi a fene ez az egész? Mondd, hogy nem bérelted ki az egész éttermet az én kedvemért! – néztem rá szúrósan.
Nem válaszolt, csak mentünk tovább a pincér után.
Én pedig magamban füstölögtem tovább a nagy felhajtás miatt.
Mikor megpillantottam az asztalt, nem is tudom, mit éreztem. Gyönyörű volt! Az abrosz krémszínű volt, rajta egy hatalmas vörös rózsacsokor, és egy aranyozott gyertyatartó.
- Ó, Kellan! Ezt nem kellett volna! Csak a szülinapom miatt! – mondtam meghatottan.
- Örülök, hogy tetszik! – mosolygott rám.
A vacsora nagyon kellemes hangulatban telt, közben halk zene szólt. Amikor a desszertet is megettük, Kellan fölkért táncolni.
Szorosan egymáshoz simulva táncoltunk, és rendkívül jól éreztem magam a karjai közt.
Majd, amikor a pincér megjelent egy pohár pezsgővel és nekem egy pohár narancslével, Kellan visszavezetett az asztalhoz.
Már éppen megfogtam volna a poharat, amikor döbbenten vettem észre, hogy Kellan feláll a székről, és letérdel elém.
- Kyra! – mondta lágy, ünnepélyes hangon.
- Tessék? – nyögtem ki. Akkor már tudtam, mit akar, és hogy miért volt ez a nagy felhajtás!
- Kyra, nagyon szeretlek! Teljes szívemből szeretlek! Leszel a feleségem? – kérdezte lassan, miközben a tekintete egy percre sem engedte el az enyémet.
Az egyik zsebéből lassan előhúzott egy kék színű bársonydobozkát, és kinyitotta.
Egy gyönyörű, fehérarany gyűrűt pillantottam meg benne, egy hatalmas gyémánttal a közepén.
Éreztem, hogy elerednek a könnyeim, de nem érdekelt. Borzasztóan boldog voltam!
- Igen, igen, igen, igen! – hadartam nevetve, miközben Kellan megcsókolt.
2009. december 7., hétfő
23.Fejezet: Kirándulás
23. Fejezet
- Ki volt ez a lány? – kérdezte rögtön Carlos.
- Istenem, rosszabbak vagytok, mint a pletykás vénasszonyok! – csóváltam meg a fejem. - Egyébként Ő, még nekem is furcsa kimondanom, de a féltestvérem volt, Isabel!
- Szóval, ezért voltál kiborulva azon az estén? Akkor tudtad meg? – szólt közbe Jeff is.
- Igen, odaköltözött az apámhoz, az anyjával együtt. Most azért jött, hogy jobban megismerkedjünk egymással, pénteken átjön vacsorára.
Meglepődve láttam, hogy felderült Carlos arca. Nocsak!
Magamban jót mosolyogva hagytam ott őket a konyában. Felmentem az emeletre, és kivasaltam pár ruhát, de utána úgy döntöttem, hogy mára végeztem a takarítással, és egy könyvvel a kezemben, leültem a nappaliba olvasni. Kola lekuporodott a fotel mellé, Carlos egy DVD-t nézett, Jeff pedig a konyhában telefonált.
A barátnőjével beszélhetett, de ahogy láttam, nem alakultak jól a dolgok, mert idegesen járkál fel-alá, és közben a kezével hadonászott. Mikor végzett idegesen betrappolt, és leült a kanapéra Carlos mellé. Összességében elég frusztrált benyomást keltett, a kezeit összefonta a mellkasán, és úgy tett, mintha a filmet nézné, de lefogadom, hogy semmit sem fogott fel belőle.
Egy apró sóhaj után ismét a könyvre koncentráltam. De nem sokáig, mert megszólalt a mobilom. A kijelzőn Kellan neve villogott. Rávetődtem a telefonra.
- Szia, Kellan! – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Édes, éppen szünetet tartunk, gondoltam felhívlak! Minden rendben otthon? – a háttérben elég nagy zaj volt, folyamatos sikítozást hallottam.
- Itthon minden rendben, de mi ez a zaj? Kik sikítoznak?
- Rajongók! Páran megtudták, hogy hol forgatunk ma, és idejöttek! De nem vészes!
- Ó, és hol forgattok ma? – kérdeztem, mert egy ötlet kezdett megfogalmazódni bennem.
- A San Ferdando-völgyben. Éppen ezért, lehet, hogy csak nagyon későn érek haza!
- Rendben, vigyázz magadra, és ügyes legyél!- mondtam búcsúzóul.
- Te is! Szia!
- Szeretlek! – suttogtam halkan.
- Én is, Kicsim! – láttam magam előtt a mosolyát.
Mikor letettem a telefont, lelkesen álltam a fiúk elé, készen, hogy előadjam az ötletemet.
- Menjünk kirándulni! – a tervem nem aratott osztatlan sikert.
- Mi? Mégis hova?- értetlenkedett Carlos.
- Még nem is ebédeltünk!- tette hozzá Jeff.
- Ja, fiúk, ne legyetek már ilyenek! Elviszünk pár szendvicset, és megesszük útközben. San Fernandóba megyünk!- meg sem várva a válaszukat, a konyhába mentem, és nekiálltam szendvicseket gyártani.
Nem érdekelt a fiúk kelletlensége, eldöntöttem, hogy meglepem Kellant! Már előre láttam, a döbbent képét, amikor észrevesz!
- Ez most komoly? – jött utánam Jeff.
- Igen! Kellan ott forgat, meg akarom lepni!
- De muszáj pont ma menni? Nagyon álmos vagyok! – igazolásképpen egy hatalmasat ásított.
- Igen, neked is jót fog tenni egy kis kirándulás, egyébként is, a kocsiban aludhatsz, majdnem másfél óra, amíg odaérünk!
- Hát jó, nekem végül is mindegy!
- Na látod, nem lesz rossz! – veregettem meg a hátát.
Miután becsomagoltam fél tucat szendvicset, átöltöztem, megkerestem Kola pórázát, és indulhattunk is.
Ha odaértünk legalább Kolának is lesz alkalma sétálni egyet.
Nem sokkal azután, hogy elindultunk, Jeff tényleg elaludt hátul Kolával együtt. Carlossal beszélgettem vezetés közben, próbáltam diszkréten megérdeklődni tőle, tetszik-e neki Isabel, de ahányszor csak erre került a sor, mindig elterelte a témát. Végül annyiban hagytam a dolgot, előbb utóbb úgyis kiderül.
Végül megérkeztünk, nem volt nehéz megtalálni a helyszínt, ugyanis az utat lezárták arrafelé, így sokkal távolabb kellett leparkolnom. Amíg Carlos felkeltette Jeffet, én rácsatoltam a pórázt Kolára.
Ő pedig lelkesen csaholva ugrott ki a kocsiból.
- Nyugi, Kola, mindjárt ott vagyunk, megnézzük, hogyan dolgozik a gazdi! Rendben? De viselkedj rendesen, ne próbálj meg elszaladni! – simogattam meg a fejét.
A forgatás területét egy kordonnal zárták le, körülötte pedig rengeteg rajongó, bámészkodó és újságíró tolongott. Nekem könnyű dolgom volt, itt volt velem Carlos és Jeff, így könnyűszerrel odaférhettem a kerítéshez, hogy jobban lássak. Kola roppant izgatott volt, mindent végig szaglászott, és megvizsgált körülöttünk.
Rövid nézelődés után rájöttem, hogy innen nem sokat látok, így odamentünk a kapuhoz.
Egy csomó, mogorva biztonsági ember állta utunkat.
- Jó napot! Kellan Lutz barátnője vagyok Kyra Mason, ők a testőreim! Csak szeretnék beköszönni! Kérem! – néztem rájuk könyörögve.
- Szólunk neki, hogy itt van!- szólalt meg végül az egyik.
- Ne! Meglepetést akarok neki szerezni! Kérem! Nem csinálunk semmi rosszat! – könyörögtem nekik tovább.
Pár percig tanakodtak, majd az egyikük hozzám lépett.
- Hát rendben! De az egyikünk elkíséri magukat hozzá!
- Rendben! Nagyon köszönöm! – néztem rájuk mosolyogva.
Ahogy beljebb haladtunk, rájöttem, hogy itt sem kisebb a tömeg. Mindenhol emberek rohangáltak, kamerákat tologattak, lámpákat, mikrofonokat állítgattak. Hat sátor volt felállítva, számoltam össze őket, miközben elhaladtunk mellettük. Az egyikben sminkek és a ruhák voltak, egy másikban büfé volt, a harmadikban a kellékek lehettek és így tovább.
Aztán odaértünk egy nagy tér közepére. Ott állt egy csomó kamera, és mindenki egy jelenetet figyelt.
Az őr jelezte, hogy innen nem mehetünk tovább, de felesleges volt, mert én nem is bírtam volna. Döbbenten figyeltem a jelenetet.
Kellan és egy nő ült a padon, egy parkban. Még mielőtt elkezdődött volna, tudtam, mi fog következni. Próbáltam magam fölkészíteni, mondogattam magamban, hogy ez csak egy film, ők most csak játszanak, mégsem segített.
Mikor elkezdtek közel hajolni egymáshoz, úgy éreztem, mintha valaki gyomron vágott volna, a torkomba pedig egy hatalmas gombóc került.
Kellan egyre közelebb hajolt a nőhöz, aki lehunyta a szemét és szenvedélyesen átkarolta a nyakát. Mikor összetalálkozott az ajkuk, elfordítottam a szeme. Szörnyen éreztem magam, hogy azt látom valaki mást csókolgat, még ha tudom, hogy nem igaziból, akkor is. Borzasztóan féltékeny lettem!
- Azt hiszem, elég volt ennyi kirándulás! – mondtam halkan Carlosnak. – Ideje mennünk, nem kellett volna ide jönnöm!
Visszafelé menet nem figyeltem semmire, egyre csak az a kép lebegett a szemem előtt, ahogyan Kellan azt a nőt csókolja.
A kocsiban szokatlan módon, be sem állt a két fiú szája, és mindenáron engem is próbáltak belevonni a beszélgetésbe. Több-kevesebb sikerrel.
Útközben valamennyire tisztáztam magamban, hogy ez Kellan munkája, és csak játék, és az eszem meg is értette, de akkor is szörnyű érzés volt.
Eldöntöttem, hogy nem fogom megemlíteni ezt a kis kirándulást Kellan előtt. Jobb, ha nem tudja.
Otthon is igyekeztem elfoglalni magamat, válaszoltam az e-mailjeimre, elutaltam pár csekket… stb.
Este Jeff felajánlotta, hogy elviszi Kolát még egyszer sétálni, én pedig a fiúk nagy örömére, pizzát rendeltem. Lehet, hogy nem a legegészségesebb kaja, de most ezt kívántam.
Pár szeletet hagytunk Kellannak is, ha majd hazaér.
Miután végignéztünk egy filmet és kilenc óra volt, elköszöntem a fiúktól, és elindultam lefeküdni. Carlos azt mondta, maradnak, amíg Kellan haza nem ér.
Szegény, Jeff, így most nem tud a barátnőjénél lenni!
Miután letusoltam, bebújtam az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Pár perc múlva pedig elnyomott az álom.
Másnap reggel a szakadó eső hangjára ébredtem. Megfordultam, hogy odabújjak Kellanhoz, de nem feküdt mellettem. Idegesen ültem fel, de sehol nem láttam a ruháit, vagy a jelét annak, hogy hazajött volna.
Felvettem a köntösöm, és lementem a földszintre. Carlos a fotelben Jeff pedig a kanapén aludt. Remek, ez azt jelenti, hogy Kellan tényleg nem jött haza! De hol lehet? Mi történhetett vele? Egyre idegesebb lettem!
Próbáltam logikusan gondolkodni, lehet, hogy nem is ide jött, hanem a saját lakására, mert már késő volt, és nem akart engem zavarni… De valahogy ez nem tűnt igaznak, és más nem jutott eszembe. Lehet, hogy megint megsérült? Kórházban van?
Szaladtam a vezetékes telefonhoz, először megpróbálom felhívni Kellant, majd a lakását, a szüleit… és végül a kórházakat.
Már emeltem a kagylót, amikor láttam, hogy villog az üzenetrögzítő hangja.
- Szia, Kicsim! Kellan vagyok! Azért hívlak, mert ma már nem tudok hazamenni, késő is van, és holnap nagyon korán kezdünk, nem tudnék ideérni, vagy ha igen, nem tudnám kipihenni magam! Kérlek, ne aggódj, egy hotelben alszom, és holnap hétre otthon leszek! Szeretlek, szia!
Remek! Egy gombnyomással töröltem az üzenetet.
Visszamentem az emeletre, és átöltöztem valami meleg ruhába, majd elindultam reggelit készíteni.
Kola felébredt a járkálásomra, és szomorú szemekkel követett.
Adtam a tálkájába ennivalót, és figyeltem, ahogyan eszik. Kellan üzenetén gondolkodtam. Biztos az összes színész a hotelben aludt, köztük az a csaj is…
Gondolatban jól fenéken rúgtam magam, amiért már megint ilyeneken jár az eszem.
Nem sokkal később ébredezni kezdtek Carlosék is. Az egyik vendégszoba fürdőjébe készítettem nekik tiszta törülközőket is, hogy le tudjanak fürdeni. Jeff el is ment rögtön, addig Carlos jött oda hozzám, a konyhába.
- Szóval Kellan nem jött haza – jegyezte meg az arcomat fürkészve.
- Észrevettem! – válaszoltam egy kicsit mogorván.
- Telefonált?
- Hagyott üzenetet a rögzítőn, mondta, hogy már késő van, holnap korán kezd, így nem akar még autókázni is. Majd hétre jön – hátat fordítottam neki, mert nem bírtam tovább, ahogy nézett. – Mit szólnál, ha este elmennénk moziba! – jött a hirtelen ötlet.
Talán kissé gyerekes, de nem fogok rá várva egész nap itthon ülni. Nem vagyok a felesége!
- Kyra, ugye tudod, hogy Kellan nem…- kezdte Carlos a kiselőadást.
- Tudom, egyszerűen csak moziba akarok menni! Ennyi! Nem fogok folyamatosan itthon ülni, tetszik vagy sem! Mindig is szerettem ide-oda elmenni, és ez ezentúl sem fog megváltozni! – mondtam Carlosnak higgadtan, higgadtabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Jól van! – hagyta rám, és mielőtt újra megszólalhatott volna, Jeff jelent meg a konyhában.
- Na, mi a helyzet? – kérdezte vigyorogva.
- Kyrával moziba megyünk ma este! – közölte távozóban Carlos.
Jeff érdeklődve fordult felém.
- Ó, és van valami köze ennek ahhoz, hogy Kellan nincs itthon? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Jaj, ne kezd te is! Moziba megyünk, ennyi! – csattantam föl.
- Pompás, és mit nézünk meg? – kérdezte mosolyogva.
- Azt hiszem, most jelent meg, valami szerelmes, nagyon romantikus film! Mit szólnál hozzá? – kérdeztem komoly arcot vágva.
Jeff arca kész tanulmány volt! Látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy komolyan gondolom, vagy csak megőrültem, esetleg mindkettő egyszerre.
Nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés.
- Csak vicceltem! De látnod kellett volna az arcodat! - mondtam neki két nevetőgörcs között.
- Szerintem nem volt vicces! – morgolódott.
Délelőtt elmentünk Kolával és a fiúkkal futni, később pedig elrángattam őket bevásárolni is. Miután megebédeltünk, leültem írni egy kicsit, a fiúkat pedig megbíztam, hogy keressenek addig valami filmet, amit megnézünk a moziban.
Természetesen valami akciófilmet választottak, de nem bántam, ha elrángatom őket és egész nap velem kell jönniük mindenhová, az a legkevesebb, hogy azt nézzem, amit ők akarnak. A filmnek nyolc után lett vége, és amikor bekapcsoltam a mobilom, öt nem fogadott hívás is volt rajta.
Elégedett vigyorral szálltam be a kocsiba.
- Ki volt ez a lány? – kérdezte rögtön Carlos.
- Istenem, rosszabbak vagytok, mint a pletykás vénasszonyok! – csóváltam meg a fejem. - Egyébként Ő, még nekem is furcsa kimondanom, de a féltestvérem volt, Isabel!
- Szóval, ezért voltál kiborulva azon az estén? Akkor tudtad meg? – szólt közbe Jeff is.
- Igen, odaköltözött az apámhoz, az anyjával együtt. Most azért jött, hogy jobban megismerkedjünk egymással, pénteken átjön vacsorára.
Meglepődve láttam, hogy felderült Carlos arca. Nocsak!
Magamban jót mosolyogva hagytam ott őket a konyában. Felmentem az emeletre, és kivasaltam pár ruhát, de utána úgy döntöttem, hogy mára végeztem a takarítással, és egy könyvvel a kezemben, leültem a nappaliba olvasni. Kola lekuporodott a fotel mellé, Carlos egy DVD-t nézett, Jeff pedig a konyhában telefonált.
A barátnőjével beszélhetett, de ahogy láttam, nem alakultak jól a dolgok, mert idegesen járkál fel-alá, és közben a kezével hadonászott. Mikor végzett idegesen betrappolt, és leült a kanapéra Carlos mellé. Összességében elég frusztrált benyomást keltett, a kezeit összefonta a mellkasán, és úgy tett, mintha a filmet nézné, de lefogadom, hogy semmit sem fogott fel belőle.
Egy apró sóhaj után ismét a könyvre koncentráltam. De nem sokáig, mert megszólalt a mobilom. A kijelzőn Kellan neve villogott. Rávetődtem a telefonra.
- Szia, Kellan! – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Édes, éppen szünetet tartunk, gondoltam felhívlak! Minden rendben otthon? – a háttérben elég nagy zaj volt, folyamatos sikítozást hallottam.
- Itthon minden rendben, de mi ez a zaj? Kik sikítoznak?
- Rajongók! Páran megtudták, hogy hol forgatunk ma, és idejöttek! De nem vészes!
- Ó, és hol forgattok ma? – kérdeztem, mert egy ötlet kezdett megfogalmazódni bennem.
- A San Ferdando-völgyben. Éppen ezért, lehet, hogy csak nagyon későn érek haza!
- Rendben, vigyázz magadra, és ügyes legyél!- mondtam búcsúzóul.
- Te is! Szia!
- Szeretlek! – suttogtam halkan.
- Én is, Kicsim! – láttam magam előtt a mosolyát.
Mikor letettem a telefont, lelkesen álltam a fiúk elé, készen, hogy előadjam az ötletemet.
- Menjünk kirándulni! – a tervem nem aratott osztatlan sikert.
- Mi? Mégis hova?- értetlenkedett Carlos.
- Még nem is ebédeltünk!- tette hozzá Jeff.
- Ja, fiúk, ne legyetek már ilyenek! Elviszünk pár szendvicset, és megesszük útközben. San Fernandóba megyünk!- meg sem várva a válaszukat, a konyhába mentem, és nekiálltam szendvicseket gyártani.
Nem érdekelt a fiúk kelletlensége, eldöntöttem, hogy meglepem Kellant! Már előre láttam, a döbbent képét, amikor észrevesz!
- Ez most komoly? – jött utánam Jeff.
- Igen! Kellan ott forgat, meg akarom lepni!
- De muszáj pont ma menni? Nagyon álmos vagyok! – igazolásképpen egy hatalmasat ásított.
- Igen, neked is jót fog tenni egy kis kirándulás, egyébként is, a kocsiban aludhatsz, majdnem másfél óra, amíg odaérünk!
- Hát jó, nekem végül is mindegy!
- Na látod, nem lesz rossz! – veregettem meg a hátát.
Miután becsomagoltam fél tucat szendvicset, átöltöztem, megkerestem Kola pórázát, és indulhattunk is.
Ha odaértünk legalább Kolának is lesz alkalma sétálni egyet.
Nem sokkal azután, hogy elindultunk, Jeff tényleg elaludt hátul Kolával együtt. Carlossal beszélgettem vezetés közben, próbáltam diszkréten megérdeklődni tőle, tetszik-e neki Isabel, de ahányszor csak erre került a sor, mindig elterelte a témát. Végül annyiban hagytam a dolgot, előbb utóbb úgyis kiderül.
Végül megérkeztünk, nem volt nehéz megtalálni a helyszínt, ugyanis az utat lezárták arrafelé, így sokkal távolabb kellett leparkolnom. Amíg Carlos felkeltette Jeffet, én rácsatoltam a pórázt Kolára.
Ő pedig lelkesen csaholva ugrott ki a kocsiból.
- Nyugi, Kola, mindjárt ott vagyunk, megnézzük, hogyan dolgozik a gazdi! Rendben? De viselkedj rendesen, ne próbálj meg elszaladni! – simogattam meg a fejét.
A forgatás területét egy kordonnal zárták le, körülötte pedig rengeteg rajongó, bámészkodó és újságíró tolongott. Nekem könnyű dolgom volt, itt volt velem Carlos és Jeff, így könnyűszerrel odaférhettem a kerítéshez, hogy jobban lássak. Kola roppant izgatott volt, mindent végig szaglászott, és megvizsgált körülöttünk.
Rövid nézelődés után rájöttem, hogy innen nem sokat látok, így odamentünk a kapuhoz.
Egy csomó, mogorva biztonsági ember állta utunkat.
- Jó napot! Kellan Lutz barátnője vagyok Kyra Mason, ők a testőreim! Csak szeretnék beköszönni! Kérem! – néztem rájuk könyörögve.
- Szólunk neki, hogy itt van!- szólalt meg végül az egyik.
- Ne! Meglepetést akarok neki szerezni! Kérem! Nem csinálunk semmi rosszat! – könyörögtem nekik tovább.
Pár percig tanakodtak, majd az egyikük hozzám lépett.
- Hát rendben! De az egyikünk elkíséri magukat hozzá!
- Rendben! Nagyon köszönöm! – néztem rájuk mosolyogva.
Ahogy beljebb haladtunk, rájöttem, hogy itt sem kisebb a tömeg. Mindenhol emberek rohangáltak, kamerákat tologattak, lámpákat, mikrofonokat állítgattak. Hat sátor volt felállítva, számoltam össze őket, miközben elhaladtunk mellettük. Az egyikben sminkek és a ruhák voltak, egy másikban büfé volt, a harmadikban a kellékek lehettek és így tovább.
Aztán odaértünk egy nagy tér közepére. Ott állt egy csomó kamera, és mindenki egy jelenetet figyelt.
Az őr jelezte, hogy innen nem mehetünk tovább, de felesleges volt, mert én nem is bírtam volna. Döbbenten figyeltem a jelenetet.
Kellan és egy nő ült a padon, egy parkban. Még mielőtt elkezdődött volna, tudtam, mi fog következni. Próbáltam magam fölkészíteni, mondogattam magamban, hogy ez csak egy film, ők most csak játszanak, mégsem segített.
Mikor elkezdtek közel hajolni egymáshoz, úgy éreztem, mintha valaki gyomron vágott volna, a torkomba pedig egy hatalmas gombóc került.
Kellan egyre közelebb hajolt a nőhöz, aki lehunyta a szemét és szenvedélyesen átkarolta a nyakát. Mikor összetalálkozott az ajkuk, elfordítottam a szeme. Szörnyen éreztem magam, hogy azt látom valaki mást csókolgat, még ha tudom, hogy nem igaziból, akkor is. Borzasztóan féltékeny lettem!
- Azt hiszem, elég volt ennyi kirándulás! – mondtam halkan Carlosnak. – Ideje mennünk, nem kellett volna ide jönnöm!
Visszafelé menet nem figyeltem semmire, egyre csak az a kép lebegett a szemem előtt, ahogyan Kellan azt a nőt csókolja.
A kocsiban szokatlan módon, be sem állt a két fiú szája, és mindenáron engem is próbáltak belevonni a beszélgetésbe. Több-kevesebb sikerrel.
Útközben valamennyire tisztáztam magamban, hogy ez Kellan munkája, és csak játék, és az eszem meg is értette, de akkor is szörnyű érzés volt.
Eldöntöttem, hogy nem fogom megemlíteni ezt a kis kirándulást Kellan előtt. Jobb, ha nem tudja.
Otthon is igyekeztem elfoglalni magamat, válaszoltam az e-mailjeimre, elutaltam pár csekket… stb.
Este Jeff felajánlotta, hogy elviszi Kolát még egyszer sétálni, én pedig a fiúk nagy örömére, pizzát rendeltem. Lehet, hogy nem a legegészségesebb kaja, de most ezt kívántam.
Pár szeletet hagytunk Kellannak is, ha majd hazaér.
Miután végignéztünk egy filmet és kilenc óra volt, elköszöntem a fiúktól, és elindultam lefeküdni. Carlos azt mondta, maradnak, amíg Kellan haza nem ér.
Szegény, Jeff, így most nem tud a barátnőjénél lenni!
Miután letusoltam, bebújtam az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Pár perc múlva pedig elnyomott az álom.
Másnap reggel a szakadó eső hangjára ébredtem. Megfordultam, hogy odabújjak Kellanhoz, de nem feküdt mellettem. Idegesen ültem fel, de sehol nem láttam a ruháit, vagy a jelét annak, hogy hazajött volna.
Felvettem a köntösöm, és lementem a földszintre. Carlos a fotelben Jeff pedig a kanapén aludt. Remek, ez azt jelenti, hogy Kellan tényleg nem jött haza! De hol lehet? Mi történhetett vele? Egyre idegesebb lettem!
Próbáltam logikusan gondolkodni, lehet, hogy nem is ide jött, hanem a saját lakására, mert már késő volt, és nem akart engem zavarni… De valahogy ez nem tűnt igaznak, és más nem jutott eszembe. Lehet, hogy megint megsérült? Kórházban van?
Szaladtam a vezetékes telefonhoz, először megpróbálom felhívni Kellant, majd a lakását, a szüleit… és végül a kórházakat.
Már emeltem a kagylót, amikor láttam, hogy villog az üzenetrögzítő hangja.
- Szia, Kicsim! Kellan vagyok! Azért hívlak, mert ma már nem tudok hazamenni, késő is van, és holnap nagyon korán kezdünk, nem tudnék ideérni, vagy ha igen, nem tudnám kipihenni magam! Kérlek, ne aggódj, egy hotelben alszom, és holnap hétre otthon leszek! Szeretlek, szia!
Remek! Egy gombnyomással töröltem az üzenetet.
Visszamentem az emeletre, és átöltöztem valami meleg ruhába, majd elindultam reggelit készíteni.
Kola felébredt a járkálásomra, és szomorú szemekkel követett.
Adtam a tálkájába ennivalót, és figyeltem, ahogyan eszik. Kellan üzenetén gondolkodtam. Biztos az összes színész a hotelben aludt, köztük az a csaj is…
Gondolatban jól fenéken rúgtam magam, amiért már megint ilyeneken jár az eszem.
Nem sokkal később ébredezni kezdtek Carlosék is. Az egyik vendégszoba fürdőjébe készítettem nekik tiszta törülközőket is, hogy le tudjanak fürdeni. Jeff el is ment rögtön, addig Carlos jött oda hozzám, a konyhába.
- Szóval Kellan nem jött haza – jegyezte meg az arcomat fürkészve.
- Észrevettem! – válaszoltam egy kicsit mogorván.
- Telefonált?
- Hagyott üzenetet a rögzítőn, mondta, hogy már késő van, holnap korán kezd, így nem akar még autókázni is. Majd hétre jön – hátat fordítottam neki, mert nem bírtam tovább, ahogy nézett. – Mit szólnál, ha este elmennénk moziba! – jött a hirtelen ötlet.
Talán kissé gyerekes, de nem fogok rá várva egész nap itthon ülni. Nem vagyok a felesége!
- Kyra, ugye tudod, hogy Kellan nem…- kezdte Carlos a kiselőadást.
- Tudom, egyszerűen csak moziba akarok menni! Ennyi! Nem fogok folyamatosan itthon ülni, tetszik vagy sem! Mindig is szerettem ide-oda elmenni, és ez ezentúl sem fog megváltozni! – mondtam Carlosnak higgadtan, higgadtabban, mint amilyennek éreztem magam.
- Jól van! – hagyta rám, és mielőtt újra megszólalhatott volna, Jeff jelent meg a konyhában.
- Na, mi a helyzet? – kérdezte vigyorogva.
- Kyrával moziba megyünk ma este! – közölte távozóban Carlos.
Jeff érdeklődve fordult felém.
- Ó, és van valami köze ennek ahhoz, hogy Kellan nincs itthon? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Jaj, ne kezd te is! Moziba megyünk, ennyi! – csattantam föl.
- Pompás, és mit nézünk meg? – kérdezte mosolyogva.
- Azt hiszem, most jelent meg, valami szerelmes, nagyon romantikus film! Mit szólnál hozzá? – kérdeztem komoly arcot vágva.
Jeff arca kész tanulmány volt! Látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy komolyan gondolom, vagy csak megőrültem, esetleg mindkettő egyszerre.
Nem bírtam tovább, és kitört belőlem a nevetés.
- Csak vicceltem! De látnod kellett volna az arcodat! - mondtam neki két nevetőgörcs között.
- Szerintem nem volt vicces! – morgolódott.
Délelőtt elmentünk Kolával és a fiúkkal futni, később pedig elrángattam őket bevásárolni is. Miután megebédeltünk, leültem írni egy kicsit, a fiúkat pedig megbíztam, hogy keressenek addig valami filmet, amit megnézünk a moziban.
Természetesen valami akciófilmet választottak, de nem bántam, ha elrángatom őket és egész nap velem kell jönniük mindenhová, az a legkevesebb, hogy azt nézzem, amit ők akarnak. A filmnek nyolc után lett vége, és amikor bekapcsoltam a mobilom, öt nem fogadott hívás is volt rajta.
Elégedett vigyorral szálltam be a kocsiba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
