14. Fejezet: Beszélgetés

14. fejezet



- Szia! A konyhában vagyok! – kiáltottam vissza neki.
- Hm, nagyon jó illatok vannak! – mondta, mikor bejött a konyhába, és hátulról átkarolt.
- Remélem ízleni is fog - örültem, hogy háttal álltam neki, mert így volt idő rendezni az arcvonásaimat, és nem látta, hogy milyen ideges vagyok.
- Biztos finom lesz! – mondta, és megfordított, hogy lássa az arcomat.
Ettől féltem! Ha most rájön, hogy valami bajom van, mit mondok neki, micsoda?
- Valami baj van? – na tessék, ettől féltem!
- Nincs semmi! – próbáltam úgy mondani, hogy hihetőnek tűnjön.
- Voltál a rendőrségen? – kérdezte gyanakodva
- Persze, és a nyomozó azt mondta, hogy Alexet mindenképpen elítélik! – mondtam mosolyogva, mert tudtam, hogy ez a hír felvidítja majd.
- De hát ez csodálatos! Remélem, lecsukják vagy negyven évre! – mondta, és egy csókot nyomott a homlokomra.
Szorosan magához ölelt, és nagyon jó volt érezni az illatát, olyan megnyugtató. Hatalmas karjával a derekam felültetett a pultra, és ehhez egy kicsit sem kellett erőlködnie. Odaállt a lábaim közé, és forrón megcsókolt. Először finomabban harapdálta az alsó, majd a felső ajkaimat, én pedig egyre jobban belemerültem a csókba. Lassan felhagyott ajkaim kényeztetésével, és én örömmel engedtem utat a nyelvének, ami rögtön az enyém után kezdett kutatni, és szenvedélyes táncba kezdtek.
Kezeink önállósultak, és Kellan a pólóm alá lopakodott, míg az enyém a hajába túrt és, a nyakát karoltam át.
Nem tudtam sokáig kikapcsolódni, megint beugrott a naptár. Hirtelen húzódtam el Kellantól. Értetlenül nézett rám. Mindketten rendesen ziháltunk.
- Ki fog hűlni a vacsora – magyaráztam.
- Oké, segítek megteríteni, rendben? – kérdezte, majd lesegített a pultról.
A vacsora elég egyhangú volt. Kellan folyamatosan a forgatásról mesélt nekem, én pedig néha hümmögtem valamit válaszul.
Igazából nem nagyon figyeltem oda rá. Rengeteg dolog nyomasztott egyszerre. Itt van az utazásom, amiről majd még beszélnünk kell, aztán Alex bírósági tárgyalása, és a legnagyobb probléma, a gyerek.
Nem tudtam, hogyan hozzam szóba a témát, vagy szóba hozzam-e egyáltalán.
Végül úgy döntöttem, nem beszélek róla, amíg nem vagyok benne teljesen biztos.
Így aztán elég szótlan voltam egész vacsora alatt.
Kellan éppen azt ecsetelte, hogy a nap elején milyen morgós hangulata volt.
-… és már vagy századszor vettük újra a jelenetet, mert képtelen voltam koncentrálni, végül mindenki megunta, és a rendező egy rövid szünetet rendelt el. Szünet alatt sikerült egy kicsit lenyugodnom, mert azon gondolkoztam, hogy mivel fogsz kiengesztelni és... Kyra figyelsz te egyáltalán arra, amit mesélek?- tűnt fel Kellannak, hogy máshol járok.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam.
- Micsodán?
- Hát azon, amiről a telefonban is beszéltünk.
- Tényleg! – jutott az eszébe, és látszott, hogy egyből kíváncsi. - Micsoda útról is van szó? Miért nem meséltél róla idáig?
- Ez a kiadóm által szervezett körút lesz. Így népszerűsítem a könyvemet. Egy városban ellátogatok különböző könyvesboltokba, és dedikálok, illetve mondok pár szót a könyvről, esetleg a rajongók kérdéseket is tehetnek fel. Ennyi.
- Ennyi? Ilyen lazán veszed? Mikor indulsz? Hova mész? – látszott Kellanon, hogy nem igazán tetszik neki a dolog.
- Jövő héten, és három hétig fog tartani az út. Huh, hírtelen nem tudom az összes város nevét, ahova megyek, de például New York, Chicago, Philadelphia, Boston, Európába is megyek, Párizs, Bécs és még pár városba.
Nem néztem Kellanra, nem kérdeztem, mit gondol, nem kértem a véleményét. Azt gondolom, el kell, hogy fogadja a tényt. Ez a munkámmal jár, ahogy Ő szokta mondani.
Így mikor befejeztem az utam ismertetését, felálltam az asztaltól, és elkezdtem leszedni az asztalt.
Kellan még mindig nem moccant, gondolom, most lázasan gondolkodik valamin.
Már a mosogatógépbe pakoltam be, mikor hallottam, hogy megnyikordul a széke. Nocsak!
Kíváncsian vártam, mi fog következni. A rossz hangulatom ellenére mulattatott Kellan szenvedése. Már vártam, mi következik.
- Mi lenne, ha én is Veled mennék? – csókolt bele a nyakamba hátulról.
- Mi? Kellan! Ez nem jó ötlet! – mondtam döbbenten.
- Miért nem? Vagy te egyedül akarsz menni? Nem zavarnálak, és akkor legalább együtt lehetnénk! – sorolta az érveit.
- Igen… de mi lesz a forgatással? Nem állhat le, mert te elutazol, Te vagy az egyik főszereplő, nélküled nem tudnak forgatni. Tudtommal szerződést írtál alá, szóval maradsz, ahol vagy! – mondtam a végére talán egy kicsit nyersen.
Nagyon ingerült vagyok, ezért nem tesz jót Kellan próbálkozása. Mitől fél annyira, hiszen Ő is rengeteget utazik, nem várhatja el tőlem, hogy akkor majd én is kövessem Őt mindenhová! Nem vagyunk házasok, a fenébe is! Még csak nem is élünk együtt!
De tudom, ha ezt mondanám neki, akkor egészen biztosan megsértődne! Mégpedig halálosan.
Ez az este egyre borzalmasabb. De eszembe jutott az ígértem, hogy megpróbálom kiengesztelni Kellant, így nem veszekedhetek vele, megpróbálom félretenni a rossz érzéseimet.
- Hát igazad van, de talán meg tudnám kérni a rendezőt, hogy vegyék előbbre azokat a jeleneteket, amikben én nem vagyok benne, és így elkísérhetnélek! Szerintem, bele egyezne! Na, mit szólsz? – kérdezte mosolyogva.
Ahogy belegondoltam, örülnék neki, ha Kellan ott lenne. A párok ezt szokták csinálni, elkísérik, támogatják egymást. Egyre jobban tetszett az ötlet. Kellan pedig vigyázna rám, ott lenne végig mellettem.
- Nagyon jó lenne! De csak akkor jöhetsz, ha a rendező és a főnökeid elengednek! Rendben? Nem szeretném, ha bajba kerülnél! – mosolyogtam én is rá.
Kellan szeme felragyogott Ma megpróbálja, és egy nagyon szexi mosolyra húzta a száját.
- Nyugodt lehetsz, meg fogja engedni!
Átölelte a derekamat, és megcsókolt. Kellan nagyon szenvedélyesen csókolt, de most valahogy nem tudtam belemerülni a dologba. Kellan is észrevehette, mert rövidesen befejezte, és értetlenül nézett rám.
- Valami baj van?
- Nem, csak nagyon fárasztó volt a mai napom! – mondtam halványan mosolyogva.
- Rendben, akkor én befejezem a pakolást, te csak menj fel, és zuhanyozz le, majd én is megyek. Rendben? – kérdezte, miközben azt a csodásan kék szemét belefúrta az enyémbe.
- Ne haragudj, de ma nincs hangulatom, hogy mi…- jelentőségteljesen elhallgattam, de láttam, hogy érti, mire gondolok.
- Nem baj, de azért maradhatok, vagy menjek el? – kérdezte elbizonytalanodva.
- Azt szeretném, ha maradnál, szeretem, ha mellettem vagy! Biztonságban érzem magam. Imádok melletted aludni. – mondtam, és nem azért, hogy hízelegjek neki, hanem tényleg így gondoltam. Szerettem volna, ha tudja.
Láttam, hogy felcsillan a szeme, és elvigyorodott.
- Akkor maradok! De most menj, feküdj le, majd ha végeztem, megyek én is.
Már az ágyban voltam, és próbáltam leküzdeni a menzesz miatta szorongásomat, mikor Kellan belépett.
- Alszol?- kérdezte suttogva.
- Nem még ébren vagyok.
- Rám vártál?
- Nem, csak nem tudtam elaludni, de mostmár itt vagy, úgyhogy biztos sikerül.
- Ó, szóval ilyen unalmas vagyok, hogy rögtön elalszol, ha a melletted vagyok? – kérdezte tettetett sértődöttséggel, miközben bemászott mellém az ágyba.
Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ő, mint unalmas? Ha száz évig folyamatosan mellette lennék, se tudnám megunni.
- Olyan bolond vagy! – nevettem még mindig-, hogyan lehetnél Te unalmas, amikor elég, ha rádnézek, és rögtön felizgatsz?
- Ez igazán hízelgő, de megértem, hogy most fáradt vagy! Aludj csak! – mondta miközben elhelyezkedett mellettem az ágyban.
Hmm, olyan finom illatot árasztott, hogy egészen közel feküdtem mellé.
Végül Ő vont oda magához, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem félig rajta feküdve, és hamar elnyomott az álom.
Félig még hallottam, hogy miközben a hátamat simogatta azt suttogja, hogy szép álmokat, de tőlem már nem telt válaszra.
Az egy hét nagyon hamar elrepült, Kellannak sikerült rávennie a főnökeit, hogy elengedjék, így Ő is velem jön az útra. Én viszont egyre ingerültebb lettem a hét folyamán, amit mások is észrevettek. Egyre jobban pánikoltam a gyerek miatt. El sem tudtam képzelni, mit fogok csinálni. Folyton csak ekörül járt az agyam.
Tudom, hogy huszonöt éves vagyok, és már nem kislány, de még nem terveztem gyereket. Egy pár év múlva talán, de most még egyáltalán nem. Mindig is úgy képzeltem el, hogy előbb megtalálom a megfelelő férfit, és ha mindketten úgy gondoljuk, akkor bevállaljuk a gyereket, de addig nem. Kellan számomra a megfelelő férfi, mást el sem tudnék képzelni, de nem tudom, Ő mit szeretne. Neki még csak most indult be a karriere, egy gyerek csak hátráltatná. Ráadásul lehet, hogy nem is az övé. Ez az, ami a legjobban idegesített. Mit csinálok akkor, ha a gyerek Alexé? Ha Kellan megtudja, valószínűleg elhagyna. Minek nevelje másnak a gyerekét? Főleg, ha csak hátráltatná a karrierjében.
Mivel hétfőn indulunk, ezért próbáltam magam egy kicsi lenyugtatni, nem akartam, hogy az egész út alatt idegeskedjek.
Apához tegnap este mentünk el, Kellannal, mivel akkor mutattam be apának, hivatalosan is, mint a barátomat.
Nagyon jól sikerült az este, apa és Kellan remekül kijöttek egymással.
Miközben ezen gondolkoztam pakolás közben megszólalt a telefonom. Kellan volt az.
- Szia Drágám!- szóltam bele jókedvűen.
- Szia, Kicsim, ne ijedj meg… Ááá…- kiáltott Kellan fájdalmasan- szóval, ne idegeskedj, de kérlek, be tudnál jönni értem a kórházba?- nyögte nagy nehezen.
- Úristen! Mi történt? – kérdeztem teljes pánikban.
Ha valami baja esett…