13. Fejezet: Fordulatok!

13. fejezet


Így aztán nem hazafelé vettem az irányt, hanem a kiadómhoz. Le akartam tisztázni, hogy akkor minden rendben van-e az úttal kapcsolatban. Mert, ha igen, akkor, meg kell beszélnem, hogy pontosan mikor is kezdődik, és milyen hosszú ideig kell utazgatnom.
De mivel Kellan miatt bejöttem a város egyik legforgalmasabb részére, sikerült kifognom egy hatalmas dugót. Ahogy így elnézem legalább fél óra, mire odaérek a kiadóhoz. Remélem legalább Jeremy bent lesz, mert Ő az, aki ezeket az ügyeket intézni szokta. Nagyon kedves srác, csak sajnos a saját neméhez vonzódik. Ami nem is baj, mert végtelenül kedves ember. Viszont azzal, hogy a saját térfelén játszik rengeteg lányt keserít el.
Már negyed órája ültem a dugóban, amikor megszólalt a mobilom. Kellan volt az. Szegényt elfelejtettem felhívni, hogy hova megyek, így biztos ideges volt, hogy mégis csak átvertem, és elszöktem. Borzasztóan ideges lehet.
Mikor úgy gondoltam, felkészültem a méltó letolásomra, felvettem.
- Mégis képes voltál elmenni? Pedig megígérted, hogy nem szöksz el!- hadarta rögtön mérgesen, ahogy felvettem.
- Hé, nyugi! Lassabban! Nem szöktem el!
- Igazán? Mert én nem úgy vettem észre, mintha itthon lennél!
- Mert nem hazafelé indultam, hanem be a kiadóhoz, egyeztetni az utamat! – aztán magamban átkozódtam, hogy ezt pont most kotyogtam ki, amikor már amúgy is ideges.
- Milyen utadat?- kérdezte gyanakodva
- Nézd, Kellan – sóhajtottam - , ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk, de ígérem, amint hazaértem, elmesélek mindent! Rendben?
- Hát jó, de mikor jössz meg? Mert délben forgatásra kell mennem.
- Addigra otthon leszek, ígérem!
- Várj csak! Most jutott eszembe! A rendőrségre is be kéne menned! Méghozzá minél hamarabb! Muszáj feljelentést tenned! Ha kell én is Veled megyek!
- Öhm, nem, nem kell velem jönnöd! Majd valamikor elmegyek – mondtam nem túl magabiztos hangon.
- Nem! Hát nem érted? Most kell bemenned, mert ha nem mész letelik a huszonnégy óra, amíg Alexet bent tarthatják! Ha pedig kiszabadul, arra inkább nem is szeretnék gondolni! - mondta Kellan komoly hangon.
Nekem pedig be kellett látnom, hogy igaza van. Nem viselkedhetek gyerekesen, szembe kell néznem a gondokkal, mert azok nem oldódnak meg maguktól. Muszáj összeszednem a bátorságomat, és bemenni a rendőrségre, hogy elmondjam mi is történt pontosan. De már rágondolnom is elég volt, hogy kirázzon a hideg. Szörnyen megalázó lesz erről beszélni mások előtt. Főleg úgy, hogy lehetőleg ne tudódjon ki. Mert ha a sajtó fülébe jut, biztos, hogy másnap már az összes címlapon ez a hír fog szerepelni. De azt sem szeretném, hogy Kellan velem jöjjön. Nem akarom, hogy végighallgassa, hogy mi történt.
- Igazad van, bemegyek a rendőrségre. Még ma, miután végeztem a kiadónál. Nem kell, hogy elkísérj, egyedül könnyebb lesz. Viszont, így nem fogok hazaérni délre.
- Nem baj, ha ez az ára, hogy elmenj feljelentést tenni, akkor megéri. Én csak este végzek, de utána elmegyek hozzád, és mindent megbeszélünk! Rendben? – kérdezte, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nekem rendben. – mondtam mosolyogva.
- Minek örülsz ennyire?- kérdezte Kellan kíváncsian.
- Elképzeltem, hogy a munkatársaid, ma hogyan fognak neked örülni, hogy ilyen remek hangulatban vagy! – kuncogtam.
- Hát igen! Nem indult túl jól a reggelem, és még most sem vagyok nyugodt! Sőt! – morgolódott a vonal túlvégén.
- Sajnálom, majd este megpróbállak kiengesztelni! Jó lesz így?
- Hm, jó ötlet! Már alig várom! – szinte láttam magam előtt azt a kaján vigyorát.
- Rendben, akkor most leteszem! Szia! – búcsúztam.
- Szia, Kicsim, szeretlek! – mondta, és nagyon jól esett hallani.
- Én is nagyon! Szia!
- Szia!
Mikor letettem már a parkolóban voltam, és éppen szabad helyet kerestem, ahova be tudok állni. Hamarabb ideértem, mint gondoltam. Nagy nehezen találtam egyet, és sikeresen leparkoltam a kocsit, majd kiszálltam.
A kiadó egy hatalmas modern hatemeletes épület volt. Tele óriási ablakokkal mindenhol. Hiába volt modern, nem tűnt idegennek vagy csúnyának, hanem barátságos, és jó hangulat áradt belőle.
Elég sok embert ismertem az itt dolgozók közül, és egy-két kivétellel mind nagyon kedvesek. Ezért sosem bántam, ha ide kellett jönnöm, valamilyen ügyemet elintézni.
Jeremy a harmadik emeleten dolgozott, így miután odaköszöntem a biztonsági őrnek, egyenesen a lift felé vettem az irányt.
Szerencsém volt, Jeremy bent volt, és már mentem is az irodájába.
Egy hosszú folyosónak a leghátsó szobája volt az övé.
Alighogy bekopogtam, már jött is a válasz, hogy szabad.
- Hát te vagy az? De régen láttalak már! – mondta mosolyogva miközben elindult felém, hogy megöleljen.
- Tényleg régen voltam itt, örülök, hogy látlak!- öleltem át szintén mosolyogva.
- És mi járatban? – kérdezte, majd elindult vissza az asztalához.
- Szóval szerinted én nem jöhetek csak azért, mert régen láttalak? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel.
- Jöhetsz, csak nem szoktál!
- Na jó, igazából tényleg van valami konkrét dolog, ami miatt jöttem. – mondtam komolyságot erőltetve magamra.
- És mi lenne az? Csak nem az utad?
- De, pontosan az! Jó lenne, ha tudnám a pontos menetredet!
- Jó mindjárt kinyomtatom neked, aztán megnézheted, hogy megfelel-e így neked, mert ha nem, akkor most még tudunk rajta módosítani!
- Köszi, az jó lenne.
Kattintott párat az előtte lévő gépen, majd a nyomtatóból már jöttek is ki a papírok.
- Tessék, nézd át!
Kicsit megdöbbentem, a lista méretét tekintve.
Három hétig leszek úton, és jövő héten már indulnom is kell.
Egész szép kis utazás lesz, New York, Chicago, Philadelphia, Boston. Aztán Európába is megyek, Párizs, Berlin, és Madrid lesz az utolsó állomás. Minden városban három könyvesboltban kell dedikálást tartanom, illetve beszédet és utána utazok is tovább. Szóval az egész elég fárasztó lesz.
De egyvalami tuti, nem biztos, hogy Kellan túl jól fogja fogadni. Bár Ő is fog majd utazgatni, szóval ideje, hogy megtapasztalja, hogy milyen lesz, és én mitől féltem mindig is.
- Na, mit szólsz hozzá? – Jeremy hangja rezzentett fel a gondolkodásból.
- Rendben van, jó így, ahogy van!
- Oké, akkor nem változtatok rajta, de most nehogy megsértődj, de egy megbeszélésre kell mennem, szóval…- mondta Jeremy, és látszott, hogy elég kellemetlenül érzi magát.
- Jaj, nincs semmi baj Jeremy, amúgy sincs sok időm, van még egy hely ahova, sürgősen el kell mennem. De ígérem, majd hamarosan beszélünk, és akkor nem csak a munkáról. Jó? – kérdeztem mosolyogva.
- Nekem jó, majd egyeztetünk! – látszott, hogy Ő is megkönnyebbült.
- Oké, akkor én most megyek!
- Szia!
- Szia!
Ahogy kiléptem a szobából és elindultam a lifthez, kezdett elpárologni a jókedvem.
Mikor már a kocsiban ültem, szinte remegtem az idegességtől.
Mindegy, ha ez az ára annak, hogy Alexet lecsukják, megteszem.
A rendőrség, nem volt messze a kiadótól, így nagyon hamar odaértem. Sokkal hamarabb, mint szerettem volna.
Szép lassan besétáltam és az információs pultnál, megmondták, hogy hova kell mennem.
A negyedik emeleten, egy bizonyos, Peter Smith-et kell keresnem. Ő vezeti a nyomozást.
Rengetegen voltak a negyedik emeleten, és amikor kiszálltam a liftből, úgy éreztem, hogy mind tudják, miért vagyok itt, és mi történt velem. Szörnyen éreztem magam.
Mikor megálltam Peter Smith ajtaja előtt, már nem sok hiányzott hozzá, hogy visszaforduljak, és hazamenjek.
Nem! Ebből elég! Nem leszek gyáva, elmesélek mindent, és kész!
Bekopogtam és rövid várakozás után jött is a válasz, hogy szabad.
Peter rövid fekete hajú, világosbarna szemű férfi volt. Körülbelül harminc éves lehetett.
- Jó napot! Maga Kyra, ugye? Már vártam magát, hogy kihallgathassuk! – mondta Peter, ahogy beléptem a szobába.
- Igen Kyra Mason vagyok! Sajnálom, hogy csak most jöttem!
- Semmi baj! A lényeg, hogy itt van! Jöjjön velem, kérem. A kihallgatást egy másik szobában végezzük.
Nem kellett túl messzire menni, a folyosó végén volt egy szoba, oda mentünk be.
- Maga fogja végezni a kihallgatást? – kérdeztem bátortalanul.
- Igen, vagy szeretné, ha más tenné?
- Nem, azt szeretném, ha maga végezné!
- Rendben, akkor kezdjük is hozzá!
- Jó!
Peter minden részletet alaposan kikérdezett. Nem volt olyan szörnyű, mint amitől tartottam. Nagyon rendes volt, és a nehéz részeknél pedig láttam, hogy nem a sajnálat beszél belőle, hanem az, hogy tényleg sok ilyen esettel találkozott már, és tudja, miről beszélek.
Másfél óra volt, mire végeztünk.
- Rendben, köszönöm, hogy befáradt! A tárgyalás időpontja egyelőre még nincs kitűzve, de ha gondolja, megsürgetem az ügyet egy kicsit!
- Hát, én a jövő héten elutazom három hétre, és nem leszek a közelben, az nagy baj, ha nem jelenek meg a tárgyaláson, és csak az ügyvédem lesz itt? – kérdeztem
- Nem, megoldható, hiszen Mr. Quinnt, mindenképpen el fogják ítélni.
- Rendben, akkor valószínűleg ebben maradunk, jó?
- Persze, ha van valamilyen új információ, akkor időben értesítem!
- Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát!
Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy ezt is letudtam. Megkönnyebbültem tőle. Még jó, hogy hallgattam Kellanra, és nem hagytam magam megfutamodni.
Kellanról már lekéstem, biztos elment forgatni, hiszen már fél kettő van.
Kíváncsi vagyok milyen kedve lesz, mikor hazajön.
Hazafelé bementem vásárolni a vacsorához, hogy ezzel engeszteljem ki Kellant.
Biztos örülni fog neki! Bár a kaján vigyorából, arra következtetek, hogy Ő másra is számít ezen kívül. De hát ki tudja, mit hoz még az este?
Mikor minden megvolt, fizettem, és bepakoltam a kocsiba.
A hazaút már nem volt olyan vészes, a forgalom nagy volt, de dugóba szerencsére nem kerültem.
Mikor hazaértem kivettem a kaját a kocsiból, és becipeltem a konyhába. A bőröndöket későbbre hagytam, vagy majd megkérem Kellant, hozza be őket. Neki ezek a bőröndök meg se fogna kottyanni, nemhiába sportol folyton.
Már a boltban elhatároztam mit fogok főzni, könnyű elkészíteni és nagyon finom. Kellannak biztos ízleni fog.
Mikor betettem sülni, nekiláttam a köretnek és a salátának. Közben eszembe jutott, hogy nem írtam fel magamnak az utazással kapcsolatos információkat. Leültem a gép elé és írtam Jeremynek, hogy küldje át őket. Közben a naptárat lapozgattam, hogy beírjam az időpontot, miközben a napokat nézegettem, belém hasított valami.
Tegnap kellett volna megjönnie! És nem jött meg!
Úristen! Tiszta ideg lettem!
Nem lehetséges! Nyugalom, biztos csak késik! Csak késik, nyugi! Egy nap még nem jelent semmit!
Folyamatosan ezt mondogattam magamban. Közben felálltam az asztaltól, és visszamentem a konyhába.
Gépiesen csináltam mindent, nem figyeltem oda, mert a gondolataim máshol jártak.
Ahogy végiggondoltam az elmúlt heteket, kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Hiszen először Kellan eltűnése előtti este, majd az első este Alexel sem védekeztünk, szóval…
Rossz volt még rágondolni is! Nem lehet, biztos csak késik!
Ha Alex az apa, abba bele sem merek gondolni, ha pedig Kellan, belülről nagyon tetszett volna, de nem hiszem, hogy akar gyereket. Főleg nem most.
De még korai ilyeneken gondolkodni!
De hiába hajtogattam ezt, az idegességem nem csillapodott.
Majd arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó.
- Szia, Kicsim! Megjöttem! – kiáltja Kellan.
Hogy fogom én ezt túlélni? Kérdeztem magamban kétségbeesetten.