16. fejezet
Ahogy ott feküdtem Kellan mellett, kezdett csak tudatosulni bennem a teszt eredménye. Terhes vagyok, az összes szerint!
Muszáj elmennem a nőgyógyászomhoz. Aztán egy csomó mindent át kell gondolnom.
De folyton azt éreztem, hogy ezt valakivel meg kell osztanom, olyannal, aki megért.
Olyan jó lenne beszélni Sarah-val, de nem tudom, hányadán is állok vele mostanában. Felém se nézett, mióta hazahozott a kórházból. Pedig tudom, hogy tudja, mik történtek velem, és még csak a telefont sem emelte fel, nemhogy eljött volna hozzám. Apa azt mondta, még mindig együtt van Marcellel. Szerinte teljesen el van varázsolva. Mintha kicserélték volna, máshogyan viselkedik, máshogyan beszél a kollégáival, de még apával is.
Olyan furcsa ezt hallani róla. Ráadásul nagyon hiányzik.
Lehet, hogy paranoiás vagyok, de szerintem ebben Marcel keze van.
Ezért aztán nem szívesen mesélném el a hírt Sarah-nak, mert biztos elmondaná Marcelnek, és a végén még Alex fülébe is eljutna. Az pedig szörnyű lenne.
Miközben ezeken gondolkodtam, éreztem, hogy mindezek ellenére boldog vagyok.
Hiszen lesz egy kisbabám! Mindig is vágytam egyre, és most sikerült. Igaz, hogy nem pont ilyen körülmények között képzeltem el, de mindegy. Majd csak túlélem valahogyan.
Remélem, nagyon-nagyon remélem, hogy Kellantól van a baba. Ha az övé lesz, és ha Kellan is szeretné, élhetnénk úgy, mint egy család. Ráadásul, ha rá fog hasonlítani, nekem lesz a leggyönyörűbb fiam, vagy lányom a világon!
Azokkal a kék szemekkel, és azokkal a gyönyörűen ívelt ajkakkal…
Aztán eszembe jutott, hogy fel kell hívnom Jeremyt, hogy mondja le az utazást, mert mégsem megyek.
Lassan kibontakoztam Kellan öleléséből, de Ő utánam nyúlt.
- Hová mész? Olyan jó volt, hogy itt feküdtél mellettem, maradj! – nézett rám könyörgő szemekkel.
- Mindjárt jövök, csak Jeremyt kell felhívnom, az utazás miatt! – olyan aranyos, amikor így néz rám.
- Ki az a Jeremy? – kérdezte, és elengedte a kezem.
- Ő szokta szervezni az utazásaimat, rendezvényeimet. Szólnom kell neki, hogy nem utazok – mondtam mosolyogva.
- De ahhoz nem kell kimenned a szobából, itt is telefonálhatsz! Vagy talán titkos? – éreztem a hangjában valami furcsát. Talán féltékeny lenne?
Pont Jeremyre?
- Mi a baj Kellan? Valami nem tetszik? – A jókedvem kezdett elpárologni.
- Mi? Nincs semmi bajom! Én csak…- kezdett bele a védekezésbe, de én belefojtottam a szót.
- Te csak? Tudom, mi zavar! Az, hogy az illetőt Jeremynek hívják, aki történetesen férfi! Neked pedig nem tetszik, ha más férfiakkal is beszélgetek, így van? – kérdeztem ingerülten.
- Kérlek, ne csináld, Kyra! Nem szeretnék veszekedni! Én csak kíváncsi voltam! – mondta halkan.
- Rendben! Én is bocs, amiért így fölkaptam a vizet!
- Kis házisárkány! – mondta vigyorogva.
- Mit mondtál? Na, várj csak! Ezért most kapsz! - mondtam tettetett felháborodással a hangomban.
Visszafeküdtem mellé, és először gyengéden belecsókoltam a nyakába, aztán óvatosan felhúztam a pólóját, és ott is csókokkal halmoztam el. Ténykedésemet halk nyögésekkel és sóhajtozásokkal jutalmazta.
Szemét lehunyta,) és úgy élvezte a kényeztetést, én pedig lassan elhúzódtam.
Elvigyorodtam, ahogy összeráncolta a homlokát, biztosan nem tetszett neki, hogy abbahagytam.
- Kyra! – a hangja rekedtes volt.
- Nem, nem! Szó sem lehet róla! Beteg vagy, és ez volt a büntetésed! – mondtam gonoszul vigyorogva.
- Olyan gonosz vagy!- mondta durcás hangon.
- Ilyen az élet! – mondtam, majd elindultam kifelé a szobából.
- Siess vissza! – szólt utánam.
A telefonomat lent hagytam az ebédlőben, mikor felvettem, hogy felhívjam Jeremyt, láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom. Ismeretlen szám volt, de azért visszahívtam.
- Igen? –szólt bele egy nagyon ismerős férfihang.
- Jó napot! Kyra Mason vagyok!
- Ó, igen, köszönöm, hogy visszahívott! Peter Smith vagyok, a tárgyalás időpontja miatt keresem, ugyanis adódott egy kis probléma! – mondta a nyomozó. – Sajnos, mégis meg kell jelennie a tárgyaláson!
- De hát miért? Sehogyan sem lehet elkerülni? – kérdeztem kétségbeesve.
- Attól tartok nem! Sajnálom! Mikor beszélt utoljára az ügyvédjével? – kérdezte a nyomozó gondterhelten.
- Azt hiszem, amikor a kihallgatásra mentem be Magához. Miért, mi történt? Azt mondta, hogy Alexet mindenképpen elítélik, akkor miért kell bemennem? – kérdeztem értetlenül.
- Nézze, jobb lenne, ha az ügyvédjével beszélne! Ő majd tájékoztatja az ügy részleteiről.
- De mégis, kérem, mondja el, mi történt? – kérleltem.
- Sajnálom, most le kell tennem, de ha elhagyja a lakását, nézzen körül, legyen óvatos, és hívja fel az ügyvédjét, Ő majd mindent elmond! – mondta a felügyelő, majd bontotta a vonalat.
Alig tudtam magamhoz térni. Jó, hogy nem utaztam el, így legalább ott tudok lenni a bíróságon. Bár azt sem tudom, mikor lesz a tárgyalás. Muszáj lesz felhívnom Mr. Dominicot. Ő apám egy jó barátja, gyakran járnak közös vacsorákra, és segít apa néhány ügyében is.
Ötven éves, de jóval fiatalabbnak néz ki. Nem sznob, ahogy sikeres ügyvédek többsége, hanem körültekintő és elszánt.
Bementem a dolgozószobámba, és kikerestem a noteszemből a számát, de mielőtt még tárcsáztam volna próbáltam, lehiggadni egy kicsit. Vajon, hogy értette azt a nyomozó, hogy ha elhagyom a lakást legyek óvatos?
Aztán hirtelen szörnyű gyanú kerített hatalmába, és egyből meg is ijesztett. Ugye, a nyomozó ezzel nem arra akart célozni, hogy Alexet kiengedték? Ugye nem?
Mielőbb meg akartam tudni a választ ezért hívtam Mr. Dominicot.
Hívtam, de hiába, ki volt kapcsolva a mobilja, a hangpostáján hagytam üzenetet, hogy hívjon vissza. Biztosan tárgyaláson van. Remélem, hamar végez, mert a nyomozó hívása nagyon felidegesített.
Közben eszembe jutott, hogy miért akartam telefonálni eredetileg, így hívtam Jeremyt.
Ő felvette.
- Szia, Kyra! Mi a helyzet? – szólt bele vidáman.
- Szia! Tudom, hogy nem fogsz örülni, és tényleg nagyon sajnálom, de nem tudok holnap elutazni! Szóval, szeretném, ha lemondanád.
- Mi? De hát holnap kellene, hogy menj, mi történt? Miért nem tudsz elutazni?- értetlenkedett Jeremy.
- Sajnos több minden is közbejött! Tényleg sajnálom Jeremy! Ki tudlak valamivel engesztelni?- kérdeztem tőle kedvesen.
- Holnap gyere el velem ebédelni! – morogta, mérgesen. - Ha elmeséled, mi miatt kellett itthon maradnod, akkor talán!
- Talán? Ígérem, holnap együtt ebédelünk! De akkor kvittek vagyunk? - kérdeztem mosolyogva. Jeremy valahogyan mindig jobb kedvre tudott deríteni.
- Igen! Hol találkozzunk?—kérdezte
- A kiadó mellett van egy kis étterem, mit szólnál ahhoz? Mondjuk fél egykor, az jó neked?
- Persze! De mivel elárasztottál egy csomó munkával, ideje elkezdenem a telefonálgatást!
- Rendben, és tényleg nagyon sajnálom! Akkor, szia!
- Szia!
Letettem, és elindultam kifelé a szobából. Megígértem Kellannak, hogy sietek vissza, ehhez képest vagy fél órát lent voltam. Biztos durcás lesz.
Benyitottam, de azt láttam, hogy elaludt, így csendben léptem is ki a szobából, nem akartam felébreszteni.
- Hova, hova? - kérdezte.
Na, ennyit arról, hogy elaludt!
- Azt hittem, hogy alszol! Nem akartalak felébreszteni!
- Nem aludtam! – megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy feküdjek vissza.
- Már bocs, de szerintem félreértetted az orvost, az, hogy feküdni kell, Rád vonatkozott, és nem rám! – mondtam vigyorogva.
- Na, ne mondd! – grimaszolt Kellan. – Mi tartott ilyen sokáig, azt ígérted sietsz vissza!
- Igen, bocsi, de sajnos el kellett intéznem még pár telefont! – mondtam, miközben melléfeküdtem. De a hangomban lehetett valami, mert Kellan kíváncsian nézett a szemembe.
- Milyen telefonokat?
- Hát, ha megígéred, hogy nem leszel ideges, akkor elmondom! – mondtam, pedig tudtam, hogy úgyis felhúzza magát.
- Ígérem, de most gyerünk, mesélj! – mondta, és láttam, hogy érdeklődve figyel.
- Szóval, amikor lementem, hogy felhívjam Jeremyt, láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom, így, bár nem szoktam, visszahívtam. A rendőrségtől keresett Mr. Smith, aki az ügyet vezeti, hogy változott a terv, és mégis meg kell jelennem a tárgyaláson. – láttam Kellanon, hogy közbe akar szólni, de intettem, hogy hadd fejezzem be. – Azt nem mondta, hogy mi történt, mi miatt kell mégis ott lennem, de mondta, hogy hívjam fel az ügyvédemet. Így ahogyan letettük, hívtam is Mr. Dominicot, de sajnos ki van kapcsolva a mobilja, így nem tudtam vele beszélni, de a hangpostáján hagytam neki üzenetet, hogy hívjon vissza! - fejeztem be a mesélést.
Azt persze szándékosan kihagytam, hogy mit mondott a nyomozó a végén, mert tudtam, hogy ha beigazolódik, amitől félek, és Alexet tényleg kiengedték, akkor Kellan testőröket fogadna mellém, akik mindenhova kísérnének.
Mondjuk, ha Alex valóban szabadlábon van, akkor elgondolkodnék a testőrökön.
- De hát a nyomozó semmi konkrétat nem mondott? Vagy nem sejted, hogy mi lehet az oka? – kérdezte Kellan, és láttam, hogy Ő sem tudja, mi változhatott a héten.
- Nem, fogalmam sincs! Dominic, viszont biztosan tudja, hiszen a nyomozó is azt mondta, hogy vele beszéljek.
- Remélem, hamar visszahív! Kíváncsi vagyok!- mondta, majd fájdalmas grimaszba torzult az arca.
- Nagyon fáj? Vegyél be fájdalomcsillapítót! Hozzak vizet, vagy mivel szeretnéd bevenni?
- A víz jó lesz! – egyezett bele. Tényleg nagyon fájhat neki, ha ellenkezés nélkül elfogadja a gyógyszert.
Felkeltem, és elvettem az éjjeliszekrényről a poharat, és töltöttem bele vizet.
- Tessék! – nyújtottam oda a poharat.
- Köszi!
- Aztán fölhívtam Jeremyt is - folytattam a mesélést -, és megbeszéltük, hogy holnap együtt ebédelünk!
Ahogy ezt Kellan meghallotta, rögtön félrenyelt, és fuldokolni kezdett.
- Áh, ó az istenit! Ez nagyon fáj! – mondta, mikor végre abbahagyta a köhögést.- Minek mentek holnap ebédelni?
- Hogy kiengeszteljem, amiért csak az utolsó pillanatban szóltam neki, hogy nem megyek! Gondolom, te sem örülnél neki, ha már aznapra végeztetek a forgatással, és a rendező közli, hogy az egész rossz, és vegyétek újra!- magyaráztam, mert láttam, hogy nem tetszik neki, hogy nem vele ebédelek.
- Ez igaz, de attól a rendező még nem hívja meg az egész stábot, hogy ebédeljen vele kárpótlásul! – nyöszörögte, hogy próbált visszahelyezkedni az ágyba.
- Jaj, ne legyél már ilyen! – kértem, és közben segítettem neki eligazgatni a párnáját, a feje alatt.
- Oké, bocs! De ez teljesen normális, hogy zavar, ha más férfiakkal ebédelsz! Gyönyörű fiatal nő vagy! – mondta csillogó szemekkel.
- Köszi, de nem hiszem, hogy pont Jeremytől kellene tartanod! – mondtam nevetve,
- És miért? Talán meleg, vagy mi? – kérdezte szórakozottan.
- Igen az! – vágtam rá.
- Óh, nem tudtam! Az más! – mondta Kellan, és láttam rajta, hogy zavarba jött.
- Hát igen, sokkal inkább nekem lenne félnivalóm, ha Veled ebédelne! – nevettem továbbra is.
- Ezt inkább hagyd abba, és ne nevess! – közben átvillant valami a tekintetén, és sejtettem, hogy ez nem jelent jót. - Jut eszembe! Míg lent voltál, én is elintéztem egy telefont! – közölte gonoszul vigyorogva.
- És el is mondod? – kérdeztem egyre biztosabban abban, hogy nem fogok örülni a válaszának.
- Igen, anyáék hívtak szerdán idejönnek meglátogatni!
Ó, ez nagyszerű! Már csak ez hiányzott, gondoltam magamban.
2009. október 28., szerda
2009. október 24., szombat
15. Fejezet: Baleset
15. fejezet
Komiknak nagyon örülnék!!!
Szóval, ha elolvastátok, légyszí, szánjatok rá két percet!
Köszi!
- Semmi baj, mondtam, hogy nyugodj meg! – nyöszörögte Kellan a vonalba.
- Képzeld, nem nyugtattál meg! – mondtam egyre jobban pánikolva.
- Tudod, melyik a Szt. James kórház?
- Igen, nincs is messze tőlem! Sietek! – hadartam, miközben fejben gyorsan átgondoltam, hogyan jutok oda a legrövidebb úton.
- Vezess óvatosan! – hallottam még a hangját miközben már tettem le a telefont.
Kapkodva kirángattam a bőröndből valami kórházba illő ruhát, és gyorsan fel is vettem.
Lerohantam a földszintre, felkaptam a koccsikulcsokat és már mentem is a garázsba az autóhoz.
A Szt. James nincs messze tőlem, körülbelül húsz perc autóval. Nem igazán tudtam a vezetésre koncentrálni, mert folyton azon rágódtam, vajon mi történhetett Kellannal. Annyira aggódtam érte, hogy szinte már én magam is megdöbbentem rajta. Egészen rövid idő alatt az életem része lett, már olyannyira, hogy szinte minden döntésemben nézem az Ő érdekeit, mellette érzem magam biztonságban. Rájöttem, hogy ez több mint szerelem, ez komolyabb.
Ahogy erre rájöttem, eldöntöttem magamban, hogy nem halogathatom tovább, meg kell csinálnom a tesztet. El kell mennem a patikába, és vennem kell, nem is egyet, hanem több tesztet is, mert tutira kell mennem.
Aztán ráérek utána pánikolni, hogy mi lesz. Csak épp az a bajom, hogy fogalmam sincs, mit fogok tenni, ha pozitív lesz!
Mikor odaértem a kórházhoz, bezártam a kocsit, és már rohantam is a bejárathoz. Amint beléptem az információs pulthoz mentem.
- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy Kellan Lutz melyik szobában van? És, hogy miért hozták be? – kérdeztem a nőtől, aki első látásra nem volt szimpatikus. Tipikus szőke hajú cicababa volt.
- Parancsol? – kérdezte lustán, ahogy kegyeskedett végre rám pillantani.
- Igen, Kellan Lutzhoz jöttem. Megmondaná, hol találom? – kérdeztem egyre ingerültebben.
- Sajnálom, de nem segíthetek! – mondta, és fordult vissza a monitor elé, amit idáig bámult.
- Igen? Megtudhatnám miért?
- Ön a hozzátartozója? – kérdezte flegmán, rám se nézve.
- Hát, nem, de…
- Akkor nem segíthetek! – vágott közbe
- De a barátnője vagyok! – mondtam, és közelebb hajoltam hozzá, hogy végre rám nézzen.
- Ó, igazán? Én úgy tudom, hogy menyasszonya van, aki egyáltalán nem így néz ki, mint Maga! – közölte velem gúnyosan.
Ez övön aluli volt! Hogy képzeli ez a kis hülye liba, hogy így beszél velem!? Még hogy menyasszonya van! Azt a cikket nem látta, amiben Kellan megcáfolta a híreket?
- Nincs menyasszonya! Ha pletykalapokat olvas, akkor legalább vegye a fáradtságot, és olvassa el rendesen!
Közben eszembe jutott valami, felhívom Kellant, Ő majd megmondja, melyik szobában van.
Kíváncsi leszek, milyen képet fog vágni ez a liba, ha rájön, hogy tényleg én vagyok Kellan barátnője!
- Szia, már itt vagyok a kórházban, de nem tudok felmenni hozzád, mert nem mondják meg, melyik szobában vagy- közben láttam, hogy a lány ellenséges tekintettel néz rám
- Szia! Második emelet 216-os szoba. – A hangja még mindig elég furcsa volt, így nem vesztegettem az időmet tovább a döbbent recepciósra, hanem egyenesen a lifthez siettem.
Mikor kiszálltam a liftből, a folyosót szinte végig rohantam.
Egyre közelebb értem az ajtóhoz, és egyre jobban féltem, hogy milyen állapotban lehet. Mikor odaértem, megálltam vettem egy mély lélegzetet, és emeltem a kezem, hogy lenyomjam a kilincset, amikor hangokat hallottam bentről.
- Hogyan lehet ekkora hülye?- hallottam Kellan erőtlen hangját
- Szerelmes! – hallottam bentről egy másik hangot is, ami nagyon ismerős volt.
- Jó, ezt megértem, de… áh - nyögött fel Kellan – Még csak 25 éves a fenébe is!
- Hé, én egy szóval sem mondtam, hogy helyeslem a döntését! – Kellan apja, jöttem rá! Hát persze, Ő van bent, de vajon kiről beszélhetnek?
- Ráadásul itt a munkája, amiben sikeres! Csak hátráltatná!- Egyre értetlenebbül hallgattam a beszélgetést. - Egy gyerekhez még nem elég érett!
Mi? Ezek rólam beszélnek?
De vajon honnan tudhatják, hogy terhes vagyok? Hiszen még én sem tudom! Ráadásul, milyen jogon gondolja azt Kellan, hogy nem vagyok elég érett egy gyerekhez? Az igaz, hogy 25 éves vagyok, de más már 20 éves korában gyereket szül, úgy hogy talán még munkája sincs. Nekem van munkám, tudnék mellette a babával foglalkozni, és egy nagy házam is.
Még hogy nem vagyok elég érett!
Nagyon szomorú lettem, hogy Kellan ezt gondolja rólam.
- Hol lehet már Kyra? Legalább öt perce hívott, azóta már kétszer ide kellett volna érnie.
Hoppá! Tényleg, el is felejtettem, úgy ledöbbentem.
Na jó! Nyugalom! Semmi baj nem lesz, csak úgy kell tennem, mintha semmit sem hallottam volna!
De hogyan fogok így Kellan, vagy az apja szemébe nézni?
A biztonság kedvéért kopogtam, mielőtt beléptem volna.
- Hát itt vagy? Azt hittem soha nem érsz ide! – mondta Kellan
Ahogy ránéztem, kezdett elpárologni a dühöm, és a megbántottságomat is félretettem.
Elég szörnyen nézett ki, az arcán horzsolások voltak, a lába be volt gipszelve, és nagyon sápadt volt.
- Úristen, Kellan! Mi történt veled? - kérdeztem, miközben odasétáltam az ágya mellé
- Uh, hát, a forgatáson az egyik díszlet nem megfelelően volt rögzítve, és felborult, mondanom sem kell, hogy egyenesen rám – eresztett meg egy gyenge mosolyt.
- Igazán figyelhettél volna jobban! – mondtam idegesen, mert közben éppen elképzeltem, hogyan zuhan rá valami Kellanra. – Ugye a lábadon kívül, másod nem tört el?
- Hát… igazából, még két bordám- vallotta be.
- Istenem, de hát az nagyon fájhat! – kiáltottam fel kétségbeesve, hiszen Kellan így teljesen képtelen ellátni magát!
- Igen, már a beszéd is elég fájdalmas- mondta Kellan kelletlenül.
- Rendesen kivizsgáltak? Más bajod nincs? – kérdeztem
- Nyugodj meg, Kyra! Minden rendben, igaz apa?
- Igen. Igaz, hogy jó pár hét, mire a lába és a bordái összeforrnak, de csak pihenésre van szüksége, és minden rendben lesz vele. – szólalt meg Peter először azóta, hogy beléptem a szobába.
Ránéztem, és vidámságot láttam a szemében. Vajon azon mulat ilyen jól, ahogy Kellan miatt aggódom? Persze, hiszen mondta is, „szerelmes” vagyok!
Mindegy is, ezzel most nem foglalkozom!
- Akkor ezek szerint hazaengednek? –kérdeztem
- Igen. De igazából, apával arra gondoltunk, hogy mivel te holnap elutazol, - itt Kellan egy rövid szünetet tartott, látszott rajta, hogy nagyon fáj a bordája- engem apa hazavisz, anya legalább örülni fog, úgyis mindig azt mondja, hogy keveset lát- mosolyodott el Kellan.
- Tényleg ezt szeretnéd? Vagy inkább maradjak itthon veled én?
Láttam Kellan arcán, hogy meglepődött. Tényleg ennyire felelőtlennek tart? Hogy nem vagyok képes gondoskodni róla?
Hát majd most bebizonyítom neki, hogy ez nem így van!
- Itthon maradnál? Miattam? – kérdezte változatlanul meglepődve Kellan.
- Gyerekek, én most kimegyek! Telefonálnom kell, addig beszélgessetek csak nyugodtan! – mondta, és gyorsan kiment a szobából.
Biztos zavarban volt idebent, gondoltam.
- Tehát itthon maradnál miattam? –tette fel a kérdést újra.
- Persze, hogy itt maradnék! Mit képzelsz, hogy csak úgy itt hagylak? Képzeld, nem!
- De nyugodtan menj csak! Anyáéknál jó helyem lesz, ráadásul csak pár csontom van eltörve. Nem nagy ügy!
- Ugyan már! Ne hősködj! Pár csont? Levegőt venni is alig bírsz, látom rajtad! Szóval vita eldöntve! Maradok! – mondtam határozottan.
- Nem hősködök!- mondta felháborodottan Kellan. – Egyszerűen csak nem szeretném, ha miattam kéne itthon maradnod! Nem akarom, hogy bármi is hátráltasson a munkádban! – mondta Kellan komolyan, miközben a szemembe nézett.
Ó, hát persze, nem akarod, hogy bármi is hátráltasson! Jól tudom! Gondoltam vissza keserűen a kihallgatott beszélgetésre.
- Ne aggódj, nem hátráltat semmi! Ez az út amúgy is az én ötletem volt, hogy így népszerűsítsem a könyvem, de elhalasztható, a kiadó majd átszervezi nekem! Elmegyek akkor, ha meggyógyultál!
- Biztos?
- Igen, és örülnék, ha nem lennél így meglepve! – mondtam mérgesen
Kellan megfogta a kezem, lehúzott magához, és mohón megcsókolt.
Amilyen mohó volt, olyan meggondolatlan is. Pár másodperc múlva már el is húzódott, és mozdulatlanná merevedett.
- Köszönöm! – suttogta, mikor egy kicsit csillapodott a fájdalom.
- Én leszek az ápolónőd! Örülsz? – kérdeztem tőle, miközben egy csókot nyomtam az arcára.
Elvigyorodott.
- Naná!
Én is elvigyorodtam, és elindultam megkeresni az orvost, hogy aláírjuk a papírokat, és hazavihessem Kellant.
Mikor kiléptem a folyosóra láttam, hogy Peter az egyik széken ül, intettem neki, hogy menjen be.
Kellan orvosa elmondta a hasznos tudnivalókat, hogy Kellan mennyi fájdalomcsillapítót vehet be, milyen időközönként, majd odaadta a kezembe a receptet, és a zárójelentést.
Azt is mondta, hogy feküdnie kell, nem szabad sokat mozognia, mert úgy hamarabb gyógyulnak a törései.
Megköszöntem Neki, majd visszaindultam Kellanhoz.
Mikor beléptem a szobába Kellan már indulásra készen állt.
Egy ápoló közben betolt a szobába egy tolószéket, hogy azzal vigye le Őt az autómhoz.
- Na nem! Nem vagyok nyomorék! Csak a lábam tört el! Nem fogok beleülni abba! – mutatott rá felháborodva.
- Igen, csak elfelejted, hogy a bordád is törött! – forgattam meg a szemet dühösen.
Hogy lehet valaki ennyire… Tipikus férfi! Persze, nem akar előttem gyengének mutatkozni.
- Elég nekem egy mankó, azzal kényelmesen el tudok menni a kocsiig- mondta határozottan
- Rendben! Kérem – néztem az ápolóra – , tudna hozni nekünk egy mankót?
- Természetesen! De Dr. Hunter nem fog neki örülni! – mondta az ápoló Kellannak.
Pár perc múlva vissza is jött kezében a mankóval.
Kellan hangosan szitkozódva, és az apja segítségével felült, majd kimászott az ágyból.
Az én segítségemet nem fogadta el, kezdtem mérges lenni rá. Úgy viselkedik, mint egy csökönyös kisgyerek.
Végül aztán majdnem fél órába telt, mire odaértünk a kocsihoz. Peter velünk akar jönni, hogy segítsen Kellannak, de Ő nem kért belőle. Azt mondta, hogy nyugodtan hazamehet.
Hazafelé megálltam egy patikánál, megvettem a fájdalomcsillapítókat, és beszereztem a terhességiteszteket is.
A zacskót betettem a csomagtartóba, hogy Kellan ne találja meg, majd hazafelé vettem az irányt.
Mikor megérkeztünk, az emeletre is egyedül ment fel, hiába mondtam neki, hogy gyerekesen viselkedik.
Kényelmesen megágyaztam neki, odapakoltam mellé a tévé távirányítóját, egy tálba vittem fel neki epret, mert tudom, hogy nagyon szereti, odakészítettem mellé pár dvd-t és a pár könyvet meg a gyógyszerét.
Így nem fog unatkozni egy ideig. Adtam az arcára egy csókot, lementem a földszintre, és szembenéztem az asztalon hagyott zacskóval.
Majd egy sóhajtás kíséretében bementem vele a mosdóba.
Húsz perc múlva, megcsináltam az összes tesztet. Majd egy határozott mozdulattal kidobtam az összest a szemétbe, a kukát pedig kivittem.
Furcsán éreztem magamat, egy részem örült, a másik pedig meg volt rémülve.
Felmentem Kellanhoz. Arra még nem készültem fel, hogy elmondjam neki az igazat, főleg a kihallgatott beszélgetés után az apjával, de úgy éreztem szükségem van a közelségére.
Így aztán bebújtam mellé az ágyba, és nagyon óvatosan, vigyázva, nehogy fájjon neki, odabújtam hozzá.Ő pedig átkarolt, és kézfejével az arcomat cirógatta, miközben egy filmet nézett
Komiknak nagyon örülnék!!!
Szóval, ha elolvastátok, légyszí, szánjatok rá két percet!
Köszi!
- Semmi baj, mondtam, hogy nyugodj meg! – nyöszörögte Kellan a vonalba.
- Képzeld, nem nyugtattál meg! – mondtam egyre jobban pánikolva.
- Tudod, melyik a Szt. James kórház?
- Igen, nincs is messze tőlem! Sietek! – hadartam, miközben fejben gyorsan átgondoltam, hogyan jutok oda a legrövidebb úton.
- Vezess óvatosan! – hallottam még a hangját miközben már tettem le a telefont.
Kapkodva kirángattam a bőröndből valami kórházba illő ruhát, és gyorsan fel is vettem.
Lerohantam a földszintre, felkaptam a koccsikulcsokat és már mentem is a garázsba az autóhoz.
A Szt. James nincs messze tőlem, körülbelül húsz perc autóval. Nem igazán tudtam a vezetésre koncentrálni, mert folyton azon rágódtam, vajon mi történhetett Kellannal. Annyira aggódtam érte, hogy szinte már én magam is megdöbbentem rajta. Egészen rövid idő alatt az életem része lett, már olyannyira, hogy szinte minden döntésemben nézem az Ő érdekeit, mellette érzem magam biztonságban. Rájöttem, hogy ez több mint szerelem, ez komolyabb.
Ahogy erre rájöttem, eldöntöttem magamban, hogy nem halogathatom tovább, meg kell csinálnom a tesztet. El kell mennem a patikába, és vennem kell, nem is egyet, hanem több tesztet is, mert tutira kell mennem.
Aztán ráérek utána pánikolni, hogy mi lesz. Csak épp az a bajom, hogy fogalmam sincs, mit fogok tenni, ha pozitív lesz!
Mikor odaértem a kórházhoz, bezártam a kocsit, és már rohantam is a bejárathoz. Amint beléptem az információs pulthoz mentem.
- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy Kellan Lutz melyik szobában van? És, hogy miért hozták be? – kérdeztem a nőtől, aki első látásra nem volt szimpatikus. Tipikus szőke hajú cicababa volt.
- Parancsol? – kérdezte lustán, ahogy kegyeskedett végre rám pillantani.
- Igen, Kellan Lutzhoz jöttem. Megmondaná, hol találom? – kérdeztem egyre ingerültebben.
- Sajnálom, de nem segíthetek! – mondta, és fordult vissza a monitor elé, amit idáig bámult.
- Igen? Megtudhatnám miért?
- Ön a hozzátartozója? – kérdezte flegmán, rám se nézve.
- Hát, nem, de…
- Akkor nem segíthetek! – vágott közbe
- De a barátnője vagyok! – mondtam, és közelebb hajoltam hozzá, hogy végre rám nézzen.
- Ó, igazán? Én úgy tudom, hogy menyasszonya van, aki egyáltalán nem így néz ki, mint Maga! – közölte velem gúnyosan.
Ez övön aluli volt! Hogy képzeli ez a kis hülye liba, hogy így beszél velem!? Még hogy menyasszonya van! Azt a cikket nem látta, amiben Kellan megcáfolta a híreket?
- Nincs menyasszonya! Ha pletykalapokat olvas, akkor legalább vegye a fáradtságot, és olvassa el rendesen!
Közben eszembe jutott valami, felhívom Kellant, Ő majd megmondja, melyik szobában van.
Kíváncsi leszek, milyen képet fog vágni ez a liba, ha rájön, hogy tényleg én vagyok Kellan barátnője!
- Szia, már itt vagyok a kórházban, de nem tudok felmenni hozzád, mert nem mondják meg, melyik szobában vagy- közben láttam, hogy a lány ellenséges tekintettel néz rám
- Szia! Második emelet 216-os szoba. – A hangja még mindig elég furcsa volt, így nem vesztegettem az időmet tovább a döbbent recepciósra, hanem egyenesen a lifthez siettem.
Mikor kiszálltam a liftből, a folyosót szinte végig rohantam.
Egyre közelebb értem az ajtóhoz, és egyre jobban féltem, hogy milyen állapotban lehet. Mikor odaértem, megálltam vettem egy mély lélegzetet, és emeltem a kezem, hogy lenyomjam a kilincset, amikor hangokat hallottam bentről.
- Hogyan lehet ekkora hülye?- hallottam Kellan erőtlen hangját
- Szerelmes! – hallottam bentről egy másik hangot is, ami nagyon ismerős volt.
- Jó, ezt megértem, de… áh - nyögött fel Kellan – Még csak 25 éves a fenébe is!
- Hé, én egy szóval sem mondtam, hogy helyeslem a döntését! – Kellan apja, jöttem rá! Hát persze, Ő van bent, de vajon kiről beszélhetnek?
- Ráadásul itt a munkája, amiben sikeres! Csak hátráltatná!- Egyre értetlenebbül hallgattam a beszélgetést. - Egy gyerekhez még nem elég érett!
Mi? Ezek rólam beszélnek?
De vajon honnan tudhatják, hogy terhes vagyok? Hiszen még én sem tudom! Ráadásul, milyen jogon gondolja azt Kellan, hogy nem vagyok elég érett egy gyerekhez? Az igaz, hogy 25 éves vagyok, de más már 20 éves korában gyereket szül, úgy hogy talán még munkája sincs. Nekem van munkám, tudnék mellette a babával foglalkozni, és egy nagy házam is.
Még hogy nem vagyok elég érett!
Nagyon szomorú lettem, hogy Kellan ezt gondolja rólam.
- Hol lehet már Kyra? Legalább öt perce hívott, azóta már kétszer ide kellett volna érnie.
Hoppá! Tényleg, el is felejtettem, úgy ledöbbentem.
Na jó! Nyugalom! Semmi baj nem lesz, csak úgy kell tennem, mintha semmit sem hallottam volna!
De hogyan fogok így Kellan, vagy az apja szemébe nézni?
A biztonság kedvéért kopogtam, mielőtt beléptem volna.
- Hát itt vagy? Azt hittem soha nem érsz ide! – mondta Kellan
Ahogy ránéztem, kezdett elpárologni a dühöm, és a megbántottságomat is félretettem.
Elég szörnyen nézett ki, az arcán horzsolások voltak, a lába be volt gipszelve, és nagyon sápadt volt.
- Úristen, Kellan! Mi történt veled? - kérdeztem, miközben odasétáltam az ágya mellé
- Uh, hát, a forgatáson az egyik díszlet nem megfelelően volt rögzítve, és felborult, mondanom sem kell, hogy egyenesen rám – eresztett meg egy gyenge mosolyt.
- Igazán figyelhettél volna jobban! – mondtam idegesen, mert közben éppen elképzeltem, hogyan zuhan rá valami Kellanra. – Ugye a lábadon kívül, másod nem tört el?
- Hát… igazából, még két bordám- vallotta be.
- Istenem, de hát az nagyon fájhat! – kiáltottam fel kétségbeesve, hiszen Kellan így teljesen képtelen ellátni magát!
- Igen, már a beszéd is elég fájdalmas- mondta Kellan kelletlenül.
- Rendesen kivizsgáltak? Más bajod nincs? – kérdeztem
- Nyugodj meg, Kyra! Minden rendben, igaz apa?
- Igen. Igaz, hogy jó pár hét, mire a lába és a bordái összeforrnak, de csak pihenésre van szüksége, és minden rendben lesz vele. – szólalt meg Peter először azóta, hogy beléptem a szobába.
Ránéztem, és vidámságot láttam a szemében. Vajon azon mulat ilyen jól, ahogy Kellan miatt aggódom? Persze, hiszen mondta is, „szerelmes” vagyok!
Mindegy is, ezzel most nem foglalkozom!
- Akkor ezek szerint hazaengednek? –kérdeztem
- Igen. De igazából, apával arra gondoltunk, hogy mivel te holnap elutazol, - itt Kellan egy rövid szünetet tartott, látszott rajta, hogy nagyon fáj a bordája- engem apa hazavisz, anya legalább örülni fog, úgyis mindig azt mondja, hogy keveset lát- mosolyodott el Kellan.
- Tényleg ezt szeretnéd? Vagy inkább maradjak itthon veled én?
Láttam Kellan arcán, hogy meglepődött. Tényleg ennyire felelőtlennek tart? Hogy nem vagyok képes gondoskodni róla?
Hát majd most bebizonyítom neki, hogy ez nem így van!
- Itthon maradnál? Miattam? – kérdezte változatlanul meglepődve Kellan.
- Gyerekek, én most kimegyek! Telefonálnom kell, addig beszélgessetek csak nyugodtan! – mondta, és gyorsan kiment a szobából.
Biztos zavarban volt idebent, gondoltam.
- Tehát itthon maradnál miattam? –tette fel a kérdést újra.
- Persze, hogy itt maradnék! Mit képzelsz, hogy csak úgy itt hagylak? Képzeld, nem!
- De nyugodtan menj csak! Anyáéknál jó helyem lesz, ráadásul csak pár csontom van eltörve. Nem nagy ügy!
- Ugyan már! Ne hősködj! Pár csont? Levegőt venni is alig bírsz, látom rajtad! Szóval vita eldöntve! Maradok! – mondtam határozottan.
- Nem hősködök!- mondta felháborodottan Kellan. – Egyszerűen csak nem szeretném, ha miattam kéne itthon maradnod! Nem akarom, hogy bármi is hátráltasson a munkádban! – mondta Kellan komolyan, miközben a szemembe nézett.
Ó, hát persze, nem akarod, hogy bármi is hátráltasson! Jól tudom! Gondoltam vissza keserűen a kihallgatott beszélgetésre.
- Ne aggódj, nem hátráltat semmi! Ez az út amúgy is az én ötletem volt, hogy így népszerűsítsem a könyvem, de elhalasztható, a kiadó majd átszervezi nekem! Elmegyek akkor, ha meggyógyultál!
- Biztos?
- Igen, és örülnék, ha nem lennél így meglepve! – mondtam mérgesen
Kellan megfogta a kezem, lehúzott magához, és mohón megcsókolt.
Amilyen mohó volt, olyan meggondolatlan is. Pár másodperc múlva már el is húzódott, és mozdulatlanná merevedett.
- Köszönöm! – suttogta, mikor egy kicsit csillapodott a fájdalom.
- Én leszek az ápolónőd! Örülsz? – kérdeztem tőle, miközben egy csókot nyomtam az arcára.
Elvigyorodott.
- Naná!
Én is elvigyorodtam, és elindultam megkeresni az orvost, hogy aláírjuk a papírokat, és hazavihessem Kellant.
Mikor kiléptem a folyosóra láttam, hogy Peter az egyik széken ül, intettem neki, hogy menjen be.
Kellan orvosa elmondta a hasznos tudnivalókat, hogy Kellan mennyi fájdalomcsillapítót vehet be, milyen időközönként, majd odaadta a kezembe a receptet, és a zárójelentést.
Azt is mondta, hogy feküdnie kell, nem szabad sokat mozognia, mert úgy hamarabb gyógyulnak a törései.
Megköszöntem Neki, majd visszaindultam Kellanhoz.
Mikor beléptem a szobába Kellan már indulásra készen állt.
Egy ápoló közben betolt a szobába egy tolószéket, hogy azzal vigye le Őt az autómhoz.
- Na nem! Nem vagyok nyomorék! Csak a lábam tört el! Nem fogok beleülni abba! – mutatott rá felháborodva.
- Igen, csak elfelejted, hogy a bordád is törött! – forgattam meg a szemet dühösen.
Hogy lehet valaki ennyire… Tipikus férfi! Persze, nem akar előttem gyengének mutatkozni.
- Elég nekem egy mankó, azzal kényelmesen el tudok menni a kocsiig- mondta határozottan
- Rendben! Kérem – néztem az ápolóra – , tudna hozni nekünk egy mankót?
- Természetesen! De Dr. Hunter nem fog neki örülni! – mondta az ápoló Kellannak.
Pár perc múlva vissza is jött kezében a mankóval.
Kellan hangosan szitkozódva, és az apja segítségével felült, majd kimászott az ágyból.
Az én segítségemet nem fogadta el, kezdtem mérges lenni rá. Úgy viselkedik, mint egy csökönyös kisgyerek.
Végül aztán majdnem fél órába telt, mire odaértünk a kocsihoz. Peter velünk akar jönni, hogy segítsen Kellannak, de Ő nem kért belőle. Azt mondta, hogy nyugodtan hazamehet.
Hazafelé megálltam egy patikánál, megvettem a fájdalomcsillapítókat, és beszereztem a terhességiteszteket is.
A zacskót betettem a csomagtartóba, hogy Kellan ne találja meg, majd hazafelé vettem az irányt.
Mikor megérkeztünk, az emeletre is egyedül ment fel, hiába mondtam neki, hogy gyerekesen viselkedik.
Kényelmesen megágyaztam neki, odapakoltam mellé a tévé távirányítóját, egy tálba vittem fel neki epret, mert tudom, hogy nagyon szereti, odakészítettem mellé pár dvd-t és a pár könyvet meg a gyógyszerét.
Így nem fog unatkozni egy ideig. Adtam az arcára egy csókot, lementem a földszintre, és szembenéztem az asztalon hagyott zacskóval.
Majd egy sóhajtás kíséretében bementem vele a mosdóba.
Húsz perc múlva, megcsináltam az összes tesztet. Majd egy határozott mozdulattal kidobtam az összest a szemétbe, a kukát pedig kivittem.
Furcsán éreztem magamat, egy részem örült, a másik pedig meg volt rémülve.
Felmentem Kellanhoz. Arra még nem készültem fel, hogy elmondjam neki az igazat, főleg a kihallgatott beszélgetés után az apjával, de úgy éreztem szükségem van a közelségére.
Így aztán bebújtam mellé az ágyba, és nagyon óvatosan, vigyázva, nehogy fájjon neki, odabújtam hozzá.Ő pedig átkarolt, és kézfejével az arcomat cirógatta, miközben egy filmet nézett
2009. október 17., szombat
14. Fejezet: Beszélgetés
14. fejezet
- Szia! A konyhában vagyok! – kiáltottam vissza neki.
- Hm, nagyon jó illatok vannak! – mondta, mikor bejött a konyhába, és hátulról átkarolt.
- Remélem ízleni is fog - örültem, hogy háttal álltam neki, mert így volt idő rendezni az arcvonásaimat, és nem látta, hogy milyen ideges vagyok.
- Biztos finom lesz! – mondta, és megfordított, hogy lássa az arcomat.
Ettől féltem! Ha most rájön, hogy valami bajom van, mit mondok neki, micsoda?
- Valami baj van? – na tessék, ettől féltem!
- Nincs semmi! – próbáltam úgy mondani, hogy hihetőnek tűnjön.
- Voltál a rendőrségen? – kérdezte gyanakodva
- Persze, és a nyomozó azt mondta, hogy Alexet mindenképpen elítélik! – mondtam mosolyogva, mert tudtam, hogy ez a hír felvidítja majd.
- De hát ez csodálatos! Remélem, lecsukják vagy negyven évre! – mondta, és egy csókot nyomott a homlokomra.
Szorosan magához ölelt, és nagyon jó volt érezni az illatát, olyan megnyugtató. Hatalmas karjával a derekam felültetett a pultra, és ehhez egy kicsit sem kellett erőlködnie. Odaállt a lábaim közé, és forrón megcsókolt. Először finomabban harapdálta az alsó, majd a felső ajkaimat, én pedig egyre jobban belemerültem a csókba. Lassan felhagyott ajkaim kényeztetésével, és én örömmel engedtem utat a nyelvének, ami rögtön az enyém után kezdett kutatni, és szenvedélyes táncba kezdtek.
Kezeink önállósultak, és Kellan a pólóm alá lopakodott, míg az enyém a hajába túrt és, a nyakát karoltam át.
Nem tudtam sokáig kikapcsolódni, megint beugrott a naptár. Hirtelen húzódtam el Kellantól. Értetlenül nézett rám. Mindketten rendesen ziháltunk.
- Ki fog hűlni a vacsora – magyaráztam.
- Oké, segítek megteríteni, rendben? – kérdezte, majd lesegített a pultról.
A vacsora elég egyhangú volt. Kellan folyamatosan a forgatásról mesélt nekem, én pedig néha hümmögtem valamit válaszul.
Igazából nem nagyon figyeltem oda rá. Rengeteg dolog nyomasztott egyszerre. Itt van az utazásom, amiről majd még beszélnünk kell, aztán Alex bírósági tárgyalása, és a legnagyobb probléma, a gyerek.
Nem tudtam, hogyan hozzam szóba a témát, vagy szóba hozzam-e egyáltalán.
Végül úgy döntöttem, nem beszélek róla, amíg nem vagyok benne teljesen biztos.
Így aztán elég szótlan voltam egész vacsora alatt.
Kellan éppen azt ecsetelte, hogy a nap elején milyen morgós hangulata volt.
-… és már vagy századszor vettük újra a jelenetet, mert képtelen voltam koncentrálni, végül mindenki megunta, és a rendező egy rövid szünetet rendelt el. Szünet alatt sikerült egy kicsit lenyugodnom, mert azon gondolkoztam, hogy mivel fogsz kiengesztelni és... Kyra figyelsz te egyáltalán arra, amit mesélek?- tűnt fel Kellannak, hogy máshol járok.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam.
- Micsodán?
- Hát azon, amiről a telefonban is beszéltünk.
- Tényleg! – jutott az eszébe, és látszott, hogy egyből kíváncsi. - Micsoda útról is van szó? Miért nem meséltél róla idáig?
- Ez a kiadóm által szervezett körút lesz. Így népszerűsítem a könyvemet. Egy városban ellátogatok különböző könyvesboltokba, és dedikálok, illetve mondok pár szót a könyvről, esetleg a rajongók kérdéseket is tehetnek fel. Ennyi.
- Ennyi? Ilyen lazán veszed? Mikor indulsz? Hova mész? – látszott Kellanon, hogy nem igazán tetszik neki a dolog.
- Jövő héten, és három hétig fog tartani az út. Huh, hírtelen nem tudom az összes város nevét, ahova megyek, de például New York, Chicago, Philadelphia, Boston, Európába is megyek, Párizs, Bécs és még pár városba.
Nem néztem Kellanra, nem kérdeztem, mit gondol, nem kértem a véleményét. Azt gondolom, el kell, hogy fogadja a tényt. Ez a munkámmal jár, ahogy Ő szokta mondani.
Így mikor befejeztem az utam ismertetését, felálltam az asztaltól, és elkezdtem leszedni az asztalt.
Kellan még mindig nem moccant, gondolom, most lázasan gondolkodik valamin.
Már a mosogatógépbe pakoltam be, mikor hallottam, hogy megnyikordul a széke. Nocsak!
Kíváncsian vártam, mi fog következni. A rossz hangulatom ellenére mulattatott Kellan szenvedése. Már vártam, mi következik.
- Mi lenne, ha én is Veled mennék? – csókolt bele a nyakamba hátulról.
- Mi? Kellan! Ez nem jó ötlet! – mondtam döbbenten.
- Miért nem? Vagy te egyedül akarsz menni? Nem zavarnálak, és akkor legalább együtt lehetnénk! – sorolta az érveit.
- Igen… de mi lesz a forgatással? Nem állhat le, mert te elutazol, Te vagy az egyik főszereplő, nélküled nem tudnak forgatni. Tudtommal szerződést írtál alá, szóval maradsz, ahol vagy! – mondtam a végére talán egy kicsit nyersen.
Nagyon ingerült vagyok, ezért nem tesz jót Kellan próbálkozása. Mitől fél annyira, hiszen Ő is rengeteget utazik, nem várhatja el tőlem, hogy akkor majd én is kövessem Őt mindenhová! Nem vagyunk házasok, a fenébe is! Még csak nem is élünk együtt!
De tudom, ha ezt mondanám neki, akkor egészen biztosan megsértődne! Mégpedig halálosan.
Ez az este egyre borzalmasabb. De eszembe jutott az ígértem, hogy megpróbálom kiengesztelni Kellant, így nem veszekedhetek vele, megpróbálom félretenni a rossz érzéseimet.
- Hát igazad van, de talán meg tudnám kérni a rendezőt, hogy vegyék előbbre azokat a jeleneteket, amikben én nem vagyok benne, és így elkísérhetnélek! Szerintem, bele egyezne! Na, mit szólsz? – kérdezte mosolyogva.
Ahogy belegondoltam, örülnék neki, ha Kellan ott lenne. A párok ezt szokták csinálni, elkísérik, támogatják egymást. Egyre jobban tetszett az ötlet. Kellan pedig vigyázna rám, ott lenne végig mellettem.
- Nagyon jó lenne! De csak akkor jöhetsz, ha a rendező és a főnökeid elengednek! Rendben? Nem szeretném, ha bajba kerülnél! – mosolyogtam én is rá.
Kellan szeme felragyogott Ma megpróbálja, és egy nagyon szexi mosolyra húzta a száját.
- Nyugodt lehetsz, meg fogja engedni!
Átölelte a derekamat, és megcsókolt. Kellan nagyon szenvedélyesen csókolt, de most valahogy nem tudtam belemerülni a dologba. Kellan is észrevehette, mert rövidesen befejezte, és értetlenül nézett rám.
- Valami baj van?
- Nem, csak nagyon fárasztó volt a mai napom! – mondtam halványan mosolyogva.
- Rendben, akkor én befejezem a pakolást, te csak menj fel, és zuhanyozz le, majd én is megyek. Rendben? – kérdezte, miközben azt a csodásan kék szemét belefúrta az enyémbe.
- Ne haragudj, de ma nincs hangulatom, hogy mi…- jelentőségteljesen elhallgattam, de láttam, hogy érti, mire gondolok.
- Nem baj, de azért maradhatok, vagy menjek el? – kérdezte elbizonytalanodva.
- Azt szeretném, ha maradnál, szeretem, ha mellettem vagy! Biztonságban érzem magam. Imádok melletted aludni. – mondtam, és nem azért, hogy hízelegjek neki, hanem tényleg így gondoltam. Szerettem volna, ha tudja.
Láttam, hogy felcsillan a szeme, és elvigyorodott.
- Akkor maradok! De most menj, feküdj le, majd ha végeztem, megyek én is.
Már az ágyban voltam, és próbáltam leküzdeni a menzesz miatta szorongásomat, mikor Kellan belépett.
- Alszol?- kérdezte suttogva.
- Nem még ébren vagyok.
- Rám vártál?
- Nem, csak nem tudtam elaludni, de mostmár itt vagy, úgyhogy biztos sikerül.
- Ó, szóval ilyen unalmas vagyok, hogy rögtön elalszol, ha a melletted vagyok? – kérdezte tettetett sértődöttséggel, miközben bemászott mellém az ágyba.
Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ő, mint unalmas? Ha száz évig folyamatosan mellette lennék, se tudnám megunni.
- Olyan bolond vagy! – nevettem még mindig-, hogyan lehetnél Te unalmas, amikor elég, ha rádnézek, és rögtön felizgatsz?
- Ez igazán hízelgő, de megértem, hogy most fáradt vagy! Aludj csak! – mondta miközben elhelyezkedett mellettem az ágyban.
Hmm, olyan finom illatot árasztott, hogy egészen közel feküdtem mellé.
Végül Ő vont oda magához, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem félig rajta feküdve, és hamar elnyomott az álom.
Félig még hallottam, hogy miközben a hátamat simogatta azt suttogja, hogy szép álmokat, de tőlem már nem telt válaszra.
Az egy hét nagyon hamar elrepült, Kellannak sikerült rávennie a főnökeit, hogy elengedjék, így Ő is velem jön az útra. Én viszont egyre ingerültebb lettem a hét folyamán, amit mások is észrevettek. Egyre jobban pánikoltam a gyerek miatt. El sem tudtam képzelni, mit fogok csinálni. Folyton csak ekörül járt az agyam.
Tudom, hogy huszonöt éves vagyok, és már nem kislány, de még nem terveztem gyereket. Egy pár év múlva talán, de most még egyáltalán nem. Mindig is úgy képzeltem el, hogy előbb megtalálom a megfelelő férfit, és ha mindketten úgy gondoljuk, akkor bevállaljuk a gyereket, de addig nem. Kellan számomra a megfelelő férfi, mást el sem tudnék képzelni, de nem tudom, Ő mit szeretne. Neki még csak most indult be a karriere, egy gyerek csak hátráltatná. Ráadásul lehet, hogy nem is az övé. Ez az, ami a legjobban idegesített. Mit csinálok akkor, ha a gyerek Alexé? Ha Kellan megtudja, valószínűleg elhagyna. Minek nevelje másnak a gyerekét? Főleg, ha csak hátráltatná a karrierjében.
Mivel hétfőn indulunk, ezért próbáltam magam egy kicsi lenyugtatni, nem akartam, hogy az egész út alatt idegeskedjek.
Apához tegnap este mentünk el, Kellannal, mivel akkor mutattam be apának, hivatalosan is, mint a barátomat.
Nagyon jól sikerült az este, apa és Kellan remekül kijöttek egymással.
Miközben ezen gondolkoztam pakolás közben megszólalt a telefonom. Kellan volt az.
- Szia Drágám!- szóltam bele jókedvűen.
- Szia, Kicsim, ne ijedj meg… Ááá…- kiáltott Kellan fájdalmasan- szóval, ne idegeskedj, de kérlek, be tudnál jönni értem a kórházba?- nyögte nagy nehezen.
- Úristen! Mi történt? – kérdeztem teljes pánikban.
Ha valami baja esett…
- Szia! A konyhában vagyok! – kiáltottam vissza neki.
- Hm, nagyon jó illatok vannak! – mondta, mikor bejött a konyhába, és hátulról átkarolt.
- Remélem ízleni is fog - örültem, hogy háttal álltam neki, mert így volt idő rendezni az arcvonásaimat, és nem látta, hogy milyen ideges vagyok.
- Biztos finom lesz! – mondta, és megfordított, hogy lássa az arcomat.
Ettől féltem! Ha most rájön, hogy valami bajom van, mit mondok neki, micsoda?
- Valami baj van? – na tessék, ettől féltem!
- Nincs semmi! – próbáltam úgy mondani, hogy hihetőnek tűnjön.
- Voltál a rendőrségen? – kérdezte gyanakodva
- Persze, és a nyomozó azt mondta, hogy Alexet mindenképpen elítélik! – mondtam mosolyogva, mert tudtam, hogy ez a hír felvidítja majd.
- De hát ez csodálatos! Remélem, lecsukják vagy negyven évre! – mondta, és egy csókot nyomott a homlokomra.
Szorosan magához ölelt, és nagyon jó volt érezni az illatát, olyan megnyugtató. Hatalmas karjával a derekam felültetett a pultra, és ehhez egy kicsit sem kellett erőlködnie. Odaállt a lábaim közé, és forrón megcsókolt. Először finomabban harapdálta az alsó, majd a felső ajkaimat, én pedig egyre jobban belemerültem a csókba. Lassan felhagyott ajkaim kényeztetésével, és én örömmel engedtem utat a nyelvének, ami rögtön az enyém után kezdett kutatni, és szenvedélyes táncba kezdtek.
Kezeink önállósultak, és Kellan a pólóm alá lopakodott, míg az enyém a hajába túrt és, a nyakát karoltam át.
Nem tudtam sokáig kikapcsolódni, megint beugrott a naptár. Hirtelen húzódtam el Kellantól. Értetlenül nézett rám. Mindketten rendesen ziháltunk.
- Ki fog hűlni a vacsora – magyaráztam.
- Oké, segítek megteríteni, rendben? – kérdezte, majd lesegített a pultról.
A vacsora elég egyhangú volt. Kellan folyamatosan a forgatásról mesélt nekem, én pedig néha hümmögtem valamit válaszul.
Igazából nem nagyon figyeltem oda rá. Rengeteg dolog nyomasztott egyszerre. Itt van az utazásom, amiről majd még beszélnünk kell, aztán Alex bírósági tárgyalása, és a legnagyobb probléma, a gyerek.
Nem tudtam, hogyan hozzam szóba a témát, vagy szóba hozzam-e egyáltalán.
Végül úgy döntöttem, nem beszélek róla, amíg nem vagyok benne teljesen biztos.
Így aztán elég szótlan voltam egész vacsora alatt.
Kellan éppen azt ecsetelte, hogy a nap elején milyen morgós hangulata volt.
-… és már vagy századszor vettük újra a jelenetet, mert képtelen voltam koncentrálni, végül mindenki megunta, és a rendező egy rövid szünetet rendelt el. Szünet alatt sikerült egy kicsit lenyugodnom, mert azon gondolkoztam, hogy mivel fogsz kiengesztelni és... Kyra figyelsz te egyáltalán arra, amit mesélek?- tűnt fel Kellannak, hogy máshol járok.
- Ne haragudj, csak elgondolkodtam.
- Micsodán?
- Hát azon, amiről a telefonban is beszéltünk.
- Tényleg! – jutott az eszébe, és látszott, hogy egyből kíváncsi. - Micsoda útról is van szó? Miért nem meséltél róla idáig?
- Ez a kiadóm által szervezett körút lesz. Így népszerűsítem a könyvemet. Egy városban ellátogatok különböző könyvesboltokba, és dedikálok, illetve mondok pár szót a könyvről, esetleg a rajongók kérdéseket is tehetnek fel. Ennyi.
- Ennyi? Ilyen lazán veszed? Mikor indulsz? Hova mész? – látszott Kellanon, hogy nem igazán tetszik neki a dolog.
- Jövő héten, és három hétig fog tartani az út. Huh, hírtelen nem tudom az összes város nevét, ahova megyek, de például New York, Chicago, Philadelphia, Boston, Európába is megyek, Párizs, Bécs és még pár városba.
Nem néztem Kellanra, nem kérdeztem, mit gondol, nem kértem a véleményét. Azt gondolom, el kell, hogy fogadja a tényt. Ez a munkámmal jár, ahogy Ő szokta mondani.
Így mikor befejeztem az utam ismertetését, felálltam az asztaltól, és elkezdtem leszedni az asztalt.
Kellan még mindig nem moccant, gondolom, most lázasan gondolkodik valamin.
Már a mosogatógépbe pakoltam be, mikor hallottam, hogy megnyikordul a széke. Nocsak!
Kíváncsian vártam, mi fog következni. A rossz hangulatom ellenére mulattatott Kellan szenvedése. Már vártam, mi következik.
- Mi lenne, ha én is Veled mennék? – csókolt bele a nyakamba hátulról.
- Mi? Kellan! Ez nem jó ötlet! – mondtam döbbenten.
- Miért nem? Vagy te egyedül akarsz menni? Nem zavarnálak, és akkor legalább együtt lehetnénk! – sorolta az érveit.
- Igen… de mi lesz a forgatással? Nem állhat le, mert te elutazol, Te vagy az egyik főszereplő, nélküled nem tudnak forgatni. Tudtommal szerződést írtál alá, szóval maradsz, ahol vagy! – mondtam a végére talán egy kicsit nyersen.
Nagyon ingerült vagyok, ezért nem tesz jót Kellan próbálkozása. Mitől fél annyira, hiszen Ő is rengeteget utazik, nem várhatja el tőlem, hogy akkor majd én is kövessem Őt mindenhová! Nem vagyunk házasok, a fenébe is! Még csak nem is élünk együtt!
De tudom, ha ezt mondanám neki, akkor egészen biztosan megsértődne! Mégpedig halálosan.
Ez az este egyre borzalmasabb. De eszembe jutott az ígértem, hogy megpróbálom kiengesztelni Kellant, így nem veszekedhetek vele, megpróbálom félretenni a rossz érzéseimet.
- Hát igazad van, de talán meg tudnám kérni a rendezőt, hogy vegyék előbbre azokat a jeleneteket, amikben én nem vagyok benne, és így elkísérhetnélek! Szerintem, bele egyezne! Na, mit szólsz? – kérdezte mosolyogva.
Ahogy belegondoltam, örülnék neki, ha Kellan ott lenne. A párok ezt szokták csinálni, elkísérik, támogatják egymást. Egyre jobban tetszett az ötlet. Kellan pedig vigyázna rám, ott lenne végig mellettem.
- Nagyon jó lenne! De csak akkor jöhetsz, ha a rendező és a főnökeid elengednek! Rendben? Nem szeretném, ha bajba kerülnél! – mosolyogtam én is rá.
Kellan szeme felragyogott Ma megpróbálja, és egy nagyon szexi mosolyra húzta a száját.
- Nyugodt lehetsz, meg fogja engedni!
Átölelte a derekamat, és megcsókolt. Kellan nagyon szenvedélyesen csókolt, de most valahogy nem tudtam belemerülni a dologba. Kellan is észrevehette, mert rövidesen befejezte, és értetlenül nézett rám.
- Valami baj van?
- Nem, csak nagyon fárasztó volt a mai napom! – mondtam halványan mosolyogva.
- Rendben, akkor én befejezem a pakolást, te csak menj fel, és zuhanyozz le, majd én is megyek. Rendben? – kérdezte, miközben azt a csodásan kék szemét belefúrta az enyémbe.
- Ne haragudj, de ma nincs hangulatom, hogy mi…- jelentőségteljesen elhallgattam, de láttam, hogy érti, mire gondolok.
- Nem baj, de azért maradhatok, vagy menjek el? – kérdezte elbizonytalanodva.
- Azt szeretném, ha maradnál, szeretem, ha mellettem vagy! Biztonságban érzem magam. Imádok melletted aludni. – mondtam, és nem azért, hogy hízelegjek neki, hanem tényleg így gondoltam. Szerettem volna, ha tudja.
Láttam, hogy felcsillan a szeme, és elvigyorodott.
- Akkor maradok! De most menj, feküdj le, majd ha végeztem, megyek én is.
Már az ágyban voltam, és próbáltam leküzdeni a menzesz miatta szorongásomat, mikor Kellan belépett.
- Alszol?- kérdezte suttogva.
- Nem még ébren vagyok.
- Rám vártál?
- Nem, csak nem tudtam elaludni, de mostmár itt vagy, úgyhogy biztos sikerül.
- Ó, szóval ilyen unalmas vagyok, hogy rögtön elalszol, ha a melletted vagyok? – kérdezte tettetett sértődöttséggel, miközben bemászott mellém az ágyba.
Nem bírtam ki nevetés nélkül. Ő, mint unalmas? Ha száz évig folyamatosan mellette lennék, se tudnám megunni.
- Olyan bolond vagy! – nevettem még mindig-, hogyan lehetnél Te unalmas, amikor elég, ha rádnézek, és rögtön felizgatsz?
- Ez igazán hízelgő, de megértem, hogy most fáradt vagy! Aludj csak! – mondta miközben elhelyezkedett mellettem az ágyban.
Hmm, olyan finom illatot árasztott, hogy egészen közel feküdtem mellé.
Végül Ő vont oda magához, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem félig rajta feküdve, és hamar elnyomott az álom.
Félig még hallottam, hogy miközben a hátamat simogatta azt suttogja, hogy szép álmokat, de tőlem már nem telt válaszra.
Az egy hét nagyon hamar elrepült, Kellannak sikerült rávennie a főnökeit, hogy elengedjék, így Ő is velem jön az útra. Én viszont egyre ingerültebb lettem a hét folyamán, amit mások is észrevettek. Egyre jobban pánikoltam a gyerek miatt. El sem tudtam képzelni, mit fogok csinálni. Folyton csak ekörül járt az agyam.
Tudom, hogy huszonöt éves vagyok, és már nem kislány, de még nem terveztem gyereket. Egy pár év múlva talán, de most még egyáltalán nem. Mindig is úgy képzeltem el, hogy előbb megtalálom a megfelelő férfit, és ha mindketten úgy gondoljuk, akkor bevállaljuk a gyereket, de addig nem. Kellan számomra a megfelelő férfi, mást el sem tudnék képzelni, de nem tudom, Ő mit szeretne. Neki még csak most indult be a karriere, egy gyerek csak hátráltatná. Ráadásul lehet, hogy nem is az övé. Ez az, ami a legjobban idegesített. Mit csinálok akkor, ha a gyerek Alexé? Ha Kellan megtudja, valószínűleg elhagyna. Minek nevelje másnak a gyerekét? Főleg, ha csak hátráltatná a karrierjében.
Mivel hétfőn indulunk, ezért próbáltam magam egy kicsi lenyugtatni, nem akartam, hogy az egész út alatt idegeskedjek.
Apához tegnap este mentünk el, Kellannal, mivel akkor mutattam be apának, hivatalosan is, mint a barátomat.
Nagyon jól sikerült az este, apa és Kellan remekül kijöttek egymással.
Miközben ezen gondolkoztam pakolás közben megszólalt a telefonom. Kellan volt az.
- Szia Drágám!- szóltam bele jókedvűen.
- Szia, Kicsim, ne ijedj meg… Ááá…- kiáltott Kellan fájdalmasan- szóval, ne idegeskedj, de kérlek, be tudnál jönni értem a kórházba?- nyögte nagy nehezen.
- Úristen! Mi történt? – kérdeztem teljes pánikban.
Ha valami baja esett…
2009. október 10., szombat
13. Fejezet: Fordulatok!
13. fejezet
Így aztán nem hazafelé vettem az irányt, hanem a kiadómhoz. Le akartam tisztázni, hogy akkor minden rendben van-e az úttal kapcsolatban. Mert, ha igen, akkor, meg kell beszélnem, hogy pontosan mikor is kezdődik, és milyen hosszú ideig kell utazgatnom.
De mivel Kellan miatt bejöttem a város egyik legforgalmasabb részére, sikerült kifognom egy hatalmas dugót. Ahogy így elnézem legalább fél óra, mire odaérek a kiadóhoz. Remélem legalább Jeremy bent lesz, mert Ő az, aki ezeket az ügyeket intézni szokta. Nagyon kedves srác, csak sajnos a saját neméhez vonzódik. Ami nem is baj, mert végtelenül kedves ember. Viszont azzal, hogy a saját térfelén játszik rengeteg lányt keserít el.
Már negyed órája ültem a dugóban, amikor megszólalt a mobilom. Kellan volt az. Szegényt elfelejtettem felhívni, hogy hova megyek, így biztos ideges volt, hogy mégis csak átvertem, és elszöktem. Borzasztóan ideges lehet.
Mikor úgy gondoltam, felkészültem a méltó letolásomra, felvettem.
- Mégis képes voltál elmenni? Pedig megígérted, hogy nem szöksz el!- hadarta rögtön mérgesen, ahogy felvettem.
- Hé, nyugi! Lassabban! Nem szöktem el!
- Igazán? Mert én nem úgy vettem észre, mintha itthon lennél!
- Mert nem hazafelé indultam, hanem be a kiadóhoz, egyeztetni az utamat! – aztán magamban átkozódtam, hogy ezt pont most kotyogtam ki, amikor már amúgy is ideges.
- Milyen utadat?- kérdezte gyanakodva
- Nézd, Kellan – sóhajtottam - , ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk, de ígérem, amint hazaértem, elmesélek mindent! Rendben?
- Hát jó, de mikor jössz meg? Mert délben forgatásra kell mennem.
- Addigra otthon leszek, ígérem!
- Várj csak! Most jutott eszembe! A rendőrségre is be kéne menned! Méghozzá minél hamarabb! Muszáj feljelentést tenned! Ha kell én is Veled megyek!
- Öhm, nem, nem kell velem jönnöd! Majd valamikor elmegyek – mondtam nem túl magabiztos hangon.
- Nem! Hát nem érted? Most kell bemenned, mert ha nem mész letelik a huszonnégy óra, amíg Alexet bent tarthatják! Ha pedig kiszabadul, arra inkább nem is szeretnék gondolni! - mondta Kellan komoly hangon.
Nekem pedig be kellett látnom, hogy igaza van. Nem viselkedhetek gyerekesen, szembe kell néznem a gondokkal, mert azok nem oldódnak meg maguktól. Muszáj összeszednem a bátorságomat, és bemenni a rendőrségre, hogy elmondjam mi is történt pontosan. De már rágondolnom is elég volt, hogy kirázzon a hideg. Szörnyen megalázó lesz erről beszélni mások előtt. Főleg úgy, hogy lehetőleg ne tudódjon ki. Mert ha a sajtó fülébe jut, biztos, hogy másnap már az összes címlapon ez a hír fog szerepelni. De azt sem szeretném, hogy Kellan velem jöjjön. Nem akarom, hogy végighallgassa, hogy mi történt.
- Igazad van, bemegyek a rendőrségre. Még ma, miután végeztem a kiadónál. Nem kell, hogy elkísérj, egyedül könnyebb lesz. Viszont, így nem fogok hazaérni délre.
- Nem baj, ha ez az ára, hogy elmenj feljelentést tenni, akkor megéri. Én csak este végzek, de utána elmegyek hozzád, és mindent megbeszélünk! Rendben? – kérdezte, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nekem rendben. – mondtam mosolyogva.
- Minek örülsz ennyire?- kérdezte Kellan kíváncsian.
- Elképzeltem, hogy a munkatársaid, ma hogyan fognak neked örülni, hogy ilyen remek hangulatban vagy! – kuncogtam.
- Hát igen! Nem indult túl jól a reggelem, és még most sem vagyok nyugodt! Sőt! – morgolódott a vonal túlvégén.
- Sajnálom, majd este megpróbállak kiengesztelni! Jó lesz így?
- Hm, jó ötlet! Már alig várom! – szinte láttam magam előtt azt a kaján vigyorát.
- Rendben, akkor most leteszem! Szia! – búcsúztam.
- Szia, Kicsim, szeretlek! – mondta, és nagyon jól esett hallani.
- Én is nagyon! Szia!
- Szia!
Mikor letettem már a parkolóban voltam, és éppen szabad helyet kerestem, ahova be tudok állni. Hamarabb ideértem, mint gondoltam. Nagy nehezen találtam egyet, és sikeresen leparkoltam a kocsit, majd kiszálltam.
A kiadó egy hatalmas modern hatemeletes épület volt. Tele óriási ablakokkal mindenhol. Hiába volt modern, nem tűnt idegennek vagy csúnyának, hanem barátságos, és jó hangulat áradt belőle.
Elég sok embert ismertem az itt dolgozók közül, és egy-két kivétellel mind nagyon kedvesek. Ezért sosem bántam, ha ide kellett jönnöm, valamilyen ügyemet elintézni.
Jeremy a harmadik emeleten dolgozott, így miután odaköszöntem a biztonsági őrnek, egyenesen a lift felé vettem az irányt.
Szerencsém volt, Jeremy bent volt, és már mentem is az irodájába.
Egy hosszú folyosónak a leghátsó szobája volt az övé.
Alighogy bekopogtam, már jött is a válasz, hogy szabad.
- Hát te vagy az? De régen láttalak már! – mondta mosolyogva miközben elindult felém, hogy megöleljen.
- Tényleg régen voltam itt, örülök, hogy látlak!- öleltem át szintén mosolyogva.
- És mi járatban? – kérdezte, majd elindult vissza az asztalához.
- Szóval szerinted én nem jöhetek csak azért, mert régen láttalak? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel.
- Jöhetsz, csak nem szoktál!
- Na jó, igazából tényleg van valami konkrét dolog, ami miatt jöttem. – mondtam komolyságot erőltetve magamra.
- És mi lenne az? Csak nem az utad?
- De, pontosan az! Jó lenne, ha tudnám a pontos menetredet!
- Jó mindjárt kinyomtatom neked, aztán megnézheted, hogy megfelel-e így neked, mert ha nem, akkor most még tudunk rajta módosítani!
- Köszi, az jó lenne.
Kattintott párat az előtte lévő gépen, majd a nyomtatóból már jöttek is ki a papírok.
- Tessék, nézd át!
Kicsit megdöbbentem, a lista méretét tekintve.
Három hétig leszek úton, és jövő héten már indulnom is kell.
Egész szép kis utazás lesz, New York, Chicago, Philadelphia, Boston. Aztán Európába is megyek, Párizs, Berlin, és Madrid lesz az utolsó állomás. Minden városban három könyvesboltban kell dedikálást tartanom, illetve beszédet és utána utazok is tovább. Szóval az egész elég fárasztó lesz.
De egyvalami tuti, nem biztos, hogy Kellan túl jól fogja fogadni. Bár Ő is fog majd utazgatni, szóval ideje, hogy megtapasztalja, hogy milyen lesz, és én mitől féltem mindig is.
- Na, mit szólsz hozzá? – Jeremy hangja rezzentett fel a gondolkodásból.
- Rendben van, jó így, ahogy van!
- Oké, akkor nem változtatok rajta, de most nehogy megsértődj, de egy megbeszélésre kell mennem, szóval…- mondta Jeremy, és látszott, hogy elég kellemetlenül érzi magát.
- Jaj, nincs semmi baj Jeremy, amúgy sincs sok időm, van még egy hely ahova, sürgősen el kell mennem. De ígérem, majd hamarosan beszélünk, és akkor nem csak a munkáról. Jó? – kérdeztem mosolyogva.
- Nekem jó, majd egyeztetünk! – látszott, hogy Ő is megkönnyebbült.
- Oké, akkor én most megyek!
- Szia!
- Szia!
Ahogy kiléptem a szobából és elindultam a lifthez, kezdett elpárologni a jókedvem.
Mikor már a kocsiban ültem, szinte remegtem az idegességtől.
Mindegy, ha ez az ára annak, hogy Alexet lecsukják, megteszem.
A rendőrség, nem volt messze a kiadótól, így nagyon hamar odaértem. Sokkal hamarabb, mint szerettem volna.
Szép lassan besétáltam és az információs pultnál, megmondták, hogy hova kell mennem.
A negyedik emeleten, egy bizonyos, Peter Smith-et kell keresnem. Ő vezeti a nyomozást.
Rengetegen voltak a negyedik emeleten, és amikor kiszálltam a liftből, úgy éreztem, hogy mind tudják, miért vagyok itt, és mi történt velem. Szörnyen éreztem magam.
Mikor megálltam Peter Smith ajtaja előtt, már nem sok hiányzott hozzá, hogy visszaforduljak, és hazamenjek.
Nem! Ebből elég! Nem leszek gyáva, elmesélek mindent, és kész!
Bekopogtam és rövid várakozás után jött is a válasz, hogy szabad.
Peter rövid fekete hajú, világosbarna szemű férfi volt. Körülbelül harminc éves lehetett.
- Jó napot! Maga Kyra, ugye? Már vártam magát, hogy kihallgathassuk! – mondta Peter, ahogy beléptem a szobába.
- Igen Kyra Mason vagyok! Sajnálom, hogy csak most jöttem!
- Semmi baj! A lényeg, hogy itt van! Jöjjön velem, kérem. A kihallgatást egy másik szobában végezzük.
Nem kellett túl messzire menni, a folyosó végén volt egy szoba, oda mentünk be.
- Maga fogja végezni a kihallgatást? – kérdeztem bátortalanul.
- Igen, vagy szeretné, ha más tenné?
- Nem, azt szeretném, ha maga végezné!
- Rendben, akkor kezdjük is hozzá!
- Jó!
Peter minden részletet alaposan kikérdezett. Nem volt olyan szörnyű, mint amitől tartottam. Nagyon rendes volt, és a nehéz részeknél pedig láttam, hogy nem a sajnálat beszél belőle, hanem az, hogy tényleg sok ilyen esettel találkozott már, és tudja, miről beszélek.
Másfél óra volt, mire végeztünk.
- Rendben, köszönöm, hogy befáradt! A tárgyalás időpontja egyelőre még nincs kitűzve, de ha gondolja, megsürgetem az ügyet egy kicsit!
- Hát, én a jövő héten elutazom három hétre, és nem leszek a közelben, az nagy baj, ha nem jelenek meg a tárgyaláson, és csak az ügyvédem lesz itt? – kérdeztem
- Nem, megoldható, hiszen Mr. Quinnt, mindenképpen el fogják ítélni.
- Rendben, akkor valószínűleg ebben maradunk, jó?
- Persze, ha van valamilyen új információ, akkor időben értesítem!
- Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát!
Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy ezt is letudtam. Megkönnyebbültem tőle. Még jó, hogy hallgattam Kellanra, és nem hagytam magam megfutamodni.
Kellanról már lekéstem, biztos elment forgatni, hiszen már fél kettő van.
Kíváncsi vagyok milyen kedve lesz, mikor hazajön.
Hazafelé bementem vásárolni a vacsorához, hogy ezzel engeszteljem ki Kellant.
Biztos örülni fog neki! Bár a kaján vigyorából, arra következtetek, hogy Ő másra is számít ezen kívül. De hát ki tudja, mit hoz még az este?
Mikor minden megvolt, fizettem, és bepakoltam a kocsiba.
A hazaút már nem volt olyan vészes, a forgalom nagy volt, de dugóba szerencsére nem kerültem.
Mikor hazaértem kivettem a kaját a kocsiból, és becipeltem a konyhába. A bőröndöket későbbre hagytam, vagy majd megkérem Kellant, hozza be őket. Neki ezek a bőröndök meg se fogna kottyanni, nemhiába sportol folyton.
Már a boltban elhatároztam mit fogok főzni, könnyű elkészíteni és nagyon finom. Kellannak biztos ízleni fog.
Mikor betettem sülni, nekiláttam a köretnek és a salátának. Közben eszembe jutott, hogy nem írtam fel magamnak az utazással kapcsolatos információkat. Leültem a gép elé és írtam Jeremynek, hogy küldje át őket. Közben a naptárat lapozgattam, hogy beírjam az időpontot, miközben a napokat nézegettem, belém hasított valami.
Tegnap kellett volna megjönnie! És nem jött meg!
Úristen! Tiszta ideg lettem!
Nem lehetséges! Nyugalom, biztos csak késik! Csak késik, nyugi! Egy nap még nem jelent semmit!
Folyamatosan ezt mondogattam magamban. Közben felálltam az asztaltól, és visszamentem a konyhába.
Gépiesen csináltam mindent, nem figyeltem oda, mert a gondolataim máshol jártak.
Ahogy végiggondoltam az elmúlt heteket, kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Hiszen először Kellan eltűnése előtti este, majd az első este Alexel sem védekeztünk, szóval…
Rossz volt még rágondolni is! Nem lehet, biztos csak késik!
Ha Alex az apa, abba bele sem merek gondolni, ha pedig Kellan, belülről nagyon tetszett volna, de nem hiszem, hogy akar gyereket. Főleg nem most.
De még korai ilyeneken gondolkodni!
De hiába hajtogattam ezt, az idegességem nem csillapodott.
Majd arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó.
- Szia, Kicsim! Megjöttem! – kiáltja Kellan.
Hogy fogom én ezt túlélni? Kérdeztem magamban kétségbeesetten.
Így aztán nem hazafelé vettem az irányt, hanem a kiadómhoz. Le akartam tisztázni, hogy akkor minden rendben van-e az úttal kapcsolatban. Mert, ha igen, akkor, meg kell beszélnem, hogy pontosan mikor is kezdődik, és milyen hosszú ideig kell utazgatnom.
De mivel Kellan miatt bejöttem a város egyik legforgalmasabb részére, sikerült kifognom egy hatalmas dugót. Ahogy így elnézem legalább fél óra, mire odaérek a kiadóhoz. Remélem legalább Jeremy bent lesz, mert Ő az, aki ezeket az ügyeket intézni szokta. Nagyon kedves srác, csak sajnos a saját neméhez vonzódik. Ami nem is baj, mert végtelenül kedves ember. Viszont azzal, hogy a saját térfelén játszik rengeteg lányt keserít el.
Már negyed órája ültem a dugóban, amikor megszólalt a mobilom. Kellan volt az. Szegényt elfelejtettem felhívni, hogy hova megyek, így biztos ideges volt, hogy mégis csak átvertem, és elszöktem. Borzasztóan ideges lehet.
Mikor úgy gondoltam, felkészültem a méltó letolásomra, felvettem.
- Mégis képes voltál elmenni? Pedig megígérted, hogy nem szöksz el!- hadarta rögtön mérgesen, ahogy felvettem.
- Hé, nyugi! Lassabban! Nem szöktem el!
- Igazán? Mert én nem úgy vettem észre, mintha itthon lennél!
- Mert nem hazafelé indultam, hanem be a kiadóhoz, egyeztetni az utamat! – aztán magamban átkozódtam, hogy ezt pont most kotyogtam ki, amikor már amúgy is ideges.
- Milyen utadat?- kérdezte gyanakodva
- Nézd, Kellan – sóhajtottam - , ezt nem telefonon kéne megbeszélnünk, de ígérem, amint hazaértem, elmesélek mindent! Rendben?
- Hát jó, de mikor jössz meg? Mert délben forgatásra kell mennem.
- Addigra otthon leszek, ígérem!
- Várj csak! Most jutott eszembe! A rendőrségre is be kéne menned! Méghozzá minél hamarabb! Muszáj feljelentést tenned! Ha kell én is Veled megyek!
- Öhm, nem, nem kell velem jönnöd! Majd valamikor elmegyek – mondtam nem túl magabiztos hangon.
- Nem! Hát nem érted? Most kell bemenned, mert ha nem mész letelik a huszonnégy óra, amíg Alexet bent tarthatják! Ha pedig kiszabadul, arra inkább nem is szeretnék gondolni! - mondta Kellan komoly hangon.
Nekem pedig be kellett látnom, hogy igaza van. Nem viselkedhetek gyerekesen, szembe kell néznem a gondokkal, mert azok nem oldódnak meg maguktól. Muszáj összeszednem a bátorságomat, és bemenni a rendőrségre, hogy elmondjam mi is történt pontosan. De már rágondolnom is elég volt, hogy kirázzon a hideg. Szörnyen megalázó lesz erről beszélni mások előtt. Főleg úgy, hogy lehetőleg ne tudódjon ki. Mert ha a sajtó fülébe jut, biztos, hogy másnap már az összes címlapon ez a hír fog szerepelni. De azt sem szeretném, hogy Kellan velem jöjjön. Nem akarom, hogy végighallgassa, hogy mi történt.
- Igazad van, bemegyek a rendőrségre. Még ma, miután végeztem a kiadónál. Nem kell, hogy elkísérj, egyedül könnyebb lesz. Viszont, így nem fogok hazaérni délre.
- Nem baj, ha ez az ára, hogy elmenj feljelentést tenni, akkor megéri. Én csak este végzek, de utána elmegyek hozzád, és mindent megbeszélünk! Rendben? – kérdezte, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nekem rendben. – mondtam mosolyogva.
- Minek örülsz ennyire?- kérdezte Kellan kíváncsian.
- Elképzeltem, hogy a munkatársaid, ma hogyan fognak neked örülni, hogy ilyen remek hangulatban vagy! – kuncogtam.
- Hát igen! Nem indult túl jól a reggelem, és még most sem vagyok nyugodt! Sőt! – morgolódott a vonal túlvégén.
- Sajnálom, majd este megpróbállak kiengesztelni! Jó lesz így?
- Hm, jó ötlet! Már alig várom! – szinte láttam magam előtt azt a kaján vigyorát.
- Rendben, akkor most leteszem! Szia! – búcsúztam.
- Szia, Kicsim, szeretlek! – mondta, és nagyon jól esett hallani.
- Én is nagyon! Szia!
- Szia!
Mikor letettem már a parkolóban voltam, és éppen szabad helyet kerestem, ahova be tudok állni. Hamarabb ideértem, mint gondoltam. Nagy nehezen találtam egyet, és sikeresen leparkoltam a kocsit, majd kiszálltam.
A kiadó egy hatalmas modern hatemeletes épület volt. Tele óriási ablakokkal mindenhol. Hiába volt modern, nem tűnt idegennek vagy csúnyának, hanem barátságos, és jó hangulat áradt belőle.
Elég sok embert ismertem az itt dolgozók közül, és egy-két kivétellel mind nagyon kedvesek. Ezért sosem bántam, ha ide kellett jönnöm, valamilyen ügyemet elintézni.
Jeremy a harmadik emeleten dolgozott, így miután odaköszöntem a biztonsági őrnek, egyenesen a lift felé vettem az irányt.
Szerencsém volt, Jeremy bent volt, és már mentem is az irodájába.
Egy hosszú folyosónak a leghátsó szobája volt az övé.
Alighogy bekopogtam, már jött is a válasz, hogy szabad.
- Hát te vagy az? De régen láttalak már! – mondta mosolyogva miközben elindult felém, hogy megöleljen.
- Tényleg régen voltam itt, örülök, hogy látlak!- öleltem át szintén mosolyogva.
- És mi járatban? – kérdezte, majd elindult vissza az asztalához.
- Szóval szerinted én nem jöhetek csak azért, mert régen láttalak? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel.
- Jöhetsz, csak nem szoktál!
- Na jó, igazából tényleg van valami konkrét dolog, ami miatt jöttem. – mondtam komolyságot erőltetve magamra.
- És mi lenne az? Csak nem az utad?
- De, pontosan az! Jó lenne, ha tudnám a pontos menetredet!
- Jó mindjárt kinyomtatom neked, aztán megnézheted, hogy megfelel-e így neked, mert ha nem, akkor most még tudunk rajta módosítani!
- Köszi, az jó lenne.
Kattintott párat az előtte lévő gépen, majd a nyomtatóból már jöttek is ki a papírok.
- Tessék, nézd át!
Kicsit megdöbbentem, a lista méretét tekintve.
Három hétig leszek úton, és jövő héten már indulnom is kell.
Egész szép kis utazás lesz, New York, Chicago, Philadelphia, Boston. Aztán Európába is megyek, Párizs, Berlin, és Madrid lesz az utolsó állomás. Minden városban három könyvesboltban kell dedikálást tartanom, illetve beszédet és utána utazok is tovább. Szóval az egész elég fárasztó lesz.
De egyvalami tuti, nem biztos, hogy Kellan túl jól fogja fogadni. Bár Ő is fog majd utazgatni, szóval ideje, hogy megtapasztalja, hogy milyen lesz, és én mitől féltem mindig is.
- Na, mit szólsz hozzá? – Jeremy hangja rezzentett fel a gondolkodásból.
- Rendben van, jó így, ahogy van!
- Oké, akkor nem változtatok rajta, de most nehogy megsértődj, de egy megbeszélésre kell mennem, szóval…- mondta Jeremy, és látszott, hogy elég kellemetlenül érzi magát.
- Jaj, nincs semmi baj Jeremy, amúgy sincs sok időm, van még egy hely ahova, sürgősen el kell mennem. De ígérem, majd hamarosan beszélünk, és akkor nem csak a munkáról. Jó? – kérdeztem mosolyogva.
- Nekem jó, majd egyeztetünk! – látszott, hogy Ő is megkönnyebbült.
- Oké, akkor én most megyek!
- Szia!
- Szia!
Ahogy kiléptem a szobából és elindultam a lifthez, kezdett elpárologni a jókedvem.
Mikor már a kocsiban ültem, szinte remegtem az idegességtől.
Mindegy, ha ez az ára annak, hogy Alexet lecsukják, megteszem.
A rendőrség, nem volt messze a kiadótól, így nagyon hamar odaértem. Sokkal hamarabb, mint szerettem volna.
Szép lassan besétáltam és az információs pultnál, megmondták, hogy hova kell mennem.
A negyedik emeleten, egy bizonyos, Peter Smith-et kell keresnem. Ő vezeti a nyomozást.
Rengetegen voltak a negyedik emeleten, és amikor kiszálltam a liftből, úgy éreztem, hogy mind tudják, miért vagyok itt, és mi történt velem. Szörnyen éreztem magam.
Mikor megálltam Peter Smith ajtaja előtt, már nem sok hiányzott hozzá, hogy visszaforduljak, és hazamenjek.
Nem! Ebből elég! Nem leszek gyáva, elmesélek mindent, és kész!
Bekopogtam és rövid várakozás után jött is a válasz, hogy szabad.
Peter rövid fekete hajú, világosbarna szemű férfi volt. Körülbelül harminc éves lehetett.
- Jó napot! Maga Kyra, ugye? Már vártam magát, hogy kihallgathassuk! – mondta Peter, ahogy beléptem a szobába.
- Igen Kyra Mason vagyok! Sajnálom, hogy csak most jöttem!
- Semmi baj! A lényeg, hogy itt van! Jöjjön velem, kérem. A kihallgatást egy másik szobában végezzük.
Nem kellett túl messzire menni, a folyosó végén volt egy szoba, oda mentünk be.
- Maga fogja végezni a kihallgatást? – kérdeztem bátortalanul.
- Igen, vagy szeretné, ha más tenné?
- Nem, azt szeretném, ha maga végezné!
- Rendben, akkor kezdjük is hozzá!
- Jó!
Peter minden részletet alaposan kikérdezett. Nem volt olyan szörnyű, mint amitől tartottam. Nagyon rendes volt, és a nehéz részeknél pedig láttam, hogy nem a sajnálat beszél belőle, hanem az, hogy tényleg sok ilyen esettel találkozott már, és tudja, miről beszélek.
Másfél óra volt, mire végeztünk.
- Rendben, köszönöm, hogy befáradt! A tárgyalás időpontja egyelőre még nincs kitűzve, de ha gondolja, megsürgetem az ügyet egy kicsit!
- Hát, én a jövő héten elutazom három hétre, és nem leszek a közelben, az nagy baj, ha nem jelenek meg a tárgyaláson, és csak az ügyvédem lesz itt? – kérdeztem
- Nem, megoldható, hiszen Mr. Quinnt, mindenképpen el fogják ítélni.
- Rendben, akkor valószínűleg ebben maradunk, jó?
- Persze, ha van valamilyen új információ, akkor időben értesítem!
- Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát!
Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy ezt is letudtam. Megkönnyebbültem tőle. Még jó, hogy hallgattam Kellanra, és nem hagytam magam megfutamodni.
Kellanról már lekéstem, biztos elment forgatni, hiszen már fél kettő van.
Kíváncsi vagyok milyen kedve lesz, mikor hazajön.
Hazafelé bementem vásárolni a vacsorához, hogy ezzel engeszteljem ki Kellant.
Biztos örülni fog neki! Bár a kaján vigyorából, arra következtetek, hogy Ő másra is számít ezen kívül. De hát ki tudja, mit hoz még az este?
Mikor minden megvolt, fizettem, és bepakoltam a kocsiba.
A hazaút már nem volt olyan vészes, a forgalom nagy volt, de dugóba szerencsére nem kerültem.
Mikor hazaértem kivettem a kaját a kocsiból, és becipeltem a konyhába. A bőröndöket későbbre hagytam, vagy majd megkérem Kellant, hozza be őket. Neki ezek a bőröndök meg se fogna kottyanni, nemhiába sportol folyton.
Már a boltban elhatároztam mit fogok főzni, könnyű elkészíteni és nagyon finom. Kellannak biztos ízleni fog.
Mikor betettem sülni, nekiláttam a köretnek és a salátának. Közben eszembe jutott, hogy nem írtam fel magamnak az utazással kapcsolatos információkat. Leültem a gép elé és írtam Jeremynek, hogy küldje át őket. Közben a naptárat lapozgattam, hogy beírjam az időpontot, miközben a napokat nézegettem, belém hasított valami.
Tegnap kellett volna megjönnie! És nem jött meg!
Úristen! Tiszta ideg lettem!
Nem lehetséges! Nyugalom, biztos csak késik! Csak késik, nyugi! Egy nap még nem jelent semmit!
Folyamatosan ezt mondogattam magamban. Közben felálltam az asztaltól, és visszamentem a konyhába.
Gépiesen csináltam mindent, nem figyeltem oda, mert a gondolataim máshol jártak.
Ahogy végiggondoltam az elmúlt heteket, kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Hiszen először Kellan eltűnése előtti este, majd az első este Alexel sem védekeztünk, szóval…
Rossz volt még rágondolni is! Nem lehet, biztos csak késik!
Ha Alex az apa, abba bele sem merek gondolni, ha pedig Kellan, belülről nagyon tetszett volna, de nem hiszem, hogy akar gyereket. Főleg nem most.
De még korai ilyeneken gondolkodni!
De hiába hajtogattam ezt, az idegességem nem csillapodott.
Majd arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó.
- Szia, Kicsim! Megjöttem! – kiáltja Kellan.
Hogy fogom én ezt túlélni? Kérdeztem magamban kétségbeesetten.
2009. október 1., csütörtök
12. Fejezet: Elfeledett tárgy
12. fejezet
Iszonyú nehezek voltak a csomagok. Alig bírtam őket elvonszolni az ajtóhoz. Már éppen megfogtam volna a kilincset, amikor megszólalt a telefonom.
Basszus! Ezt nem hiszem el! Ilyen is csak Velem történhet!
Közben lázasan kutattam a táskámban a mobil után, ami megállás nélkül csörgött. Nagy nehezen, hosszas keresgélés után megtaláltam. Sarah hívott. Gyorsan kinyomtam.
Óvatosan Kellan felé néztem, hogy felébresztette-e a csörgés. Szerencsém volt, nagyon mélyen aludt. Nem is csodálom, én is hulla fáradt vagyok.
Másodszorra, már sikeresen kijutottam a szobából. Gyorsan, körülbelül, mint egy csiga, levánszorogtam a földszintre a maradék holmimért. Közben ránéztem az órára, és rájöttem, hogy nem érek rá pakolászni. Rohamtempóban bementem a nappaliba, majd a dolgozószobába siettem. Miután mindennel végeztem, elkezdtem kihurcolni a bőröndöket és táskákat a kocsiba. Majd negyed óra volt mire mindennel végeztem. Szép lassan visszasétáltam a házba, és még egyszer utoljára körbejártam mindent. Mikor beléptem a dolgozó szobámba, leültem az asztalhoz, és mivel nem akartam Kellant egy árva szó nélkül itt hagyni, nagy nehezen megfogalmaztam neki egy levelet.
Bocsáss meg Nekem, amiért elmentem!
Kérlek, ne haragudj, hanem próbálj meg megérteni! Nem te vagy az oka, annak, hogy elmentem, hanem Alex. Szeretnék felejteni, de itt nem tudok, úgy érzem, hogy most muszáj egy kicsit elmennem…
Jaj, ez nehezebb, mintha könyvet kéne írnom! Hogyan fogalmazzam meg, amit gondolok?
… de ígérem, valamikor még visszajövök! Szeretlek, Kellan, de most tényleg nem tudnék itt maradi Veled, mert, lehet, hogy hülyeség, de ha együtt maradnánk, akkor folyton azon rágódnék, hogy miért vagy velem. Sajnálatból? És ezt a gondolatot nem tudnám kiverni a fejemből. De ha mégis sikerülne, ki tudja, hogy bírni tudnám-e a folytonos utazásaidat, vagy a média folyamatos zaklatását! Tudom, hogy ezt a részét egyszer már megbeszéltük, de most tele vagyok kétségekkel, csak két dologban vagyok teljesen biztos...
Teljesen belemerültem az írásba, és furcsa, de valahogy könnyebbnek éreztem magam tőle!
… az egyik, hogy mindennél jobban szeretlek, a másik pedig, hogy talán mindkettőnknek jobb lesz így, és ha mégsem, remélem meg tudsz Nekem bocsátani!
Kérlek, ne próbálj megkeresni, vagy kutatni utánam! Előbb vagy utóbb vissza fogok jönni.
Csókol: Kyra
Kész, még egyszer átolvastam, majd megfogtam, és elindultam vele az ebédlőbe. Éppen letettem az asztalra, mikor meghallottam, hogy Kellan jön lefelé a lépcsőn. Jaj, ne! Ma reggel összeesküdtek ellenem? Vagy mi van? Először a telefon, most meg ez!
Felkaptam a kocsikulcsomat, és halkan a bejárati ajtóhoz lopakodtam.
Csak Kellan észre ne vegyen! Kérlek, Istenem, csak ezt az egyet ússzam meg!
- Kyra, hova mész? – hallottam meg a hangját, ami elég dühös volt.
- Ööö, kérlek, ne haragudj rám!
Ahogy ezt kimondtam megpördültem, és kiszaladtam az ajtón, egyenesen a kocsimhoz. Gyorsan bepattantam és becsuktam az ajtót.
- Kyra! Ne! Hova mész? Várj már! – kiabálta Kellan miközben szaladt utánam.
- Bocsáss meg! – tátogtam, majd elindultam.
Kellan pedig csak nézett utánam.
Mikor elértem a kaput, hátrafordultam, és láttam, hogy berohant a garázsba.
Aztán hirtelen beugrott miért. A motorom! Nagyon régen vettem magamnak egy motort, elég szép, és nagyon gyorsan megy, de csak rövid ideig tartott az érdeklődésem iránta, így a garázsban felejtődött. Kellan pedig, amíg nálam volt, egyszer körülnézett ott, és megakadt a szeme a motoron. Elmeséltem neki, hogy miért porosodik ott, erre Ő hümmögni kezdett, hogy egy ilyen motort nem lenne szabad így elhanyagolni.
Most pedig már ezt a bizonyos motort tolta kifelé a garázsból.
Sőt már fel is pattant rá! Jaj, ne!
Gyorsan visszafordultam az ülésben és padlógázzal indítottam.
De közben Kellan is a sarkamban volt. Kihajtottam a főútra, és szándékosan arra felé mentem, ahol tudtam, hogy nagy a forgalom. Ott talán lemarad, és sikerül szem elől tévesztenie.
Pár perc után viszont be kellett látnom, hogy sok mindent nem tudok Kellanról. Például azt, hogy milyen jól vezet! Akármilyen cselt is vettem be, mindig ott volt mögöttem, és egyre közeledett.
Kezdtem magam egyre hülyébben érezni. Vajon miért ennyire kitartó? Csak hagyna simán elmenni, hiszen csak egy kis időre van szükségem! Utána visszajönnék! Főleg mivel ide köt minden. Itt van apa, Sarah, a munkám és a házam is. És Kellan persze! Bár Ő sokszor utazik.
Nagyot sóhajtottam, majd behajtottam egy kisutcába, és ott leállítottam a kocsit, és megvártam, míg Kellan odaér.
Nem kellett sokat várnom, fél perc múlva már ott is volt mellettem és szörnyen dühösnek tűnt.
- Megtudhatnám, mégis hova a fenébe készültél? – kérdezte szinte már kiabálva
- Kérlek, ne haragudj, de muszá…- nem hagyta végig mondani, amit akartam, belém folytotta a szót.
- Ne haragudjak? Igen? Amikor csak úgy itt hagysz? Mégis miért akartál elszökni? Mondd el! Hallani akarom! – ahogy belenéztem a szemébe, kezdtem érteni, hogy nem is annyira ideges, mint inkább félelem van a szemeiben.
Féltett engem? Ahogy ez tudatosult bennem, megértettem, hogy milyen nagy fájdalmat okoztam volna neki azzal, hogy elmegyek.
Már kezdtem örülni neki, hogy így alakult.
- Nem te vagy az oka, annak, hogy elmentem, hanem Alex. Szeretnék felejteni, de itt nem tudok, úgy érzem, hogy most muszáj egy kicsit elmennem, szeretlek, Kellan, de most tényleg nem tudnék itt maradi Veled, mert, lehet, hogy hülyeség, de ha együtt maradnánk, akkor folyton azon rágódnék, hogy miért vagy velem. Sajnálatból? És ezt a gondolatot nem tudnám kiverni a fejemből. De a mégis sikerülne, ki tudja, hogy bírni tudnám-e a folytonos utazásaidat, vagy a média folyamatos keverését! Tudom, hogy ezt a részét egyszer már megbeszéltük, de most tele vagyok kétségekkel, csak két dologban vagyok teljesen biztos az egyik, hogy mindennél jobban szeretlek, a másik pedig, hogy talán mindkettőnknek jobb lesz így, és ha mégsem, remélem meg tudsz Nekem bocsátani!- fejeztem be fejből a levél idézését.
Kellan pár percig csak nézett rám, de az arcáról, amin folyamatosan rengeteg érzelmet lehetett leolvasni, most semmit sem tudtam.
Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám.
- Te most ezt komolyan gondolod? Ezért akartál elmenni? És engem nem is akartál erről megkérdezni? Nekem ebbe szerinted nincs beleszólásom? Mert szerintem, van, és bár nem kérdezted a véleményemet, nagyon nagy hülyeséget készültél csinálni. Elég lett volna, ha leülünk megbeszélni ezt az egészet. Én elhiszem, hogy össze vagy zavarodva a tegnap történtek után. Teljesen megértelek, de hogy lehettél képes arra, hogy csak így elszökj? Csak így itt hagytad volna apádat is? – kérdezte Kellan miközben egyre közelebb lépett hozzám.
- Igazad van, nem gondoltam át rendesen a dolgot, este még teljesen máshogy láttam mindent, és akkor az tűnt helyesnek, hogy elmegyek egy időre, és nem szó nélkül mentem el, mert Neked hagytam otthon egy levelet, apát és Sarah-t pedig felhívtam volna. Most viszont, azóta, hogy beültem az autóba, tudom, hogy nem így kellett volna intéznem, főleg, hogy közben látom az arcodat is. Mondd meg tudsz Nekem bocsátani? – kérdeztem halkan, miközben belenéztem azokba a csodálatosan kék szemeibe.
- Olyan őrültségeket tudsz kérdezni! Tiszta bolond vagy! – mondta mosolyogva, és szorosan magához húzott.
- Szóval? – kérdeztem megkönnyebbülve, hogy talán mégsem akkora a baj, mint sejtettem.
- Persze, csak ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet! Rendben? – lehelete már a fülemet csiklandozta, és így egyre nehezebb volt koncentrálnom.
- Rendben – nyögtem ki nagy nehezen, aztán végre megcsókoltam.
Mindketten rendesen ziháltunk már mire szétváltunk.
- Akkor menjük haza, de mivel Te motorral jöttél, kénytelen vagy azzal is jönni vissza! – mondtam nevetve, mert tudtam, hogy nem akar elengedni.
- Hát, jó! De ígérd meg, hogy nem lesz semmi csel, hanem Te is hazajössz! – mondta komolyan, miközben a szemembe nézett.
- Ígérem, hogy otthon találkozunk! – mondtam, majd adtam neki egy csókot.
Mikor elindult, én is beszálltam a kocsiba és indítottam.
Aztán eszembe jutott, hogy azt nem ígértem meg neki, hogy mikor találkozunk otthon!
Iszonyú nehezek voltak a csomagok. Alig bírtam őket elvonszolni az ajtóhoz. Már éppen megfogtam volna a kilincset, amikor megszólalt a telefonom.
Basszus! Ezt nem hiszem el! Ilyen is csak Velem történhet!
Közben lázasan kutattam a táskámban a mobil után, ami megállás nélkül csörgött. Nagy nehezen, hosszas keresgélés után megtaláltam. Sarah hívott. Gyorsan kinyomtam.
Óvatosan Kellan felé néztem, hogy felébresztette-e a csörgés. Szerencsém volt, nagyon mélyen aludt. Nem is csodálom, én is hulla fáradt vagyok.
Másodszorra, már sikeresen kijutottam a szobából. Gyorsan, körülbelül, mint egy csiga, levánszorogtam a földszintre a maradék holmimért. Közben ránéztem az órára, és rájöttem, hogy nem érek rá pakolászni. Rohamtempóban bementem a nappaliba, majd a dolgozószobába siettem. Miután mindennel végeztem, elkezdtem kihurcolni a bőröndöket és táskákat a kocsiba. Majd negyed óra volt mire mindennel végeztem. Szép lassan visszasétáltam a házba, és még egyszer utoljára körbejártam mindent. Mikor beléptem a dolgozó szobámba, leültem az asztalhoz, és mivel nem akartam Kellant egy árva szó nélkül itt hagyni, nagy nehezen megfogalmaztam neki egy levelet.
Bocsáss meg Nekem, amiért elmentem!
Kérlek, ne haragudj, hanem próbálj meg megérteni! Nem te vagy az oka, annak, hogy elmentem, hanem Alex. Szeretnék felejteni, de itt nem tudok, úgy érzem, hogy most muszáj egy kicsit elmennem…
Jaj, ez nehezebb, mintha könyvet kéne írnom! Hogyan fogalmazzam meg, amit gondolok?
… de ígérem, valamikor még visszajövök! Szeretlek, Kellan, de most tényleg nem tudnék itt maradi Veled, mert, lehet, hogy hülyeség, de ha együtt maradnánk, akkor folyton azon rágódnék, hogy miért vagy velem. Sajnálatból? És ezt a gondolatot nem tudnám kiverni a fejemből. De ha mégis sikerülne, ki tudja, hogy bírni tudnám-e a folytonos utazásaidat, vagy a média folyamatos zaklatását! Tudom, hogy ezt a részét egyszer már megbeszéltük, de most tele vagyok kétségekkel, csak két dologban vagyok teljesen biztos...
Teljesen belemerültem az írásba, és furcsa, de valahogy könnyebbnek éreztem magam tőle!
… az egyik, hogy mindennél jobban szeretlek, a másik pedig, hogy talán mindkettőnknek jobb lesz így, és ha mégsem, remélem meg tudsz Nekem bocsátani!
Kérlek, ne próbálj megkeresni, vagy kutatni utánam! Előbb vagy utóbb vissza fogok jönni.
Csókol: Kyra
Kész, még egyszer átolvastam, majd megfogtam, és elindultam vele az ebédlőbe. Éppen letettem az asztalra, mikor meghallottam, hogy Kellan jön lefelé a lépcsőn. Jaj, ne! Ma reggel összeesküdtek ellenem? Vagy mi van? Először a telefon, most meg ez!
Felkaptam a kocsikulcsomat, és halkan a bejárati ajtóhoz lopakodtam.
Csak Kellan észre ne vegyen! Kérlek, Istenem, csak ezt az egyet ússzam meg!
- Kyra, hova mész? – hallottam meg a hangját, ami elég dühös volt.
- Ööö, kérlek, ne haragudj rám!
Ahogy ezt kimondtam megpördültem, és kiszaladtam az ajtón, egyenesen a kocsimhoz. Gyorsan bepattantam és becsuktam az ajtót.
- Kyra! Ne! Hova mész? Várj már! – kiabálta Kellan miközben szaladt utánam.
- Bocsáss meg! – tátogtam, majd elindultam.
Kellan pedig csak nézett utánam.
Mikor elértem a kaput, hátrafordultam, és láttam, hogy berohant a garázsba.
Aztán hirtelen beugrott miért. A motorom! Nagyon régen vettem magamnak egy motort, elég szép, és nagyon gyorsan megy, de csak rövid ideig tartott az érdeklődésem iránta, így a garázsban felejtődött. Kellan pedig, amíg nálam volt, egyszer körülnézett ott, és megakadt a szeme a motoron. Elmeséltem neki, hogy miért porosodik ott, erre Ő hümmögni kezdett, hogy egy ilyen motort nem lenne szabad így elhanyagolni.
Most pedig már ezt a bizonyos motort tolta kifelé a garázsból.
Sőt már fel is pattant rá! Jaj, ne!
Gyorsan visszafordultam az ülésben és padlógázzal indítottam.
De közben Kellan is a sarkamban volt. Kihajtottam a főútra, és szándékosan arra felé mentem, ahol tudtam, hogy nagy a forgalom. Ott talán lemarad, és sikerül szem elől tévesztenie.
Pár perc után viszont be kellett látnom, hogy sok mindent nem tudok Kellanról. Például azt, hogy milyen jól vezet! Akármilyen cselt is vettem be, mindig ott volt mögöttem, és egyre közeledett.
Kezdtem magam egyre hülyébben érezni. Vajon miért ennyire kitartó? Csak hagyna simán elmenni, hiszen csak egy kis időre van szükségem! Utána visszajönnék! Főleg mivel ide köt minden. Itt van apa, Sarah, a munkám és a házam is. És Kellan persze! Bár Ő sokszor utazik.
Nagyot sóhajtottam, majd behajtottam egy kisutcába, és ott leállítottam a kocsit, és megvártam, míg Kellan odaér.
Nem kellett sokat várnom, fél perc múlva már ott is volt mellettem és szörnyen dühösnek tűnt.
- Megtudhatnám, mégis hova a fenébe készültél? – kérdezte szinte már kiabálva
- Kérlek, ne haragudj, de muszá…- nem hagyta végig mondani, amit akartam, belém folytotta a szót.
- Ne haragudjak? Igen? Amikor csak úgy itt hagysz? Mégis miért akartál elszökni? Mondd el! Hallani akarom! – ahogy belenéztem a szemébe, kezdtem érteni, hogy nem is annyira ideges, mint inkább félelem van a szemeiben.
Féltett engem? Ahogy ez tudatosult bennem, megértettem, hogy milyen nagy fájdalmat okoztam volna neki azzal, hogy elmegyek.
Már kezdtem örülni neki, hogy így alakult.
- Nem te vagy az oka, annak, hogy elmentem, hanem Alex. Szeretnék felejteni, de itt nem tudok, úgy érzem, hogy most muszáj egy kicsit elmennem, szeretlek, Kellan, de most tényleg nem tudnék itt maradi Veled, mert, lehet, hogy hülyeség, de ha együtt maradnánk, akkor folyton azon rágódnék, hogy miért vagy velem. Sajnálatból? És ezt a gondolatot nem tudnám kiverni a fejemből. De a mégis sikerülne, ki tudja, hogy bírni tudnám-e a folytonos utazásaidat, vagy a média folyamatos keverését! Tudom, hogy ezt a részét egyszer már megbeszéltük, de most tele vagyok kétségekkel, csak két dologban vagyok teljesen biztos az egyik, hogy mindennél jobban szeretlek, a másik pedig, hogy talán mindkettőnknek jobb lesz így, és ha mégsem, remélem meg tudsz Nekem bocsátani!- fejeztem be fejből a levél idézését.
Kellan pár percig csak nézett rám, de az arcáról, amin folyamatosan rengeteg érzelmet lehetett leolvasni, most semmit sem tudtam.
Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám.
- Te most ezt komolyan gondolod? Ezért akartál elmenni? És engem nem is akartál erről megkérdezni? Nekem ebbe szerinted nincs beleszólásom? Mert szerintem, van, és bár nem kérdezted a véleményemet, nagyon nagy hülyeséget készültél csinálni. Elég lett volna, ha leülünk megbeszélni ezt az egészet. Én elhiszem, hogy össze vagy zavarodva a tegnap történtek után. Teljesen megértelek, de hogy lehettél képes arra, hogy csak így elszökj? Csak így itt hagytad volna apádat is? – kérdezte Kellan miközben egyre közelebb lépett hozzám.
- Igazad van, nem gondoltam át rendesen a dolgot, este még teljesen máshogy láttam mindent, és akkor az tűnt helyesnek, hogy elmegyek egy időre, és nem szó nélkül mentem el, mert Neked hagytam otthon egy levelet, apát és Sarah-t pedig felhívtam volna. Most viszont, azóta, hogy beültem az autóba, tudom, hogy nem így kellett volna intéznem, főleg, hogy közben látom az arcodat is. Mondd meg tudsz Nekem bocsátani? – kérdeztem halkan, miközben belenéztem azokba a csodálatosan kék szemeibe.
- Olyan őrültségeket tudsz kérdezni! Tiszta bolond vagy! – mondta mosolyogva, és szorosan magához húzott.
- Szóval? – kérdeztem megkönnyebbülve, hogy talán mégsem akkora a baj, mint sejtettem.
- Persze, csak ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet! Rendben? – lehelete már a fülemet csiklandozta, és így egyre nehezebb volt koncentrálnom.
- Rendben – nyögtem ki nagy nehezen, aztán végre megcsókoltam.
Mindketten rendesen ziháltunk már mire szétváltunk.
- Akkor menjük haza, de mivel Te motorral jöttél, kénytelen vagy azzal is jönni vissza! – mondtam nevetve, mert tudtam, hogy nem akar elengedni.
- Hát, jó! De ígérd meg, hogy nem lesz semmi csel, hanem Te is hazajössz! – mondta komolyan, miközben a szemembe nézett.
- Ígérem, hogy otthon találkozunk! – mondtam, majd adtam neki egy csókot.
Mikor elindult, én is beszálltam a kocsiba és indítottam.
Aztán eszembe jutott, hogy azt nem ígértem meg neki, hogy mikor találkozunk otthon!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
