33. Fejezet

33. Fejezet


Kellan arca szinte ragyogott, ahogy beléptünk a szobába, és meglátta Monica kezében a babát.
Szép kisgyerek volt, kénytelen voltam elismerni, de valahogy ösztönösen ellenszenvesnek találtam.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és közelebb mentem Kellanékhoz. Monica az ágyban feküdt, és folyamatosan engem nézett. Ezzel kezdett teljesen zavarba hozni, és felidegesíteni. Kényszeríteni kellett magamat, hogy ne nézzek végig magamon, és ne kezdjem igazgatni a ruhámat.
Helyette inkább Kellant néztem, ahogy elveszi a kezéből a gyereket, és a karjába veszi.
- Te biztos Kyra vagy! – szólalt meg Monica mézes-mázos hangon.
- Igen, – biccentettem felé kelletlenül –, gratulálok a babához! Nagyon aranyos!
- Ugye? – kapott a szón Kellan. – Nagyon gyönyörű kislány! – mondta vigyorogva, és felém lépett a gyerekkel.
- Ó, én nem… - kezdtem volna el tiltakozni, de félbeszakított.
- De, nyugodtan fogd csak meg! – erősködött.
- Igen, nem árt, ha gyakorolsz, amíg a tiéd is megszületik! – szólt közbe Monica. - Bár úgy látom, neked még egy kicsit kevesebb, mint a fele hátra van, de lehet, hogy tévedek – nézett végig rajtam alaposan. – Mindig ilyen volt az alakod?
Azt hittem, ott helyben megfojtom. Ezzel arra akart célozni, hogy kövér vagyok?
Kellan pedig egy szót sem szólt! Most vagy nem vette észre, hogy Monica sérteget, vagy ő is így gondolja.
- Köszönöm, de nem szeretném megfogni! – mondtam kimérten. – Maradjon nálad nyugodtan! – erőltettem meg egy halvány mosolyt Kellanra nézve.
- Ugyan, ne butáskodj! Vedd el nyugodtan! – nyújtotta felém.
Legszívesebben rá üvöltöttem volna. Nem képes felfogni, hogy nem akarom megfogni? Nem értettem, hogy miért erőlteti annyira!
Ekkor azonban, szerencsére, még mielőtt bármit is mondhattam volna, megszólalt a telefonom.
- Elnézést!- motyogtam, és kisiettem a szobából.
- Igen? – szóltam bele.
- Kyra, szia! Otthon vagy, igaz? – kérdezte Jeremy.
- Nem igazán… Miért?
- Nem érdekes, majd ha ráérsz, hívj fel! – mondta lemondóan.
- Igazából ráérek, csak értem kéne jönnöd! – mondtam gyorsan.
Bárhol szívesebben lettem volna, mit itt.
- Rendben! Hol vagy? – kérdezte visszalelkesedve.
Miután megmondta a pontos címet, és megnyugtattam, hogy nincs semmi bajom, nem azért vagyok ismét a kórházban, megígérte, hogy siet, és letette.
Visszasétáltam a szobához, de ajtóban megtorpantam.
Kellan és Monica a kiságy előtt álltak, és Kellan keze lassan megindult Monica dereka felé, ráfonódott, majd közelebb vonta magához, és belecsókolt a nyakába.
Itt szakadt el nálam a cérna és kiszaladtam a kórházból.
Hogy tehette ezt velem? Úgy éreztem magam, mintha kiszakadt volna belőlem valami.
A torkom összeszorult, és alig kaptam levegőt. Már csak azon imádkoztam, hogy amíg Jeremy ide nem ér, addig ne kezdjek el bőgni.
Olyan nyomorultul éreztem magam! Átvert, és kihasznált!
De mit vártam?
Az agyam teljesen kikapcsolt. Nem tudtam, mit kéne most tennem. Tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna, és várjak, hogy mi lesz ezután, vagy szakítsak Kellannal? Más lehetőséget nem nagyon láttam.
Merengésemből egy előttem fékező autó szakított ki.
- Kyra, mi a baj? – kérdezte Jeremy aggodalmasan, amikor beszálltam mellé a kocsiba.
- Semmi, csak vigyél haza! – mondtam rekedten.
- Biztos? Borzalmasan sápadt vagy!
- Jeremy! Be tudnád fogni? Csak vigyél haza, kérlek! – kiabáltam rá.
- Rendben! – mondta csendesen és kihajtott a parkolóból.
Rögtön megbántam, hogy így beszéltem vele, de úgy éreztem, most nem tudnék bocsánatot kérni. Egy kicsit muszáj lenyugodnom hozzá.
Mikor végre hazaértünk, kipattantam a kocsiból, és besiettem a házba. Jeremy lemaradva jött utánam.
Felakasztottam a kabátom a fogasra, és bementem a nappaliba.
- Elárulod végre, hogy mi a bajod? Mi a fene történt az elmúlt egy órában, amióta felhívtalak, hogy így ki vagy borulva? – kérdezte Jeremy, és a végére egészen fölhergelte magát.
Fölsóhajtottam, és leültem a fotelba.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam veled…
Jeremy türelmetlenül fújtatott.
- Nem erre vagyok kíváncsi! Mi történt?
- Azt hiszem, Kellan megcsal! Átvert, a kórházban, miután fölhívtalak visszamentem a szobába, és akkor láttam, hogy Kellan átöleli Monica derekát, és megcsókolja! – robbant ki belőlem egy szuszra az egész.
Jeremy pár percig csak bámult engem, mint aki nem akar hinni a fülének, majd leguggolt a fotelom elé, és megsimogatta az arcom.
- Nagyon sajnálom! – mondta halkan.
- Képzelem mennyire! – mondtam gúnyosan.
- Félreértesz! – nézett rám. – Azt sajnálom, hogy megbántott, és átvert! De jobb most, mintha az után történt volna, hogy hozzámész!
Ekkor még inkább sírhatnékom támadt, ahogy eszembe jutott, a jövőbeli esküvő képe. És most úgy néz ki, ebből semmi sem lesz!
- Szerinted mit kéne tennem? – kérdeztem, miközben a gyűrűmet bámultam.
- Nem tudom… Talán beszélned kéne vele! – gondolkodott el. – De az is lehet, hogy jót tenne nektek egy kis idő külön. Most, hogy így szóba jött, éppen ezért is jöttem!
- Miért? – néztem rá értetlenül, úgy éreztem valahol elvesztettem a fonalat.
- Tudod, van az a körút, amit mindig is terveztünk. De te visszamondtad, holott aláírtad a szerződést. Én akkor személyes okokra hivatkozva elsimítottam neked, de a kiadó most azzal fenyegetőzik, hogy ha nem mész el, beperel szerződésszegésért.
- Mi? Miért nem szóltál erről előbb? Teljesen megfeledkeztem róla!
- Tudom, de nekem is csak most szóltak! Én várni akartam, amíg egy kicsit helyre nem jössz!
Lehet, hogy igaza van Jeremynek. Jót tenne, ha egy kicsit külön lennénk, és mind a ketten át tudnánk gondolni, hogy mit akarunk.
Talán ez a leghelyesebb, amit most tehetek.
Most úgysem tudnék Kellan mellett lenni, és elviselni, ahogy a gyerekéről áradozik.
- Semmi baj, Jeremy! Mikor kell indulnom?
Óvatosan nézett újra a szemembe.
- Már holnap, különben beperelnek! Igazából, már két hete szólnom kellett volna – hajtotta le bűntudatosan a fejét.
- De hiszen azt sem tudom, hogy hova megyünk először… Ugye te is jössz? – kérdeztem.
- Persze, és ne aggódj, én már mindent elrendeztem!
- Örülök, de nekem még így is össze kell pakolnom! Mikor indul a gép holnap? – kérdeztem idegesen felállva a fotelból.
- Délután háromkor.
- El kell kezdenem pakolni, és felhívni Isabelt és… - hadartam, azonban hirtelen megszédültem, és ha Jeremy nem kap utánam, elesek.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten.
- Nem, megszédültem, azt hiszem, tényleg nem tesz jót az idegeskedés!
- Igen, úgyhogy, most szépen fölviszlek, lefekszel, kipihened magad, és holnap ráérsz bepakolni! Rendben? – mondta, és már emelt volna föl.
- Mégis mit akarsz? – kérdeztem fölháborodottan. – Föl tudok menni! Csak megszédültem!
Miután lefeküdtem az ágyba, és sikerült elküldenem Jeremyt, nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás.
Miért nem sikerül nekem soha semmi?
Végül álomba sírtam magam.
Én úgy éreztem, hogy csak percek teltek el, de a sötétségből következtetve órák, mire felébredtem.
Tapogatózva nyúltam a lámpa kapcsolója felé. Mikor felkapcsoltam kellemes, meleg fény áradt szét a szobában.
A másik oldalamra fordultam, és ijedten felsikoltottam.
- Kellan? – kérdeztem halkan.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni! – mondta színtelen hangon. – Miért hagytál ott a kórházban egy szó nélkül? – kérdezte.
Felültem és elé sétáltam.
- Kellan, elmegyek! – mondtam halkan.
- Mi? – kiabált rám.
- Elutazok! Azt hiszem, szükségünk van egy kis időre külön egymástól, hogy el tudjuk dönteni, mit akarunk! – éreztem, hogy megint folyni kezdenek a könnyeim.
- De hát én tudom, mit akarok! Téged! – kiáltott föl kétségbeesve.- Sajnálom, de én nem tudom, és szerintem te se! – mondtam elfúló hangon.