11.Fejezet: Hogyan tovább?

11. fejezet


Apa odajött hozzánk, és halkan súgott valamit Kellannak. Miután én nem voltam hajlandó elengedni, apa csak a homlokomra nyomott egy puszit, és a hátamat simogatta.
Csendben figyeltük, ahogy Alexet beültetik a rendőrautóba, de mikor elhaladtak mellettem, kirázott a hideg, a tekintete megijesztett, és ahogy eszembe jutott, mit tett velem, legszívesebben üvöltöttem volna.
Kellan és apa szorosan mellettem álltak, és egy percre sem mozdultak mellőlem, amíg az összes rendőr el nem ment.
Engem is el akartak vinni kihallgatásra, hogy tegyek vallomást, de szerencsére apa és Kellan megbeszélték, hogy majd holnap, ha egy kicsit jobban leszek, bemegyek.
Miközben Alex beült a rendőrautóba, folyamatosan engem nézett, amitől nagyon rossz érzésem volt, és éreztem, hogy megint hullnak a könnyeim.
Miután elmentek, apa még maradt egy kicsit, de miután látta, hogy nem használ semmit, ha beszélgetni próbál velem, hazament.
Kellan megpróbált belém erőltetni valami ennivalót, de pár falat után feladtam.
Felmentem a szobába, és bevackolódtam az ágyba, nem sokkal később jött utánam Ő is.
- Kyra, most próbálj meg aludni, reggel pedig elmegyünk a rendőrségre. Rendben? – kérdezte, miközben leült az ágy szélére.
Nem válaszoltam, csak néztem magam elé, és mindig megjelent pár kép a korábban történtekről. Igazából, nem sokra emlékeztem az egészből, mert közben többször is elájultam, de amire viszont igen, az iszonyatos, és ha csak eszembe jutott, hogy másoknak is el kell mesélnem, kirázott a hideg.
Ez az egész annyira megalázó, és undorító, hogy nem szerettem volna róla senkinek sem beszélni, és ha lehetne, még csak nem is gondolnék rá.
De sajnos, nem sikerült, ha egy percre is becsuktam a szemem, Alexet láttam, amint felém hajol, és éppen…
Még mindig fájt, és ha arra gondoltam, csak még rosszabb lett, kavargott a gyomrom is.
- Kyra! – mondta kicsit hangosabban Kellan.
- Tessék? – krákogtam.
- Szóval? Nem baj, ha itt maradok? Nem szívesen hagynálak egyedül, nyugodtabb lennék, ha itt maradnék, és tudnám, hogy rendben vagy. Persze tudom, hogy nem vagy, de legalább megpróbálok vigyázni rád! Rendben? – nézett rám szomorú szemekkel.
- Igen, de akkor menj, zuhanyozz le, és azt hiszem, valamelyik szekrényben találsz pár pólót és nadrágot, amik talán jók rád. Kényelmesebb bennük aludni, mint farmerben. – mosolyodtam el erőtlenül.
- Köszi, de megvárom, míg elalszol, addig nem megyek sehova – suttogta miközben felém hajolt, és egy lágy csókot nyomott a számra.
Én azonban elhúzódtam, nem akartam mást csak egyedül lenni. Azt viszont tudtam, hogy Kellan nem fog elmenni, és nem is akartam, hogy így legyen. Szeretem Őt, de most legszívesebben elmentem volna a világ végére, ahol senki nem találna rám, és ott élnék tovább.
- Menj nyugodtan! – mondtam neki halkan.
Kellan nem válaszolt, csak bebújt mellém az ágyba, és szorosan magához húzott.
- Megölöm azt a szemetet, amiért ezt tette veled! De már itt vagyok, és nem lesz semmi baj! Itt vagyok, és vigyázni fogok rád! – suttogta a fülembe.
- Itt leszel, vigyázol rám? De miért? – kérdeztem meglepetten.
- Szerinted miért?
- Nem tudom, de ha csak bűntudatból, akkor tudnod kell, hogy nem a Te hibád, ami történt, én csak köszönettel tartozom, amiért segítettél!
- Bűntudat? Igen, az is van, amiért nem voltam itt, és nem tudtam vigyázni rád, de nem ezért szeretnék vigyázni rád! Hát tényleg nem is sejted miért? – kérdezte és az állam alá nyúlt, kényszerítve, hogy nézzek a szemébe.
- Hát ne…
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert megszólalt a csengő.
Kellan felkelt és az ajtóhoz indult, de előtte még visszahajolt, és megcsókolt.
- Erre még később visszatérünk, de most kinyitom az ajtót. Mindjárt visszajövök!- mondta, és becsukta az ajtót.
Sokat vártam Kellanra, de már vagy fél órája lement, és még mindig nem jött vissza. Csak a hangokat hallottam lentről, több ember volt lent. Néha Kellan hangját is ki tudtam venni közülük.
Míg arra vártam, hogy visszajöjjön, gondolkoztam. Visszagondoltam az elmúlt hetekre, és csak azt láttam, hogy egy csomó rossz dolog történt velem.
Először találkoztam Kellannal, és szinte rögtön „ideköltözött”. Utána megjelent az az újságcikk, és mindent elrontott, jött Alex. Vele úgy tűnt, minden jól alakul, és ha szépen fokozatosan haladunk, nem lesz semmi baj. De visszajött Kellan és Alex megőrült, összeverekedtek, végül jött a kórház, Alexből pedig kibukott egy kevés az igazi énjéből. Ekkor bezárkóztam ide, de megjelent Kellan, és mindent megmagyarázott.
És most pedig itt tartunk.
Hogy így végiggondoltam feltűnt, hogy Kellannal mindig jön valami, hogy ne tudjunk együtt lenni. Alex, pedig csak enyhén szólva életem legrosszabb futó kapcsolata volt.
Most végre együtt lehetnék Kellannal, de lehet, hogy már én nem akarok. Ha most összejönnénk, folyton azon agyalnék, hogy vajon nem sajnálatból van-e velem.
De ha ezt el is tudnám felejteni, ott lenne köztünk ez a szörnyű emlék. Pedig én nem akarok emlékezni ezekre a szörnyű emlékekre.
Megfogalmazódott bennem egy ötlet. Gyorsan felpattantam, és a szekrényhez rohantam. Előráncigáltam belőle a bőröndjeimet, és gyorsan bedobáltam a ruháimat.
Nem szívesen tettem, de úgy éreztem ez a leghelyesebb. A könnyeim megint folyni kezdtek, de már nem zavart.
Mikor minden holmimat bepakoltam, gyorsan a fürdőbe mentem és ott is összeszedtem mindent.
Volt még pár dolog, amit el akartam csomagolni, de azok lent voltak a földszinten, így meg kellett várnom, amíg Kellan elalszik.
Így miután az emeleten végeztem, fogtam a bőröndöket, és elrejtettem őket, hogy Kellan ne lássa meg.
Aztán visszabújtam az ágyba, és vártam, de nem is kellett sokáig várnom, mert már hallottam is a léptei zaját. Mikor benyitott a szobába, úgy tettem mintha aludnék. Ő pedig odajött hozzám, és adott egy csókot a homlokomra, majd elvonult fürdeni.
Most, hogy eldöntöttem, hogyan tovább, sokkal jobban lettem. Kellan miatt viszont nagyon szomorú voltam. Ha belegondolok, hogy most látom Őt utoljára, úgy érzem, mintha valaki belülről elkezdene szurkálni.
Talán éppen ezért tettem azt, hogy felkeltem, és belopakodtam a fürdőbe Kellanhoz.
Látni akartam, még egyszer utoljára. De ahogy néztem, hogyan gördülnek végig a testén a vízcseppek, rájöttem, hogy nézni nem elég.
Pedig ez idáig azt hittem, hogy Alex után már nem fogok megkívánni egyetlen férfit sem. De Kellan az élő bizonyíték rá, hogy tévedtem.
Kibújtam a ruháimból, beléptem mellé a zuhanykabinba, és hátulról szorosan átöleltem. Éreztem rajta, hogy hirtelen megmerevedik, de mikor hátrafordult, és rájött, hogy én vagyok, magához húzott, és megcsókolt.
- Azt hittem, alszol! Jobban vagy már?- kérdezte, miközben a hátamat simogatta.
- Azt hiszem igen – mondtam, miközben lenéztem a kezeire, amik már a fenekemnél kalandoztak, de aztán hirtelen abbahagyta.
- Miért hagytad abba?- kérdeztem értetlenül
- Hát, mert gondolom, most nem akarod, vagy tévedek?- kérdezte, és a szemembe nézett, mintha onnan akarná kiolvasni a választ.
- Kellan, én is furcsállom a viselkedésemet, de hidd el, Te el tudnád feledtetni velem, amit Alex művelt…- elhallgattam, majd hosszan torkot köszörültem. - Téged szeretlek!
Félve néztem az arcába, mert nem voltam benne biztos, hogy megérti, amit mondtam, de mikor ránéztem, nem láttam mást, mint hatalmas örömöt.
Megfogta a derekamat és szorosan magához húzott, majd miközben a meleg víz folyt ránk, mi teljesen egymásba feledkeztünk.
Mikor magamhoz tértem, már az ágyban feküdtünk, egymás mellett, úgy hogy Kellan átölelt.
Szemem megakadt az eldugott bőröndökön. Muszáj most felkelnem, hogy még a maradék holmimat is össze tudjam szedni.
Óvatosan kibújtam az ölelésből, és egy búcsúcsókot nyomtam Kellan szájára. Kínzott a gondolat, hogy itt kell Őt hagynom, éppen ezért fogtam a mobilomat, és készítettem róla pár képet. Tudtam, hogy soha nem fogom Őt elfelejteni, de ha már nagyon hiányzik, akkor csak előveszem a mobilt, és…
Ezen inkább nem is gondolkozom, mert a végén nem tudok elmenni.
Még egy utolsó pillantást vettettem az édesen alvó Kellanra, majd felöltöztem, és a bőröndjeimmel elindultam a földszintre.

10. Fejezet: Segítség!

10. fejezet



A napok gyorsan teltek. Csak Sarah-val, apával és Kellannal beszéltem. Apa minden este felhívott, és megkérdezte, hogy vagyok, majd mindig beszélgettünk egy kicsit, aztán elköszönt.
Sarah pedig az idegeimre ment. Kezdtem mérges lenni rá. Nem elég, hogy folyamatosan hívogatott, úgy tűnt, a fejébe vette, hogy ki kell békülnöm Alexel. Ha beszéltem vele, folyamatosan Alexről beszélt. Tudom, hogy Sarah Marcellal jár, de attól még nem kéne hallgatni, hogy Marcel telebeszéli a fejét, hogy szegény Alex így, szegény Alex úgy.
Persze, Ő a szegény. Kezdek teljesen megzavarodni.
A legjobb barátnőm sem ért meg, hihetetlen! Marcel teljesen elvette az eszét. Amit Ő mond neki, az szent. Olyan furcsa így látni Sarah-t. Soha nem volt ilyen, egy fiú miatt se.
Már ott tartok, hogy nem szívesen veszem fel a telefont, ha Sarah hív. De aztán eszembe jut, ha nem veszem fel, tíz perc múlva megjelenne, hogy nincs-e valami bajom. Szóval, ha nem akarom, hogy idejöjjön, kénytelen vagyok felvenni.
Még akkor is, ha mostanában semmiben nem értünk egyet.
Kellan pedig nagyon aranyos, látszik, hogy nagyon igyekszik. Minden reggel hív, és jó sokáig beszélgetünk. Általában óvatosan célozgat rá, hogy nem jöhetne-e át hozzám. Én pedig mindig tapintatosan visszautasítom.
De nem bánom, mert ezek a telefonbeszélgetések nagyon jók. Egyelőre. Majd szép fokozatosan haladunk.
Sokszor vagyok úgy miközben beszélünk, hogy már alig bírom ki, hogy lássam személyesen is.
Viszont bezárkózva sem maradhatok örökre, így rövidesen elő kell bújnom a csigaházamból. Bár még van egy kis időm, utána viszont zsúfolt lesz az elkövetkező időszak. Mindjárt befejezem a könyvemet, utána megy a szerkesztőkhöz, meg a nyomdába. Addig nekem pedig népszerűsítenem kell, reklámot készíteni hozzá. A kiadóval úgy beszéltük meg, hogy két- három hétig járnám az országot, könyvesboltokat, és ott dedikálom majd a könyveket. Kicsit zsúfolt lesz a program, mert már elkezdték tervezni a helyszíneket és rengeteg helyre kell elutaznom.
Szóval nem is bánom, hogy most egy kicsit visszavonultam, és az írásra koncentráltam meg magamra. Mostanában úgyse lesz ilyenre időm.
Miközben az elmúlt és elkövetkező napokra gondolkodtam, megszólalt a csengő.
Nem is gondolkoztam azon, hogy kinyissam-e. Mert tudtam, hogy apa, Sarah, Kellan nem jön ide, mert nem akarnak zavarni.
Másnak meg nem nyitom ki. De nem hagyta abba, folyamatosan nyomta a csengőt, megállás nélkül, végül pedig az ajtón kezdett dörömbölni. Öt percig bírtam, majd az ajtóhoz mentem.
Nincs más választásom, ki kell nyitnom, különben még betöri ez az ökör.
Résnyire nyitottam, de amint megláttam, hogy ki áll előttem, már be is akartam volna csukni. Akartam volna, ha engedte volna.
De ő gyorsabb volt nálam, mikor látta, hogy mit akarok tenni, gyorsan odarakta a lábát, így nem tudtam becsukni az ajtót.
- Alex, takarodj el innen! Mondtam, hogy látni sem akarlak! – csattantam fel dühösen.
- Nem fogok elmenni, amíg meg nem bocsátasz nekem! – mondta nehezen forgó nyelvvel, és éreztem, ahogy közelebb lépett, hogy árad belőle apiaszag.
Megpróbált beljebb lépni, de olyan részeg volt, hogy meg kellett támaszkodnia az ajtóban.
- Alex, nem mondom még egyszer! Húzz el innen! – mondtam egyre ingerültebben.
De ahelyett, hogy hallgatott volna rám, megfogott és beljebb lökött, majd Ő is belépett és bezárta maga után az ajtót.
Kezdtem nagyon megijedni. Mikor megfordult, és elindult felém, és egy kicsit sem imbolygott. Én csak hátráltam előle, nem néztem merre felé megyek. Alex pedig egyre csak követett, amíg bele nem ütköztem a kanapéba. Már nem tudtam előle menekülni. Éreztem, hogy valami baj lesz.
- Alex, mit akarsz? – kérdeztem nagyon halkan.
Nem válaszolt, csak megfogta a nyakam és erősen magához rántott.
Próbáltam kirántani magam a kezei közül, de nagyon erősen szorította a nyakam. Durván megcsókolt, szinte harapott, hangosan felnyüszítettem.
Aztán, eszembe jutott, hogy lábam is van. Egy nagy lendülettel tökön rúgtam, mire összegörnyedt. Én gyorsan elszaladtam, egyenesen a telefonhoz, hogy segítséget hívjak. Nem is gondolkoztam, Kellant hívtam.
De közben Alex felállt és felém indult.
- Akkor sem menekülsz! Mit játszod meg magad? Lefeküdtél már velem, most miért nem akarsz? – kérdezte dühösen.
Én pedig imádkoztam, hogy Kellan felvegye. Csörgött, csörgött, de semmi, Alex pedig, már előttem volt. Ne, vedd már fel!
Hallottam, ahogy végre felveszi, de már késő volt! Alex odaért és egy hatalmas pofont kevert le, hogy elestem tőle. A telefon még mindig a kezemben volt.
- Kellan, segíts! Nagyon siess! – sikítottam a telefonba.
Csak ennyit tudtam kinyögni, és már ki is vette a telefont a kezemből, majd a falhoz vágta.
Engem pedig felrántott, és a falhoz vágott. Nagyot koppant a fejem a falba, és éreztem, hogy el fogok ájulni.
Mikor magamhoz tértem, már a kanapén feküdtem és Alex fölöttem volt. Teljesen meztelen voltam, és Alexen is csak a felső volt rajta. Már éppen belém akart hatolni mikor kapálózni kezdtem. Undorodtam tőle.
Förtelmes piaszag dőlt belőle, ahogy közel hajolt.
- Hagyd abba vagy, megbánod! – mordult rám.
- Ne, kérlek, hagyj békén! – könyörögtem neki.
Már teljes erőmből kapálóztam, de hiába! Sokkal erősebb volt nálam.
Aztán hirtelen megtörtént, bennem volt. Nagyon fájt, hallottam, ahogy felsikoltok. A könnyeim pedig csak folytak.
Majd megint elájultam.
Arra eszméltem, hogy valaki betörte az ajtót. Erőtlenül emeltem meg a fejem, és Kellant láttam berontani.
- Te rohadék féreg! Mit csináltál? – üvöltötte Kellan.
Alex gyorsan felállt, és nézte, merre menekülhetne. Kellan sokkal erősebb, magasabb és izmosabb volt nála. Gyorsan átszelte a nappalit, és teljes erejéből hozzávágta a falhoz Alexet. Mikor pedig látta, hogy még mindig eszméleténél van, addig püfölte, míg csak bírta.
Utána odaszaladt hozzám, és beszélt valamit, de nem értettem, csak zokogtam és nyüszítettem. Nem bírtam befejezni.
Kellan elővette a mobilját majd hívott valakit. Mikor befejezte felnyalábolt és felvitt az emeletre, és beállított a zuhany alá, rám engedte a hideg vizet, mikor látta, hogy már nem vagyok annyira sokkos állapotban, a meleget is megnyitotta és szép finoman végig akart mosdatni, de én ellöktem magamtól. Nem bírtam elviselni, hogy valaki idegen ér hozzám.
Tudom, hogy Kellan csak segíteni akart, de most nem bírtam elviselni.
Szörnyen éreztem magam, és a könnyeim folyamatosan ömlöttek.
Nem tudom, mennyi ideig állhattam a zuhany alatt, de Kellan egyszer csak belépett, és elzárta a csapot, majd egy puha törölközőbe csavart, és a szobába vitt.
Lefektetett az ágyra, majd alaposan betakart.
- Kyra, úgy sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni! Ha előbb ideérek, akkor…- elcsuklott a hangja- akkor megakadályozhattam volna ezt a férget! – mondta halkan, de láttam a szemében, hogy rettentően dühös.
- Nem a te hibád, inkább az enyém! Köszönöm, hogy jöttél! – formáltam nagy nehezen a szavakat.
Kellan pedig odafeküdt mellém, és szorosan magához húzott, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
Olyan jó volt mellette lenni! Biztonságot sugárzott, és megnyugtatott a közelsége.
Az illatától pedig csak még jobb lett.
Rettentően hálás voltam neki. Ezt most nem tudtam elmondani neki, így csak még közelebb húzódtam izmos testéhez.
A sírást viszont nem tudtam abbahagyni. Kellan pedig csak simogatta, hol az arcom, hol a hátam, és halkan nyugtatgatott.
Egyszer csak hangokat hallottam lentről. Rögtön megrémültem, és szorosan bújtam Kellanhoz, miközben Ő óvatosan megpróbált felkelni.
- Ne aggódj, csak kihívtam a rendőrséget, és az apádat is felhívtam, biztos ők azok, lemegyek, de ne félj, már nem lesz semmi baj! – mondta és bátorítóan rám mosolygott.
- Kérlek, ne hagyj egyedül! – kezdtem megint hangosabban sírni.
- Akkor leviszlek, gyere! – ölbe vett, így indultunk le.
Szorosan hozzábújtam, és arcomat a mellkasának nyomtam. Éreztem, hogy milyen gyorsan dobog a szíve.
- Ne aggódj, már nem lesz semmi baj! – suttogott halkan a fülembe, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Mikor leértünk a lépcsőn, több ember is hallottam beszélgetni.
Kicsit felemeltem a fejemet, és éppen láttam, hogy Alexet egy orvos vizsgálja, és egy rendőr közben bilincset tesz a csuklójára.

9.Fejezet: Magyarázat

9. fejezet



Sarah fél óra múlva meg is érkezett. Nem kérdezett semmit csak átadta a ruhákat, és amíg felöltöztem, kiment a folyosóra.
Amint végeztem az öltözéssel kimentem a szobából és Sarah-val együtt elindultunk megkeresni az orvost.
Nagy nehezen meg is lett, bár nem igazán örült, hogy hazamegyek, de nem tudott mit tenni. Aláírtuk a papírokat, hogy saját felelősségre távozok, és elhagytuk a kórházat.
Miközben a kocsi felé mentünk nem szóltunk egymáshoz egy szót se. Sarah berakta a csomagtartóba a holmimat, majd elindultunk.
Miközben vezetett többször is felém pillantott.
Én pedig úgy tettem, mintha észre sem venném. Tudtam, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy fogjon hozzá.
Hallottam, hogy mély levegőt vesz.
- Kyra este Marcel nálam volt, és mikor már majdnem elaludtunk elkezdett csörögni a telefonja. Alex telefonált és értesített, hogy kórházban vagy, aztán elmesélte, hogy mi történt. Nagyon aggódott érted! Aztán délelőtt kétségbeesve hívott fel, hogy mekkora hülye, mindent elrontott! Elmesélte, hogy miket mondott neked, gondolhatod, hogy leszidtam, de aztán láttam, hogy nagyon megbánta már, és valószínűleg tényleg csak mérges volt és azért mondta ezeket! Szerintem csak megijedt, hogy megjelent Kellan és elveszíthet! Adj neki még egy esélyt! Kyra, figyelsz? – kérdezte Sarah óvatosan.
- Én nem akarok erről beszélni, érted? És ha mellettem állsz, akkor megteszed, amit kérek! Először is, most hazamegyek, és nem szeretném, hogy bárki is zavarjon! Aztán ha jobban leszek, majd én eldöntöm, hogyan tovább! És most nem akarok hallani többet erről a témáról! – mondtam halkan.
- Te tudod, de nagyon megijesztesz! Nem szoktad magad így elhagyni, nem szoktál így viselkedni! – mondta Sarah is halkan, és bár nem néztem felé, tudtam, hogy ha a szemébe néznék, látnám, hogy aggódik.
Mikor megérkeztünk, Sarah behozta a csomagjaimat, felvitte nekem a szobámba, aztán megállt előttem.
- Akkor most elmegyek! De egyáltalán nem szívesen hagylak itt egyedül! Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Ja, és ha hívlak vedd fel a telefont! Rendben? Ígérd meg, Kyra!
- Jaj, megígérem! Nem fogok semmi hülyeséget tenni, csak egyedül akarok lenni egy ideig. Semmi baj nincs! Szeretnék írni, gondolkozni, meg ilyesmik! Érted? Köszi, hogy segítesz! Tudom, hogy te mindig itt vagy nekem, ha szükségem van rád! Ezt soha nem tudom elégszer megköszönni! – mondtam, és megint a könnyeimmel küzdöttem.
- Ne butáskodj! Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél! – mondta Sarah, de láttam rajta, hogy jól esik neki, amit mondtam.
- Nekem is olyan, de most szeretnék egyedül lenni!
- Oké, megyek! Vigyázz magadra, és ha kell valami, vagy baj van, hívjál, és azonnal itt leszek!
Miután Sarah elment felmentem az emeletre, bedőltem az ágyba és rögtön elaludtam.
Este keltem csak fel. A telefonom csörgött. Megnéztem ki hív, Alex volt az. Kinyomtam és lementem a földszintre.
Készítettem magamnak egy kis teát, és mivel éhes nem voltam kivettem a nappali szekrényéből egy plédet, és a teával a kezemben bekucorodtam a fotelbe, majd jól betakaróztam és bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam, de nem volt semmi érdekes, így kénytelen voltam felállni, hogy keressek egy DVD-t. Találtam is egyet, betettem, majd újra elhelyezkedtem a fotelban. Már a film felénél tartottam, amikor dörömbölni kezdtek az ajtón.
Nem törődtem vele, egy idő után majd megunja. Néztem tovább a filmet. Illetve csak néztem volna! De nem tudtam, mert egyre hangosabban dörömbölt az a valaki az ajtó előtt. Miért nem lehet engem békén hagyni?
Felhangosítottam a tévét és próbáltam kizárni a fejemből a nemkívánatos hangokat.
Ekkor azonban meghallottam, hogy az illető beszélni kezdett.
Levettem a hangot a tévéről, és csendben az ajtóhoz lopakodtam. Vajon ki lehet?
- Tudom, hogy bent vagy, Kyra, és azt is, hogy hallod, hogy itt vagyok! Kérlek, engedj be, hogy megmagyarázzam a dolgokat! – hallottam meg Kellan könyörgő hangját.
Csend. Én meg sem mukkantam.
- Tudom, hogy hallasz! Ha nem engedsz be, akkor az ajtón keresztül fogom elmondani! Hát, jó! Szóval, azon a napon nagyon korán keltél és nem ébresztettél fel. Így pedig nem tudtam elmondani neked azt, amit már napok terveztem, de féltem hogyan reagálsz rá. Ezért mindig csak halogattam, és mindig találtam valamilyen kifogást, hogy most miért nem alkalmas az időpont. Azt szerettem volna neked elmondani, hogy van egy barátnőm, de tulajdonképpen, mielőtt Los Angelesbe jöttem volna, igaz nem konkrétan, de szakítottam vele! Szóval el akartam neked mondani. De aztán addig halogattam, amíg nekem New Yorkba kellett mennem, nem sokkal azután hívtak fel telefonon, miután te elmentél. Akkor már tudtam, hogy elkéstem, mert a menedzserem keresett, egy újságban meglátta azt a cikket, amit később valószínűleg te is! Én akkor még nem is voltam New Yorkban, amikor ez a cikk megjelent! Monica lefizette az újságírókat, akik megírták a cikket. Ezért aztán, muszáj volt odarepülnöm! Nem hagytam semmi üzenetet, mert a nagy kapkodásban és sietségben teljesen elfelejtettem. Nagyon ideges voltam, hogy így túljárt az eszemen az a liba. Aztán amíg a repülőtér felé mentem, gondoltam rá, hogy biztos keresni fogsz, de gyáva voltam, nem mertelek felhívni és elmesélni, mi történt. Úgy gondoltam, ezt személyesen kell megbeszélnünk. Aztán később, már hiába hívtalak, nem vetted fel. Akkor már tudtam, mekkora barom voltam! Próbáltam üzeneteket hagyni, de ha meghallgattad is, nem hívtál vissza. Aztán a legutoljára azt üzentem meg, hogy mikor érkezek. Így azt gondoltam, hogy nem ér majd váratlanul a felbukkanásom. Közben sikerült beszélnem azzal az újsággal, aki leközölte a cikket, és kisebb üvöltözés után bevallották, hogy Monica kérte őket, hogy címlapon jelentessék meg a hírt, és bevallották, hogy valóban ajánlott egy kis pénzt nekik, ahogy sejtettem! Nagy nehezen sikerült elsimítanom az ügyet, a menedzserem segítségével, és az újság megígérte, hogy megírja, az egész csak kitaláció volt. Monicához is elmentem, és nagyon összevesztem vele, majd megfenyegettem, hogy ha még egyszer bele mer avatkozni az életembe, akkor nagyon megbánja. Esküdözött, hogy többet nem fog! Aztán már repültem is vissza. Hatkor szállt le a gépem, és rögtön idejöttem, de te nem voltál itthon. Megpróbáltam bemenni a kulcsokkal, amit adtál, de láttam, hogy lecserélted a zárat. Akkor már tudtam, nagy a baj.
Órákig vártam rád, aztán végre megjöttél, de nem egyedül. Először nem láttam a sötétben, ki van veled, de mikor az ajtóhoz értetek szörnyű féltékenység öntött el!
Ahogy átölelt és csókolgatott! Olyan volt mintha valaki egy kést szúrt volna belém! Aztán mikor elhúzódtál tőle, nem bírtam tovább, bemostam neki egyet, és összeverekedtünk. Elöntötte az agyamat a düh, és csak verni akartam azt a férget. De hirtelen közénk álltál, és téged ütöttelek meg! Tudnod kell, hogy nem direkt csináltam! Szörnyen éreztem magam utána! Borzasztóan aggódtam, hogy ne legyen semmi komolyabb bajod! A többit pedig innen ismered! – sóhajtott Kellan egy nagyot, miután befejezte.
Nem tudtam megszólalni. Gondolkodtam, hogy mit tegyek. Végül alaposan végiggondoltam, az Ő szemszögéből is az egészet.
Még közelebb mentem az ajtóhoz, aztán egy kis gondolkodás után kinyitottam.
Kellan a földön ült.
Ahogy meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót, felállt.
- Szia! Ezek szerint hallottad? – kérdezte.
- Igen, de értsd meg, nem akarok elsietni semmit. Örülök, hogy csak egy félreértés volt a dolog, és elhiszem neked, amit mondtál, de gondolkodnom kell. Kezdjünk mindent tiszta lappal. Ne siessük el a dolgokat, úgy, mint a múltkor! – mondtam neki halkan.
- Köszönöm! Hidd el, többször nem fogsz csalódni! Minden úgy lesz, ahogy te akarod, de mi lesz… - itt bizonytalanul elhallgatott, majd folytatta – mi lesz Alexel? – nyögte ki.
Úgy gondoltam, megérdemli, hogy őszintén válaszoljak neki.
- Amíg te nem voltál itt, megismerkedtem Alexel. Nagyon kiborított az a cikk, azt hittem, csak kihasználtál! Szóval elmentünk bulizni Sarah-val, és nagyon sokat ittam, aztán Alex felkért táncolni és megtetszett, így rövidesen elmentük a házába. Nagyon jó volt vele, elfeledtetett téged. Aztán jöttél te. Végül a kórház. Nem sokkal az után, hogy elmentél, nagyon összevesztünk, ocsmány dolgokat vágott a fejemhez. Talán igaza volt, talán nem. Aztán másnap hazajöttem, mert nem akarok senkivel sem találkozni. De, nem hiszem, hogy újra akár beszélni is akarnék Alexel. De pár napig egyedül akarok lenni! – mondtam határozottan, és közben az arcát fürkésztem.
Látszott, hogy megviselte az elmúlt pár nap.
- Rendben, mondtam minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd! – óvatosan fölemelte a kezét, majd lágyan megsimogatta az arcomat.
- Köszönöm! Most menj, kérlek! – mondtam majd beljebb léptem.
- Az nem baj, ha néha felhívlak telefonon? – kérdezte.
- Nem, az nem! Szia!
- Szia!
Majd becsuktam az ajtót, és felmentem lefeküdni.